Amikor Rigó Mónika Pesten Sánta Ferenc kíséretével fellépett, azt mondták neki, hogy hasonló a hangja Bangó Margitéhoz.  Szencen, a húsvéti bálon Kállai Kiss Ernő súgta a fülébe:
„Olyan, mintha a fiatal Bangó Margitot látnám.”
Ilyen fiatalon még a korát is el lehet árulni: huszonhét éves lesz. Emlékszik, hogy mikor állt először színpadon?
Vallásos énekekkel kezdtem ikertestvéremmel együtt a somorjai templomban, tizenkét éves koromban. Tizenöt éves lehettem, amikor a kezembe került Bangó Margit kazettája, attól kezdve csak cigány dalokat énekeltem. Természetesen ha kértek, felléptem slágerekkel is, angolul, szlovákul énekeltem, de igazából a cigány nóták fogták meg az emberek szívét. Tizenhét évesen Pozsonyban a száztagú cigányzenekarral léptem fel, s ott volt Bangó Margit művésznő is; én pedig úgy izgultam, hogy még a lábam is remegett. Úgy éreztem, hogy nem élem túl, de nagyon jól sikerült. Utána elkerültem Pestre.
Ez a fellépés és a Bangó Margittal való ismeretség segítette hozzá?
Nem, a férjemnek, Sipos Frigyesnek köszönhetően mentem Pestre. Ő a nagymagyari cigány fesztiválon mutatott be a művésznőnek, ő szervezte a fellépését. A férjem annak idején papnak készült, de öt éve lemondott róla, s most egészségügyis külföldön, egy öregotthonban főápoló.
Szerencsére innen egyórányi autóútra dolgozik, és sokat van itthon, így ha én éjszakánként énekelek, ő van a két gyerekkel, s ha falunapokra megyek, akkor elkísér.
Visszatérve még Bangó Margitra: egyrészt kitüntetés, hogy hozzá hasonlítják, másrészt óriási teher és kötelezettség, mert az embernek meg kell felelnie egy bizonyos szintnek.
Én imádom a művésznőt. Megtanított arra, hogyan kell viselkedni a színpadon, hogyan kell énekelni; ha ő nem volt velem, akkor itt volt a lemeze. De az igazság az, hogy azt szeretném, ha saját magamat tudnám adni.
Emberileg is közel állnak egymáshoz, családias a viszony kettejük között?
Neki is meg kellett szenvednie mindenért, amit elért. Tényleg úgy viselkedik, mintha egy család volnánk: ha átjön Szlovákiába, mindig bejön, és ha mi Pesten vagyunk, mindig meglátogatjuk. Egyedül él, a lánya és öt unokája nincs vele, de azok is nagyszerű emberek. A tévében sokszor mondta, hogy az ő unokái nem tudnak énekelni, de én, akit lányának tekint, kárpótolom. Nagyon sok tanáccsal látott el, sokat tanultam, sok mindent köszönhetek neki. Május 13-án volt egy koronázás. Nagy titokban készítették elő az eseményt, jómagam nem tudtam semmiről, csak annyit, hogy egy fellépés lesz, olyan, mint a többi nótaest. Még akkor sem kapcsoltam, amikor Bangó Margit azt mondta, hogy hozzanak be egy fotelt. Azután behívott, és megtörtént – fejemre tették a koronát, és ezzel egy nagy feladatot ruháztak rám: a roma kultúra ápolását.
Ez nem könnyű feladat, ma sem egyszerű felvállalni a roma identitást. Egyrészt vannak az emberekben előítéletek, másrészt néha maguk a romák is ludasak ebben. Érzékelte már a vállalás terhét?
Nehéz vállalás, de a romáknak nagy szívük van, a magyaroknak úgyszintén. A romáknak mindig újat kell mutatni, és ez nagy feladat, nagyon nagy feladat. Régebbi cigány dalokat is előszedek, de ők várják az újat, kíváncsiak arra, hogy mit tudsz produkálni. Kitől örökölte a hangját, tehetségét? Anyukám is énekelt, apukám nem. Van öt bátyám, nekik is nagyon jó hangjuk van; ha összejövünk egy szülinapon harminc-negyvenen – mert anyunak van huszonöt unokája –, egyik gitározik, másik zongorázik, mindenkinek van valami hangszere.
A többiek is hivatásos énekesek? Akkor lassan egy nagy családi vállalkozás lesz az egész. Kislánya, a nyolcéves Mónika gyakran ott van a mamával a színpadon, a négyéves Frici pedig már jó néhány kishegedűt nyűtt el, azt mondja, ő lesz a prímás.
Egy unokatestvéremen kívül az ikertestvérem tánccal kíséri a fellépéseimet, sikerült őt rábeszélni. A bátyám, Sanyi zongorázik, négyéves kislánya is énekel, s együtt lépünk fel.
Mi kell ahhoz, hogy oda jusson, ahol Bangó Margit van?
Nem szabad senkit utánozni, az kell, hogy természetes maradjon, önmagát adja az ember, hiszen az énekben bánatát, örömét fejezi ki. S akkor egyszer eljut odáig.
Azért nyilván kell tehetség is. No meg lehetőség, hogy valaki egyengesse az útját, hogy minél többen megismerjék.
