A hangját magyar örökségként tartják számon, a szakma a cigányzene királynőjévé koronázta. Bejárta az egész világot, majd mindenütt megkérték a kezét, Vásárosnaményban a város leghíresebb szülöttjeként tartják számon. A műfaj nagyasszonya, Bangó Margit  2006-ban kapott Kossuth-díjat.

– Gondolom, alig győzte bezsebelni a gratulációkat. Mobilja most is folyamatosan csörög.
– Még Izraelből is felhívtak, hogy az Isten tartson meg engem, mert szükségük van rám a külhoni magyaroknak. Sokszor jártam náluk, talán az első cigány- és magyarnóta-énekes voltam, aki berepülhetett Izraelbe. Először 1985-ben a tel-avivi Dávid Király Hotelben léptünk fel hat hétig, majd Haifában ifj. Járóka Sándor zenekarával. Még az akkori miniszterelnök, Menahem Begin is megnézett bennünket. Végigjártuk a kibucokat, a tenyerükön hordoztak bennünket, mondták is, hogy egy darab magyar földet jelentünk nekik. Beutaztam a világot Japántól Guetamaláig, Amerikától Oroszországig, de a szívemhez mindig is Izrael állt közel, talán mert szülővárosomban, Vásárosnaményban nagyon jól ismertem és szerettem a zsidó embereket. És persze, a Biblia. Emlékszem, amikor először megérkeztem Tel-Avivba, azonnal taxiba ültem, és Jeruzsálembe vitettem magam.
– Említette szülővárosát. A helytörténészek és a prospektusok a város egyik leghíresebb szülöttjeként, szinte már „látványosságként” tartják számon Bangó Margitot.
– Megkaptam a város díszpolgára címet is. Valahányszor hazamegyek, mondják, „itthon van a mi Margitunk!” Csak így emlegetnek: Margitunk.

– Mondják, hogy legszívesebben a dúsgazdag olajsejkek is így neveznék. Igaz, hogy bolondulnak önért, és már több házassági ajánlatot kapott tőlük?
– Tajpejbe hívtak egyszer a világ leggazdagabb embereinek egy hónapig tartó üzleti találkozójára, amit a helyi Hiltonban rendeztek. Sting és Michael Jackson is szerepelt ugyanitt, de a záróbulin én léptem fel a zenekarommal. A koncert előtt odajött egy olajsejk, közölte, hogy cédéje van tőlem, és ő most megkéri a kezemet. Nagyon jóképű volt, igaz, kicsit bandzsított, de ez belefért az olajvagyonba… Nem árulta el, hányadik feleségének szánt, csak annyit mondott, addig nem mehetek fel a színpadra, amíg igent nem mondok neki. Megnyugtattam, ha ilyen felkéréseknek mindig igent mondanék, már minden országban férjhez mehettem volna. A zenekarom persze hülyített, mondjál már igent, mondjál már igent!
– Itthon eleinte nem nagyon mondtak önre igent. Panaszkodott is, hogy külföldön jobban ismerik, mi több, jobban is becsülik.
– Ez így történt. Igaz, rengeteget voltam külföldön, de amikor a magyar népzenei kultúrát kellett képviselni valahol, mindig megtaláltak. Indiai, japán, olasz magyar hetek, magyar napok állandó szereplője voltam, még a müncheni olimpiai faluban is felléptem. A szakma őstehetségnek nevezett, a világ egyik csodájának tartottak, a cigányzene nagyasszonyának hívtak. A közönség már akkor is szeretett, a hivatalos elismeréseket viszont hiányoltam. Tizenegy évvel az indulásom után még nem volt lemezem, és amikor a közönség keresni kezdte, gyorsan kiadták a rádiófelvételeimet. Külföldön istennőként bálványoztak, a Benelux államokban úgy hirdettek: Vulkán a jégen. Én voltam a vulkán, ez szerepelt kinti plakátokon, lemezeken. Itthon viszont semmi. Kifúrtak az ORI-haknikból is. Ne tűnjék nagyképűségnek, sosem voltam az a kivagyokénvagyok típus, de amikor Bangó Margit felment a színpadra, mindenkit lesöpört, és ez sok nótaénekes művésznek nem tetszett. A Kossuth-díj után is csak a fiatal énekesek hívtak fel.

