Banda Marci 1847. október 23-án született Vácott. Édesapja Banda Mihály, klarinétos volt a múlt század 20-as éveiben Bihari János bandájában. Hároméves volt, amikor édesapját és nyolcesztendős, amikor édesanyját elveszítette. Vác és környékén a béreseknek és a parasztoknak „cincogott”, hogy vessenek egy falatot, meg, hogy hagyják a csűrben vagy az istállóban aludni.
Tizenkét esztendős, amikor a téli fagyban, rongyba kötött lábbal Pestre gyalogol szerencsét próbálni. Téli éjszakákon a Zrínyi Kávéházban, a Két pisztolyban, vagy a Két oroszlán kivilágított ablakánál meghúzódva hallgatta a cigányt, s így tanulta az újabb és újabb nótákat.
Egyszer meghallgatta Rácz Pali muzsikálni, és bevette a bandájába, sőt nevelt fiává fogadta. Napról-napra fejlődött művészetét annyira megbecsülte, hogy helyettes prímásává tette.
Huszonnégy éves koráig játszott Rácz Pali bandájában.
1866-ban, a porosz háború idején, behívták katonának, de bevonulnia nem kellett, mert 300 váltó forintért, egy kisváci legény vonult be helyette. 1867-ben önálló zenekart alapított, s ettől kezdve nevét egyre többet lehetett hallani. Bejárta az országot, később, a felépült Metropole Szálló éttermében játszott évtizedeken át.
Nyáron Balatonfüred volt működésének színhelye.
„Banda Marci a magyar népzene egyik legkiválóbb tolmácsolója volt. Játéka az érzésnek őszinte odaadó melegségével volt áthatva. Nem cifrázott, nem cigánykodott, nem illette magát. Egyszerűen és szerényen szólaltatta meg a hegedűjét. Az avatottak szűk köréből várta méltányoló és megértő közönségét.” (Tragor Ignác: Vác az előadóművészetben)
Pablo Casals, a világ egyik legnagyobb gordonkaművésze, lelkes csodálója volt Banda Marcinak. Ha Budapesten járt, éjszakánként megszökött barátai és tisztelői elől, felkereste Banda Marcit, beült a zenekarába és reggelig velük játszott.
Művészi kiválóságának legfényesebb bizonyítéka, hogy cigánytársai is elismerték az ő nagyságát, bevallották, hogy ő közöttük az első, mert játékával fölöttük áll.
De az ország színe előtt is beigazolódott, hogy ő Magyarország legjobb népzenésze.
1903 szeptemberében a Népszínházban 25 estén át, az ország minden tájáról összesereglett 35 zenekar mérte össze hegedűjének és lelkének minden képességét. Ebben a nagy versenyben, amely valóságos izgalomba ejtette az egész országot, Banda Marci vitte el az első díjat. „Magyaros szellemben és nagy ízléssel előadott népdalaiért” - aranyérmet kapott.
Zenekara oly feltűnően kimagaslott a többi közül, ő maga „tiszta, nemes és magyaros hevületével” annyira lebilincselte hallgatóságát, hogy ezek elismeréséül őt tartotta érdemesnek a zsűri arra, hogy a székesfőváros népszínházi bizottságának az „ezüst koszorúját” is neki juttatta.
A király a „magyaros zene művelése és fejlesztése körül szerzett érdemei elismeréséül” 1913. március 14-én az arany érdemkereszttel tűntette ki.
Jól szervezett zenekarával többször járt külföldön. 1887. évi fiumei tűzoltó kongresszus alkalmával Velencében az olaszokat bűvölte el művészi játékával. De nagy sikert aratott Dániában – Koppenhágában – is.
1920 évi bécsi szereplése nagy szenzáció volt. Akkoriban játszották az Ezüst sirály című operettet, amelyben Banda Marci kísérte Király Ernő nótáit. A darabnak ez volt az egyik vonzóereje, s az Ezüst sirályt több, mit kétszázszor adták elő..
Régi dicsőségének utolsó felcsillanása volt ez. Hűséges hitvesének halála, az ország szomorú állapotba jutása, a kereseti viszonyok megromlása búskomorságba ejtette. Különböző kávéházakban játszott a banda, melyben ő már csak statisztált. A zenekart fia és veje vezették.
1924 őszén hazaköltözött Vácra. 1924. december 29-én, délután 6 órakor, 78 éves korában hunyt el, sógornője Hattyú utcai házában.
„Szűk szavú volt kórágyán Banda Marci, de halála előtt mintegy órával felsóhajtott:
- Ha a kezem itt hagyhatnám egy kontárnak... Többet nem szólt, művészkeze nemsokára kihűlt.” (Váci Hírlap, 1925.)
Szilveszter napján, szerdán, félháromkor temették. Krakker polgármester javaslatára a Szent Rókus kápolnában ravatalozták fel, hogy innen induljon a menet a Vác-alsóvárosi temetőbe: Hadd menjen még egyszer utoljára szülővárosa öreg utcáin át, amelyet úgy szeretett.
A szertartást Terlanday kanonok –plébános végezte. Azután a nagy tömeg megindult a Piac tér felé (ma: Március 15. tér). Elől a cigányprímások, élükön Lovász Feri, sok kontrás, fúvós, kisbőgős, s végül Csámpai István a nagybőgővel.

Eljöttek a temetésre Radics Béla és id. Magyari Imre budapesti cigányprímások zenekarukkal együtt. Ők és váci cigányzenekarok felváltva játszották az öreg művész mesternótáit: „Lehullott a rezgő nyárfa ezüstszínű levele” és a „Röpülj fecském” mélabús nótáit.
Banda Marci neve mindig fennmarad a magyar cigányzene történetében, és a leghíresebb cigányprímások neve között fog ragyogni.

Székelyhidi Ferenc

Fottás: http://romaradicsbela.blog.hirszerzo.hu/entry/16806