Lányok, lányok dombóvári lányok…

 

 

Lányok, lányok dombóvári lányok

Van-e néktek lerakott szoknyátok

Ha nincs néktek lerakott szoknyátok,

Nem is vagytok dombóvári lányok,

Csillagos ég szakadjon le rátok.

 

Lányok, lányok dombóvári lányok,

Közületek csak egyet sajnálok,

Ha az az egy bazsarózsa volna,

Éjjel nappal kalapomon volna,

Tisztelem a régi szeretőmet.

 

Óra, óra öreg fali óra

Mért nem esel rá az anyósomra,

Ha ráesel a kedves anyósomra

Az életem százszor könnyebb volna

Segíts nékem öreg fali óra.

 

Egyszer aztán hazafelé mentem

Szembe jött a kedves feleségem,

I: Sírva mondta, hogy a falióra

Ráesett a kedves anyósomra,

Én meg mondtam késett az az óra :I

 

 

 

Megfordítom kocsim rúdját…

 

Megfordítom kocsim rúdját,

itt hagyom az ősi szülőföldet,

Ahol annyi keserűség, a szívemet darabokra törte.

Nekivágok a világnak,

száz határát összejárom sorba

Valahol még nékem is jut,

egy szál rózsa viharverte gyűrött kalapomba.

 

Bejártam, a nagy világot,

találtam én piros rózsát százat

Piros borral, szép lány csókkal, altattam el szívemből a vágyat

Mégsem gyógyult be a szívem,

ha oly hazug a nagyvilág, s ha csúf is

Megfordítom kocsim rúdját,

a kanyargó Maros partján jobb a szenvedés is.

 

 

Zöldre van a rácsos kapum festve

 

Zöldre van a, zöldre van a rácsos kapum festve,

Várom a rózsámat minden este,

Tegnap este nem győztem rá várni:

Be kellett a, be kellett a rácsos kaput zárni.

 

Bezárhatod, bezárhatod, rózsám kiskapudat:

Úgyse járom többé udvarodat.

Vethetsz most már szegfűt, majoránnát,

Nem taposom, nem taposom többé a virágát.

 

 

A szegedi csikós…

 

A szegedi csikós lent itat a Tiszán.

Tizenhárom csengő cseng a csikaja nyakán.

Babája a Kati künn lakik a tanyán.

Tizenhárom fodros szoknya leng a derekán.

/:Tizenhárom fodros szoknya, kerek akár a káposzta.

A szegedi csikós lent itat a Tiszán.

Tizenhárom csengő cseng a csikaja nyakán.:/

 

 

Ötvenszer is lehullott már...

 

Tavasz végén kinyílott az akácfának fehér fürtös virága

alatta egy barna fiu most indul a nagyvilági utjára

fel-fel sóhajt bucsuzkodik Isten veled falu legszebb leánya

visszajövök mire lehull az akácfa fehér fürtös virága

 

Megesküdtem az Istenre, nem fogok én neked többé hinni

Nem fogom a két szememet te miattad örökre kisirni

Akad szebb is, van már jobb is, csinosabb is, gazdagabb is tenálad

Ki megölel, ki megcsókol, csókolgatja pirosra a számat

 

Ötvenszer is lehullot már azóta az akácvirág fájáról

alatta egy ösz ember ül most jött vissza nagyvilági utjáról

fel-fel sóhajt visszagondol arra a szép kökényszemü leányra

hej de visszajöttem mire lehullt az akácfa fehér fürtös virága!

 

 

 

Valamikor Néked vittem….

 

Valamikor néked vittem minden nyíló orgonavirágot.

Két szemedből rám ragyogni láttam én a fényes mennyországot.

Kacagott a napsugár is, bimbó nyílott minden rózsaágon,

Amikor a csókod égett, szerelmesen először a számon.

 

Valamikor a boldogság a szívünkben rakott egy kis fészket.

Azt hittem, hogy a hűséged, a szerelmed tiszta lánggal égett.

Te ígértél boldogságot, te mondtad, hogy soha el nem válunk.

Alig hullott le a rózsa, te is, én is, más utakon járunk

 

 

 

Majd amikor én nem leszek…

 

Majd amikor én nem leszek,akkor tudd meg,hogy ki voltam néked

majd amikor a szívedet száz tővissel tépi szét az élet!

megbántanak gonosz szóval,kővel dobnak nem lesz kinek fájon

hazudtad csak a szerelmet,el is múlt mint szép tavaszi állom.

 

Majd amikor rá jőssz arra,hogy a vétked vitt engem a sírba

gyerre ki a temetőbe,boruljál a fejfámra sírva

ott mond el,hogy megbántad már,hogy neked is fáj az a nagy vétek

akkor szívem a sírmélyén,mindőrőkre megbocsájt majd néked!

