Dankó Pista szülinapján érdemes egy szót ejteni magyar zenéről, dalról és nótáról is.
Mi nekünk a magyar nóta?
Mi nekünk ma Dankó Pista?

Dankó félezernyi nótájával harcolt sikerrel a német muzsika ellen. Ma már ennek jelentőségét is nehéz fölfognunk. Mára a magyar dal és nóta vesztésre áll – ha el nem veszett – az idegen mocsokkal szemben, mely elönti Hazánkat minden (szenny)csatornán. Ma már talán föl sem tűnik, mekkorát alkotott és mennyire helytállt zenei (kultúrális) őrhelyén Dankó Pista a maga idejében. Érezték, és tudták azonban ezt még kortársai.

Jól tükrözi barátja, Ady Endre verse ezt a Dankói nemzetfelfogást.

“Magyar Dankó Pista áldjon meg az Isten,
Akinek lelke elvágyódik innen,
Akit kerget, hajszol sóvár, beteg vágya,
Akinek lelke magyar földön árva,
Megmenti, megtartja a te magyar lelked,
A te nagy bánatod, a te nagy szerelmed,
A te duhajságod, a te kacagásod…
Visszaadtál nekem egy vesztett világot!”

Nem csak Adynak és nemzedékének, hanem az egész országnak ad vissza “egy vesztett világot”. Dankó működése beleolvad annak az izzó nemzeti fellendülésnek az áramlatába, mely a kiegyezés után indul meg.

A Bach-korszak és a kiegyezés utáni viszonyokat látva, Dankó felismerte az anyanyelv háttérbe szorítását. Olyan nemzeti öntudatra ébredést idézett elő szomorkás, szerelmes és vidám dalaival, amit korábban senki nem látott! Dankó céltudatosan ment előre, s mutatta az utat a zenésztársaknak. Fellépésével bátorságra kapott az ország sok zenésze, s követték őt. Dankónak a zenei köznyelv kialakításában óriási érdeme volt!

Blaháné magyar pacsirta éneke zeng, virágát éli a népszínmű, benne számtalan Dankó-dallal. Cigányzenekarok alakulnak, s az ország lelkében ismét magyarrá válik. Kodály és Bartók mutatnak rá Dankó Pistát követő nagy “népdalgyári portékakészítők” működése kapcsán a nép igazi énekeire, régi értékeire, és működésükkel kinyitják ezeknek a tiszta forrásoknak zsilipjeit. Ám, hogy ez bekövetkezhessék, szükség van egy jókor, jó időben érkező cigány poétára, aki képes felrázni a nemzet szunnyadó lelkét szépséges, kedves, rabul ejtő dalaival, szívet tépő melódiáival.

A különleges hegedű, amelyen Dankó Pista neve olvasható, Schunda Vencel hangszergyáros budapesti műhelyében készült 1890-ben. Schunda Vencel gyárából elsősorban népi hangszerek kerültek ki, de nevéhez fűződik a pedálos cimbalom szabadalma is. A hangszer 1891-ben került Dankó Pistához, aki aradi koncertkörútján játszott rajta. A koncertek után Nikolits Döme aradi ügyvéd szerezte meg, később a Dugonics Társaságnak ajándékozta a nagy jelentőségű hangszert. A hegedű 1929-ben jutott a Móra Ferenc Múzeum tulajdonába, és azóta is a néprajzi gyűjtemény különleges darabja, restaurálására 2012-ben kerülhetett sor. Dankó daltársulatával meghódította a Kárpátok ormait, Erdély bérceit, barátai lettek író- és költőfejedelmek. A fellépő művészek magyar ruhákban – nemzeti színű szalaggal átkötve, pántlikákkal, fokosokkal jelentek meg a színpadon, élen Blaha Lujzával. Egyedül Dankó az, ki fehér zakóban jár. Valóságos kultúrmissziót folytatott társulatával. Csakis magyar zeneszámokat játszottak. Dankó a magyar nóták szerzésére, s előadására buzdította társait, és sikeresen visszaszorították a ránktelepedő német nyelvű zengerájokat, kuplékat. Megérdemli Dankó Pista, a “cigány Petőfi”, hogy érdemének megfelelően emlékezzünk munkásságára és sok szép dalára. . Nótásan is Szöbb Jövendőnk reményében

Tisztelettel:

Dr. Szabó László Szögedi Védegylet elnök