Ilyen nincs, és mégis volt. Pálkerti Zsuzsannának 1951-ben, hétéves korában külön telefonvonal került a nevére, mert a szerepléseit levelezés útján már képtelenség volt szervezni. Fehér blúzban, fehér harisnyában, fehér masnival a hajában lépett fel ekkoriban, hófehér volt még a harmonikája is, melyen oly sokszor játszotta a Kalinkát, a Poljuskát és Brahms magyar táncai közül az ötödiket.





Egy varrónőtől tanult zenélni: az édesanyjától. Az asszony szépen énekelt, balalajkán és bendzsón játszott, és minden fellépésre elkísérte csodagyereknek tartott lányát. Ott ült Sárdy János mellett a Pobjedában, együtt utazott az autóbuszon Feleki Kamillal, és mindeközben a lánya kezét szorította, a kis harmonikásét, aki a fővárosi művészekkel haknizta végig az országot. A társaság szórakoztatta Dunapentele építőit, fellépett bányászok, postások, pártaktivisták előtt, szerepelt gyárakban, kultúrházakban, és az aprócska kislány, akinek kilószám küldték a csokoládét a rajongói, addig-addig játszott a hétköznapok hőseinek, amíg különös dolog törte ketté gyermekművészi karrierjét: az, hogy felnőtt.





Pálkerti Zsuzsanna azonban csak zenélt tovább. Előbb a Metalloglobus zenekarához csatlakozott, majd a Telefongyár esztrádegyüttesét erősítette, és alig töltötte be a tizennyolcat, már szórakozóhelyeken lépett fel. A harmonikát zongorára cserélte, és ettől kezdve tánczenészként kereste a kenyerét. Dolgozott az isaszegi Csata vendéglőben, a jó nevű csepeli Horizont presszóban, és a rákospalotai Csalogány vendéglőben, sokáig beugróként helyettesítette a zenészeket a Déryné presszóban, amikor pedig a Búsuló juhászban egyszer Gershwint játszott, az épp ott vacsorázó Cziffra György ötszáz forint borravalót küldött neki a pincérrel. Egy ideig együtt lépett fel a férjével, ezzel a szép hangú, ám nehéz természetű emberrel, akitől egy szép napon megszökött. A férfiakban csalódott Pálkerti Zsuzsanna akkor vett egy dobgépet: az legalább nem beszél vissza, és a jattot sem kell felezni vele.





Tulajdonképpen így telt az élete, csendesen, nagyobb megrázkódtatások nélkül. Zongorázott, énekelt, a maga örömére olykor verseket költött, vagy zenét szerzett. Több mint ötszáz dal fűződik a nevéhez, melyek közül az elsőt még tizenhat éves korában írta. Szerelmes szerzemény volt, egy ponton feltűnt benne az Esthajnalcsillag, és valahogy így végződött: soha nem felejtlek. Pálkerti Zsuzsanna később szinte minden műfajt kipróbált: szerzett cha-cha-chát, keringőt, táncdalt, bordalt, szvinget, rengeteg magyar nótát, és egy szirtakit, melyet Görögországban írt, ahol a Kispesti Nótakörrel járt. Ezenkívül mindössze egyszer volt külföldön, akkor a szlovákiai Fülekre utazott, bár erről a kirándulásról rossz emlékei vannak: folyton esett az eső.


Pálkerti Zsuzsa szövegíró és zeneszerző. Ő nótákban és slágerekben is kimagasló. 2008-ban Ő nyerte a 2008 legjobb nótaszerzők címet