 

 

 

Minek a szőke Én nékem…

 

Minek a szőke énnékem, mikor a barnát szeretem.

Neki a földön párja nincs, de még a mennyországban sincs.

Eszem a szemed mindenit, ne nézz reám mert megvakít:

Ha pici szádat csókolom, az égbe szállok angyalom.

 

/Tavasszal nyit az ibolya, későn hervad el a rózsa.

Nem hervad el a barna lány, nem hervad el ilyen korán!

Ne mondják, hogy a szőke szép, tagadom azt én mindenképp,

Mert a barnának párja nincs, de még a mennyországban sincs!/

 

 

 

Nem születtél te sem s én sem…

 

 

Nem születtél te sem s én sem márványköves cifra palotában

föl nevelt az édesanyád,egy magányos kis falusi házba.

mégis olyan büszke lettél.mintha rózsák közt születtél volna

mintha ez az egész világ lábad elé piros rózsát szorna

 

Jól tudod, fogy tövis nélkül nem terem meg az illator rózsa

Minden igaz zserelemnek keserüség s bánat az adója

tedd félre a büszkeséged szeresd azt ki majd meg hal utánad

mert annak a rózsa fáján nem terem más csak tővis és bánat

 

 

 

 

Te bújdosó székely…

 

 

Te bújdosó székely, tekints fel a égre

vizsgáld meg a felhőt tőled napkeletre

vizsgáld meg a felhőt, hogyan közeledik

Erdély ország felett hogyan sötétedik

 

Erdély meg van verve, meg van ostorolva

homlokán tündököl töviss koszorúja

oláhok csúfolják magyarok hazáját

bocskorral tapodják ősapáink sírját

 

Hogyha megnyílana Árpádapánk sírja

Árpádnak sírjából egy szó kiharsanna

hol vagytok székelyek? Erdélyt bíztam rátok

mit is szólanátok...hová lett hazátok?

 

 

 

Kraszanahorka büszke vára…

 

 

Kraszanahorka büszke vára

Ráborul az éj homálya

Magas tornyán az őszi szél elmúlt dicsőségről mesél

Rákóczinak dícső kora nem jön vissza többé soha.

 

Harcosai rég pihennek

A dícső fejedelemnek

A toronyból késő este tárogató nem sír messze

Olyan kihalt, olyan árva Krasznahorka büszke vára.

 

 

 

Most a rónán, nyár tüzében…

 

 

Most a rónán, nyár tüzében ring a délibáb

Tüzek gyulnak, vakít a fény, ragyog a világ

A dombok ormain érik már a bor

Valamennyi vén akácfa menyasszonycsokor

Zőld arany a pázsit selyme, kék azüst a tó

Csendes éjjel halkan felsír a tárogató

 

Ref. Ott, ahol zúg az a négy folyó

        ott, ahol szenvedni jó

        ott, ahol kiömlött annyi drága vér

        egy ezredévről mond mesét a szél

        búg a kűrt az ősi// vár falán//

        honvéd áll a Hargitán,

        Erdély szent bércére zúgva száll, büszkén áll

         a magyar Turulmadár.

 

Kárpár felől, székely felől szállnak fellegek

kigyúlnak a magyar tüzek, lángoló szemek

még az égen is a hadak utja jár

a legendák hős vezére paripára száll

szebb lesz a nyár, szebb lesz a tél, szebben hull a hó

Kolozsváron piross-fehér-zőld a lobogó.

 

Ref. Ott, ahol zúg az a négy folyó

        ott, ahol szenvedni jó

        ott, ahol kiömlött annyi drága vér

        zeng a dal, Kolozsvár visszatér

        búg a kűrt az ősi// vár fokán//

         honvéd áll a Hargitán,

        Erdély szent bércére vissza száll, zúgva száll

         a magyar Turulmadár.

 

 

 

 

Muzsikánál nincs jobb barát…

 

 

Muzsikánál nincs jobb barát, oly sok mindent megtalálunk benne.

Muzsikában nem csalódunk, nélküle a szívünk szegény lenne.

Elkísér az életünkön,velünk vigad, velünk fakad sírva,

Édesanyánk dallal altat, énekszóval tesznek le a sírba.

 

Muzsikánál nincs jobb barát, tőle minden percünk szebbé válhat.

Muzsika a lelkünk tükre, egy-egy dalból mennyi érzés támad.

Benne csendül az életünk, minden, amit szívünk mélyén rejtünk,

Amit százszor eltemettünk,feltámad a muzsikával bennünk.

 

 

 

100forintnak 50 a fele….

 

 

100forintnak 50 a fele.

Egye meg a fészkes,fekete fene!

Nem lehet az ember fából,

Ki kell rugni a hámfából.

Még azt mondják,hogy

Részeges vagyok.

Pedig csak a jó bort

Szeretem nagyon.

Megverem a csizmám szárát,

Csókolom a babám száját.