Magyarnóta: Cigányzenészek - „cigányzene"

Szeretettel köszöntelek a MA IS SZÓL A MAGYARNÓTA közösségi oldal

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 9243 fő
  • Képek - 5370 db
  • Videók - 10013 db
  • Blogbejegyzések - 2156 db
  • Fórumtémák - 56 db
  • Linkek - 342 db

Üdvözlettel,
Varga Zoltánné Marika
MA IS SZÓL A MAGYARNÓTA vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a MA IS SZÓL A MAGYARNÓTA közösségi oldal

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 9243 fő
  • Képek - 5370 db
  • Videók - 10013 db
  • Blogbejegyzések - 2156 db
  • Fórumtémák - 56 db
  • Linkek - 342 db

Üdvözlettel,
Varga Zoltánné Marika
MA IS SZÓL A MAGYARNÓTA vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a MA IS SZÓL A MAGYARNÓTA közösségi oldal

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 9243 fő
  • Képek - 5370 db
  • Videók - 10013 db
  • Blogbejegyzések - 2156 db
  • Fórumtémák - 56 db
  • Linkek - 342 db

Üdvözlettel,
Varga Zoltánné Marika
MA IS SZÓL A MAGYARNÓTA vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a MA IS SZÓL A MAGYARNÓTA közösségi oldal

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 9243 fő
  • Képek - 5370 db
  • Videók - 10013 db
  • Blogbejegyzések - 2156 db
  • Fórumtémák - 56 db
  • Linkek - 342 db

Üdvözlettel,
Varga Zoltánné Marika
MA IS SZÓL A MAGYARNÓTA vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

Cigányzenészek - „cigányzene"

Cigányzenészek nemcsak magyarok, hanem sok más nép között is működnek. Szerepük a hagyományos zene müvelésében több helyen - így elsősorban a balkáni országokban - ugyanolyan mértékű, mint Magyarországon. Mégis, a cigányzene kifejezés a világon mindenhol a zenélésnek azt a formáját és stílusát juttatja az emberek eszébe, amely nem is olyan rég - a 18. század végétől a 19 század közepe tájáig - a magyar kultúra részeként, Magyarországon alakult ki.

Cigányzenészekről Magyarországon a legkorábbi emlékként egy: számadáskönyvi bejegyzést ismerünk az 1489. évből, a Beatrix királyné birtokában levő Csepel szigetéről. Ilyen adat tőlünk nyugatra már korábbról is fennmaradt. 1443-ban Regensburgban 1460-ban Konstanzban említenek vándor cigányzenészeket. A kevés és szűkszavú 16. és 17. dokumentumból kiderül, hogy a zenét hivatásként gyakorló cigányok nem a nyugatra igyekvő nagyobb cigány csoportokkal, hanem azoktól többé-kevésbé függetlenül, zenészként érkeztek Magyarországra - ahogy már korábban, a törököknél is szerepeltek. Magyarországi meggyökeresedé-sükre, az itteni zenélés hagyományaihoz való asszimilálódásukra a 17. század vége tájától vannak adatok. Az Ungarischer oder Dacianischer Simplicissimus... című, 1683-ban Konstanzban kiadott német nyelvű, önéletrajzi elemekből épült kalandregény szerzőjének megállapítása szerint a cigányok „természetüknél fogva hajlamosak a zenére; majdnem minden magyar nemes embernek van egy hegedűs vagy lakatos cigánya. " (Az idézett szavakhoz mindjárt hozzátehetjük, hogy a hegedűs és lakatos többnyire egy személy lehetett, ahogy ez a 20. század első felében, pl. a Székelyföldön tapasztalható volt; ott a falu „cigánya" - esetleg több is - kovácsmesterséget folytatott és hegedült egy személyben.)

Igazi együttest - cigánybandát - még nem alakítanak. Ilyenekre az őket foglalkoztató társadalom nem tart igényt. Urak szolgálatában vagy vándorzenészként leginkább egyenként vagy kettesével zenélnek. Gyarapodásuk és asszimilációjuk a 18. század közepéig olymértékű, hogy ekkortól őket már a magyar hangszeres szórakoztató zenei hagyomány kiváló ismerőinek, nem ritkán reprezentatív művelőinek lehet tekinteni. Innentől kezdve pályájuk sokkal gyorsabban emelkedik, mint más népek között élő kollégáiké.

A 18. század végére öntudatlanul is szoros kapcsolatba kerültek a magyar nemzeti mozgalommal, és azután, végig a 19. század folyamán ők azok, akiknek zenészi közreműködésére a nemzetet képviselő nemesség és polgárság jó- és balsorsban egyaránt igényt tart. A 18-19. századforduló évtizedeiben aktív közreműködői annak az öntudatlan zenei nyelvújítási mozgalomnak, amely az ún. verbunkos stílus kialakulásához vezetett. Ott vannak az 1848-49-es szabadságharcban is, ahová, rfnint korábban az országgyűlésekre, zenészként kísérik el az őket patronáló urakat. Zenészként vesznek részt az értelmiségiek, főleg írók, szabadságharc utáni titkos összejövetelein. Leginkább csak ők látják hasznát a szabadságharc utáni évtizedek értelmetlen divatának, a költséges és haszontalan „sírvavigadás"-nak.

