Kilenc libám kihajtottam legelni a tarlóra.
Bodri gúnárt otthon hagytam vigyázni a tyúkokra.
/:Idenéztem, odanéztem, egy legénynek szemét néztem, de mélyen.
A libáim mind elszöktek, egy szép gúnárt megszerettek kilencen.:/

Nem hajtok én több libát már a tarlóra legelni.
Mert a szívem azt a legényt nem tudja már feledni.
/:Kilenc liba, nem volt hiba, hogy ti rátok nem vigyáztam a réten.
Az a legény rabul ejtett és a paphoz elvezetett a héten.:/

Szöveg: László Mária
Zene: Fejes Imre

Ha elmegyek, ha elmegyek, nem is veszek búcsút tőled,
elfelejtlek örökre.
Keresek én, találok én új szeretőt a faluban,
én leszek a legboldogabb menyecske.
/:Jegygyűrűmet bedobhatod a Dunába,
a Fekete tengerbe,
Megmutatom, hogy enyém lesz a falunak
legmódosabb göndör hajú legénye.:/

Édesanyám kedves anyám miért nem mondtad,
hogy ne higyjek az új legény csókjának.
Nem fájna most úgy a szivem elfeledném őt is könnyen,
nem kínozna éjjel-nappal a bánat.
/:Nem búsulok ezen tovább, büszke lánya vagyok én az anyámnak
Én adom ki annak útját, aki vélem csúnyán elbánt, őt eméssze a bánat.:/

Egyszer néztem a gyönyörű kék szemedbe nyáron, 
És azóta éjszakánként elkerül az álom. 
A szerelem egyre kínoz, vágyaimat rejti, 
Ezt a titkot nem tudta még, megfejteni senki.

Bocsásd meg, ha érzéseim mindig hozzád szállnak, 
Így tudom csak megüzenni, hogy szívembe várlak.
És amikor újra látlak, szép szemedet nézem,
Hogy a titkos üzenetre, jött-e válasz nékem?

Badacsonyban lemegyek én a pincébe minden este bort inni.
Jaj, de nagyon szeretek én kis menyecskét karjaimban ölelni.
Bor adja a jó kedvemet, csókos asszony a szerelmet szívemnek,
Egyszer élünk, egyszer halunk, legyen mindig jó sok borunk, legények!

Azt mondta az Édesanyám, olyan vagyok, mint az Apám, ha részeg.
Nem tudom, hogy hol a határ, ha megiszom a borocskám egészen.
Az égbolt is határtalan, mégis gazdag madárdalban a nyáron:
Ezért aztán iszogatok, amíg élek nótázgatok...Barátom!

Úgy szeretném édesanyám megköszönni néked,
Hogy e drága kis faluban születhettem én meg.
A szívemnek mindig ünnep, mikor hazatérek,
Amikor a házunk előtt újra látlak téged.

Tudom, korán elkerültem, elsodort az élet,
De a szívem mindig itt volt, itt dobogott véled.
Visszahívnak az emlékek, a nógrádi tájak,
Mindig várjál haza anyám, hogy békét találjak

Életemet nem én kértem, a jó Isten adta nékem, jaj, de mért is tette?
Hittem még a szép mesékben, amit anyám mondott nékem, bölcsőm mellett este.
Édes volt az altatója, ajkán csengett egy szép nóta, szállt a magas égen,
Vele szállt el minden álmom, az alföldi rónaságon, valamikor régen.

Megállok egy gémeskútnál, egy beomlott kicsi háznál, eszembe jut minden.
Hallom azt a régi nótát, édesanyám meleg szavát, ahogy hívott engem.
Bár csak tudnék újra hinni, egy kis dalban mind megírni, mégis szép az élet,
Megköszönni néked Anyám, és tenéked Égi Atyám, hogy e földön élek.

Életünknek földi útját oly rövidre mérik
Megírt sorsunk mindennapját remények kísérik
Álmok nélkül nehéz lenne ezt az utat járni
Mindig kell a szívünk mélyén piciny csodát várni

Amikor már azt hisszük hogy vége lett az útnak
Úgy érezzük a csillagok örökre kihunynak
Akkor válik valóssággá elfeledett álmunk
Fényt kapnak majd a csillagok eljön boldogságunk

Gyorsan múlnak el az évek, a hajunk is hófehér lett, minden elvirágzott.
De az élet jó volt hozzánk, kaptunk tőle örök áldást és egy szép virágot.
Hogy hűséges társak lettünk, kéz a kézben együtt megyünk, soha el nem válunk,
Adott nékünk szép családot, örömet és boldogságot, virágok közt járunk.

