Nemesmiliticsen lakik Tarr István nótaszerző, versíró, humorista, komponista, szövegíró, újságíró. Az ötvenhárom éves férfi családtalanul, magányosan él, 2000-től munkanélküli, földje nincs, géplakatos szakmájával nem tud elhelyezkedni, szociális segélyből tengetni napjait. Élete a zene, amelyben körülményei dacára megtalálta boldogságát.

A szövegíró-zeneszerző huzamos ideje folyamatos kapcsolatban áll a Vajdaság, Magyarország, Románia, Kárpátalja nótaénekeseivel, zeneíróival, a torontói magyar televízióval, ahol ugyanúgy játsszák fölvételeit, mint a vajdasági rádiókban és televíziókban, naponta 2-3-at, ennek ellenére a hazai szerzői jogvédőtől évi két alkalommal mindössze néhány ezer dinár jogdíjat kap. Negyven zenekönyvben és két zenei lexikonban szerepel, egyiknek társszerzője, a másiknak munkatársa volt. Eddig több mint 250 szerzeményét vették lemezre különböző előadók. Magyar zeneszerzőként megnyerte a Vajdaság, Šumadija, Szerbia és Jugoszlávia Első hangja címét, Szegeden újságírói díjat kapott, egyik nótájának szövege és dallama aranybetűkkel szedve látható Budapesten a Kossuth Lajos Múzeumban.

A torontálvásárhelyi VIVE állandó szerzője 1999-től, évek során mintegy harminc nótáját játszották ezen a szemlén. Magyar, szerb, német és olasz szövegekre komponál, saját verseit inkább másokkal zenésítteti meg, de saját dallamaira is másoktól kér szöveget. Miként mondja, a saját alkotás túl közeli, folyton elégedetlen vele, minduntalan belejavít, és végül akaratlanul elrontja. A VIVÉ-n is mindössze egyetlen olyan nótája szerepelt, amelynek dallamát és szövegét is maga írta.

Ír slágermuzsikát, instrumentális zenét, nótát, hallgatót, andalgót. Nem jelentéktelen megemlíteni, hogy a Vatikán által kiírt egyházi zenei pályázatra 6000 pályamű érkezett be, ebből 31-et választottak ki, amelyből négy a militicsi Tarr István szerzeménye volt.

Az eddigiekből kitűnik, sikerkarrierről van szó. Pedig távolról sem. Amikor találkozunk, szégyenkezve indítványozza, hogy a parkban üljünk le, mert nincs pénze, hogy megvendégeljen egy kávézó teraszán.

Aztán mégis a teraszon meséli, hogy tizenöt éven át vak édesanyját gondozta és ápolta, a zene szeretetét tőle örökölte, de a munkanélküliség és az ápolás fölemésztette összes tartalékát, szociális segélyből él. Korábban a zágrábi Arena hetilap rendszeresen fizetett humoreszkjeiért, tisztességes pénzt kapott a Szegeden megjelenő, országos terjesztésű NótásÚjságtól, amelynek tudósítója, de mára elzáródtak a csapok, abból, amire feltette életét, képtelenség megélni.

Ugyanakkor érzelmi életében és alkotói világában változást hozott, hogy kilenc hónappal ezelőtt Szegeden megismerte barátnőjét, Marcellát. Harmonikus kapcsolatuk nyomán egyre több slágerdal, vidám csárdás kerül ki Tarr István műhelyéből. Mint aki az élettől is szeretné megkapni azt a boldogságot, amit eddig a nótaírás, a verselés jelentett számára.

– Magyar nóta nélkül a magyar ember nem létezik, ugyanúgy nem, ahogy például az amerikai country muzsika nélkül – véli Tarr István. – A magyar ember életében mindig sok volt a bánat, a fájdalom és a keserűség, nem csoda, hogy folyton sírt és szomorkodott, emiatt sok a kesergő, az andalgó, miközben kevés az életörömet sugárzó zeneszám. A magyar ember számára a hallgató az atyaisten. Másfelől a fiatalok bár hatvan százaléka úgy Magyarországon, úgy a Vajdaságban szégyelli a nótát, pedig a mások által megfogalmazott érzésekkel az életben ők is találkoznak, a nóták pedig nem egy esetben megoldási receptet is kínálnak egyes életszituációkra. A nóta gazdagítja az ember lelki világát, és fölrázza érzelmi tartományait.