A legkorábbi szabályos cigánybandaként az 1772-ben elhunyt híres női prímás, Czinka Panna együttesét ismerjük. Ez a négytagú - hegedű, „kontra" (kettősfogásokkal csak harmóniai kíséretet játszó hegedű), cimbalom, bőgő összetételű - együttes egy Lányi János nevű gömöri nemes úr szolgálatában állt, aki előzőleg Czinka Panna zenei iskoláztatásáról is gondoskodott. Czinka Pannáéhoz hasonló összetételű cigányzenekarok nagyobb számban a 18. század utolsó évtizedeitől kezdve alakultak. Ez természetesen nem a cigányzenészek részéről indított spontán kezdeményezés volt, hanem része azoknak a reformtörekvéseknek, amelyek elsősorban a magyar nyelv megújítását szorgalmazták, de kiterjedtek a magyar tánc, magyar zene, magyar viselet ügyére is. A nemesség korszerű nemzeti kultúrát igénylő öntudatosabb részének és a nagyrészt idegenből (leginkább németekből) asszimilált csekély számú polgárságnak az akkor éppen tetőpontjára érkező bécsi klasszicizmus lehetett volna a zenei mintaképe. Ennek követésére azonban a történelmi előzmények miatt Magyarországon belátható időn belül nem volt lehetőség. Hagyományos magyar hangszeres zene csak népzenei szinten létezett. Ilyeta hivatásosság igényével elsősorban cigányzenészek játszottak. Őket ösztönözték tehát - tanítással, anyagi és erkölcsi támogatással - arra, hogy az uralkodó európai ízlésnek megfelelő hangzású együtteseket alakítsanak, a hagyományos stílust és repertoárt a korszerű európai igényeknek megfelelően átalakítsák. Az átalakítás természetesen azzal járt, hogy zenéjük mind messzebb szakadt az improvizáló írástalan hagyománytól. Végső soron a 19. század közepe tájától olyan megreformált zenére ragadt rá a „cigány" jelző, amely minden cigányok zenéje közül a legkevésbé lehet eredeti cigány, vagy akár csak „keleti". Hogy milyen lehetett a cigánybandák kialakulásának kezdeti szakaszában a cigányzenészek játéka, arra ma leginkább az erdélyi hangszeres zenélés gyakorlatából következtethetünk. Erdélyben (a gyimesi csángóknál) még hallható az egyetlen ritmushangszerrel, az ütőgordonnal kísért hegedű-játék; a többi területeken pedig a háromtagú együttestől a teljesnek mondható cigányzenekarig, a harmóniára alig figyelő kísérettől a modáiis vagy éppenséggel funkciós jellegű harmonizálásig, a motívumismétlő és erősen improvizáló tánczenei formaszerkesztéstől kész darabok reprodukálásáig sok mindent lehet még hallani a korábbi - és természetesen nemcsak magyarországi - zenélési módból.

A 18-19. század fordulójának évtizedeiből, a cigányzenekarok kialakulásának idejéből, kiválóan működő zsidó zenekarokról is értesülünk, amelyek akkor még mintegy versenytársai lehettek a cigányzenekaroknak. Ezek közül leginkább a Csokonai Dorottyájában szereplő együttest szokás emlegetni, de tudunk zsidó zenészekről, „akik Pozsonyban és másutt a sörházakban játszottak". (Csaplovics János [Johann von Csaplovics]: Gemaelde von Ungern I. Hartleben Verlag, Pest, 1829. 322. magyarul: Muzsika 1929, 6-7. sz., 56. lap. Ugyanitt Csaplovics is megemlíti a toponári zsidó zenészeket.) Felső-magyarországi háromtagú zsidó együttesről, az 1760-as évekből ábrázolás is fennmaradt. (A két hegedűsből és egy cimbalmosból álló együttes magyar és német katonatisztek táncmulatságán németeknek játszik, kik magyar ruhás lányokkal páros táncot táncolnak, míg a férfi táncot táncoló magyar huszároknak cigányzenészek húzzák ugyancsak hárman: két hegedűs és egy bőgős. A rimaszombati múzeumban őrzött olajfestményről Id. Galavics Géza: Művészettörténet, zenetörténet, tánctörténet. Ethn. 1987, 180-182.) Pálóczi Horváth Ádám egy verses levelében „sidóbúl, tzigánybúl öszve kevert bandá"-t említ. (Az 1789. febr. 11-én keltezett levél egyebek közt felesége névnapjának [Julianna] egy héttel korábbra tett megünnepléséről szól. A Füreden tartózkodó asszony a várható balatoni jégzajlás miatt „.. .nem várhat egy hetet /Arra, hogy itt innepellyünk, a mint meg-ígérte-tett:/ Hanem ab antecadenti tartsam meg oktaváját, / S a Pán Sidóbúl tzigánybúl öszve kevert Bandáját/Szóllítsam oda Szántódi Remete lakásomba. " Ld. Péterffy Ida: Pálóczi Horváth Ádám Szántódon. Szántódi Füzetek I. Kiadja Siotour, Somogy megye Tanácsának Idegenforgalmi Hivatala, 1980. 45.)

A 20. század elején „a magyar zsidó népzenész immár kihalófélben van [...] ma már csak elvétve találunk egyet-egyet cigány-zenekarokban, ritkán színházi zenekarokban. Erdély egyes helységeiben s Magyarország északi megyéiben: Máramarosban, Beregben, Ungban, továbbá néhány nagyobb városban, mint Kaposvárt, Nagykanizsán, Szegeden, nemkülönben Budapesten még most is vannak zsidó zenészek. "(Lakatos Lajos: Magyar zsidó cigányok. In: Az Izr. Magyar Irodalmi Társulat ÉV-KÖNYV-e. Szerk. Bánóczí József. Budapest 1910, 198. A magyarországi zsidó zenészekről ld. még András Borgó: Spuren Jiddischer Musik und Musiker in Ungarn. Diplomarbeit...Eingereicht an der Geisteswissen-schafíliches Fakultat der Universität Innsbruck, 1992.)

