Nádasdy Kálmánnak kitűnő ízlésébe bizonyosan nem férne bele egy ilyen előadás.
A magyar nótának pont ilyen felfogású és minőségű előadásától rándul görcsbe a nótaszerető és –értő közönség gyomra.
Mácsainak az ötlete teljesen őrült ötlet, nem szolgálja sem a műfajt, sem annak vagy kísérletező előadóinak népszerűsítését. Kultúrtörténeti előadásnak is silány. Egyvalamire jó: tovább rontani a műfaj előadói színvonalát, lehúzni azt olyan mélyre, amelyhez képest a közepes produkciók, a magyar nóta közepes előadói is színvonalasnak látszanak. Lehet, hogy pontosan ez a cél.
Nádasdyt jól ismerem, mert tanított az egyetemen. A műfordításhoz, irodalomhoz, íráshoz, nyelvészethez, az oktatáshoz, ismeretterjesztéshez ért, abban kiváló. A magyar nóta nem az ő szakterülete, énekelnie pedig csak zárt baráti körben szabad.
Aki ezt a népszerűsítő cikket írta róla, az sem ért a magyar nótához, mert a magyar nótának a sramlihoz és a klezmerhez semmi köze! Ilyen rokonítás csak abban a sramlis és klezmeres környezetben elfogadott, amelyben Nádasdy mindig is jól érezte magát.
Nádasdy nem kap koszorút ezért, de Mácsai megérdemel egy virgácsot.

Előzmény

Válasz

Nádasdy Ádám, a koszorúzatlan magyar nóta énekes
TutiFrankó2018. február 18. vasárnapHozzászólások (0) 8
Paprika, só, szó, ami szó… – zeng az ének Nádasdy Ádám és lánya előadásában az Örkény stúdiószínpadán. A költő-műfordítótól persze nem épp magyar nóta estet várnánk.

Viszont aki elég bátor és érdeklődő, feltétlen nézze meg ezt a különleges és rendhagyó előadást. Elsősorban nem a hangi adottságokért kell majd lelkesedni, mert akármilyen ismert és elismert géniuszról is beszélünk, egyetlen zseni sem szuperhős. A Nádasdy család tehát sosem fog az X-Faktor döntőjéig eljutni. Talán egy magyar nóta esten sem fog igazi nótaénekesek társaságában fellépni. Ám ez Nádasdy Ádámot egyáltalán nem zavarja. Tisztában lehet képességeivel ilyen téren. Amiért mégis létrejöhetett ez a kis családi kamarakoncert, az Mácsai Pál felkérése volt.

Néhány éve ugyanis már meglepő sikert aratott ez a nótaest a Pepita Ofélia nevű kávéházban, ahol először bemutatkozott az apa-lánya duó. Mint ahogy a költő-műfordító több interjúban beszámolt róla, régóta gondolkodott egy hasonló magyarnóta-esten. Szívügyének tekintette ugyanis ezt a műfajt. Ennek egyik oka nyilván az lehetett, hogy édesapja révén mindig is közel érezte magához a zenét. Nádasdy Kálmán a ’60-as években az Operaház igazgatója volt. Ebben a miliőben nőtt fel Nádasdy Ádám.



Úgy látszik, kell egy bizonyos kor ahhoz (nagyjából 50-től felfelé), hogy az ember értékelni kezdje a magyar kultúra eme érdekes, ma is népszerű, de fél évszázada jóval elismertebb műfaját. De hiába is elérhetőbb ismét a magyar nóta, mióta szól a Dankó Rádió, ha az újabb generációk nem ismerik, nem is szeretnék megismerni, vagy egyenesen görcsbe rándul a gyomruk ezektől a daloktól. Na, pontosan nekik érdemes belehallgatni, mit énekel és legfőképp mit mond Nádasdy a műfaj történetéről, alkotásairól, alkotóiról. Mert az est lényegét nem is a duó énekhangja adja, hanem a rengeteg érdekesség, és az atmoszféra.

A magyarnóta-estek megszokott légköre ugyanis ezen a stúdiószínpadon átalakul egy kávéházi nosztalgiává. Nincs cigányzenekar, viszont van egy hegedű és egy pianino, ami hozza a hajdani századfordulós szórakozóhelyek hangulatát. Így már a magyar nóta is jobban eladható azoknak, akik még csak most ismerkednek a műfajjal. Hisz ezzel a kísérettel, ezzel az összekötő szöveggel, ezzel a fellépő ruhával jobban közelít egy Budapest Báros stílushoz, mint a kőbányai Pataky Művelődési Központba megálmodott nótaműsorhoz.



Az előadók személye azonban az igazi húzó erő. Ki gondolta volna valaha is, hogy Nádasdyt nem egy előadóteremben, nem egy tévéműsorban vagy valamilyen konferencián láthatjuk, hanem egy ilyen, tőle távol álló műfaj előadójaként. Persze, a művész hozzászokott már a reflektorfényhez, csöppet sem zavartatja magát. Joviálisan mosolyog, arcával eljátssza a dalokat, Vilma lánya mórikál, duettet énekel vele, vagy épp szólózik. Ő is egy jelenség.

A közönség vegyes összetételű. Több az idős. Valószínűleg ők inkább jöttek a nóta miatt, a fiatalok pedig a tanár úr miatt. Ám idősek és fiatalok egyaránt hallhattak olyan meglepő dolgokat, amit sosem gondoltak volna a műfajról. Például hogy a 19. század közepe óta virágzó magyar nóta, ami tulajdonképpen népies műdal, milyen Kárpát-medencei elegyből született. Van benne magyar népzene, van benne cigányzene, van benne klezmer és sramli is. Minden itt élő népcsoport hozzáadott ehhez a nemzeti értékhez. Mert akkoriban ezt értéknek tekintették.

Egy új, polgári és függetlenségre törekvő Magyarország jelképe is volt egyben. Nem tettek különbséget etnikumok között. Nótát írt cigány prímás, grófnő, sváb kocsmáros és zsidó zenész is. Nótát szabtak Petőfi versre, és nótát szerzett Seress Rezső is (nem pusztán a Szomorú vasárnap című világslágert). Közös műfaj volt. Mára ennek fénye megkopott. Avíttnak érezzük. Holott legalább egyszer egy ilyen előadásra mindenkinek el kellene mennie, hogy tisztában legyen azzal, a magyar nóta nem csupán szüleink, nagyszüleink által kedvelt műfaj volt, amit vasárnapi ebéd főzése közben hallgattak.

Válasz