Ha a fiatalok elfordultak a nótától, kinek írnak a szerzők?

– Szerencsére van közönsége ennek a muzsikának is. Bár magam is gyakran az asztalfióknak írok, de szövegeimet olyan jeles muzsikusok zenésítették meg, mint például Varga János, Horváth Lívia, Gál József, Zsoldos Rudolf, Kovács Ferenc, a néhai dr. Kikli Tivadar, Bánfalvi Miklós, Váradi Sándor, Pálkerti Zsuzsa, én pedig többek között László Mária, Kővári Tibor, Harsányi Sándor, Mátyus Éva, Szabó Piroska verseit zenésítem meg. Jelenleg 6–8 énekesnek dolgozom. A felsorolásból úgy tűnhet, sok a nótaszerző, de nem így van, sokan belekóstolnak ugyan, de sokan el is hagyják gyorsan a pályát, mert túl kevés a megbecsülés, ráadásul a különböző megmérettetéseken történő igazságtalanságok elveszik az ember kedvét. Az Újvidéki Rádió is keveset játssza a vajdasági szerzők nótáit.

Hol helyezné el a nótát a zenei kínálat értékrendjében?

– Mindenkinek szíve joga, hogy milyen muzsikát hallgat. Viszont sértőnek tartom a népdal-műdal megkülönböztetést, mert a régi nótáknak is volt szerzője, akár a maiaknak, csak abban az időben nem lézett rádió, televízió, hanghordozó, ezért terjed szájról szájra, de a dalok mögött voltaképpen egyetlen ember érzés- és ízlésvilága állt.

Tudomásom szerint Ön nem képzett zenész? Honnét a szükséges szaktudása?

– A zenei iránti vonzalmam és némi hozzáértésem anyai örökség. Az iskolában tanultam zenét, majd az önképzés következett. Végül önzetlen segítőkre találtam például Zomborban Balázs Lászlónál, aki több operett sikeres szerzője, meg Szegeden dr. Kikli Tivadarban, akik türelemmel vezettek rá, hogy hol tévedtem a komponálásban vagy a szövegírásban.

Tarr István a múlt század hetvenes éveiben a szabadkai ifjúsági fesztiválra írta első kompozícióját, majd hamarosan eljutott szerzeménye a zágrábi zenei fesztiválra, a Belgrádi Tavasz fesztiválon bejutott a középdöntőbe, első helyet és tengerparti utazást nyert az egykori Jugoszláviában a fiatal költők fesztiválján. A beszélgetésünket lezáró utolsó kérdésemre, miszerint látja-e zeneszerzői pályájának folytatását, a következőt válaszolta:

– Most, hogy érzelmi életemet sínen látom, egyre gyakoribb vendég nálam az ihlet, mert anélkül nem lehet írni. Ennek köszönhetően immár egy operetten dolgozom, tehát vállalom a nagy ívű munkát.

Torontálvásárhelyen, az idei VIVE műsorán az új magyar nóták és csárdások kategóriájában a 18 szerzemény közül a Tisza-parti pici rózsa című nóta lett a legjobb, zenéjétVarga János, szövegétTarr Istvánírta, a dalt Fésűs Máriaadta elő.

MARTINEK Imre | 2012.10.03.