Közvetlen mintát a zenei hagyomány megújításához a cigányzenészeknek az 1780-as évek elejétől mind nagyobb számban megjelenő „Ungarische Nationaltänze", „Hongroises" és ezekhez hasonló című, többnyire zongorára készített feldolgozások, ill. eredeti kompozíciók szolgáltatták. Ezekre a rövid, 2-3 periódus terjedelmű magyar táncdarabokra a zenetudomány utólag általánosította a verbunkos nevet, és nevezi az 1800 körüli 50-60 évet a magyar zenetörténet verbunkos korszakának. A német származású verbunk szó eredetileg azokat a virtuóz magyar férfitáncokat jelöli, amelyeket a 18. században katonatoborzások alkalmával táncoltak. A tánchoz a kísérőzenét többnyire a katonatoborzó egységekhez rendelt helyi cigányzenészek játszották. A verbunkos-kompozíciókból már kielemezhetők azok a hagyományos és újabb eszközök - főleg dallamkezelési és harmonizálási eljárások -, amelyek a cigányzenekarok improvizáló eszköztárát napjainkig meghatározzák. A verbunkos zene virágzó korszakában, amely nagyjából az 1820-as évek végéig terjed, viszonylag sok magyar és idegen (főleg német) verbunkos-szerző neve bukkan fel, de már akkor is leginkább csak annak a négynek a nevét tartották számon, kik egyben hegedűvirtuózok is voltak: Csermák Antal

(1774-1822), Lavotta János (1764-1820), Bihari János (1764-1827), Rózsavölgyi Márk (1789-1848). Négyük közül a kottát nem ismerő cigányzenész Bihari volt a legnépszerűbb. A kortárs magyarok azonban nem annyira szerzeményeiért kedvelték - amelyek nem jobbak a felsoroltakénál -, hanem azért, mert cigányprímásként a magyar zenei hagyományt minden verbunkos-szerzőnél jobban ismerte; öttagú együttesének élén ő játszotta a leghatásosabban a kuruc szabadságharcok idejére emlékeztető dallamokat. A 136 verbunkos táncot tartalmazó első nagyobb gyűjtemény, Magyar Nóták Veszprém Vármegyéből címmel, 1823 és 1832 között jelent meg 15 „fogás"-ban (füzetben). A gyűjtemény dallamait Ruzitska Ignác, veszprémi székesegyházi karnagy gyűjtötte össze és látta el zongorakísérettel. Az egész 19. században jellemző gyakorlat volt, hogy a tánczenét - így később a csárdás-irodalom termékeit is, maguk a cigányzenész szerzők is - zongoraletétben adták ki; ilyen kottákból tanulták meg a cigányzenekarok, kottaolvasó betanítók ("karmesterek") segítségével, az új darabokat.

A bécsi Magyar Kurír 1790 novemberi száma hattagú rongyos csallóközi cigánybandáról értesít, amely Pozsonyban, „királyi bálon", felváltva játszik a tizenkét tagból álló, kottaolvasó báli német zenekarral, mégpedig olyan kiválóan, hogy „a Német musikások tsak nem musikájokat rágják vala mérgekben."

A tábornok költő Gvadányi József A mostan folyó országgyűlésnek satyrico critice való leírása (1791) című elbeszélő versében szemléletesen mutatja be a korai cigánybandák összetételét és játékstílusát:

Hármanhegedüjét füléhez illette, Cimbalmos cimbalmát térdére rátette, Bőgőjéhez magát egy vén görbítette, Poziturájokat hogy már mind megtette;

Húzd rá kiáltottam, bezzeg karikázták, Mint tőlük telhetett, ugyan megcifrázták, Nótáit legfelsőbb tónusra csigázták, Felülről alsóbbra egybe letrillázták.

Az idézett két versszak öttagú cigánybandáról szól. A három hegedűsből egy a prímás, a második valószínűleg segédprímás, a harmadik kontrás (aki kettősfogásokkal csak kíséretet játszik). A mai ún. pedálcimbalmot az 1870-es években hozta létre a budapesti Schunda hangszergyáros. Azelőtt a cigányzenekarban pedál és láb nélküli kis cimbalmot használtak, amit játszáshoz asztalra vagy hordóra tettek, de szükség esetén a játékos leült és térdére fektette. A 19. században, mint még századunkban is erdélyi falusi cigánybőgősök csellót vagy inkább cselló nagyságú, házi készítésű kisbögőt használtak, amin álló helyzetben játékosa csak úgy tudott játszani, ha hozzágörbült. Az idézett második versszak jól érzékelteti az improvizáló cigányzenélés fő jellemzőjét: ahogy a dallamjátékos a dallamot figurációkra bontja, megcifrázza: hatásos hangszeres zenévé alakítja. Ha nem ismernők a virtuóz dallamöltöztetés kitűnő eszköztárát, amivel a legjobb cigányprímások mind a mai napig rendelkeznek, nehéz volna elképzelni, hogyan érhette el Bihari a kortársak által leírt sikereket azokkal az egyszerű verbunkos dallamokkal, amelyek az ő nevével maradtak fenn.

