Dóczy József (Miskolc, 1863. május 11. – Budapest, 1913. július 1.) nótaköltő.
Apja Dóczy Gedeon (1832–1911), a miskolci református egyház leánynevelő intézetének jeles tanára, a magyarországi nőnevelés egyik úttörője volt.[1] Fia József, Debrecenben és Budapesten tanult, jogot végzett. Magánúton kezdett zenét tanulni, s később sok szerzeményét országszerte énekelték. Pénzügyi titkár volt Debrecenben, Temesváron és Nagykárolyban. Cikkeket írt a Nagykároly és Vidéke és a Szatmármegyei Közlöny című lapokba, melyekben hangsúlyt kapott a szépirodalom is: versek, novellák, regényrészletek jelentek meg. Ebben a rovatban sokszor feltűntek a kor legjelesebb irodalmi képviselői. A helybeli irodalom- és zenepártolók közül pedig Dóczy József neve éveken át ismétlődött.[2]

1913. július elsején, 50 éves korában öngyilkos lett. Sírja Budapesten, a Kerepesi temetőben található.

A századfordulónak és a 20. század elejének nótaszerzői közül Dóczy József, Fráter Lóránd és Balázs Árpád (1874–1941) a legjelentősebbek. Bár Kodály Zoltán úgy jellemezte a magyar nótát, mint „a népdalkultúrából már kinőtt, de a magaskultúráig el nem jutott átmeneti embertípus zenéje”, a magát haladó szellemiségűnek tartó és érző magyar felsőbb réteg igényelte a 19. század végén egy új, sajátosan magyar műfaj létrejöttét. Az új dalok írói pedig elsősorban vidéki nemesek, hivatalnokok, akik ebben a zeneileg egyszerű formában jelentős sikereket tudtak elérni hiányos zenei képzettségük mellett is. A 19-20. század fordulójának nótaszerző triászából Dóczy József dalai is elterjedtek a népdalos paraszti társadalomban. Elsősorban azok a magyar nóták folklorizálódtak, amelyek eleve „népdal-közelből” indultak: soknak szerzőjét ma már nem is lehet megállapítani. Egyes becslések szerint a 20. század közepéig mintegy 30 000 nóta született. És ezek megismertetésében, elterjesztésében a cigányzenészek nélkülözhetetlenek voltak, hiszen hangszerkíséret nélkül a nóta nem hatott igazán. Az ő szakmai tudásukon, előadásmódjukon keresztül vált a magyar nóta a verbunkos folytatójává, s napjainkig fennmaradó hungarikummá.