Művészek, nézők, hallgatók a magyarnótáról

Hatvani Kiss Gyöngyi, az 1984-es „Nyílik a rózsa” egyik győztese:

- Kislánykoromban szerettem meg a műfajt, szüleimnek, nagyszüleimnek köszönhetően. Kertes házban éltünk, és nyári estéken szebbnél szebb nótákat, népdalokat énekeltünk a szőlőlugas alatt. A magyarnóta hangulata már ekkor megfogott. A későbbiekben, amikor már meg is értettem, hogy milyen tiszta emberi érzéseket fejez ki egy-egy magyarnóta, akkor már tudatosan tanultam, gyűjtöttem ezeket a csodákat. Azt gondolom, rajtunk is múlik, hogy mi lesz a műfaj sorsa. Hála Istennek vannak fiatal tehetségek, akik szeretnék továbbvinni a magyarnótát. Ha segítjük őket abban, hogy nagyon felkészülten, nagyon tudatosan tegyenek ezért, akkor a közönség soraiba is visszahozhatják az ifjabb korosztályokat. Optimista vagyok, mert a magyarnóta a magyar embereknek szól, így hiszem, hogy örökéletű marad.

Kalmár Magda, Liszt Ferenc- és Kossuth-díjas operaénekes:

- Amikor operaénekesi pályám elindult, már akkor is kaptam felkéréseket nótaműsorokban való részvételre, és ez azóta is így van. A nótaénekléshez szív kell, ilyen egyszerű a dolog, és egy jó magyar ember szereti a nótát. Sajnos a fiatalabb korosztályok esetében ez egyre kevésbé igaz. Hogy közülük keveset fog meg a magyarnóta, az nem elsősorban az ő hibájuk, hanem a zenei ízlést formálóké. Agyontömik az ifjúságot a gyakran megkérdőjelezhető értékű beat, pop és rockzenékkel, szinte nem is találkoznak mással. Véleményem szerint mindenképpen több nótaversenyt kellene szervezni. Korábban sokat zsűriztem ilyen megmérettetéseken, amelyekre nagyon sok fiatal jelentkezett. Belőlük azóta középkorú nótaénekesek lett. Szeretnék optimista lenni a magyarnóta jövőjét illetően, de jelenleg nem igazán tudok az lenni.

Babarczy Szilveszter gépészmérnök:

-Akkor került hozzám igazán a magyarnóta, amikor Kecskemétre kerültem, és megismertem Fejős Jenőt. Kollégák voltunk, de eleinte nem is tudtam róla, hogy nótaénekes. Miután ez kiderült, állandó látogatói lettünk a műsorainak, fellépéseinek, most már másfél évtizede. Feleségemmel és fiammal együtt nagyon szeretjük ezt a műfajt. Az a vastaps, amit egy-egy műsor után az előadók kapnak, nem lehet véletlen. Egyértelműen jelzi, hogy sok ember szívéhez áll közel a magyarnóta. Meggyőződésem, hogy ez a műfaj sosem vész el, hiszen régi-régi örökségünk. Persze tennünk is kell ezért, hogy fennmaradjon, mert a kultúrában sajnos nem igazán jó irányba alakulnak az értékrendek.

Gyulai József vállalkozó:

- Anyám, apám is nótás ember volt. Nálunk egy születésnapi, névnapi ünnepség úgy zajlott, hogy megebédeltünk, utána előkerült a harmonika, és nekifogtunk nótázni. A román rendszerváltás előtt települtünk át Kolozsvárról, de a magyarnótához való viszonyom változatlan. Állandó látogatója vagyok az előadásoknak, ha valami rendkívüli nem jön közbe, minden műsoron ott vagyok, amit Fejős Jenő szervez. Emellett folyamatosan hallgatom a Dankó rádiót is. Magyar emberek vagyunk, a vérünkben van, hogy a mulatás az nekünk igazán csak a nóta lehet. Természetesen legalább annyira fontosnak tartom a népzenét, a néptáncot is, amely szintén a miénk.

 Drágán Lajos magyarnótaénekes:

-Az érzelemdús hallgatónóták tetszenek igazán. Régen, ha az emberekben felgyűlt a düh, az indulat, elment egy szórakozóhelyre és pszichológus gyanánt a cigányzenét használta. Kiengedte a gőzt és megnyugodva hazatért. Nincs olyan emberi érzés, ami magyar nótában ne köszönne vissza. A nótában minden benne van. Nem véletlen, hogy hungarikum lett