Keresek egy régi utcát…

 

Keresek egy régi utcát,keresek egy régi házat.

Keresek egy régi kertben, egy halovány rózsa szálat.

Keresek egy régi nótát, amit egykor úgy szerettem.

Keresem a boldogságom, amit egyszer itt feledtem.

 

Azt az utcát, azt a házat azt a kertet nem találom,

Talán nem is valóság volt, talán csak egy tűnő álom.

Azt a nótát elfeledték, nem emlékszik senki rája.

Az elveszett boldogságom valaki tán megtalája.

 

 

 

Bálványos vár csonka tornyán…

 

Bálványos vár csonka tornyán, élt egy öreg holló,

Sokfelé járt, sokat látott, gondolkodik hol jó!

Járt már messzi országokban, sok szép honok ormán,

De a legszebb mégis itt volt, Bálványosvár régi csonka tornyán.

 

Bálványosvár csonka tornyán, szomorú hír járja,

Nem éll már az öreg holló, és a torony árva.

Nincsen aki más országról sok szép mesét mondjon,

Nincsen aki elmesélje, mindenütt jó, de a legjobb itthon.

 

 

 

A Hagita hegy aljában lakom én…

 

A Hagita hegy aljában lakom én

a Küküllő fűzes partján, ott a peremén

ottan áll egy kis lakocska, szívem oda vágyik vissza

a Hargita hegy aljában, a fenyvesek illatában

születtem és vágyom vissza én.

 

Üldöz a sors évek hosszán át,

üldöz engem a természet mint vándormadárt

óh te szépséges Hargita, mért csalogatsz, mért hívszvissza

elűzött a sors engemet, haza mennék, de nem lehet

csak haza vágyni, sírni tudok én.

 

 

A kanyargó Tisza partján…

 

A kanyargó Tisza partján ott születtem,

Oda vágyik egyre vissza az én lelkem.

Pásztor síptól hangos ott az árvalányhajt termő róna,

Édesebb ott a madárdal, kékebb az ég zöldebb a fű szebb a róna.

 

Látlak-e még szőke Tisza füzes partja,

Kondulsz-e még kicsinyfalum kis harangja.

Vár-e még rám az a kislány fájó szívvel ahogy írta,

Térdelek-e még előtted Édesanyám kakukkfűvel benőtt sírja.

 

Lemegyek a, lemegyek a picne fenekére

Felülök a, felülök a hordó tetejére

Jó bort iszom, mégsem vagyok részeg

Ha a babám, az a csalfa két szemébe nézek

 

Feljövök a, feljövök a pince fenekéről, / hatudok/

Miután már lemásztam a hordó tetejéről.

/Még/ ittam volna, de már nem volt, az a fránya boroshordó

már üres volt,

Hát ezért kellett nekem a hordóról lemásznom.

 

Felmásztam a felmásztam a pince fenekéről. / is/

Ennek láttán feleségem kitért a hitéből.

Mért ott iszol /Te/ ördög fajzat, adok neked vizet itt fent,

ha szomjas vagy!

Igyon vizet csak az asszony, úgy fogom sajnálni.

Ism: Nem bírom én a vizet a mozsdóban sem látni

 

 

Amikor az Édesanyám imakönyvét…

 

Amikor az Édesanyám imakönyvét utoljára kérte,

Megköszöntem a jóságát térdre hulva könyörögve kértem.

Megköszöntem szépen, esküt tettem rája,

Rendesember lesz belőlem, akkor is ha kétszemét lezárja.

Akkor jött egy szőke kislány, aki engem rászedett a bűnre,

Megtanitott éjszakákon mulatozni a cigány zenére.

Esküszegő lettem, fél világ bolondja,

Így jár aki éjjel mulat nappal meg a miatyánkot mondja..

 

Nótás kedvű volt az apám…

 

Nótás kedvű volt az apám,átmulatott sok éjszakát.

Nem sajnálta rá a napot,kettőt-hármat összetoldott.

De még azt is megduplázta, ha az anyám megdorgálta,

Ha a cigány rosszul játszott, nagybőgőbe belevágott.

