Megjelent: Generációnk magazin
II. évfolyam 2. szám
2004. március

• Kétezertől minden évben jelent meg új CD-m, a tavalyi évben azonban egy súlyos betegség miatt nem készült el az újabb hanghordozó. Tán ezért is döntöttem úgy, hogy teljesen új nótákkal rukkolok most elő, felfrissítve a hanganyagtáramat, mert a máig énekelt nóták szinte mindegyike sláger lett. És pont, ahogy érkeztek az interjúra, előtte született meg egy új nóta, amelynek a zenéjét a vejem, Gáspár Andor írta, én pedig a szöveget. Egyébként van úgy, hogy a dallam születik meg előbb, vagy a szöveg. Ebben az esetben a dallam lett előbb.
• Milyen érzésekből táplálkoznak a nótái?
  Általában a gyökerekből, de igyekszem olyan szövegeket írni, amelyek az embereknek a mindennapi gondjait, érzelmeit foglalja dalba. Szomorkás és vidámabb érzéseket egyaránt. A most született nóta egy kicsit oroszos melódia, nagyon szeretem az orosz zenét, a világ egyik legszebb zenéit produkálják a mai napig is, főleg ebben a műfajban, a cigánydal stílusú nótákban. Nem véletlen, hogy bármerre megyünk a világban, akár Japánba vagy Amerikába, az orosz dallamokat kötelező tudnia egy énekesnek.
• Az önből kikívánkozó nóták egyértelműen Bangó Margit lelkét tükrözik. De mi van azokkal a dalokkal, amelyeket mások írnak?
  Én egy kicsit háklis vagyok, mondhatnám kötekszem a zenében. Ha kapok egy dalt a zeneszerzőtől, megkérem őt, engedje meg, hogy átformáljam a saját világomra a melódiát. A most született dalnál is, ahogy jött a szöveg, úgy változtattam a zenét, hogy szép legyen az íve a nótának, és a szöveghez illő legyen a dallam.
• A "Halk zene szól az éjszakában" című CD-je aranylemez lett, a címadó dalt a gyerekek is énekelik már. Mi a sikerének a titka?
  A jóisten adott nekem egy tálentumot, így megengedhetem magamnak, hogy csak a felvétel előtt egy-két héttel kezdjük el a műhelymunkákat. Olyan remek muzsikusokkal vagyok körülvéve, mint Jenő öcsém meg Ökrös Ottó, a zongoristám, aki úgy olvassa a kottát, mint más a könyvet. Jól össze tudunk dolgozni, szinte belelátunk egymás lelkébe, s ha van egyáltalán titok, tán ez lehet az.
• Honnan ered a zenéhez való vonzalma?
  Apai-anyai részről háromszáz évre visszamenőleg muzsikus volt az egész családunk. Nyolcan voltunk testvérek, a fiúk is mind zenészek, a lányok közül egyedül én kerültem ilyen közel a zenéhez, bár igazából artistanő szerettem volna lenni. Imádtam tornászni, ahogy mondogatták, fantasztikus tehetségem volt az akrobatikához. Egyéb-ként nálunk otthon mindig színház volt az élet, mert amint apám elment muzsikálni, abban a pillanatban átalakítottam a lakást: az ereszalja volt a színpad, a függönyöket és az ágyterítőket felakasztottuk, virágokat csentünk a környékről vagy tőlünk, és kezdődött a színházasdi, az éneklés, a torna, a szavalás, tehát mindig "Ki mit tud?" ment nálunk. Sosem voltunk zenészek híján, hisz a család tele volt muzsikusokkal. És amint meghallották a zenét, abban a pillanatban már jöttek is a szomszédok. Hála isten, nagyon szerettek minket a vásárosnaményi emberek, ahol én születtem, a világ közepén. Igen becsben és tiszteletben volt a mi családunk, mert egy ilyen népes családot felnevelni az ötvenes években nem volt könnyű dolog. Mind a nyolc gyerek iskolázott volt, a szüleink mindent megtettek értünk. Bizonyítja a vásárosnaményiek szeretetét az a díszpolgári oklevél is, amelyet két éve kaptam tőlük.
• Említve az ereszalját, mint gyerekkora színházát, kiderül, hogy kiskorától mindig a publikum előtt szerepelt. Mégis melyik volt a legelső, a legemlékezetesebb fellépése, amikor tapsba hajolhatott?
