Hároméves volt, amikor édesapját és nyolcesztendős, amikor édesanyját elveszítette.

Vác és környékén a béreseknek és a parasztoknak „cincogott”, hogy vessenek egy falatot, meg, hogy hagyják a csűrben vagy az istállóban aludni.

Tizenkét esztendős, amikor a téli fagyban, rongyba kötött lábbal Pestre gyalogol szerencsét próbálni. Téli éjszakákon a Zrínyi Kávéházban, a Két pisztolyban, vagy a Két oroszlán kivilágított ablakánál meghúzódva hallgatta a cigányt, s így tanulta az újabb és újabb nótákat.

Egyszer meghallgatta Rácz Pali muzsikálni, és bevette a bandájába, sőt nevelt fiává fogadta. Napról-napra fejlődött művészetét annyira megbecsülte, hogy helyettes prímásává tette.

Huszonnégy éves koráig játszott Rácz Pali bandájában.

1866-ban, a porosz háború idején, behívták katonának, de bevonulnia nem kellett, mert 300 váltó forintért, egy kisváci legény vonult be helyette. 1867-ben önálló zenekart alapított, s ettől kezdve nevét egyre többet lehetett hallani. Bejárta az országot, később, a felépült Metropole Szálló éttermében játszott évtizedeken át.

Nyáron Balatonfüred volt működésének színhelye.
„Banda Marci a magyar népzene egyik legkiválóbb tolmácsolója volt. Játéka az érzésnek őszinte odaadó melegségével volt áthatva. Nem cifrázott, nem cigánykodott, nem illette magát. Egyszerűen és szerényen szólaltatta meg a hegedűjét. Az avatottak szűk köréből várta méltányoló és megértő közönségét.” (Tragor Ignác: Vác az előadóművészetben)

Pablo Casals, a világ egyik legnagyobb gordonkaművésze, lelkes csodálója volt Banda Marcinak. Ha Budapesten járt, éjszakánként megszökött barátai és tisztelői elől, felkereste Banda Marcit, beült a zenekarába és reggelig velük játszott.

Művészi kiválóságának legfényesebb bizonyítéka, hogy cigánytársai is elismerték az ő nagyságát, bevallották, hogy ő közöttük az első, mert játékával fölöttük áll.

De az ország színe előtt is beigazolódott, hogy ő Magyarország legjobb népzenésze.

1903 szeptemberében a Népszínházban 25 estén át, az ország minden tájáról összesereglett 35 zenekar mérte össze hegedűjének és lelkének minden képességét. Ebben a nagy versenyben, amely valóságos izgalomba ejtette az egész országot, Banda Marci vitte el az első díjat. „Magyaros szellemben és nagy ízléssel előadott népdalaiért” - aranyérmet kapott.

Zenekara oly feltűnően kimagaslott a többi közül, ő maga „tiszta, nemes és magyaros hevületével” annyira lebilincselte hallgatóságát, hogy ezek elismeréséül őt tartotta érdemesnek a zsűri arra, hogy a székesfőváros népszínházi bizottságának az „ezüst koszorúját” is neki juttatta.

A király a „magyaros zene művelése és fejlesztése körül szerzett érdemei elismeréséül” 1913. március 14-én az arany érdemkereszttel tűntette ki.

Jól szervezett zenekarával többször járt külföldön. 1887. évi fiumei tűzoltó kongresszus alkalmával Velencében az olaszokat bűvölte el művészi játékával. De nagy sikert aratott Dániában – Koppenhágában – is.

1920 évi bécsi szereplése nagy szenzáció volt. Akkoriban játszották az Ezüst sirály című operettet, amelyben Banda Marci kísérte Király Ernő nótáit. A darabnak ez volt az egyik vonzóereje, s az Ezüst sirályt több, mit kétszázszor adták elő..

Régi dicsőségének utolsó felcsillanása volt ez. Hűséges hitvesének halála, az ország szomorú állapotba jutása, a kereseti viszonyok megromlása búskomorságba ejtette. Különböző kávéházakban játszott a banda, melyben ő már csak statisztált. A zenekart fia és veje vezették.

1924 őszén hazaköltözött Vácra. 1924. december 29-én, délután 6 órakor, 78 éves korában hunyt el, sógornője Hattyú utcai házában.

Hatalmas gyászoló közönség kísérte útjára az alsóvárosi temetőben lévő családi kriptához.

Eljöttek a temetésre Radics Béla és id. Magyari Imre budapesti cigányprímások zenekarukkal együtt. Ők és váci cigányzenekarok felváltva játszották az öreg művész mesternótáit: „Lehullott a rezgő nyárfa ezüstszínű levele” és a „Röpülj fecském” mélabús nótáit.