 

Nótás kedvű édesapám, ja, de régen nem dalol már:

A szívemet bánat járja, egy-egy kedves nótájára.

Mi lett a sok nóta vége, kivitték a temetőbe',

Dalos ajkú kismadárka, szállj az apám fejfájára!

 

Visszajött a kismadárka, friss virággal a szájában.

Azt dalolta, azt mesélte, apám sírhalmáról tépte.

/:Odalent a magyarnóta, virágot hajt évek óta,

Mindig friss nő a nyomába, ha felcsendül a nótája.:/

 

 

 

Ki tanyája ez a nyárfás?

 

 

Ki tanyája ez a nyárfás?

nem hallszik be a kurjantás

vagy alusznak, vagy nem hallják

vagy talán, nem is akarják...

 

Ezt a kislány meghallotta

az anyjának sírva mondta

kelj fel, kelj fel édesanyám

bucsuzni jött az én babám.

 

 

 

Fülembe csendül egy nóta még…

 

 

Fülembe csendül egy nóta még,

Itt szunnyadott már a szívembe rég

A dajka nóták emléke kél

Egy árva népről bús dalt regél...

A nyarfák lombja szomoruan rezdül,

Lassú sóhajtás száll miként a szél

Hazámba vágyom, Duna, Tisza partja vár

Szebb ott az álom, szebben dalol a madár.

 

Nem most születtem, most érzem én

Csinált e jókedv, nem igaz e fény

Latorca partján a nóta más

Leányok ajkán galamb sírás

Legények ajkán csatakürtök hangja

Sodor, mint orkán vihart, zokogást

Hazámba vágyom, Duna, Tisza partja vár

Szebb ott az álom, szebben dalol a madár.

 

 

 

Vándorfelhők fenn az égen…

 

Vándorfelhők fenn az égen, ha majd egyszer kis falumhoz értek,

Álljatok meg az alvégen, édesanyám házát keressétek.

Ott ahol a vén eperfa halkan sóhajt fel az éjszakába',

Vándorfelhők ott van az én édesanyám nádfedeles háza.

 

Szóljatok be az ablakon, mondjátok, hogy hírt hoztok felőlem,

Mondjátok, hogy ne búsuljon, jól megy sorom, mióta eljöttem,

Ne tudja meg, hogy a sorsom, az életem keserűség, bánat,

Ne hulljon a könnye értem, fehér hajú, édes jó anyámnak.

 

 

 

Piros rózsák beszélgetnek…

 

Piros rózsák beszélgetnek, bólintgatnak úgyfelelnek egymásnak.

 Találgatják hová jutnak, mely sarkába ennek a nagy világnak.

Szépasszonynak hó keblére, vagy egy gyászos temetésre, koszorúba fonják

. Vagy talán az éjszakába valahol egy kis kocsmába, egy szép lányra szórják.

 

És egy napon útra kelnek száraiktól búcsút vesznek a rózsák.

Mert énnékem virág kellett letéptem egy holdas éjjel száz rózsát.

Pirosrózsák illatával, halkan síró muzsikával, üzenem tenéke,

szegény vagyok, semmim sincsen, a száz rózsa minden kincsem, hát add érte a szíved.

 

 

Darumadár útnak indul, búcsúzik a fészkétől…

 

Darumadár útnak indul, búcsúzik a fészkétől,

Messze hangzik bús panasza délre szálló felhőkből.

Majd, ha én is útra kelek,

én még sokkal messzebb megyek,

Nem jár arra a madár sem,

nem jut el a sóhajtás sem odáig.

 

Tavasszal, ha a tó partján kék nefelejcs virágzik,

Darumadár újra megjön, nem marad el sokáig.

De ahová én elmegyek,

ott nincs se tél , se kikelet,

Nincs szerelem, nincsen féltés,

nincsen onnan visszatérés sohasem.

 

 

Akácos út…

 

Akácos út, ha végig megyek rajtad én,

Eszembe jut egy régi szép regény:

Nyáreste volt, madár dalolt a fán,

S itt kóborolt, csavargott egy cigány,

Megszólítám: De jó hogy megtalállak itt,

A legszebb lány tudod-e, hol lakik?