Hadd köszönjem most meg néked a számtalan boldog évet, amit veled éltem.
Azt a sok-sok szeretetet, amit mindig adtál nekem, pedig sose kértem.
Hadd mondjam el imádsággal, egy megszentelt vallomással, mennyire szeretlek,
Hogy a Földimennyországban, a Te szíved oltalmában békességre leltem.

Vasárnap csak egy legénynek néztem a szemébe,
Hétfőre már három kérte csókomat cserébe.
De szerdára virradóra és csütörtök este,
Négy is lett már szegényekből, ki ajtómat leste.

Megfogadtam, amit nékem Édesanyám mondott,
Válogassál legényekből, és sosem lesz gondod.
Így tettem hát péntek este, négytől búcsút vettem,
És szombaton éjfél után ötödiké lettem.

Kis hazánknak áldott földjén Ha egy gyermek születik,
Édesanyák dúdolgatva A szívükhöz ölelik.
Dallal szőnek minden álmot, Mely a rónán lágyan ring,
Magyar földön minden ember Egy szép dallal születik.
Amíg élünk végig kísér Tiszától a Dunáig, 
Lelkünkben a magyarnóta Nem hervad, csak virágzik.
Bárhol járunk a világban Messzi földre kerülve,
Ha felcsendül egy magyarnóta, Könny szökik a szemünkbe.
Ezt a kincset csak mi kaptuk Őseinktől örökbe,
Ez segít át minden napon, Bánatban és örömbe'.
Szóljatok hát dalos ajkak, Hirdessétek sokáig,
Kis hazánknak áldott földjén a magyarnóta virágzik.

Kiskapumat, ablakomat minden éjjel kinyitom egy legénynek.
Elhoz nékem minden rózsát a kertjéből, csak egy csókot ígérjek.
Meg is kapja, visszaadja csókjaimat kamatostól egyvégbe,
Azt se bánom, ha engem, elkárhoz a szerelem, de akkor is megérte.

Tudom sokan irigyelnek, kibeszélnek a faluban engemet,
Mert a szoknyám rövidebb lett
és a szemem minden legényt megkeres.
Nem bánom én, mit pletykálnak, tudom, hogy a szívemet csak várja,
Aki engem így szeret, hogy a szoknyám rövidebb, annak leszek párja

Magyar földről sodor a szél egy bús régi dallamot,
Amire még kis falunkban Édesanyám tanított.
Felhők szárnyán sír a nóta, határon túl hallani,
Fáj a lelkem kicsi hazám, soha nem tud nyugodni.

Itt is nyílnak a virágok tavasszal a kertekben,
Itt is mennek a templomba imakönyvvel kezükben.
De a rózsa itt halványabb, ridegebb a harangszó,
Megpihenni édesanyám, magyar földben lenne jó!

Fecskemadár hogyha fázik, délnek repül messzire.
A gólya is visszatérhet minden nyáron fészkire.
Sebzett szívvel, szárnyak nélkül hová hajtsam fejemet?
Magyarnóta, bús kis nóta, vigasztalj meg engemet!

Megáradt a Duna vize, enyém lett egy legény szíve, mindennap őt várom.
Megtudta a falu papja, kiprédikált a templomba', de már azt se bánom.
Duna, Tisza találkozik Titelnél, kisangyalom egész éjjel öleljél!
Leapadt a Duna vize, édes rózsám gyere ide, gyere az ölembe!

Szőlőhegyen jó bor terem, az én párom boldog velem, akárki meglátja.
Megkérjük a falu papját, adjon össze mihamarább, úgyis alig várja!
A hordókat csapra verjük vasárnap, úgy mulatunk három napig tenálad.
Szőlőhegyen lesz a házunk, egy-két gólyát odavárunk, mást nem is kívánunk.

Régi kedves házunk végén, minden este várt reám,
Fájdalmait eltitkolva, féltő szívvel ölelt át.
Fia nélkül nem volt csillag, nem volt fényes napsugár,
Egyetlen egy asszony várt úgy, ahogyan az én anyám.