  Én nagyon hamar berobbantam az úgynevezett művészvilágba, mert tizenhat esztendős voltam, amikor hatvanhatban a rádióba bekerültem. Abban a pillanatban, szakmai körökben futótűzként terjedt a hír, hogy van egy tehetséges kislány, aki őstehetség. Sorra kaptam a meghívásokat mindenfelé. Az akkori szervezők, akik a nagy hakni világban szervezték a műsorokat az ország különböző pontjain, valósággal versengtek a kegyeimért, hogy elkaphassák a "Kisbangót". Én akkor igazán nem tudtam felfogni ennek az értékeit és az üzleti oldalát, engem az a borzasztó nagy szeretet, az a sok taps, amit az emberektől kaptam, az motivált arra, hogy alig vártam a következő napot, hogy menjünk ismét Zalaegerszegre, vagy éppen Győrbe, vagy Kisvárdára, hogy az emberek együtt tudjanak velem érezni, sírni vagy éppen örülni. Egy művésznek a legnagyobb ajándéka az az adottság, amellyel a közönséget meg tudja fogni. Ugyanakkor ez a legnehezebb dolog is, mert azt nem lehet tanulni, hogy az embernek legyen olyan kisugárzása, amelytől ha éppen sírni kell, akkor sírjon velem a közönség, és amikor belenézek a szemébe, érezze ugyanazt, amit én érzek.
• Hangjával, két évig ajándékozta meg a magyar közönséget, majd szűknek bizonyult az ország?
  1968-ban kaptam egy három hónapos szerződést Belgiumba, Brüsszelbe, amiből három és fél év lett. Ez a hosszúra nyúlt meghívás alapozta meg a jövőmet, a jelenemet, mert amikor énekelni kezdtem, olyan szegény volt a családom, hogy nemhogy engem tudtak volna segíteni, hanem örültek, hogy egyáltalán önmagukat fenn tudják tartani, mivel akkor még voltak otthon nálamnál kisebb testvéreim. Tulajdonképpen a brüsszeli keresetemből tudtam megvenni az első kicsi házat itt Kispesten.
• Miért pont Kispesten?
  Mert a szívem mindig idehúzott, itt lakott ugyanis a nővérem, és ahányszor jöttem hozzá, úgy éreztem magam, mintha Vásárosnaményban lennék. Mindenfelé vidékies házak láthatók, köszönnek egymásnak az emberek, de amint bemegyek az Üllői útra, az már a város, azt már nem szeretem annyira, mert ki nem állhatom a nyüzsgést.
• Apropó, vidék! Tapasztalata szerint hol szeretik jobban a nótát az emberek: városon vagy falun?
  Szívem szerint azt válaszolnám, hogy az előadótól függ, hogyan tudja közvetíteni a nóták üzenetét. Nyilván más dalokból állítom össze a műsort a Hilton Hotelben szórakozó felső tízezernek, mint valamelyik falusi kultúrházban. Mégis azt tapasztalom, hogy a vidéki emberek jobban ismerik a nótákat, mint a budapesti fiatalok. Vágó István "Legyen ön is milliomos!" műsorában egy intelligens kinézetű fiatalembernek szólt a legkisebb pénzösszeget érő kérdés: milyen színűre van festve a nótában a rácsos kapu? És nem tudta. Szégyen, hogy itt tartunk. Mi lesz így a magyar kultúrával, mi a népzenével, a cigány-zenével? Minden országnak megvan a maga kultúrája, a maga népzenéje, és ugye évszázadok óta a magyar népzenei kultúrát a cigányzene képviselte. Híres prímások és zenekarok őrizték a hírnevet, de a rendszerváltás óta teljesen megváltozott minden. Igaz, ma még ha egy fiatal társaság beül az étterembe, ahol nincs zene, azért előbb-utóbb elkezdenek maguktól mulatgatni, felcsendül az Akácos út, a Kis kút, kerekes kút. Én mégis féltem ezt az országot, féltem azt a sok csodálatos kincset, ami nekünk van. Mert azok a gyöngyszemeink, azok a gyönyörű szép régi-régi nóták, népdalok, amelyeket évszázadok óta a mai napig énekelnek, félő hogy előbb-utóbb a feledésbe merülnek, ha nem nyílik lehetőség arra, hogy utánunk újak jöjjenek, hogy a fiatalság megismerje az igazi magyar népzenei kultúra kincseit. Igazán nekem az a fájdalmam, hogy nem ad teret sem a rádió, sem a televízió ezeknek a kincseknek a felmutatására, mert olyan emberek döntenek a sorsáról, akik éppen nem szeretik a magyar nótát. Pedig vannak fiatalok, akik szeretnék továbbadni népzenénket a következő generációknak, akik szeretnének újabb Kovács Apollóniák, Bangó Margitok, Gál Gabriellák, Madarász Katik, Jákó Verák, Solti Károlyok lenni, akik nagyon-nagyon sok örömet szereztek ennek az országnak.