Az 1840-es évekre lényegében kialakult a máig érvényes cigányzenekari stílus. Ekkor már ott tartunk, hogy itthon is, de főleg külföldön a „cigány" elsősorban „zenészt" jelent. Ilyen értelemben szól a cigányokról már a nevezetes Lenau-vers is - szabad és gondtalan pusztai vándorlás közben hangszerével fa árnyékában pihenő három cigánnyal (Die drei Zigeuner). (A vers Thaly Kálmán által készített magyar fordítását első közlésben I. Ország Tükre 1865. aug. 10. Ugyanott a vershez, azt szó szerint illusztráló teljes oldalas kép van .) Még viszonylag csekély a száma azoknak a cigánybandáknak, amelyek a közönség igényeit minden szinten ki tudják elégíteni. A nagyobbrészt német nyelvű fővárosban a bandák száma az úri pártfogók számának gyarapodásával leginkább vidékről növekszik, ahol a magyar zenének mélyebb gyökerei és nagyobb számú hívei is vannak. Az 1850-es években három együttes elegendő Pesten: Sárközi Ferencé, Kecskeméti Józsefé, Patikárus Ferencé. (Összehasonlításul: 1900-ban [Nagy-] Magyarországon 17 ezer muzsikus cigány volt, ebből 3 ezer működött Budapesten [lásd Frankel Bertalan cikkét Magyar muzsikus aláírással - Zenevilág 1901/2, 450. lap]; 1968-ban -az Országos Szórakoztató-zenei Központ kimutatása szerint - Budapesten 92 cigányzenész-együttes működött szerződéses alkalmazásban.) Az eddig híressé vált prímásokat és együtteseket az egész országból sem nehéz felsorolni, még akkor sem, ha közéjük számítjuk azokat, akiknek csak a neve maradt fenn (ideértve pl. a Gvadányi-versekben említetteket is). 1856-ban, a nótaszerzö Simonffy Kálmán szerint a következők voltak az ország különböző vidékeinek ismert cigányprímásai: Dunántúl [Győr] - Farkas Miska; Tiszántúl [Debrecen] - Boka; Heves megye - Bunkó; Nagykőrös vidéke - Károly; Sárvár környéke - Csicseri; Gömör megye -Dombi; a Cserhát vidéke - Antus; Nyitra vidéke - Petkes; Kolozsvár -Salamon; Esztergom - Sági Balog; Tata - Benzsó; Szentendre - Horváth Marci; Berény - Kadét. (Magyar Sajtó 1856. nov. A hiányzó keresztnevek és a közelebbi helynevek az eredeti közlésben sincsenek benne.) A 19. század utolsó harmadáig nem rögzült és főleg nem vált kizárólagossá a „cigányzenekar" vagy „cigánybanda" név. E helyett, különösen a század első felében hangász társaság, zenetársaság, muzsikus banda, nemzeti banda, nemzeti zenekar, leginkább pedig népzene-társaság volt az együttesek szokásos megnevezése. A nemzeti zene képviselőire végül is a „nemzeti zenekar" név illett volna a legjobban, mint ahogy reprezentatív öltözékükkel is mintegy a magyar nemzetet képviselték. (1877-ben még mindig előfordul a „nemzeti" jelző; ez év dec. 23-i számában az Egyetértés című újság Rácz Pali együttesét nevezi „nemzeti zenekar-nak.) Gazdája már Czinka Panna együttesét is a korszak legszebb viseletébe, huszáros egyenruhába öltöztette. Szerepléshez, különösen, ha külföldre utaznak, fontos kellék a „nemzeti öltözet". A hatásos nemzeti jellegű egyenruhához a zenészek jórészt később is ragaszkodnak, amikor már- az ötvenes évektől kezdve - önállóan járják a külföldet és a magyaros ruhát a maguk költségén szerzik be. Külföldön -német területeken és Franciaországban - már a szabadságharc előtt is megfordult néhány pesti mellett egy győri, egy pápai és egy trencsényi banda. Bécsben, ami akkor nem számított külföldnek, már 1787-ben feltűnt egy cigánybanda. Így ír erről a Magyar Kurír: „Egy fekete hajú, fehér fogú, öt főből álló muzsikabanda érkezek nemrégiben Galánta környékéről Bécsbe, kiknek kóta nélkül való muzsikálását mindenek bámulva hallgatják. (Magyar Kurír 1787. jún. 13. 378. lap. Ugyanebből a cikkből az is kiderül, hogy nem is ez az első Bécsben szereplő cigánybanda: „Még megboldogult édesanyánk, Mária Terézia idejében hozatott fel Erdélyből gróf B. D. [Bánffy Dénes] úr ő excellenciája titkon egy banda cigánymuzsikást, kiket német köntösbe öltöztetvén, kegyelmet nyert vala nékik. Ez [vagyis a galántai] a második muzsikáló cigánybanda Bécsben, kik olly nagy előmenetellel muzsikálnak, hogy az a vendégfogadó, ahol ezek muzsikálnak, teli a bámulásra gyűlt néppel, és a vendégfogadósnak jó hasznot hajtanak." Az idézetben „kegyelem"-re azért volt szükség, mert Mária Terézia (és később II. József) rendeletei a cigányokat helyhez kötötték és részben megtiltották nekik a zenélést is.) Az 1846-ban Párizsban koncertező győri bandát, Farkas Józsi prímással (Bihari leszármazottjával) az élen, külföldi sikereiért „párisi bandának" becézik. Liszt Ferenc pedig „kollégáľ'-nak nevezi a cigányzenészeket. (Lásd Nemzeti Újság 1846. máj. 7.) A zenészek a Bécsnél távolabbi külföldi utakat kezdetben még nem önállóan szervezik, hanem itthoni szakemberek készítik elő, ezek vezetésével és közreműködésével (Veszter Sándor táncművész, Dobozy Károly földbirtokos hegedűs stb.) bonyolítják le.

A természet fiai... Többnyire ilyenféle megjelölést használnak, különösen a külföldiek, a legjobb cigányzenészekre. Játékukból valóban szokatlan frissesség és virtuozitás árad, de ennek java éppen nem a természetből, hanem mindenek előtt kemény felkészülésből, tanulásból származik. Kezdettől fogva sok szó esik arról, hogy a cigányzenészek nem szeretik a zeneelméletet és a kottát. E hátrány mellett megmarad tehát számukra a kotta nélkül való játszás előnye: az erős kontaktus közönségükkel. Ahhoz azonban, hogy ezt az előnyt kihasználhassák, írástalanul is el kell sajátítaniuk a korszerű európai zenélés stílusát, fegyelmét és rengeteg új darabot kell megtanulniuk Éppen a kottából pontosan betanult darabokkal érik el a legtöbb elismerést. 1840-ben, Veszter Sándor táncművésszel Párizsban szereplő héttagú cigányzenekarról egyebek közt így ír az ottani National című lap: „A legnagyobb művészeket elragadtatva láttuk [az együttes] hallásánál, kik legkevesebb szabály-elleniséget sem találtak [annak] játszásában. Ez az együttes magyar darabok mellett keringőket és „ouvertürek"-et is játszott. (A francia cikk magyar nyelvű reprodukcióját és a kommentárt lásdTársalkodó 1840. márc. 28.) A divatos idegen táncokat már Bihari idejében is játszották a cigányzenészek. Ilyeneket a zenélés gyakorlatában, több-kevesebb tökéllyel hallás útján is el tudtak sajátítani. A közönség igényeihez való igazodásban és az egymással való versenyben mind többet kellett a korszerű európai zenéből megtanulníok: idegen táncok mellett operarészleteket, frissen komponált magyar műveket. A kottából történő elsajátítást „német mesterek" (pl. katonazenészek, színházi muzsikusok) mellett és elsősorban magyarok segítették. Közülük néhánynak a neve a híradásokban is szerepel: Dobozy Károly, Egressy Béni, Rózsavölgyi Márk, Frank Ignác, Svastics János. Rózsavölgyinek ugyanúgy, mint Egressynek egy időre cigányokból álló „zenetársasága" is volt. (A cigányzenészeknek az európai zenével való sűrű érintkezését Liszt Ferenc is kommentálja, méghozzá csalódottan: „Mainapság a cigány virtuózok nomádokból utasokká lettek. A helyett, hogy törzseikkel tovább költözve sátraikat fölszednék s üstjeikkel poros kocsikban magukkal hurcolnák, megkisérlék társulatokká alakulva vasutakon menni egyik városból a másik városba, hogy üzleteket csináljanak európai értelemben [... ] A városi közönség kedvéért a cigányok románcokat, cavatinákat, divatos potpourris-kat tanultak meg." Liszt Ferenc: A cigányokról és a cigányzenéről Magyarországon. Heckenast Kiadó. Pest 1861, 305. lap.)