Nem vár engem a kapunál az az asszony soha már. 
Nincsen, aki értem halkan elmondjon majd egy imát.
Nem simítja homlokomra áldást kérő keresztjét,
Nem köti be reggelente, ezüst fényű, ősz fejét.

Megpihentél Édesanyám a becskei kis dombon.
Régi kertünk virágait sírhantodra felhordom.
Mind rászórom a szívedre, ami értem dobogott, 
Ami nélkül azóta is vigasztalan, bús vagyok.

Mért járok én olyan úton, ahol virág nem nyílik már nékem,
Ahol minden boldogságot másnak adtak, elígértek régen.
Nem tudom, hogy mért remélek, a szerelmet mért is tőled várom,
Mért suttogom a nevedet könnyek között, csendes éjszakákon?

Hiába hajt feléd a vágy, a szívedben nem jutott hely nékem,
A képzelet játszik velem, nem ragyog már csillag fenn az égen.
Mégis, mikor mellettem vagy álmodom és mindent szebbnek látok,
Úgy szeretném megköszönni ezt a kevés földi boldogságot

Nyíló rózsa lett a szívem,mikor te rád néztem.
Mikor szemed rabul ejtett égő csillagfényben.
Egy szerelmes kicsi dalban üzenem most néked.
Örök tavasz az én lelkem,mert szeretlek téged.

Csendes nyári éjszakákon feléd száll egy kis dal.
Benne van a vallomásom,benne van egy sóhaj.
/:A távoli csillagoknak suttogom el csendben.
Hogy mióta megláttalak,itt vagy a szívemben.:/

Régi dallam szívembe mar, rám zuhan egy álom.
Ifjú korom szép tavaszát könnyek között látom.
Látom azt a kicsi padot, ott a sziget mélyén,
Ahol egykor búcsút vettünk, május csendes éjén.

Hiába jön újabb tavasz, újabb lángolással,
Nem nyílik úgy orgona már, olyan virágzással.
Nem lesz többé oly varázsa a tavaszi éjnek,
Elvitték a boldogságom, bánatba hullt évek.

Szél sodorja a levelet, mikor lehull a fáról.
Őszi eső földbe mossa, ami zöldűlt a nyáron.
Így sodort el engemet is Székelyföldről az élet,
Vándorszívvel két hazában keresem a helyemet.

Kicsiny falum vén harangja Maros partján megkondul,
Eszembe jut Édesanyám, szememből a könny csordul.
Újra hallom azt a nótát, melyen engem ringatott,
Bölcsőm mellett, fenyvesek közt, szíve értem dobogott.

Magyar dalra, magyar szóra, imádságra tanított,
Szülőföldem szeretete a lelkembe ivódott.
Bárhol is lesz az otthonom ebbe a nagy világba',
Visszatérek Édesanyám, /a/ Marosmenti kis házba.

Szép lett nekem ez a világ, elhagyott a szomorúság, tavasz ébredt a szívembe'.
Mert a szemed megigézett, mikor az enyémbe nézett, így estem én szerelembe.
Bele estem, benne vagyok, ebből én már ki nem jutok, míg élek,
Páros csókod ajkamon ég, a csillag is párosan szép az égen.

Akármilyen hideg a szél, a szívemben soha nincs tél, két szemednek tűze éget.
Az se baj, ha kibeszélnek, annál jobban megölellek, nem szerettek így még téged.
Ajándék a mi szerelmünk, a jó Isten most adta meg minékünk,
Párosan jó ez az élet, a csillag is párosan megy felettünk.

a linkek alatt megtalálhatóak a nóták kottái. a linket másold ki és illeszt be a  google keresőjébe.

A kották gyűjteménye megtalálható itt is a magyarnóta klub kották galériájában:

http://magyarnota.network.hu/kepek/kottak

Miért hittem, hogy a szíved mélyén

http://magyarnota.network.hu/kepek/kottak/laszlo_mariamert_hittem_hogy_szived_melyen

Balatonban lehet fogni

http://magyarnota.network.hu/kepek/kottak/balatoni_kotta__vidam_balatoni_csardas

Csillog a Balaton

http://magyarnota.network.hu/kepek/kottak/csillog_a_balaton

Mért hittem, hogy szíved mélyén

http://magyarnota.network.hu/kepek/kottak/laszlo_mariamert_hittem_hogy_szived_melyen

Mikor őszre hideg tél jön

http://magyarnota.network.hu/kepek/kottak/laszlo_mariamikor_oszre_hideg_tel_jon