Szerző : Zerkovitz Béla

Ajtay Andor: Nóták

Nagy árnyas kert közepében áll ott egy sötét platán,
Alatta sok álmot szőttünk, szép tavaszi éjszakán
Szerelemről, boldogságról ábrándozánk te, meg én,
Kiskerti padunkon ülve, rózsanyílás idején...

Hulló falevél, suttogva beszél, a szép tavasznak már vége,
S a nyárnak, mely lelkünkben égett, már csak az emléke él...
Hulló falevél, sárgult falevél...

Ismerém lelki világod, s te ismerél engemet
Elválaszthatatlanoknak neveztek az emberek!
Hogyha a szemedbe néztem, lelked csak nekem virult,
És ha kis kezedhez értem, sápadt arcod elpirult!

Hulló falevél, suttogva beszél, a szép tavasznak már vége,
S a nyárnak, mely lelkünkben égett, már csak az emléke él...
Hulló falevél, sárgult falevél...

Nem tudom, miképpen történt, nem tudom, hová tűntél,
Elszállt a tavasz, a nyár is, s itt az ősz, közel a tél!
Kertünk most szomorú, árva, dalosmadárkánk zokog,
Megirigyelte az élet, hogy miért voltunk oly boldogok...

Hulló falevél, suttogva beszél, a szép tavasznak már vége,
S a nyárnak, mely lelkünkben égett, már csak az emléke él...
Hulló falevél, sárgult falevél...

Szövegíró : Zerkovitz Béla

A papír előttem, s a toll a kezembe'
És semmi, de semmi nem jut az eszembe,
Mert hazudnom kéne és hazudni fáj,
De sajnos, oly hatalmas úr a "muszáj".
Ha túl lesz az első kiábránduláson,
Olvassa el újból e pár sor írásom,
Majd megbocsát nékem, sőt el is feled,
Oh, mily szép lett volna, de jaj nem lehet!

Refrén:
Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága,
Feledjen el!
Ilyen az élet, Bözsikém édes,
Feledni kell!
Maga a legszebb emlék életembe'
A neve könnyeket csal két szemembe'
Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága,
Feledjen el!

Szívem, én nem vagyok méltó magához,
Jobb, ha ma megírom, mint holnap, ha átkoz,
Mert magácska, mint a hó olyan fehér,
S én könnyelmű vagyok, meg léha, ledér,
És nem tudok szeretni hűséggel, lágyan,
Mert rózsáról-rózsára kerget a vágyam,
Csak kerüljön el inkább engem, ha lát,
Én jobb sorsra méltónak tartom magát.

Refrén:
Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága,
Feledjen el!
Ilyen az élet, Bözsikém édes,
Feledni kell!
Maga a legszebb emlék életembe'
A neve könnyeket csal két szemembe'
Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága,
Feledjen el!

Ma estére itt lesz, hogy karomba hulljon,
E levélke várja majd, ebből okuljon,
Mert várnak rám máshol a kis angyalok,
Hát elmegyek oda - én ilyen vagyok.
És míg könnyezve gondol majd az elmúlásra,
Én ráparancsolok a cigányprímásra,
Hogy tegyen a hangszerére hangfogót
És tanulja meg, ezt a kis búcsúzót:

Refrain:
Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága,
Feledjen el!
Ilyen az élet, Bözsikém édes,
Feledni kell!
Maga a legszebb emlék életembe'
A neve könnyeket csal két szemembe'
Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága,
Feledjen el!