Ott arra lenn, túl az akácsoron,

Ma estelen, egy ház elé osonj:

 

Refrén:

Egy ablaknál! Állj meg cigány,

Úgy muzsikálj, hogy sírjon az a szép leány,

Olyan legyen, mint egy szerelmi könnyes vallomás.

De csak csendesen,

Ne hallja senki más.

 

 

Az éjmadár átsuhan a kis városon,

Éjfélre jár, s én az utcát rovom,

A holdsugár deres hajamra süt,

Hideg, sivár csend honol mindenütt.

Azóta rég a más asszonya lett a lány,

De ez a dal még fülébe cseng talán,

Én Istenem! A múlt, hogy elszaladt,

És énnekem csak e kis dal maradt:

 

Refrén:

Te csak dalolj, kacagj nevess

Enyém a könny számomra úgysincs más öröm

Attól se tarts, hogy a kis dal szivemen üt sebet

Te csak dalolj, nevess ki engemet.

 

 

Szivem kihallt,s ajkamrol szol a bus panasz

Hogy im ecsalt teged az uj tavasz

Alkony borong a lombos fak alat

En bus bolond miert is vartalak

Most massal elsz, s feled uj mamor integet

Amere lepsz,ott rozsat hintsenek

A szep tavasz varazsa elvakit

Csak egy seb ,az mit benem felszakit

Majd megtudod,csak kis tukroddel szembe nez

Mert jutott szamomra szenvedes

Lelked a harc soha sem dulta at

Egy gyermek arc mosolyog majd terad

De egy nap sotet hajadra hull a ho

S az ajkadon elhall a nota szo

Faradt leszel,s egy igaz konyet ejtsz

Jojj akkor el,s nalam vigaszra lelsz

El mult a nyar szivunk regenye veget ert

Emleked is mar reg a multba tert

Ket arva kony,sutogja csak csupan

Hogy vissza josz hozzam egy delutan.

 

 

 

 

Sűrű csillag…

 

 

Sűrű csillag ritkán ragyog az égen,

Az én babám szénát kaszál a réten,

Olyan szépen penge-penge-pengeti a kaszáját,

Odavárja kökényszemű babáját.

 

Ha legény vagy, gyere velem kaszálni,

Ne csak mindig a lányokkal cicázni.

Vágok olyan sűrű-sűrű-sűrű rendet a réten,

Kilenc kislány nem szedi fel a héten.

 

Sárga répát dombra nem jó ültetni,

özvegy asszony lányát nem jó szeretni

egyszer mondtam vala -vala- valamit a lányának,

beszaladt és elmondta az anyjának

 

Megvan nékem az a bolond szokásom,

Iszom a bort hogy ha nem is kivánom,

Erre még az öregapám öregapja tanított,

Aki még a hordóval is koccintott.

 

 

 

Hogyha ír majd, édesanyám…

 

 

Hogyha ír majd, édesanyám, írjon a falunkról,

Küldjön egy szál virágot az öreg akácunkról!

Írja meg, hogy az emberek sajnálják-e, hogy el kellett mennem,

Írja meg, hogy magán kívül megsiratott-e valaki engem!

 

Írja meg, hogy házunk előtt áll-e még a nyárfa,

Írja meg, hogy arrafelé milyen nóta járja!

Él-e még az öreg cigány, járnak-e a fonóba, mint régen?

Mindenkiről írhat, anyám, csak egy lányról sose írjon nékem!

 

Írok, írok édesfiam, írok a falunkról.

Küldök egy szál virágot az öreg akácunkról.

/:Nem él már az öreg cigány, fonóba sem járnak úgy mint régen.

S az a kislány kit szerettél kinn nyugszik a csendes temetőben.:/

 

Visszaírja a jó Anya, hogy áll még a nyárfa

És a sarki kiskocsmában magyar nóta járja

Elfeledtek az emberek, nem is kérdez soha senki Téged

Csak akiről nem írhatok, csak az az egy siratott meg Téged