Az elfelejtett tangókirály – Kalmár Pál

2012.11.02.



Saly Noémi legújabb kötete a nagysikerű énekes élettörténetét dolgozza fel korabeli sajtóanyagok segítségével, és az időutazás közben közelebbről megismerkedhetünk Kalmár Pál kortársaival is. Hogy az élmény teljesebb legyen, a CD melléklet segítségével meg is hallgathatjuk Kalmár Pál énekét.

- Ismerve az Ön munkáságát, e könyv témája talán kissé elüt a korábbiaktól.

- Szerintem nem. Már csak azért sem, mert Kalmár Pál hosszú életének néhány - vidéki színpadokon töltött - évét leszámítva mindvégig Budapesten élt. A téma azért sem áll távol budapesti kutatásaimtól, mert nemcsak a város mint színhely, hanem a városon belüli színhelyek is fontos szerepet játszanak az életében. Hiszen ahol ő dolgozik, ahol ő énekel, a kávéházak világa: ez a legszorosabban vett kutatási területem. Evvel kezdetben nem is voltam teljesen tisztában, hiszen nem ismertem Kalmár életútját. Később arra is ráébredtem, hogy a Márványmenyasszony ban jártam kisgyerekként. Egy idős bácsi énekelt - csakis Kalmár Pál lehetett. Ez volt az a hely, ahol utolsó éveiben esténként nagy sikerrel fellépett.
- Hogyan indult ez a fergeteges karrier?

- Kalmár Pál valójában operaénekes szeretett volna lenni. Ám a pályája legelején rögtön bebizonyosodott, hogy egy hangyafaroknyi darabka hiányzik a hangszálaiból ahhoz, hogy operaénekes lehessen. Utána operettet kezdett énekelni, ahol nem kell akkora hangterjedelem. El is kezdte a bonviváni karriert vidéki színtársulatoknál, ahol elképesztő szakmai gyakorlatra tett szert, erről is szól egy kimerítő és érdekes fejezet a könyvben. De ott meg az okozta a bajt, hogy miután 13 évesen, édesapja halálát követően katonaiskolába adták, az ott töltött 5 esztendő alatt annyira belepofozták a szögletes mozgást, hogy már soha nem tudta levetkőzni. Úgyhogy kiderült: az operaszínpadhoz a hangja nem elég, az operetthez pedig a testével nem tud úgy bánni, ahogy kellene.

- És hogyan fedezték fel mint énekest?

- Teljesen hollywoodi a történet. A mai Bródy Sándor utcában, egy étteremben baráti noszogatásra énekelni kezdett. Véletlenül ott ült egy nagy lemeztársaság magyarországi képviselője, aki rögtön behívta próbaéneklésre. Annak idején a próbaéneklés mindent eldönthetett egy énekes karrierjében, mert annyira drága volt az az anyag, amelyből a lemezfelvétel alapmatricáját készítették, hogy nem lehetett hibázni. Ha valaki nem tudott első próbálkozásra hibátlanul felénekelni, mondjuk, tíz számot úgy, hogy egyszer sem rontott közben, azt soha többet nem hívták. Ezért fordulhat elő, hogy vannak olyan nagyszerű korabeli énekesek és színészek, akiktől nincs semmilyen hangfelvétel. Kalmárnak fényesen sikerült ez az első kísérlete, és onnantól kezdve őt állandóan hívták, sőt az is előfordul, hogy a híres zenés darabok slágereit lemezen nem az énekelte, aki a színpadon, hanem Kalmár Pál.

- Mi az amiben különbözött a pályatársaitól?

- Abban is más ő vagy többet tud, mint a kortárs énekesek, hogy jelentős színészi képzettsége és színészi gyakorlata van, és előadásmódjában mindig ott van az előadóművészi nagyság. Ahogy ő például tangót énekelt, úgy senki nem tudott a kortársai közül. Benne van az a finom erotika, csak annyi, amennyit a kor megenged, tehát nem bujaság! Hajlékonyság, elegancia, az a kis latin íz, amit magyarul ad elő. Nem akar latin-amerikai lenni, nem akar argentin lenni, nem akar párizsi lenni, magyarul énekel.

- Hogy viselte a sztárságot?

- A siker ellenére mindvégig nagyon emberi marad. Sose voltak sztárallűrjei. A kortársak visszaemlékezései szerint mindig roppant kedves, közvetlen, közlékeny, nyájas, barátságos, szívélyes ember volt. Nagyon kínosan ügyelt rá, hogy a magánéletét ne vigye a nyilvánosság elé - ez is nagyon rokonszenves vonása. Sosem voltak botrányai, nem voltak olyan nőügyei, amelyekkel tele lettek volna az újságok, az Intim Pista rovat és társai. Szolid férjként élte az életét, pedig biztos, hogy voltak szerelmei.

- Filmfelvétel nem maradt róla?

- Filmszerepet nem játszott. És arról sincs filmfelvétel, ahogy énekel. Csak fényképek vannak róla. Azokon látszik, hogy egy kicsit pózol, nyilván valamennyire mozgott éneklés közben. A fia biztos, hogy tudott volna róla, ha van filmfelvétel és a rendelkezésemre bocsátotta volna. Rengeteg anyagot összeszedett róla.

- A fia volt a segítségére?

- Igen. Ő New Orleansban él, orvos, egyébként olimpikon vívó volt, és kitűnő ember, aki nagyon szereti az édesapját.
- Mi lehet az oka, hogy Kalmár Pál így feledésbe merült?

- Nem csak ő merült feledésbe, a két háború közti könnyűzenének szinte minden jelentős alakja. Kalmár a saját korában nagyon nagy sztár, de 1949 után az egész régi gárdát berugdosták a szakadékba, azzal, hogy „az elnyomó, kizsákmányoló, úri osztály kiszolgálói" voltak. Igaz ugyan, hogy a magyar nótát még egy jó darabig nem sikerült kiszorítani a rádióból. Ám a két háború közötti szórakoztató zene egyéb hajtásait rettentően visszanyesték, annak ellenére, hogy nagyon sok lemezfelvétel állt rendelkezésre. A kultúrpolitika méltatlanul zárta ki a magyar kultúrának ezt a nagyon fontos szegmensét a kutatásokból, a művelődéstörténetünk teljes világából, a rádióból, a tévéből. Kalmár ennek a városi kultúrának az egyik komoly és fontos képviselője.

Nem véletlen az sem, hogy amikor a hetvenes, nyolcvanas évektől kezdve apránként visszatérnek a rádióba régi lemezek, gyűjtők anyagait bemutató műsorok, átütő sikert aratnak. Aztán amikor elkezdték újra kiadni ezeket az archívokat, óriási keletjük lett. Hogy ez búvópatakszerűen még a mai napig is mennyire él, és mennyire fogékony rá a városi közönség, azt semmi nem mutatja olyan jól, mint a Budapest Bár együttes tomboló sikere.

- Tervezi, hogy valamiképpen folytatja ezt a munkát? Esetleg ír Kalmár valamelyik kortársáról?

- Most ugyan nem tervezem, hogy másról is írjak könyvet, nem csak azért mert sok munkával jár, hanem mert sok más dolgom van. De titkon azt remélem, hogy a fiatal kutatók közül egy-kettő vérszemet kap, és ráugrik a témára. Rájönnek, hogy ez érdekes, fontos feladat, hogy most még lehet találkozni emberekkel, akik ismerték ezeket a szereplőket, sőt lehet - kellene! - foglalkozni a fiatalabbakkal is, akik még élnek.

Válasz