Egy fesztiválról - kicsit más szemszögből

    Nagy ambíciókkal, tervekkel indult útjára tizenegy évvel ezelőtt a VIVE néven ismert Magyarnóta- és Csárdásfesztivál. Torontálvásárhelyt illette a megrendezés joga, hisz a néhai Vitkay Gyula kántortanító, zeneszerző (akinek emléke előtt tisztelegve kezdeményezte akkortájt a hálás utókor a Vitkay-vetélkedőt) innen lépett ki a nagyvilágba öregbíteni e mindenkoron haladó szellemű falucska hírnevét. A lépéseket, a történelmet a 2003-ban kiadott monográfia jegyzi, akárcsak azok nevét, akiknek köszönhetően a nótakultusz zűrzavaros mindennapjainkban is fennmaradt. A VIVE híre és népszerűsége nemcsak a Bánáton, Vajdaságon szárnyalt keresztül, de az óvilágot is elhagyta, mintegy összekötő kapcsot képezve köztünk és az idegenbe sodródott atyánkfiai között. Erről tanúskodik a műsorfüzetekben felsorakoztatott védnökök névsora, és nem utolsósorban dr. Lódi Gábor, a Tartományi Végrehajtó Tanács alelnöke is ezt igyekezett ünnepségnyitó szavaival tudatosítani az egybegyűltekben. Viszont a fesztivál fénye (és ezt nem lehet nem észrevenni!) korántsem a régi. Érzelmekből, indulatokból, hirtelen fellángolásokból született gondolatmorzsákból nem lehet ugyan tárgyilagos véleményt alkotni, de azt sem szabad(na) szó nélkül hagyni, hogy dagadó eufóriában egyes hivatali (,,vivés”) személyek teltháznak nyilvánítsanak egy kétharmadáig megtelt nézőterű színházat. Mert ez több mint füllentés. Vagy esetleg már felsejlett volna előttük a másnapi, gálaesti hangulat? Akkor valóban megtelt a József Attila Művelődési Otthon nagyterme, akárcsak hajdanán, a régi szép időkben, és percekig zúgott a taps a magyarországi Hatvani Kiss Gyöngyi és Bokor János előadóművészek nótacsokrai, valamint Schön Ignác prímás bravúros hegedűjátéka után.
    Igaz, hogy az idén elmaradtak a lobogók és a pazar fényű, színes égős utcai világítás, de azért a messziről érkezőket ezúttal is tisztára mosott utcák, kicsinosított park köszöntötte, valamint pipacsmintás kézimunkák a művelődési ház irodájának ,,kirakat"-ában. Az előzékeny házigazdák pedig jókedvvel, pogácsával, jóféle házi pálinkával (a műsor után pedig ízletes vacsorával, hajnalig tartó mulatsággal a helybeli Vadászegyesületben) kínálták a hamarosan rivaldafénybe kerülő énekeseket, zenészeket, a műszakiak stábját és nem utolsósorban a ,,betévedő hazaiak"-at. Mert még vannak ,,idehaza” is olyanok, akik rendületlenül hiszik és vallják: a nótázás az élet egyik legfontosabb mellékfoglalkozása!
    - Hűségükről és szeretetükről tesznek immár tizenegyedik alkalommal tanúbizonyságot Torontálvásárhely polgárai azzal, hogy kellemes otthont adnak a magyar nóta kedvelőinek, fiatal és idős művésznek egyaránt. Szegénységünk igen gazdag állapota is megvillan, és jólesik megérezni, miként olvad egybe a zene által ilyenkor a múlt és a jövő. Az új dolgok kihívását is tudni kell elfogadni, s mindezt úgy, hogy az ember büszke maradjon falujára, önmagára, gyökereire, büszke a magyarságára - hallhattuk Kincses Bélától, az antalfalvi községi képviselő-testület alelnökétől.
    Igen, ez adta 1996-ban a kezdőlöketet. Ez ösztönözte később egy ideig az utánpótlást jelentő fiatal torontálvásárhelyi énekesek szárnybontogatását, és ez bátorította szövegírásra, zeneszerzésre azt a maroknyi helybeli (hadd maradjunk még néhány pillanatra ezen a terepen!) bárdot, akik már csak azért sem dobták sutba a pennát s a lantot, mert utánuk valóban nem lenne, aki csinálná! A nagy öregek bölcsességét egybe kell hangolni a fiatalok munkabírásával. Egyedül és kizárólag ebbe kapaszkodhatunk. És míg az új szerzemények bemutatóján az első díjon az Est borult az anyaföldre és a Húzzad a keserves nótát című hallgatók osztoztak, addig az öttagú szakzsűri az idén is bánáti (nagybecskereki) abszolút győztest (közönségdíj és első helyezés) hirdetett ki Gyapjas Tibor fiatal nótaénekes személyében. Így, az idők távlatából szinte valótlannak tűnik, hogy nem is olyan régen minket is visszatapsoltak ezekre az életet jelentő, zöld posztóval takart ócska deszkákra. De ne legyünk ünneprontók!
    Helyette merjünk inkább reménykedni abban, hogy ezek a kérdések azok tudatában is újrafogalmazódnak majd, akik belátható időn belül képesek lesznek beleszólni még a dolgok menetébe: a VIVE ugyan nemcsak a ,,debellácsiaké”, hanem minden magyarnóta-kedvelő vajdaságié, viszont ,,debellácsiak” nélkül VIVE sem létezhet.

MARTINEK Imre