A hazai törzsközönség a hagyományosnak és lehetőleg hazafiasnak elfogadott zenét igényli; mindenekelőtt a Rákóczi-nótát és a Rákóczi indulót. Ezeket a cigányzenészek külföldön is fő sikerszámként játsszák. Emellett itthon leginkább Bihari, Lavotta Csermák, Ruzitska, Rózsavölgyi darabjait követelik, de jellemző, hogy az újságírók ezekből csak kivételesen neveznek meg egyet-egyet - vagyis belőlük feltehetően már a 40-es évek táján is kevés volt forgalomban, s a hallgatók e kevésben is nehezen igazodnak el. Újabb magyar kompozíciókból a Hunyadi László című opera, később a Bánk bán egyes részleteit cigánybanda előadásában is szívesen hallgatják. A külföldre készülő cigánybandák, nagy érdeklődés mellett, kezdetben itthon is bemutatták „műsorukat". Egy ilyen bemutatóról - a Nemzeti Színház színpadán - olvashatjuk a következő megjegyzést 1845-ben: „A népies zenét azonban egészen elhanyagolja a társaág, ehelyett cikornyás, mesterkélt magyarokat, operai nyitányokat és francia négyeseket játszanak. A mesterségesebb szerkezetű magyarok közül legtöbbet Egressy szerzeményeit játsszák" (Pesti Divatlap 1845. okt. 30.) 1847-ben egy másik újság ugyancsak Egressyt kritizálja: „E. B. igen szereti tulajdon zenemüveit játszatni [...de] a zeneszerzésben nem mindig szerencsés [...] oly modort követ, mely egyenesen nemzeti zenénk eredeti jellemét veszélyezteti." E cikk szemére veti Egressynek azt is, hogy az „Ördög Róbert" opera nyitányát kilenctagú cigánybandával adatja elő. ("Ördög Róbert" nagyszerű nyitánya kilenc cigány legény vonóján csak ollyan, mint kilenc öles vas rácson egy kis székes [?] szájú verébfíu. Az istenért, ne cseréljük föl a szerepeket!" Budapesti Híradó 1847. máj. 4.) Az ötvenes évektől általánossá válik, hogy a legnagyobb cigányzenekarok idegen táncokat, darabokat, operanyitányokat játszanak, 1855-ben a bécsiek figyelmeztetik Sárközi bandáját, ne játsszék Bécsben-Strauss darabokat, mert azokat az alkotó zenekara hitelesebben adja elő. (Pest-Ofner Localblatt 1855. máj 27.)

A kottából származó és kotta szerint játszott zene hatására a korábbi improvizáló zenélés szabadsága érezhetően korlátozódik. A legjobb együttesekben a zenészek mind inkább „német mesterek által rajtok történt rafinírozás" szerint, egyszerre többen, azonos módon játsszák a dallamot, s „ezáltal meg van kötve mindenik a játszásban"; az improvizált zene egyik sajátos eszközét, a „gyors cifrázatokat" (kódaszerű közjátékokat) is „kezdik elhagyogatni". (József: Igénytelen jegyzetek[1854]. Lásd Mátray Gábor: A muzsikának közönséges története és egyéb írások. Sajtó alá rendezte Gábry György. Magvető Kiadó, 1984. 329. lap.) Sárközi Ferenc „annyira elfrakkosodott affektálván a tudós művészi cigányt, hogy jó magyar nótákat játszani sem mer, különben ezek helyett nem lép vala fel [ Lisznyai Kálmán irodalmi estjén az Európa Szállóban] a Tannhäuser operával..."(Zenészeti Lapok 1861. szept. 18. 407. lap). A divat követésében is elől járó, zömében németből magyarosodó lakosságú, vegyes ízlésű főváros külföldön sokat turnézó zenészeinek stílus dolgában is közönségükhöz kell alkalmazkodniuk. A magyar hagyományokhoz ragaszkodó, vidéken élő, külföldre nem járó híres debreceni prímást, az 1860-ban elhunyt Boka Károlyt nem kényszeríti annyira a változó divat. A hagyományos stílus legjobb őrzőiként őt és pesti kivételként Patikárus Ferencet emlegetik.

Liszt Ferenc volt az első, aki zeneszerzőként is nagyra tartotta a cigányzenészek improvizáló tehetségét és virtuozitását. Magyar rapszódi-ái jól kifejezik, mennyire megértette a cigányzenélés lényegét. Az ezekben felhasznált és azonosítható témák szerzői azonban a legkevésbé sem cigányzenészek, ahogy Liszt hinni szerette, hanem magyarok. Mint azonban a rapszódiákból látható, Lisztet nem annyira a témák, mint inkább a zenészek virtuóz eljárásai érdekelték, s ezeket a maga virtuozitásával stílusosan tudta kiegészíteni - ezzel is bizonyítva, hogy a magyar cigányzenészek játéka a romantikus európai virtuozitással jól egyeztethető. A cigányzenészekről először 1859-ben Párizsban, franciául publikált könyve azonban a zenészek magyarországi szerepének nagyfokú félreértéséről tanúskodik: a „cigányzene" megjelölést szó szerint értelmezve, a cigányok által játszott hangszeres magyar zenét eredeti cigány örökségnek, a cigányok alkotásának tekintette.

