Az év magyarnóta-szerzője Bognár Gyula lett, akiről Nógrádi Tóth István nótaénekes elmondta: a díjazott harminc éve dolgozik a Balaton partján, és több mint négyszáz dalt írt, amelyek kottafüzetekben is megjelentek. Nógrádi Tóth István kiemelte: Bognár Gyula a magyar nóták mellett számos táncdalt, musicalt és gyerekdalt írt, mesejátékait pedig Budapest mellett Bécsben is bemutatta a Tihanyi Vándorszínpad társulata. 

Az Artisjus 2001-ben (a korábbi Huszka Jenő-díj és Dankó Pista-díj megszüntetésével egyidejűleg) közérdekű kötelezettségvállalás útján megalapította az Artisjus Díjat.

Az Artisjus Díj célja a kortárs magyar zeneművészeti és irodalmi alkotótevékenység elismerése és ösztönzése, a díjat az Artisjus Egyesület Vezetősége minden naptári évben, általában az alábbi kategóriákban adja ki a díjkategóriák tárgyát képező műfajok műveléséhez magas színvonalon hozzájáruló, kiválasztott művészeknek:

• az év könnyűzenei produkciója (zenés színházi produkció, hangfelvétel, zenés filmalkotás, rádió- vagy televízió műsorszám; a díjazott a szerzők köréből kerülhet ki)
• az év könnyűzeneszerzője
• az év könnyűzenei szövegírója
• az év magyarnóta-szerzője
• az év komolyzenei műve(i) (legfeljebb három alkotás)
• szépirodalmi alkotás (a díj az Artisjus közös jogkezelési tevékenységi körébe eső irodalmi műfajokra tekintettel adományozható egy hosszabb időszak kiemelkedő teljesítményéért, de egy új, kiemelkedő műért is)
• könnyűzenei alkotói életmű-díj

A díjazottak kiválasztására az egyesület Vezetősége által ad hoc kijelölt szakmai zsűrik ajánlása alapján kerül sor. A díjak átadása ünnepélyes vacsora keretében zajlik, minden év január 1. és április 30. között.

A  MAGYARNÓTA

Zenetörténeti feljegyzések azt igazolják, hogy a XIX. század magyar zenei élete egyre jobban bekapcsolódott az európai zenei áramlatokba. Egyik jelentős forrás a verbunkos zene. A népies műdal ( a magyarnóta)az elnyomatás korszakaiban a nemzeti érzés táplálója, erősíti az ellenállás szellemét, egyben a társasági élet egyik jelentős kifejezője.

A magyarnóta atyjának a Szózat megzenésítőjét,  Egressy  Bénit tekintik. A XIX. században válik jellegzetesen magyarnak érzett társasági zenévé a népies nótaszerzők dalait előadó cigányzenekarok muzsikája. A kor legismertebb nótaszerzői: Bihari János, Egressy Béni, Szentirmay Elemér, Reményi Ede, Csermák Antal, Simonffy Kálmán, Mosonyi Mihály, Lavotta János, Ruzitska Ignác, Bartalus István, Ábrányi Kornél, Dankó Pista, Dóczi József, és közöttük említhetjük Arany Jánost is. A népies műdal ( a magyarnóta), vagy ahogy akkoriban nevezték: népnóta, melynek elemeit felhasználta a múlt századi opera irodalom is, miként ez a Bánk Bán esetében történt. A népies műdal talaján bontakozott ki a XIX. század második felében a dalárdaegyleti mozgalom is. Ennek keretei között folyt széles tömegek zenei élete.

Vikár Béla hatalmas arányú gyűjtő munkája nyomán teljessé válik csaknem egész Magyarország zenei néprajza. Az ő kutató munkája nyomán indult el később Bartók és Kodály is. A népi zene ősi tisztaságát keresik és mutatják fel, ugyanakkor nem ritkán nem, vagy csak nehezen tudják megkülönböztetni a népdalt a magyarnótától. Így például Kodály Zoltán: 20 népdal címmel megjelent füzetében népdalként szerepelteti Szentirmay Elemér (aki korábban Németh János néven írt) Ucca, ucca című szerzeményét. Bartók Bélának ez a nóta annyira megtetszett, hogy később több művében is találkozhatunk motívumaival. Egyébként Bartók maga is írt nótákat, nyolc ilyen művét ismerjük, Pósa Lajos verseire szerezte.

