Várjatok még őszirózsák...

 

 

Várjatok még őszirózsák,

Ne mondjatok búcsút a szép nyárnak.

Álmodozó árva szívek szerelemre, boldogságra várnak.

Én bennem is él egy álom, mindhiába sír a szél felettem.

Nem tudja más, csak én érzem,

Hogy még most is nyár van a szívemben.

 

Halkan síró őszi szellő,

Szeretném ha hírt hoznál felőle,

Várhatok-e több levelet, egyetlen szó üzenetet tőle?

Hogyha nem ír, nem is üzen, nem szeret már, elfelejtett engem,

Kinyílhattok őszirózsák, hiába van nyár az én szívemben.

 

 

 

Bokrétát kötöttem (Mezei bokréta)

 

 

Bokrétát kötöttem mezei virágból.

Küldeném is, nem is, messze-messze távol.

/:Nagy sötét hegyen túl, fényes úri házba,

Aranyos kehelybe, szép lány asztalára.:/

 

Nézek, nézek az én tarka bokrétámra.

Jobb lesz neked itthon kis üvegpohárba.

/:Hervadj el, epedj el szép ibolyám kelyhe.

Mezei virágnak kunyhóban a helye.:/

 

 

 

Jajj de széles, jajj de hosszú…

 

Jajj de széles, jajj de hosszú az az út,

amelyiken a régi babám elindult,

Régi babám, térj vissza a hosszú utadról,

emlékezz a szombat esti szavadról.

 

 

Hosszú útról visszatérni nem lehet, 

A szerelmet eltitkolni nem lehet.

A szerelem szélesebb a tenger vizénél,

árvább vagyok a lehulló levélnél.

 

 

 

Orchideák (Páger Antallal)

 

Nincs pénzem semmi, el tudna venni, nagylelkű gondolkodás.

Elveszett évek nyomában élek, nem érdekel semmi más.

Nincs pénzem, semmi, nőül fog venni, hízelgő a gondolat.

Nékem sincs semmi, de néhány penny, virágra mindig akad.

 

Amikor Indiába elútaztam, maga egy kosár orchidát kapott valakitől, emlékszik?

Igen, igen, emlékszem. Maga küldte? Nem volt benne levél.

Lett volna benne levél, de szégyelltem, és eltéptem.

És, mi volt abban a levélben?

Ki fog nevetni. Egy vers. Én írtam. Az volt, hogy:

 

Orchideák, fehér orchideák, mondjátok el hogy szeretem.

Orchideák, lila orchideák, vigyétek hozzá a szívem.

Mivel hogy szív nélkül nincs élet mégsem

hozzátok el az ő szívét cserébe.

Orchideák, szines orchideák,

mondjátok el hogy szeretem.

 

Emlékszem, nyár volt, farsangi bál volt,

És aztán, nem láttam Önt.

Magához láncolt, utolsó tánc volt.

Elment, és nem is köszönt.

Most újra itt van, a karjaimban, többé el nem engedem.

Eltévedt emlék, megkésett vendég - csodát tesz, félek, velem.

 

Orchideák, fehér orchideák, mondjátok el hogy szeretem.

Orchideák, lila orchideák, vigyétek hozzá a szívem.

Mivel hogy szív nélkül nincs élet mégsem

hozzátok el az ő szívét cserébe.

Orchideák, szines orchideák,

mondjátok el hogy szeretem.

 

 

Az Ön világa-az én világom...

Ezt mondta, akkor is Ön...

Ma sincs ez másképp, talán, csak játszom...

Én, mégis, megköszönöm.

Elsűlyedt dallam, merül fel halkan, indul a kedves felé...

Az én világom, az Ön világa...hulljon, hát, lába elé...

 

 

Orchideák, fehér orchideák, mondjátok el hogy szeretem.

Orchideák, lila orchideák, vigyétek hozzá a szívem.

Mivel hogy szív nélkül nincs élet mégsem

hozzátok el az ő szívét cserébe.

Orchideák, szines orchideák,

mondjátok el hogy szeretem.