Zeneszerző cigányzenészeket először a Liszt-vitába kapcsolódó gróf Fáy István sorol fel. (Volt-e a cigányok között zeneszerző? Vasárnapi Újság 1859. okt. 16.) A felsorolt nevek közül az egyetlen Bihariét lehet bizonyos fenntartásokkal elfogadni. Czinka Pannának, Barna Mihálynak zeneszerzői tevékenységéről a róluk szóló egyetlen hitelesnek tekinthető dokumentum nem tud. (Egyéb cigányzene-ügyekben is sokat tévedő és túlzó Fáy István Czinka Panna „gyönyörű szerzései" közül a Régi magyar zene gyöngyei 2. füzetében egyetlen dalocska-hosszúságú darabot közöl, de erre sincs semmi bizonyíték, amely a Czinka Pannától való származást igazolná.) A többiről - Árvai, Csóri, Gyurica, Tyutyu - még kevésbé lehet azt állítani, hogy zeneszerzők. Az pedig semmiképp sem mondható, hogy sajátosan cigány zenét teremtettek volna - ahogy Liszt képzelte. Maga Bihari is abban a stílusban alkotta dallamait, amiben rajta kívül az ő korában és valamivel előtte még mintegy 30 nem cigány szerző írta a rövidke verbunkos darabokat. Fáy cikkének idejére pedig az ilyen terjedelmű és művészi súlyú darabok létrehozását zenész és nem-zenész „naturalisták" már tömegben gyakorolják. Az első magyar zenei hetilap, a Zenészeti Lapok szerint:..... bekövetkezett a csárdásgyártók siralmas korszaka, melyekkel betű szerint elárasztatott a szegény haza." (Zenészeti Lapok I. évf. 1. sz. 1860. okt.3.) Ugyancsak a Zenészeti Lapokban olvasható a Nyizsnyai Gusztáv nevű szerző Magyar gazdasszonyok csárdása című „művéhez" a megjegyzés: „Maholnap alig lesz már tárgy, nevezetes egyéniség, eszme, érzemény, stb., melynek tiszteletére csárdást ne komponálnának össze a csárdásszerző dühöncök, kik úgy látszik életcélul tűzték mindent, amit csak lehet elcsárdásítani..." (Zenészeti Lapok 1862. ápr. 30.) A cigányprímások többsége már rangja miatt sem hagyhatja ki a csárdásszerzést. Farkas Miska Bertha csárdásának győri kiadóját figyelmezteti a Zenészeti Lapok szerkesztője, „hogy az illető kompositor mellé fogadjon fel egy ahhoz értőt, ki vadregényes fantáziáját fékezze, s vagy tanítsa meg komponálni, vagy legalább műveit türhetőleg összhangosítsa." (Zenészeti Lapok 1861. máj.29.)

A csárdásokat szerző korszak „füttyös" magyar zeneszerzőinek és cigányprímásainak többsége ugyanúgy nem tudja lejegyezni dallamait, ahogy Bihari sem tudta. A mintegy hetven Bihari-dallam közül a szerző halála után tíz sem maradt a zenészek műsorán; mert bennük az volt az igazán hatásos, ahogy őket Bihari maga adta elő. Ha pedig az előadásnak ilyen nagy szerepe van, könnyen elhomályosul a különbség szerző és előadó között, s méginkább a szerző és az „átdolgozó" között. Innen már csak egy lépés az egyszerű átvétel (birtokba vétel), ami a 19. századi népies dallamszerzésben - a zenei írástalanság és írásbeliség határán - nem volt ritkaság s nem is okozott különösebb felháborodást. . Különösen a gazdátlan daloknak akadt „szerzője". A század második felének nótaperei jól illusztrálják, mennyire tisztázatlan volt a szerzői tulajdon kérdése - és tisztázatlan lehetett különösen a cigányzenészek által játszott repertoárban, akik természetesen minden dallamot átalakítottak - hangszeresítettek -, s ezt naívul vagy egy kis ügyeskedéssel zeneszerzésnek is lehetett nevezni. Erről 1854-ben egy Patay József nevű szerző így nyilatkozik: „... azt állítom, hogy igen kevés kivétellel mind népdalokból némi változtatással vagy a nélkül, de kicikornyázva állítvák elé, s mint maguk szerzeményét úgy adják ki, sőt a pesti zenészek ezen eltulajdonításban annyira mentek, hogy ha falura, távolabbi vidékre vitetnek valami mulatság végett, azon vidékbeli kész nótákat, hazatérve, maguk szerzeménye gyanánt árulják." (Patay i. h.: József: Igénytelen jegyzetek (1854). Lásd Mátray Gábor: A muzsikának közönséges története és egyéb írások. Sajtó alá rendezte Gábry György. Magvető Kiadó, 1984. 329. lap.)

Liszt rapszódiáiéhoz hasonlóan Brahms Magyar Táncai-nak témái is magyar szerzőktől, többnyire kortársaktól és ellenőrizhetően kottából származnak. Véletlen, hogy a témák szerzői közt nincs cigányzenész, hiszen cigány szerzőből a 19. század második felében és a 20. században többet is ismerünk. (Itt nincs lehetőség róluk sorra megemlékezni. Ezúttal a legnagyobba!, Dankó Pistával sem foglalkozunk, mert az ő nagysága a szöveges dalszerzésben, nem a hangszeres zenélésben nyilvánul meg.) Csakhogy szándéka szerint a cigányzenész szerző nem cigány zenét, hanem magyar nótát, magyar csárdást komponál. Ilyen tekintetben Sarasate híres hegedű-darabjának, a Zigeunerweisen-nek a címe sem korrekt. Annál kevésbé, mert a darab öt témája közül háromnak még csak nem is cigányzenész, hanem magyar műkedvelő a szerzője. A témák közül a leghatásosabb, a harmadik, a dzsentri Szentirmay Elemér Csak egy szép lány van a világon kezdetű dalának a dallama; a darab első és utolsó témája viszont a cigányzenész Biharié.