• Noha minden szavából sugárzik a válasz, mégis megkérdezem: mit jelent ön számára a nóta?
  Egyetlen szóval tudok válaszolni: az életet. Abban a pillanatban, ahogy el kezdek énekelni, vagy ahogy el kezdek nótát írni, újjászületek, és semmi bajom nincs. Tudott dolog, hogy az elmúlt időben igen súlyos betegségekkel küzdöttem meg. Nyílt titok, hogy volt egy tüdőembóliám, ezt követte egy másik súlyos betegség, de azt hiszem, nekem a legjobb gyógyír Isten után a nóta. A nótában mindent el tudok mondani, amit nem sikerül szavakba öntenem. Ha örömöm van, ha bánatom van, ha fájdalmam van, ha csalódott vagyok, ha bármilyen problémám van, ki tudom énekelni magamból. A nótáknak köszönhetően nem rágódom a bajaimon, félre bú, félre bánat, s élek a mának, élek a közönségnek, úszom a szeretetükben, és ez a szeretet gyógyít engem.
• Bangó Margitot a nóta utazó nagykövetének is emlegetik, hisz kevés hely van a világon, ahol nem énekelt. Melyik fellépése a legemlékezetesebb?
  Két évvel ezelőtt voltam II. János Pál pápánál Mádl Ferenc köztársasági elnök úr társaságában, aki úgy mutatott be Őszentségének, hogy én vagyok a magyar népzenei kultúra nagykövet asszonya. Sosem felejtem el azt az élményt, amikor a Szentatya meghallgatott tőlem egy szent éneket. Egyébként valóban bejártam a világot: Japántól Izraelig, Amerikától Tajvanig, Indiától Oroszországig, Európa minden nagy városában szerepeltem már. Egyedül Ausztráliában nem voltam még, háromszor kellett volna mennem oda, de mindig közbejött valami. Már csak ez van hátra, hogy elmondhassam: mind az öt földrészen voltam. Persze ez még várat magára, mert ahogy befejezzük március 20-án a CD-felvételt, másnap már repülni kellene ismét egy turnéra Amerikába és Kanadába. De én általában nem szoktam előre inni a medve bőrére, majd akkor lesz ez igaz, ha leszálltam a repülőgépről.
• Utazásokról jut eszembe: ha lakatlan szigetre kényszerülne, és öt valakit illetve valamit vihetne csak magával, kik és mik lennének a kiválasztottak?
  Nagyon nehéz csak öt embert kiválasztani, mert én nagyon sokat szeretek. Elsősorban a pici unokám, a kis Tina jönne velem. Aztán, hát ez nagyon nehéz kérdés, mert nem tudnék kit kihagyni. Borzasztó családcentrikus vagyok, nagyon szeretem a gyerekeket, a testvéreimet, egy lányom van és négy unokám. Vajon kit hagynék itt? Nem tudnék senkit itt hagyni, és mivel velük teljes az életem, vinném mindnyájukat. A tárgyakhoz nem ragaszkodom, de a kutyákat nagyon szeretem, ezért a szigetemen nagyon sok kutya lenne, ló is lenne, póniló és hátasló, mert nagyon szerettem lovagolni egy időben, még mielőtt gerincbeteg nem lettem. Tulajdonképpen azok vennének körül, akiket szeretek, meg állatok, meg virágok, rengeteg virág, mert nagyon szeretek a virágokkal foglalkozni. Van egy kis nyaralóm Velencén, ahol azt a hobbimat kiélhetem, hogy virágokat ültethetek tavasszal, és gyönyörködhetek a rózsáimban, tulipánjaimban, amelyek csak akkor szépek, ha az ember megműveli őket. Noha nehezemre esik most már a kapálás, meg az ültetgetés, a rózsametszést mégsem engedem át másnak. Ha kell, hason csúszva metszek, mint tavaly tavasszal is a műtét után, amikor fájt mindenem, mégis kitartóan fűrészeltem a rózsabokor száraz gallyait.
• Végezetül árulja el a Generációnk olvasóinak, melyik volt az a három nap az életében, amelyeken különösen érdemes volt felébrednie?
  Az egyik nap akkor volt, amikor megkaptam a rádiótól a levelet, hogy a próbafelvételemet elfogadták és az egész világon "sugározható" vagyok. A második az volt, amikor megszületett a kislányom, a harmadik pedig az, amikor részem volt szüleim örömében, hogy abból a borzasztó nehézségből és egyszerűségből, abból a betlehemi jászolból hova került az ő gyermekük. Amikor az ebből fakadó büszkeséget és boldogságot az anyám arcán megláttam, azt hiszem, az volt a legszebb nap az életemben.