– Nyilván a nótaénekesek nem örültek, amikor bejelentette, hogy a cigánydalok után magyar nótát is szeretne énekelni, és igyekszik megtanulni „magyarnótául”. Úgy érezték, elveszi a kenyerüket.
– Közrejátszhatott ez is, de talán zavarta őket, hogy elvarázsolom a közönséget. Kezdetben cigánynótákat énekeltem, de külföldön sokszor kértek tőlem magyar nótákat is. A disszidenseknek ez kellett: a Bánk bán Hazám-áriájától kezdve örökzöld táncdalokon keresztül az Akácos útig mindent szívesen hallgattak. Repertoáromban jól megfért a country, a dzsessz, a szent ének, az opera, a nóta. Ezért is hívott annak idején Vitray Tamás a Leg, leg, leg című műsorába, melynek Friderikusz volt a gyártásvezetője. Sándor megjegyezte, Vitray kéri, hogy a műsorban Carmen belépőjét énekeljem el, a Habanérát. Honnan veszi Vitray, hogy én ezt is éneklem? – kérdeztem. Margitka, nem tagadhatja le, válaszolta, mert Vitray Tamás mindig akkor sétáltatja a kutyáját a Margitszigeten, amikor ön a Nagyszínpadon a Carment énekli. Úgyhogy lebuktam.

– A Kossuth-díj átvétele után azt mondta, történelmet írtak Boross Lajos prímással. Mit értett ezalatt?
– Vele kezdődött az életutam. 1966-ban, pontosan negyven éve, tizenhat évesen jelentkeztem a Magyar Rádió tehetségkutató versenyére. Anyám levelet írt nekik, muzsikuscsaládból származunk, a kislánya szépen énekel, ajánl a figyelmükbe. A meghallgatáson szólítottak: Szabó Margit, álljon a mikrofon elé! Megszeppenve láttam, hogy Boross Lajos és zenekara, őket hallgattuk a Jó ebédhez szól a nótában, ettől még jobban remegni kezdtem. Rám szóltak, mondja el nevét, mit énekel, milyen hangnemben! Megkukultam, és megint jött a hang: vagy énekel, vagy hagyja el a helyiséget! Ekkor Lajos bácsi odajött, átölelt: édes csillagom, te vagy az egyetlen roma lány a jelentkezők között, ne hozz ránk szégyent! Énekelni kezdtem, és csak azt láttam, hogy mindenkinek fülig ért a szája. Majd jött az értesítés, hogy nekem énekesnek kell lennem, és szeretnének felvételeket készíteni velem. Évek múlva a szakma a műfaj koronázatlan királynőjének nevezett, és elhatározta, hogy megkoronáznak. Ki tette a fejemre a koronát? Boross Lajos bácsi, akivel ez az egyszerű kis falusi kislány elindult, akivel ez a kislány a nagy külföldi utakat is végigcsinálta. És mit ad az Isten: együtt kaptuk meg a Kossuth-díjat. Ott ültünk egymás mellett meghatottan, és meg is jegyezte: végre elismerték a cigányzenét, a cigány művészeket is. Talán ezért írtunk történelmet mi ketten. A koronám ékszere lett a Kossuth-díj.
– Amit már Bangó Margitként vehetett át. Hogyan lett Szabóból Bangó, utóbbi talán jobban mutatott a plakátokon?
– Így van. Ráadásul a Szabó nem romanév, apai Szabó nagyapám magyar volt. A Rádióban azt mondták nem jól hangzik a Szabó Margit név, a népzenei osztály vezetője, Grabócz Miklós azt mondta, legyek Bangó, mert ez olyan jól hangzó, cigányos név. Mellesleg azt jelenti: sánta. Feleki Kamill bácsinak is tetszett, ő csak Kisbangónak hívott. Életem egy rossz pillanatában panaszkodtam neki, hogy abbahagyom, és visszamegyek a varrónői szakmámba. Kamill bácsi megölelt: Kisbangó, ne keseredj el, te nemzeti kincs vagy! Isten tehetséget adott neked, a tehetség pedig olyan, mint a labda, ha vízre dobják, az egyik ember ugyan itt lenyomja, de felbukkan ott, és színen marad. Meglátod, előbb-utóbb nagy karrier vár rád. Igaza volt.
– Mi több, filmkarriert is dédelgethetett, hiszen maffiafőnök-szerepre is hívták.
– Szőke András felajánlotta, hogy maffianő legyek az egyik filmjében. Mivel szerepeltem más filmekben is, tudták, értem a dolgomat, még a ruhákat, a zenekart is én adtam volna. Szinte jelképes összegért. Mindent megbeszéltünk, azt mondták, visszahívnak. Azóta is egyfolytában csöng a telefonom.

Csontos Tibor