A 20. században a legjobb cigányzenekarok már Liszt Rapszódiáit és Brahms Magyar táncait is játsszák. Ezek mellett a Monti-csárdást, Reményi Ede Röpülj, fecském című feldolgozását és sok más népszerű hazai s nemzetközi darabot. Ilyenek előadásához legalább 7-10 tagú, sőt ennél is nagyobb együttes kell: a két vagy három hegedűből, valamint cimbalomból és bőgőből álló alapösszetétel további vonósokkal -brácsával, csellóval - , valamint klarinéttal is kiegészül. A 20. században többnyire már nincs szükségük a cigányzenekaroknak nem-cigány betanítókra. A legjobbak, csekély kivétellel, jó kottaolvasók; emellett pedig megfelelő számban állnak rendelkezésre kitűnő „cigánykarmasterek" is. Önmagára adó mai budapesti cigányzenekar arra büszke, hogy a kottából megtanult virtuóz darabot is kotta nélkül, de kottahű pontossággal adja elő. Az improvizálás viszont ma leginkább csak abból áll, hogy a prímás, cimbalmos vagy klarinétos a gyors tempójú csárdás-dallamból, azt tizenhatod-figurációkra bontva „variációt" készít, és a közönség előtt úgy játssza, mintha a helyszínen hozná létre.

A cigányzenekar eszközkészletét, mellyel az egyszerű dallamot átlagos együttes is „cigányzenévé" öltözteti, voltaképpen nem nehéz elsajátítani. A zenekar minőségét mindenekelőtt a prímás rátermettsége és játéka határozza meg. Bihari óta minden nemzedéknek van néhány kiemelkedő tehetségű cigányprímása. A 19. századiak között: a debreceni Boka Károly, a kolozsvári Salamon János, a győri Farkas testvérek, az aszódi Berkes Lajos, a szegedi Erdélyi Náci, a nyírségi Benczi Gyula; Pest-Budán: Sárközi János, Patikárus Ferenc, Rácz Pál..., a 20. század első felében Budapesten: Banda Marci, Radics Béla, ("Harminchatodik") Rácz Laci, Magyari Imre..., Kolozsváron: Kóczé Antal, Hódmezővásárhelyen Czutor Béla (a Dankó-nóta „Béla cigánya"); a 20. század második felében Budapesten: Toki Horváth Gyula, Lakatos Sándor, Berki László, (a ma is élő) Boross Lajos... Említést kíván a 19. századi híres cimbalmos, Pintér Pál és a híres csellista Fátyol Károly. (A zenészekről mindmáig a legteljesebb, bár nem tudományos igényű áttekintést Markó Miklós készítette A régi mulató Magyarország című, 1927-ben Budapesten megjelent könyvében. Első, kisebb terjedelmű kiadása: Cigányzenészek Albuma, Budapest, 1896 . Markó könyvének anyagát felhasználva, azt újabb adatokkal kiegészítve - főleg pedig szakácskönyvvé is kibővítve -készítette Csemer Géza a Habiszti című könyvet, Budapest, 1994, a szerző kiadása.) A cigányprímások közül a legkiválóbbakat nemcsak Liszt Ferenc csodálta meg, hanem további olyan világhírességek is, mint Joachim, Debussy, Dávid Ojstrach, Yehudi Menuhin. Ha meggondoljuk, hány zenész közül kerültek ki az igazán kiválók, ezek aránya nem nagyobb, mint amit a művészetek bármely más területén is tapasztalhatunk.

A cigányok között Magyarországon is, mint máshol az elmúlt évszázadokban a zene volt az érvényesülésnek szinte egyetlen lehetősége. A pálya már csak azért is nyitva állt számukra, mert a szórakoztató zenélést, mint komolytalannak, sőt tisztességtelennek minősített foglalkozást mindenhol lenézték, elkerülték. Ebben a szakmában a zenélni tudás mellett a fő követelmény a kiszolgáló alkalmazkodás - hagyományokhoz, körülményekhez, de mindenek fölött a mulató emberek kívánságaihoz, szeszélyeihez. „A cigányprímás a magyar úrnak utolsó, fel nem szabaduló jobbágya" - írja 1903-ban éppen az akkori leghíresebbekkel (Banda Marcival, Kóczé Antallal) kapcsolatban A Hét újságírója. (A Hét XIII. évf. 641. lap.) Ennek megfelelően bántak vele, de gondoskodtak is róla a 19. században az úri pártfogók. A hagyományos feudális kapcsolatnak és sztár kultusznak sajátos vegyülékét lehetett tapasztalni abban, ahogy Magyarországon a 19. század második felétől az elit közönség és a híres cigányzenészek viszonya alakult. Napjainkban a hivatásszerűen működő budapesti cigányzenészek már inkább csak sztárok - elsősorban koncerteznek, nem „kiszolgálnak". Lazul fölöttük az amúgy is kiöregedő magyarnótás közönség közvetlen kontrollja és mindinkább, nemzetközi mértékkel is igazi virtuózzá fejlesztik magukat. Számuk a hagyományos közönség fogyásával együtt rohamosan csökken. Az országban, Budapestet is beleértve, alig van már cigányzenés étterem - ezeket is elsősorban külföldiek látogatják.

