MADARÁSZ KATALIN

Népdal- és nótaénekes

(Túrkeve, 1934. január 23.) 1962 óta énekel. A magyar nótának, mint műfajnak egyik legjobb ismerője. Ő énekelt először magyar színpadokon cigány nótát.

 Madarász Katalin szüleitől örökölte a népi kultúra (zene, tánc, ének) szeretetét, édesapja színjátszó csoportot, édesanyja tánccsoportot vezetett. Tagja volt a Rajkó Zenekarnak, szerepelt a Honvéd Művészegyüttesben, a Bartók Együttesben is. 1954-ben kezdett el énekelni, s 1962-től hivatásos népdalénekes. Rendszeresen szerepel a Magyar Rádióban és a Magyar Televízióban Magyarországon és külföldön. Megkapta többek között a Magyar Rádió Nívódíját, Jákó Vera-díjat, Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjét. 2000 óta él Érden.

"A zene sok mindent el tud mondani. A magyar nótát én sem szerettem fiatal koromban, népdalos voltam, mert mindig is kíváncsi voltam a történelemre, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk. Persze először a saját népemére, aztán másokéra is. A nótát könnyedebb, pusztán szórakoztató műfajnak tartottam. Menet közben döbbentem rá arra, hogy nem egészen volt helyes az ítéletem ebben. Lehet, hogy ahogy idősebb lettem, a szentimentálisabb érzések utolértek engem is, és bizony ezek a nóták költői módon fejezték ki ezeket az érzéseket. Már csak azért is, mert korábban éppen a nagy költőink verseit zenésítették meg a nótaszerzők, gondoljunk csak Petőfi verseire, amelyekből nagyon sok nóta keletkezett." (Madarász Katalin)

„A cigány dalokat nem azért kezdtem el énekelni, mert az jutott eszembe, hogy ezzel bármiféle sikereket lehetne elérni, hanem azért, mert hatott rám az az ősi erő, ami egy népnek a lelkét tükrözi, s erre csak a népdal alkalmas. A zene sok mindent el tud mondani. A magyar nótát én sem szerettem fiatal koromban, népdalos voltam, mert mindig is kíváncsi voltam a történelemre, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk. Persze először a saját népemére, aztán másokéra is. A nótát könnyedebb, pusztán szórakoztató műfajnak tartottam. Menet közben döbbentem rá arra, hogy nem egészen volt helyes az ítéletem ebben. Lehet, hogy ahogy idősebb lettem, a szentimentálisabb érzések utolértek engem is, és bizony ezek a nóták költői módon fejezték ki ezeket az érzéseket. Már csak azért is, mert korábban éppen a nagy költőink verseit zenésítették meg a nótaszerzők, gondoljunk csak Petőfi verseire, amelyekből nagyon sok nóta keletkezett. Bár ma is volna olyan költő, aki a mai ember érzéseit ilyen módon fejezné ki! Hozzátartozik a magyar nóta lenézéséhez, hogy sem a televízió, sem a rádió nem becsülte meg a magyar nótát eléggé évtizedek óta, pedig ez is hozzátartozik a kultúrához. Én nem vagyok nótaénekes, hiába nótákat is énekelek, de rájöttem, hogy ez bűn, nem helyes azt mondani, hogy csak tiszta forrásból. Persze valóban van tiszta forrás is, de meg kell becsülni ezeket a dalokat is. Azért kezdtem el nótát énekelni, mert nagyon bosszantott, hogy a saját táborom, a népdalosok annyira megvetően nyilatkoztak róla. Hát miért? Erre egy külföldi döbbentett rá arra, hogy ez tarthatatlan. Kikerültem Svájcba, és az ottani tévé igazgatója közölte velem, hogy szeretné kérni a Nádi Jancsit, a Vén cigányt, meg az Akácos utat. Nem is értettem, hogy kerülnek ezek össze. Kiderült, hogy itt járt Magyarországon, s vett egy lemezt, amelyen én is közreműködtem, akkor határozta el, hogy kivitet engem. S amikor megkérdezte az ottani magyarokat, hogy mit énekeljek, akkor ők ezeket a nótákat kérték. Mondtam neki, hogy a Nádi Jancsit azt eléneklem, mert az egy ballada, de a többit nem. Hogy-hogy, az nem magyar dal? – kérdezte. Akkor kezdtem el gondolkodni, hogy mi ez, hát nem szépek ezek a dalok? Eleinte tehát nem akartam, de mégis megpróbáltam, s egyre több gyönyörűségem támadt bennük, ma már nagyon szívesen énekelem a magyar nótát is.”Lejegyezte: Néző László

Népdalénekesként kezdte előadói pályáját, majd a műfaj valamennyi "ágába belekóstolva" a legkiválóbbat nyújtotta. Magyarnóta, népdal, cigánydalok, Petőfi-versek megzenésített előadójaként, valamint saját zenei szerzeményeivel vívta ki az ország dalszerető közönségének elismerését. "Jaj, mit hallok, magyarnótát, Istenem" Gyulai Pál versére írt zenéjével a kor egyik legnépszerűbb zeneművét alkotta meg

Gyulai Pál:

Jaj mit hallok, magyar nótát, Istenem!
Könnybe borul, könnybe lábad a szemem.
Nem hallottam a mióta bujdosom,
A mióta idegen föld a honom.

Beh szomorú, beh jól esik, Istenem!
Úgy elbúsul, úgy megkönnyűl a szivem
Ujra enyém minden, amit szerettem,
Elsiratom ujra, amit vesztettem.

Sírva vigad szegény magyar bujában,
Éljen otthon vagy idegen hazában,
Sírva vigad, mig világ ily sorja tart...
Szánd meg, Isten, szánd meg immár a magyart.