 

 

Mintha egy költő lelkében úsznék

Hogy újra látom magát. Van ilyen ötlet, fejemben húsz még,

Hogy újra látom magát. Mintha a múzsa kötélen húzna,

hogy újra indul felém.

Meg fogja látni, még komponálni fogok, egy szép napon én.

Ó, és mi lesz az?

Egy egészen újy dal lesz.

Arról fog szólni, hogy:

 

Orchideák, fehér orchideák, mondjátok el hogy szeretem.

Orchideák, lila orchideák, vigyétek hozzá a szívem.

Mivel hogy szív nélkül nincs élet mégsem

hozzátok el az ő szívét cserébe.

Orchideák, szines orchideák,

mondjátok el hogy szeretem.

 

 

 

 

 

Madárka, madárka…

 

Madárka, madárka,

Csacsogó madárka!

Vidd el a levelem,

Vidd el a levelem,

Szép magyar hazámba!

 

Ha kérik ki küldte?

Mondjad, hogy az küldte,

Kinek bánatában,

Szivefájdalmában

Elhasad a szíve.

 

Ha kérdik hogy vagyok?

Mondd meg, hogy rab vagyok,

A Radeczky táborában,

A Radeczky táborában,

Közkatona vagyok!

 

 

 

Kéklő nefelejcset…

 

Kéklő nefelejcset szedtem kint a pusztán

Annak adom én azt, ki mindig jó hozzám

Aki sok éjszakán virrasztott mellettem

Annak az asszonynak aki megtanított minden jóra engem.

 

Ez a pár szál virág mondja el helyettem

Mikor rágondolok könnyes lesz a lelkem

Többet ér a csókja száz legény csókjánál

Az egész világon nincsen drágább asszony az ÉDESANYÁMnál.

 

 

Ez a kislány megy a kútra…

 

Ez a kislány megy a kútra,

Nem talál a gyalog útra.

Hajnalbaaaa hajnal előtt,

Megállott a gyorsvonat a házunk előtt.

 

Akár milyen öreg asszony,

Ha férjhez megy mind menyasszony.

Hajnalbaaaa hajnal előtt,

Megállott a gyorsvonat a házunk elött.

 

 

 

Bánk Bán    Hazám, hazám

 

Mint száműzött, ki vándorol

A sűrű éjen át,

S vad förgetegben nem lelé

Vezérlő csillagát,

Az emberszív is úgy bolyong,

Oly egyes-egyedül,

Úgy tépi künn az orkán,

Mint az önvád itt belül.

Csak egy nagy érzés éltetett

Sok gond és gyász alatt,

Hogy szent hazám és hős nevem

Szeplőtlen megmarad.

Most mind a kettő orvosra vár,

S míg itt töprenkedem,

Hazám borítja szemfödél

S elvész becsületem!

 

Hazám, hazám, te mindenem!

Tudom, hogy életem neked köszönhetem.

Arany mezők, ezüst folyók,

Hős vértől ázottak, könnytől áradók.

Sajgó sebét felejti Bánk,

Zokog, de szolgálja népe szent javát.

 

Magyar hazám, te mindenem!

Te érted bátran meghalok,

Te szent magyar hazám!

 

az utolsó három sor másik változata:

 

Magyar hazám, megáldalak!

Szép érted élni, érted halni,

Te hős magyar hazám!

 

 

Eresz alatt fecskefészek…

 

 

Eresz alatt fecskefészek,

fecskemadár sírva nézlek.

Te voltál itt a múl nyáron,

nem hagytál el, mint a párom.

 

Látlak-e még fecskemadár?

Lesz-e tavasz, lesz-e még nyár?   

Ha én akkor már nem élek,

azért nálunk rakjál fészket.

 

 

Kertünk alatt faragnak az ácsok…

 

 

Kertünk alatt faragnak az ácsok

Ide hallszik a fejsze csattogásuk

Eredj lányom, kérdezd meg az ácsot

Ád-é csókért egy kötény forgácsot

 

Édesanyám, huncutok az ácsok

Nagyon drágán adják a forgácsot

Kilenc csókot adtam neki érte

S a tízediket ráadásul kérte.