Szövegíró: Baranyi Ferenc
Zeneszerző: Behár György

Párja nélkül a madár, didereg az ágon, fázva ide-odaszáll, hol dalol a párja.
Nincs nyugalma soha már, nincs ki védje, óvja.
/:Oly sivár a sorsa annak, kit korán magára hagynak,
Könnyei is kiapadnak s nincs vígasztalója.:/

Éven át és nádon át keresem a párom, friss erőt a hitem ád.
Hogy ma megtalálom.Gyöngéd karral ölel át rám tekint epedve.
/:Mosolyától messze szállnak fellegekig a magánynak.
S boldogságnak fénye árad didergő szívemre.:/

Zene: Kárpát Zoltán
szövegíró : Sz. Nagy Endre

Öreg prímás tégy hangfogót, hegedüdnek mind a négy húrjára.
Talán már csak te emlékszel, édesapám kedves nótájára.
Valamikor hányszor húztad, cifrázgattad fehér asztalánál,
Muzsikáltad békítőnek, hajnaltájban anyám ablakánál.

Azt a nótát húzd most nékem, olyan halkan, hogy csak szívem halja,
Széles kedvét, boldogságát valakinek, nehogy meg zavarja.
És ha lassan végére érsz, koccints vélem erre a nótára,
Öreg primás ugye nem bűn, hogyha néha könny hull a pohárba.

És ha lassan végére érsz, koccints vélem erre a nótára,
Öreg prímás ugye nem bűn, hogyha néha könny hull a pohárba.


Szól a zene, áll a bál, búcsúzik a vén cigány,
Hóna alatt hegedűvel csendben félre áll.
Míg a banda muzsikál, jól esik néhány pohár,
Dúdolgat, de gondolatban messze-messze jár.

Néma lett a hegedűje, néma a vonó,
Ej pedig a régiek közt volna most a jó.
El kell menni-menni már ez a sorsod vén cigány,
Hiába sír öreg szíved itt hagyott a nyár.

Félek beköszönt a tél, már csak az emlék mesél,
Volt egyszer egy öreg cigány vissza sose tér.
Lassan, csendben hull a hó, nem lesz többé dáridó,
Álom csak a nótás élet, többé nem bohó.

Lágyan sír a hegedűhúr alig hallható,
De rákacag a bőgő mellől a vidám cimbalom,
Fut az élet meg nem áll, mégse búsulj vén cigány,
Elmegy veled a szívem meg az a régi nyár.
Fut az élet meg nem áll, mégse búsulj vén cigány,
Elmegy veled a sok emlék de itt marad a nyár.


Zene és szöveg: Kondor Ernő

Van nekem egy gerlicém, szépen búgó a hangja,
Hozzá repült minden nap, a szomszédék galambja.
Egyszer máshoz röppent el, soha többé nem jött el,
Azóta a galambom turbékolni nem hallom.

Múlt a tavasz, jött a nyár, bús az árva kismadár,
A levél is lehullott, meggyógyulni nem tudott.
Szegény kicsi gerlicém, nagy seb volt a kis szívén,
Szól a harang, gingalang! Nincsen többé kis galamb.