Mindezek azt mutatják, hogy a magyar zene ősi, népi motívumait , szellemét , a „tiszta forrást” kereső népdalgyűjtők nem voltak annyira elfogultak a magyarnótával szemben, mint századunk, napjaink 50-es éveiben a népdalt követők közül sokan, akik egyszerűen tagadták a magyarnóta értékeit. Azt hirdették, hogy a korszak szocialista ideológiáját szolgálják a magyarnóta ellen viselt hadjáratukkal. Hozzáláttak népdal-feldogozások alkotásának a ”zenei élet tisztasága” jegyében, ezeket pedig a rádióban, tv-ben adatták elő, jelentős anyagi előnyöket biztosítva ezzel maguknak. A korszak szocialista ideológusai buzgón támogatták őket, mivel felismerték, hogy a magyarnóta a nemzeti érzést erősíti az emberekben, tehát akadályozza a szocialista kultúra térhódítását. Így aztán 1950 után a magyarnóta teljesen háttérbe szorult és a sajtó is csak elítélően foglalkozott vele. Az „illetékesek” több száz nótát betiltottak, levettek a rádió műsoráról.

 A magyarnótát azonban mégsem sikerült teljesen elnémítani. Sajnálatos, hogy a ma élő 20-50 éves lelkek milyen sokkal szegényebbek, mert ők nem meríthettek kultúránk ezen kiapadhatatlan, életünket tápláló kútjából. A külföldön élő honfitársaink nem egyszer éppen a magyarnóta jegyében találták meg lelki, érzelmi kapcsolataikat az anyaországgal, az elhagyott szülőfölddel. A magyarnótának felbecsülhetetlen szerepe volt a magyarság lelki egységének kialakításában, éppen azért, mert mély emberi, és nemzeti érzelmeket sugárzott és mindenkor az emberek szabadságvágyát fejezte ki, a múlt század németes, oroszos és a mai vad kapitalista korszakában is.

A ma lebecsült műfajnak valaha bensőséges kapcsolata volt az irodalommal, a költészettel, a képzőművészettel is. (Gondoljunk csak Feszthyre, Munkácsyra.)

Szegényítene valamennyiünket, a nemzet egészét, ha tagadnók a magyarnóta szerepét az elmúlt két évszázadban, amikor az emberekben még több volt a tisztelet, a megbecsülés egymás iránt, nagyobb lelkükben a kedély, és mélyebb a hazaszeretet. Ezekhez a gyökerekhez kellene néha-néha visszatérni, amikor napjainkban a megértést keressük.

Az elmúlt évtizedek kultúrpolitikája egy „falat” húzott az újabb nemzedék és a szüleik közé. Így a mi fiaink meg sem ismerhették a magyarnótákban , egyáltalában a MAGYAR- DAL-ban rejlő gyönyörű érzéseket, az életükre kiható szellemi értékeket.

Amíg nem késő, jó lenne figyelni arra a tényre,, hogy a magyar művelődés és kultúra egésze csonkul, a „tiszta forrás” is apad akkor, ha a magyarnótát megbélyegzett fattyúként kirekesztik a nemzeti kultúra nagy családjából, ha egyáltalán még beszélhetünk ilyenről. Odáig jutottunk, hogy a magyarnóta kedvelői magukat is valami csökkent ízlésű embereknek tartják, akiknek restellkedniök kell, mert szívesen hallgatják Dankó, Egressy, Sándor Jenő és mások csodaszép dallamait. Ugyanakkor a magyarnóta nyílt, őszinte vállalása utat nyit a komolyzenéhez és más művészetekhez is. Be kell látnunk, hogy a zeneakadémiai végzettség nélküli emberek milliói nem sok gyönyörűségüket találták a léleknélküli - bár elméleti szempontokból kifogástalan – unalmas zenei alkotásokban, amelyekre a közpénzekből ugyancsak bőven folydogált. Korábban is, ma is.

Népdal és magyarnóta.  Édestestvérek. Szívünk, lelkünk, érzelemvilágunk tükröződik bennük. Nem igaz, hogy csak jó népdal és rossz magyarnóta létezik. Az viszont igaz, hogy az ízlést alakító, az emberecskéket formáló bennfentesek között vannak jó tanítók és rossz pedagógusok. Ne higgyük azt, hogy primitív, zenei elmaradottságot jelent, ha valaki szereti a nagyarnótát. A rádiók, televíziók nézettségi indexében igen előkelő helyen áll ez a műfaj. Úgy látszik azonban, hogy az illetékeseket ez a legkevésbé sem zavarja. Ma Magyarországon, a Magyar Közszolgálati Rádióból a magyarnóta ki van tiltva, a Magyar Köztelevízió csak archivumból ad néha régi felvételeket. Üdítő kivétel a Duna tv, a "nemzet televíziója", ahol napi rendszerességgel hallhatunk-láthatunk felvételeket és élő nótázást is.

Mi pedig abban vagyunk és leszünk illetékesek, hogy születő új nótáinkkal, az estéről-estére felhangzó előadásainkkal felvállaljuk magyarságunkat és színvonalasan, hangulatosan szórakoztatva tartjuk ébren ezt a sok vihart megért műfajt.

Bognár Gyula

zeneszerző, előadóművész