Banda Marci neve mindig fennmarad a magyar cigányzene történetében, és a leghíresebb cigányprímások neve között fog ragyogni.

Székelyhidi Ferenc

Versek a híres cigányprímásról.

PÓSA LAJOS

Dalok Banda Marciról

Ha engemet választana A magyar nép királynak:

Banda Marcit szegődtetném

Udvaromba cigánynak. -

Banda Marci muzsikálna

Hajnalig a fülembe:

Koronám is félreállna

Sarkantyúm is pengene. -

Banda Marci hegedűjét

Csudafából faragták:

Benne sír a nemzet lelke,

Benne sír a szabadság.

Nem is, nem is hegedű az,

Magyarország szíve tán!

Könny kicsordul, csillag is hull

Felzokogó panaszán.

Ha engemet választana

A magyar nép királynak:

Banda Marcit szegődtetném

Udvaromba cigánynak. -

Banda Marci muzsikálna

Hajnalig a fülembe:

A kedvem is kivirítna,

A könnyem is peregne. -

II.

Banda Marci, sötét az ég, beborult,

Húzz valami nagyon búsat, szomorút!

Muzsikáld ki a könnyemet,

A szívemet, a lelkemet -

Húzz valami nagyon búsat, szomorút!

Banda Marci, húzd el az én nótámat!

Meglásd, hogy még a halott is föltámad -

Nem tudja úgy, mint te, senki:

"Mindnyájunknak el kell menni..."

Meglásd, hogy még a halott is föltámad!

(1899)

HELTAI JENŐ: ÖREG MARCI...

Öreg Marci, jó cigányom,
Szürke madár száraz ágon,
Vedd elő a hegedűdet
Sirassuk a jó időket.

Gyere öreg, ide hozzám,
Huzzad el a kedves nótám,
Egyszerűen, símán, halkan,
Érezzem csak, meg se halljam

Azt a régi magyar nótát...
Tudod-e még? Hogy is volt hát?...
"Szárad a bokor a tetőn,
Haragszik rám a szeretőm..."

Legénykedő, kedves nóta,
Nem hallottam évek óta,
Kiben ez a nóta járta,
Hova lett a pesti csárda?

Akihez sírt a panaszom,
Hová lett a szőke asszony?
Szőke asszony forró csókja?
Elszállt az is, mint a nóta.

Elszállt az is, mint a nóta,
De más világ van azóta!
Régi tüzünk be kiégett,
Vége már a dicsőségnek!

Te is én is megrokkantunk
Hova lett a régi hangunk?
Hova lett a régi kedvünk?
Bizony nekiöregedtünk.

A hegedűd nem úgy szól már,
Nem vagy az már, aki voltál,
Sebaj Marci, így is jól van,
Én se vagyok aki voltam.

Vén költőnek, vén cigánynak
Keze reszket, szíve fáradt,
Le is tesszük már maholnap
Te a vonót, én a tollat.

Elég soká muzsikáltunk,
Szép csöndesen félreálljunk,
A költő is, a prímás is...
Had huzza már egyszer más is!

(1919. március)

· / · 1919 · / · 1919. 14-15. szám

Egy történet:

„ 1903-ban együttesével elnyerte az országos cigány zenész-versenyt. A legnagyobb magyar cigányprímások egyike volt. Külföldön is jelentős sikereket ért el. Csemer Géza könyvében olvashatjuk róla: 1868-ban vette feleségül Balogh Matyó János messze földön híres szépségű leányát, akivel az esküvő után Vácra tért vissza. 1885-ben jött ismét a fővárosba, és előbb a Budapest kávéházban, majd 1891-től haláláig a Metropol kávéházban muzsikált. A Népszínház 1903. évi prímásversenyén id. Kóczé Antallal megosztva nyerte az első díjat. 1907-ben feleségének gyógykezeltetése végett két hetet Marienbadban töltött. Egyik nap a sétányon találkozott Magyari Imrével, akit édesanyja kézen fogva vezetett.

- Hová mégy, Imre öcsém - kérdezte tőle Banda Marci.

- Meghallgatom a fürdőzenekart - felelte a gyerek.

- Ne menj el oda, Imre öcsém, - folytatta a híres prímás - gyere fel inkább hozzánk, megtanítalak egy szép nótára.

Úgy is történt. Az akkor 13 éves Magyari Imre tőle tanulta meg Rózsavölgyi f-moll kesergőjét.”

( Krúdy Gyula: A vén cigány címmel emlékezett Banda Marci halálakor.)