Mottó: „A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül, és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban.” (Hamvas Béla)
Még tisztességesen el sem kezdődött szeptember utolsó péntekjén a torontálvásárhelyi székhelyű délvidéki nótafesztivál, máris előrevetítette „bombasztikus” sikerességét! Tizenhat esztendő után ugyanis mások is beiktatták azt esemény naptárukba, és a kor divatja szerint bombariadóval tessékeltek ki mindenkit a VIVE magyarnóta- és csárdásfesztivál helyszínéről, a József Attila Művelődési Otthonból. Mindez — a helyszínre siető tűzszerészek gyors és alapos munkájának eredményére hagyatkozva — szerencsére nem volt több sületlen tréfánál! Viszont a hirtelen jött „hidegzuhany”-tól meglazult kissé az idült pénztelenségtől gyengélkedő, de mégiscsak tető alá hozott rendezvény göröngyös talaja. A felajzott kedélyekről nem is szólva... Egyébként nagykorúságának küszöbén a VIVE újból sorsfordulóhoz érkezett! Mert pénz nélkül mulatni bizony bajos, ha ezerszer is szokása a nótát asztaltársául hívnia a magyar embernek, amikor öröme van vagy bánata van! A pénzből viszont ezúttal mindössze egy estére (ha) futotta. A kiemelt jelentőségű vajdasági magyar rendezvény támogatóinak lajstromán huszonhárom bejegyzés volt olvasható. A fővédnök a Tartományi Oktatási, Közigazgatási és Nemzeti Közösségi Titkárság, a Magyar Nemzeti Tanács és Antalfalva Község Önkormányzata volt, több helyi, községi, székvárosi és hódmezővásárhelyi magánvállalkozó, illetve civil szervezet és félprivát állami konglomerátum aktív szerepvállalásával. Az est jelentőségét dr. Csáky S. Piroska, Mészáros Ilonka és Bába Lúcia kultúrlovagok is hangsúlyozták megjelenésükkel.
A fesztivál nyitányában Vitkay Gyula Megfordítom kocsim rúdját című szerzeményét a neves kántortanító dédunokája, Vitkay Kucsera Ágota adta elő, majd Siflis Zoltán, az MNT művelődési bizottságának elnöke és Vidács László, az antalfalvi község alelnöke köszöntötte az egybegyűlteket.
Az új énekesek csoportjában a bejelentett nyolc fellépő közül hét vállalta a megmérettetést, produkciójukat pedig a Gábor Károly, Guzsvány Izabella, Bába Lúcia, Szép Antal és Dékány Imre felállású zsűri, illetve a publikum értékelte. A harmadik helyen a közönség által is díjazott oromhegyesi Milutinovity Olivér végzett, második lett az újvidéki Bába Tibor, tízes osztályzattal pedig a felsőhegyi Szabó Zsófia vitte el a pálmát.
Az ízléses színpadi háttérdekoráció elkészítésében Széchenyi Jolán nyugalmazott helybéli képzőművész-pedagógus jeleskedett.
Az új szerzemények versenykategóriájában kilenc hallgatónótát, három andalgót és hat csárdást mutattak be a korábbi esztendőkben már bizonyított énekesek. A harmadik díjon ezúttal két pályamű osztozott. A péterrévei Cseri János által előadott Göndör hajú, szőke kislány című csárdás szövegét a torontálvásárhelyi Mérges Eszter, zenéjét pedig az újvidéki Kovács Ferenc írta, a Guzsvány Izabella tanárnő által hozott Egy őszinte ember című hallgatónótához a bácskertesi Krivda Tibor alkotta meg a szöveget és a dallamot. A kishegyesi Gál József második helyezett, Elmegyek a falutokból címet viselő hallgatónótáját a torontálvásárhelyiek egyéb zenei rendezvényeit is lelkesen támogató, magyarcsernyei Osztermann Emma lopta be a hallgatóság szívébe. Győztesként a zombori Tar István szövegíró és a törökbecsei Varga János kántor, amatőr zeneszerző által megkomponált, Tisza-parti pici rózsák című andalgó tempójú nóta került ki, amelyhez Fésüs Mária újvidéki amatőr nótakedvelő énekes adta a  hangját.
A többórás hangverseny gálaestjén a díjazott amatőröket és a dobogós új szerzeményeket láthatta, illetve hallhatta a közönség. Vitkay Kucsera Ágota művésznő nótacsokorral érkezett, az Újvidéki Rádió Népi Zenekarát Toll Gyula prímás vezette, majd a faluhimnusz jelzőt is magán viselő Kék nefelejcs kezdetű dal csendült fel, amit a közönség együtt énekelt az előadóval. Ezzel végre eltűnt a zűrzavaros kezdés okozta nyomott hangulat, és hajnalba torkolló, zenével és vacsorával egybekapcsolt mulatság kezdődött. Reméljük, sor kerül a történtek értékelésére is, ami a rendezvény  nagykorúságának méltó megünneplését is előkészítené. 2013 őszére. Persze, ha az Úrnak is ekképpen lészen akaratja! A VIVE-vel. Éltetőivel. Mindnyájunkkal.