Palló Imre hangja a legszebb férfihang. Nagy szeretettel nemesítette hangjával a magyarnótákat is

Palló Imre (Mátisfalva, 1891. okt. 23. – Bp., 1978. jan. 25.): operaénekes (bariton), Kossuth-díjas (1949), kiváló művész (1950). Székely földművescsaládban született. Iskoláit Székelyudvarhelyen kezdte, 1910-ben Kolozsvárott érettségizett. Egy évig a fővárosban dolgozott a Statisztikai Hivatalban, majd 1911-től 1916-ig a Zeneakad.-n Sík József és László Géza növendéke volt. Rövid katonáskodás után a bp.-i Operaház szerződtette. 1917-ben lépett fel először Alfio (Mascagni: Parasztbecsület) szerepében. Az Operaház tagja valt haláláig, 1934-től örökös tag. Az 1920-as évektől vezető baritonista, főleg lírai szerepkörben. 1925-ben Mascagni világjáró társulatába szerződtette, két évig Ny-Európában (Ausztria, Németo., Belgium, Olaszo.) turnéztak, de eljutottak Amerikába és Egyiptomba is. Az út során énektudását Mario Sanmarcónál tökéletesítette. Hazatérése után a bp.-i egy.-en jogi diplomát szerzett. Nagy sikerrel énekelt Verdi-szerepeket; magyar színpadon elsőként alakította Falstaffot és Simone Boccanegrát. 1935-ben a római operában vendégszerepelt. Életművének másik fontos része kapcsolata a magyar zenével, elsősorban Bartók és Kodály műveivel. 1918-ban Bartók fölkérte A kékszakállú herceg vára prózai prológjának elmondására. 1936-ban a Cantata profana ősbemutatóján énekelt. Kodály – aki a „magyar népdalok mesterdalnoká”-nak nevezte – rá gondolt a Háry Jánossal (1926), melynek a Székelyfonó Kérőjével együtt első alakítója volt (1932); neki ajánlotta népdalgyűjteményének több füzetét. Erkel Bánk bánjának szinte minden férfi szerepét énekelte, az ő kedvéért baritonra átírt címszerepet is. Az Operaház ig.-ja volt (1957–59). 1967-ben ment nyugdíjba: Bagó (Kacsóh P.: János vitéz) szerepével búcsúzott. E mű címszerepét 1938-ban filmen is eljátszotta. Mint oratórium- és dalénekes is kiváló teljesítményt nyújtott.