Szövegét írta és zenéjét szerezte:
Zerkovitz Béla

A komédiás dala

Az utca sarán
Húzom taligám
Megtép a tövis
Megszúr a csalán
Nincs jóakaróm
Párnám, takaróm
A nap heve tűz le rám!
Énnékem nem jut babérkoszorú
Álarcom víg, de lelkem szomorú!
Úgy élek én, mint egy senki fia
Az életem egy komédia!
Oly bús a danám
Nincs víg cimborám
Majd elfagyok én
A nyár derekán
Mint fáradt szegény
Mint vándorlegény
Tengődöm a lét piacán
Nem kérdezi senki a nevemet
Nem látják a könnyező szememet
Hazátlan vagyok és senki fia
Az életem komédia!
Nem volt szeretőm,
Nem lesz temetőm
Sötét az utam
Sötét a jövőm.
Úgy múlok el én
Kintorna zenén,
Egy rongy lesz a lepedőm
S ha egyszer majd, szívemből nevetek,
És kacagva mondom: "Ég veletek!"
Ott fekszem majd, mint egy senki fia
És nem lesz több komédia

 Bözsi ne sírjon

!A papír előttem, s a toll a kezembe'
És semmi, de semmi sem jut az eszembe,
Mert hazudnom kéne és hazudni fáj,
De sajnos, oly hatalmas úr a "muszáj".
Ha túl lesz az első kiábránduláson,
Olvassa el újból e pár sor írásom,
Majd megbocsát nékem, sőt el is feled,
Oh, mily szép lett volna, de jaj nem lehet!
Refrain:
Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága,
Feledjen el!
Ilyen az élet, Bözsikém édes,
Feledni kell!
Maga a legszebb emlék életembe'
A neve könnyeket csal két szemembe'
Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága,
Feledjen el!
Mert szívem, én nem vagyok méltó magához,
Jobb, ha ma megírom, mint holnap, ha átkoz,
Mert magácska, mint a hó oly fehér,
S én könnyelmű vagyok, meg léha, ledér,
És nem tudok szeretni hűséggel, lágyan,
Mert rózsáról-rózsára kerget a vágyam,
Csak kerüljön el inkább engem, ha lát,
Én jobb sorsra méltónak tartom magát.
Refrain:
Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága,
Feledjen el!
Ilyen az élet, Bözsikém édes,
Feledni kell!
Maga a legszebb emlék életembe'
A neve könnyeket csal két szemembe'
Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága,
Feledjen el!
Ma estére itt lesz, hogy karomba hulljon,
E levélke várja majd, ebből okuljon,
Mert várnak rám máshol a kis angyalok,
Hát elmegyek oda - én ilyen vagyok.
S míg könnyezve gondol majd az elmúlásra,
Én ráparancsolok a cigányprímásra,
Hogy tegyen a hangszerére hangfogót
És tanulja meg, ezt a kis búcsúzót:
Refrain:
Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága,
Feledjen el!
Ilyen az élet, Bözsikém édes,
Feledni kell!
Maga a legszebb emlék életembe'
A neve könnyeket csal két szemembe'
Bözsi ne sírjon, Bözsikém drága,
Feledjen el!

Sokszor úgy szeretnék sírni...

Bánatos szemű poéta, apró dalocskát ír,
Az arca fonnyadó sápadt, úgy látszik, titokban sír...
Amíg e sorokat rója, lelke a messzibe lát.
Csendesen dúdolja, azután könnyekkel megírt dalát:
Refrén:
Sokszor úgy szeretnék sírni, magam sem tudom miért...
Szeretnék zokogva sírni... magam sem tudom kiért?
Szeretnék valakit bírni, kihez, már nincs több remény,
Valakit, aki már másé... és nem lehet az enyém.
Akihez a nótát írta, mulatós asszony, kacér.
Nem veszi észre a költőt, tiltja a nagyúri vér!
Pezsgőzik, víg udvarával, tombol az asszony vadul!
Enyeleg a cigányprímással, s attól egy új dalt tanul:
Refrén:
Sokszor úgy szeretnék sírni, magam sem tudom miért...
Szeretnék zokogva sírni... magam sem tudom kiért?
Szeretnék valakit bírni, kihez, már nincs több remény,
Valakit, aki már másé... és nem lehet az enyém.
Reggelig tartott a cécó... lassankint pirkad az ég
Amott egy kis kerti házban, a poéta lázban ég...
Úgy mennek el a cigánnyal nyitott ablakainál
S míg a nótáját hallja, lelke a mennyekbe száll.
Refrén:
Sokszor úgy szeretnék sírni, magam sem tudom miért..
Szeretnék zokogva sírni... magam sem tudom kiért?
Szeretnék valakit bírni, kihez, már nincs több remény,
Valakit, aki már másé... és nem lehet az enyém.

 A füredi Anna bálon

A füredi Anna bálon szól a zene szó
Lesz is ottan dínom-dánom, szép muzsika szó
Ketten ültünk egy asztalnál, ő és én magam
Nem is szóltunk mi egymáshoz, nem is volt szavam
Egyszer aztán asztalunkhoz jött a vén cigány
Megkérdezte: Mi a nótád édes kicsi lány?
De a kislány halkan csendben csak ennyit felelt:
Nincsen nótám és a nótát nem is szeretem.

Akinek nótája nincsen annak szíve sincs
Ha nem hiszel a nótában szívedbe tekints
Lesz egy fiú kinek nevét titkolni fogod
És ahol majd senki se lát, meg is siratod

Egyszer aztán hallottunk egy igen nagy csodát:
Gazdag úrfi vette el az édes kicsi lányt
Fehér kocsi várta őket a templom előtt
Nem is láttak a faluban ilyen esküvőt.
Kilenc szobás palotába vitték az új párt,
Körülöttük a sok szolga lábujjhegyen járt,
De a kislány így sem boldog, könnyes a szeme,
Mert a kertből felhangzik az ismerős zene:

Akinek nótája nincsen...

Messze földre mentem én, hogy elfeledjem őt
Búcsúzóul megállok a fogadó előtt
Benézek és mit látok a tomboló tanyán?
Az édes kislány játszotta egy kopott zongorán:

Akinek nótája nincsen...

Estharang 

Ez a föld a hazám, itt élt az apám.
S itt tanított nótaszóra, drága jó anyám.
Ez a föld ez a táj, drága hű barát.
Elkísér egy életen, s a nagy világon át.

Az est harang, ha kong a néma csöndben.
Akár hová sodor az élet ár.
Szülőfalum emléke él szivemben.
Fölötte reng a méla holdsugár.
Szülőfalum akácvirágos tája.
A kisharang te rólad énekel.
Szülőfalum te egyetlen, te drága.
Giling-galang te ringass egykor el.

Gyönyörű a világ, hej de bár mily szép is.
Többet ér a kisfalunkból egy szál margarét.
Csoda szép a világ, mennyi pompa, fény.
Akáclombos kisfalum nem adlak érte én.

Az estharang, ha kong a néma csöndben.
Akár hová sodor az élet ár.
Szülőfalum emléke él szivemben.
Fölötte reng a méla holdsugár.

Szülőfalum akácvirágos tája.
A kisharang te rólad énekel.
Szülőfalum te egyetlen, te drága.
Giling-galang, te ringass egykor el.
szövegíró : KUUNYI ERNŐ-ZERKOVITZ BÉLA