Ebben a férjem szokott segíteni, ő nagyon célratörő.
Bangó Margit azt nyilatkozta, amikor itt járt, hogy Mónika nevét jobban ismerik Magyarországon és általában külföldön, mint idehaza.
Megmondom őszintén, amióta kiadtuka Két gitár című lemezt Bangó Margittal közösen, ott is elég ismert vagyok. Próbálkozom már idehaza is. Van egy menedzserem, Razgyel Erika, nekik Mihályfán van éttermük, s nagyon sokat segítenek.
Aszerint, amit elmondott, már gyermekkorban megpecsételődött a sorsa, nem is haladhatott más irányba, mint a zene felé.
Már bilin ülve kalimpáltam a csörgővel, vagy ami a kezem ügyébe került. S énekeltem hozzá. Később megtanultam zongorázni. Nem jártam zeneiskolába, csak hallás szerint játszottam. Később beiratkoztam Pestre egy magániskolába, és kezdtem hangtechnikát tanulni, de éreztem, hogy valami miatt nem megy. Kiderült, hogy a kislányommal vagyok várandós. Aztán ugyanez megismétlődött a kisfi ammal, s abba kellett hagynom. Ahányszor nekilódultam, mindig valami közbejött.
Úgy mondják, nagyon tiszta hangja van, szépen artikulál. Arra nem gondolt soha, hogy komolyzenével próbálkozzon? Annál is inkább, hogy vallási énekekkel kezdte.
Nem nagyon. Az igazság az, hogy kevés itt a cigánydal-énekes. Komolyzenét, magyar nótát sokan énekelnek, én is próbálkoztam vele, és mint említettem, slágerekkel is, de a szívemhez legközelebb a magyar nóta és a cigány dalok állnak. Ez utóbbiak előadóiból nagyon kevés van.
Miért?
Őszintén szólva: a cigány dalokat tanulni nem lehet; vannak barátaink, akik szeretnének ilyeneket énekelni, de nem tudják. Ez valahol az ember vérében van, vele kell születni. Hiába járnak magániskolába – én magam is jártam, s ott mindjárt klasszikusokkal kezdtem, de erőltetett volt. Én nem tudnék operettet énekelni, én a cigány dalra születtem.
S a magyar nóta közel áll a cigány dalhoz?
Közel. A magyar nóta az alap. Érdekes viszont, hogy vannak magyarnóta-énekes kollégáim, akik próbálkoznak cigány dalokkal, s érzik, hogy nem megy. A cigány nótához íz kell.
És hozzátartozik a tánc, a mozgás is. Már a kislányán is látszik, hogy ha megszólal a zene, minden porcikája mozog. Friciből pedig még ülve is árad a ritmus.
Nem tanítottam őket, nem erőltetem rájuk, hogy „te táncolni fogsz, és odaállsz a színpadra”, vagy hogy a kisfi am kezébe adom a hegedűt. Ez nem így alakul ki. A kislányom már egyévesen énekelte a
Hosszú fekete haj vagy az Úgy szeretem az uramat című nótákat, fel is van véve. A kisfi am nehezen tanult beszélni, de most már ő is elénekli a Húzzátok, cigányokat, s mosolygok is rajta.
Vannak még fel nem tárt régi cigány nóták?
Vannak olyan elfelejtett dalok Horváth Pistától, Kovács Apollóniától, Bangó Margittól, amelyeket még nem adtak ki. Ezeket szeretném én előhozni.
S nyilván lemezen is megjelentetni...
Az nálam a bevált gyakorlat, hogy ha falunapokra megyek fellépni, próbálok a színpadon családias hangulatot teremteni – a kislányomat másfél éves kora óta magammal viszem, kezdetben cigány népviseletbe öltözve csak állt, aztán táncolt, most már énekel is. Ezt a közönség nagyon szereti.
A kis Frici már most prímásnak készül. Mi kell hozzá, hogy az is legyen?
Elsősorban, hogy érdekelje őt a hegedű. Ez megvan. Másodszor pedig: Bangó Margit mondta, hogy ebből a gyerekből biztosan prímás lesz, és én fogok segíteni ebben. Ő maga vett neki egy hegedűt, mert látta, hogy jó a beállása; már maga az, ahogy kezébe veszi a hangszert, sokat elárul.
Készül már az újabb lemez?
Decemberben utazom Pestre, Bangó Margittal újabb lemezt készülünk felvenni. Már szeptemberre terveztük, de akkor nem sikerült. Itthon is tervezünk egyet – ezt próbáljuk úgy összeállítani, hogy legyen benne magyar, cigány és szlovák nóta is.
Nem hátrány az, hogy egy kis szlovákiai faluban, Csallóközcsütörtökben él? Nagyvárosban talán könnyebb volna a dolga.
Én ezt nem érzem. Csütörtökben a férjem házában, cigányok között élek, s én itt nagyon jól érzem magam, megfelel nekem. Hétvégeken nem vagyok itthon, különböző helyeken lépek fel, és akkor csak éjjel jövök haza, de hétközben mindig a gyerekekkel vagyok, beállítom a hangfalat, és együtt nótázgatunk.

Urbán Klára