A 20 század elejéig cigányzenész „a magyar nemzetnek élő partitúrája" volt (Lásd Kőszeghy Arpád cikkét „A cigányokról". Zenelap 1898. 11. sz.). Márcsak hazafiságból is illett őt szeretni és honorálni. Az úri mula-tás illendősége pedig nem ritkán egyenesen azt kívánta, hogy a honorálás túlzott legyen. így aztán a zenész „sok magyar családot muzsikált ki a világból, legalább vagyonilag, [...] a nélkül hogy magának segített volna", mert : ,A cigánynál a pénz ment, amint jött [...] jövőjére való minden gondoskodás nélkül..." (Kőszeghy i. h.) A pénzével gazdálkodni nem tudó „bohém" zenész valóban nem tartozott a ritka kivételek közé. Ilyen volt Bihari is, aki, míg karját nem törte, mesésen sok pénzt keresett, mégis szegényen halt meg. Halála után pedig hegedűjét „nyomorult özvegye javára" kellett elárverezni. Hasonló nyomorúságban végezte szertelen életét „36." Rácz Laci is. (Ugyanakkor viszont például a Berkesek és a Magyariak példás polgári életet éltek.)

A romantikus nemzeti buzgalom „a nemzet muzsikusaidnak megfelelő dicső múltat igyekezett megálmodni. Íme, tételszerűen felsorolva, néhány (közel sem minden) hamis vagy bizonyítatlan információ, amely a hazai és a külföldi köztudatban a mai napig tartja magát:

- Első híres „cigányvirtuóz"-ként, Tinódira hivatkozva „Kármán Dömét" emlegetik. Tinódi Kármán Denmeter-t mond, „kinél nincs jobb az rácz módban", de arról, hogy cigányzenész volna, szó sincs - a 16. században alig is lehet.

- Rákóczit cigányzenészei Rodostóba is elkísérték... Rákóczinak a történeti dokumentumok szerint sem itthon, sem Rodostóban nem voltak cigányzenészei. A környezetébe álmodott „öreg Czinka" pedig kitalált személy. Ennek megfelelően nem is lehet köze az „öreg Czinkának" Czinka Pannához és a Rákóczi-nótához.

- Czinka Panna szépsége, drága ékszerei, vele temetett Amati hegedűje. .. A valóságban nem volt szép: bőre erősen sötét és himlő helyes volt, óriási golyva éktelenkedett a nyakán. Annál nagyobb érdem, hogy ennek ellenére kortársai kedvesnek és szeretetre méltónak találták. A drága ékszereknek és az Amati hegedűnek ellene mond, hogy ha nem hegedült, férjének (és együttese bőgősének) segített a kovácsműhelyben - nyilván nem kedvtelésből, hanem a megélhetés miatt. Lépten-nyomon reprodukált, giccses, pipás-huszárruhás képe pedig több, mint száz évvel halála után készültfantázia-kép. Kompozícióiról nem tudunk (Fáy István gróf „adatai" légbőlkapottak), következésképp a Rákóczi-nótának és -indulónak nem szerzője.

Bihari is csak játszotta a Rákóczi-nótát és -indulót. Lehetett e dallamokból saját változata, de az eredeti dallamnak egészében biztosan nem ő a szerzője. Valóban sokak által ismert híressége volt ö korának, nagyrabecsült zenésze a magyar vidéki nemességnek. Ezért nevezetes ünnepélyeken és fejedelmi méltóságok előtt is szerepeltették, de azt állítani róla, hogy főpapi, nádori és fejedelmi lakomák állandó zenésze volt, s hogy a bécsi császári udvarban is gyakran szerepelt (amikor Haydn, Mozart, Beethoven zenéje és ennek megfelelő muzsikusok álltak ott rendelkezésre!), komolytalan dolog. (Egy-két téves adat már Mátray Gábor, először 1854-ben publikált, A magyar zene és a magyar cigányok zenéje című tanulmányában is előfordul. Lásd Mátray 1984. A felsorolt tévedések és hamis adatok szinte mindenikét meg lehet találni Ewa Lajos cikkében - A cigányok viszonya a magyar zenéhez - a Magyarország és a Nagyvilág c. újság 1875. febr. 5-i számában. Rákóczi nem létező cigányzenészeiről - köztük az „öreg Czinkáról"- lásd Tóth József cikkét, primitíven hamisított levél-dokumentumokkal is felszerelve: „Egy vén muzsikus", Fővárosi Lapok 1873. jún. 5.)

Az elmondottakból talán kiderül: szükségtelen a magyar cigányzenészek múltját hamis mázzal bevonni. A maguk viszonylag hosszantartó fénykorában a világ minden szórakoztató zenészénél többre vitték. Ezt az állítást az általuk művelt műfaj legtekintélyesebb ellenzője, Bartók Béla is megerősíti. Cigányzene? Magyar zene? című, 1931-ben megjelent cikkében azt kívánta, „tartsák meg még jó sokáig helyüket minden jazz- és sramliostrom ellenében".

Falusi cigányzenészek tömegéről és az általuk játszott hangszeres népzenéről a fentiekben nem volt szó. Velük a zenei néprajz foglalkozik. Történetük összefügg ugyan az úri-polgári igényeket kiszolgáló „városi" zenészekével, de amit ők játszanak, zömében nem sorolható a „cigányzene" kategóriájához, így nem tartozik a jelenlegi tárgyhoz.

Forrás:Sulinet

Címkék: cigányzenészek - „cigányzene"

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Varga Zoltánné Marika 16 órája új videót töltött fel:

Varga Zoltánné Marika 19 órája új videót töltött fel:

Varga Zoltánné Marika 19 órája új videót töltött fel:

Varga Zoltánné Marika 20 órája új videót töltött fel:

Varga Zoltánné Marika 20 órája új videót töltött fel:

Varga Zoltánné Marika írta 1 napja a(z) Oláh Attila születésnapi köszöntése- Ha úgy érzed videóhoz:

Csatlakozok kedves Béla én is Oláh Attila köszöntéséhez ,itt...

Sánta Béla 3 napja új videót töltött fel:

Varga Zoltánné Marika 3 napja új videót töltött fel:

Varga Zoltánné Marika 3 napja új videót töltött fel:

Varga Zoltánné Marika 3 napja új videót töltött fel:

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu