Csak egy kislány van a világon,
Az is az én rózsám, galambom.
A jó Isten be nagyon szeret,
Hogy én nékem adott tégedet.

Szép virág az égő szerelem,
Piros, miként ajkad édesem,
/:Hej, de annyi mézet nem terem,
Mint pici szád édes kedvesem.:/

Szentirmay Elemér (Németh János) 1836. november 9-én született Horpácson. A zeneszerző tanulmányait Székesfejérvárt és Pesten végezte. 1854 – 62 között Nagylángon, Nagycenken, majd Adonyban volt gazdatiszt a Zichy, illetve a Széchényi család birtokán. Később Alsószentiványon gazdálkodott, ahol szoros barátság alakult ki közte és Vajda János között. 1861-ben esküdtnek választották Fehérmegyében, majd nemsokára szolgabíró lett. Miután lemondott hivataláról, szendványi birtokára vonult, ahol gazdálkodás mellett irodalommal és zenével foglalkozott. 1865-től biztosítási tisztviselőként dolgozott Pesten.

Szentirmay-t a 19. századi csárdás és népies műdalirodalom egyik legszínvonalasabb képviselőjének tartják. Már az 50-es évek elejétől foglalkozott zeneszerzéssel - csárdásai, dalai idővel egyre nagyobb számban jelentek meg. Elsősorban népszínmű-dalbetéteket komponált. Bejárta az ország különböző vidékeit, megismerkedett a magyar népdalokkal, s tehetségét újabbak szerzésére és terjesztésére áldozta. Az évek során több mint másfél száz dala jelent meg nyomtatásban, melyek közül számos még most is él a nép ajkán, szerepel népszínművekben, hangversenyeken. Legismertebbek: Csak egy szép lány, Ne menj el, Plevna nóta, Is-is-is, Jaj de édes, Ez a kis lány azt hiszi. A népszínművek közül pedig az ő nevéhez köthetők: A falu rossza (Erkel Elekkel együtt, 1875), Sárga csikó (1876), Piros bugyelláris (1878); Nótás Kata (1879), Az öregbéres (1881) és A vadgalamb (1885) dalai.

A népszerű művész a magyar zenei élet más területein is tevékenykedett. A 80-as években sokáig az Országos Dalárdaegyesület alelnöke volt. Emellett irodalommal is foglalkozott - beszédei, cikkei, lírai költeményei, népdalai és tárcái a Szépirodalmi Közlönyben, a Nagyvilágban, a Hölgyfutárban, a Fővárosi Lapokban, a Képes Világban és a Családi Körben láttak napvilágot, de írt a Divatcsarnokba, Nefelejtsbe és a Lisznyai-Albumba is. Költeményei közül többet idegen nyelvre is lefordítottak, melyek a Namenlose Blätterben (Berlin, 1880.), a new yorki The Reeportban (1892.) jelentek meg.

Sok éves munka után 1903-ban Szentirmay Elemér visszavonult Cinkocára. A neves zeneszerző 1908. október 3-án hunyt el.

.

Szentirmay Elemér

Írta: Nagy László  

.

Ott, ahol a kapitalista gazdálkodás az ipari forradalomnak köszönhetően a leginkább beindult, felgyorsult a régi dalok, táncok, viseletek, szokások, eszközök, épületek, erkölcsi normák (tízparancsolat) rombolása, lejáratása, elhagyása. Ahogy most is tapasztaljuk, igyekeztek „korszerűek” lenni.

Ma már tudjuk, hogy a magyarság dallamkincsét az egyszerű nép őrizte meg évszázadokon át úgy, hogy szájhagyomány útján egyik generáció továbbadta a másiknak. A modern kor beköszöntével az emberek kezdték elhagyni, restellni hagyományaikat, az addig használt jól bevált dolgaikat.

A régi értékek, a régi világ csak a világtól eldugott, szerencsétlen sorsú tájakon élt tovább. Nagy szerencsénkre ebben az időben – talán a 24. órában – kezdte el munkásságát a mi két zseniális zeneszerzőnk Bartók Béla és Kodály Zoltán.

Ők voltak akik összegyűjtötték a még fellelhető népzenei kincseket és magukon átszűrve a világnak felmutathatták az igazi magyar dallamokat.

A magyar zenét Bartók és Kodály előtt általában a cigány muzsikusok által játszott magyar nóta jelentette. A magyar nótát népies műdalként határozták meg. Ezen daloknak ismertük a zeneszerzőjét és a szövegíróját is. Ez a műfaj – ami szintén a magyar kultúra szerves része – alkalmas volt a legkülönfélébb élethelyzetek, hangulatok, kifejezésére. Volt idő, mikor ezen zeneszerzők éppen olyan népszerűségnek örvendtek, mint a mai zenei sztárok.

A Bartók és Kodály előtti időkben élt nagy zeneszerzőknek (Liszt, Brahms vagy Strauss) a magyar zene egyenlő volt a cigányzenével. A magyaros motívumokat műveikben ebből a műfajból merítették, hiszen csak ezt ismerték.

Ebben a műfajban, a magyar nóta műfajában írta szebbnél szebb dalait a Nagycenkhez is kötődő Szentirmay Elemér, aki a maga korában elismert és tisztelt zeneszerző volt. Ezzel az írással szeretnék emléket állítani neki. Egyszer talán még egy emléktáblát is elhelyezhetnénk a Fehér Ló fogadó falán.

A nagycenki Nagykocsma, melynek régi neve „Vendégfogadó a Fehér Lóhoz” fél évszázadig a Reichl család tulajdonában volt. E család leszármazottja Csenár Imre bácsi Csenár János falunk elismert, tisztelt helytörténészének fia, aki most Győrben él és a Győri Hagyományőrző Egyesület vezetője.

Megkértem Imre bácsit, segítsen nekem Szentirmay Elemér és Cenk kapcsolatát feltárni. Imre bácsi nagyon segítőkész volt és az alábbi információkkal szolgált:

„A vendégfogadó az 1850-es években még a Széchenyi uradalmi tisztek kaszinója volt. A kapubejárat felett két kisebb és két nagyobb szoba volt e célra berendezve. Díszes cserépkályhák álltak ezekben a szobákban, illetve az egyikben egy szép mívű vaskályha.

Ezen kívül volt itt egy billiárdasztal és zongora is. A kaszinó a század végén szűnhetett meg, a berendezését 1907-1908-ban hordták szét. (Megjegyzés: A torony alatti sarokszobában szállt meg, ha Cenkre jött Jászai Mari színésznő, nagy Széchenyi tisztelő)

E helységek mellett volt egy táncterem, akkoriban még magas dongaboltíves, karzatos, három csilláros helyiség.  Ezt a tánctermet még ma is palotának hívják. Így mondták: „A palotán lesz a bál!”

A kastély után csak ez az egy helyiség jöhet számításba, s így bizonyosra vehetjük, hogy az akkor még Németh János által szerzett „Czenki emlék” (Ábrándos magyar zongorára) című művet a „Vendégfogadó a Fehér Lóhoz” nevű vendéglőben (a mai nagykocsmában) adták elő először.

A zenemű tulajdonképpen három csárdás, így meg lehetünk győződve arról is, hogy azon a nevezetes 1857-i mulatságon jelen volt „gyakornoki kar és az uradalmi tisztség” a Czenki Emlék csárdásaira ropta a táncot kivilágos-virradatig.

Mint már említettem a Reichl vendéglő fél évszázadig a családom tulajdona volt, ezért a „Czenki Emlék” mindenkori kedves emlék lesz családunknak, annál is inkább, mert a sopronhorpácsi Németh vendéglős és a cenki Reichl vendéglős család szegről-végről atyafiak voltak.”

Csenár Imre

Győr

Megkértem a sopronhorpácsi barátomat, Harrach Iván tanár urat, segítsen nekem Szentirmay Elemér életének és munkásságának megismerésében, juttasson el hozzám ezzel kapcsolatos anyagot!

Iván barátom elküldte Briber József és Páyer Imre a Száz magyar falu sorozatból a Sopronhorpácsról szóló könyvből Szentirmay Elemérről szóló részt, ami a következő:

„Szentirmay Elemér dalköltő 1836. november 9-én született Horpácson, egy, a Széchényi család tulajdonában lévő lakóházban, a későbbi kertészlakban. Eredeti neve Németh János volt, de a Szentirmay Elemér művésznéven vált ismertté hazánkban. Apja, Németh Mihály, Széchényi Lajos horpácsi birtokán volt uradalmi ispán. Középiskoláit Sopronban és Székesfehérváron végezte, majd Budapesten jogot tanult. Huszonegy éves korában jelent meg az első nyomtatott kottában kiadott műve Czenki emlék címen. Ezt a művét a cenki földművesiskola tiszteletére írta. Szolgabíró, majd gazdatiszt volt. 1860-ban nőül vette Theiller Rizát, egy székesfehérvári nagykereskedő leányát. Ezután Pestre került. Az Első Magyar Általános Biztosító Társaságnál működött osztályvezetőként. Szerzeményeinek száma 1863-ban meghaladta a nyolcvanat, 1898-ban pedig a négyszázat. Sok nótája ma is él, sokan népdalként éneklik. Ilyenek: Hullámzó Balaton tetején…; Szálldogál a fecske…; Rózsabokorban jöttem a …; Zsebkendőm négy sarka…; Zsindelyezik a kaszárnya…; Csárdás kis kalapot veszek…, Édesanyám is volt nékem…; Piros, piros, piros…; Ucca, ucca…; Ritka búza…; Csak egy szép lány van a világon…; Jázminbokor kihajlik…; Ez a kislány azt hiszi…; Gyászba borult az életem…; Húzzad cigány…; Be szomorú ez az élet…; Piké szoknya…

Különösen nagy sikert ért el népszínművekhez írt dalbetéteivel. Ő zenésítette meg a Nótás Kata, A piros bugyelláris, A sárga csikó, A falu rossza és az Öregbéres című népszínművet. Írt kórusműveket férfikarra, színműveket, novellákat. Az Országos Magyar Dalárdaegyletnek és a Liszt Ferenc Zeneegyesületnek alelnöke volt. Liszt Ferenc többször elismerően szólt róla, és levelet is küldött neki, amelyet Szentirmay nagy gonddal őrzött.

1908-ban halt meg Budapesten. Halálának ötvenedik évfordulóján – 1958-ban – szülőfalujában, Sopronhorpácson emlékünnepséget tartottak Freier József iskolaigazgató szervezésében, és emléktábláját is leleplezték szülőházán – ma a kultúrház északi falán látható. Az ünnepélyen együtt szerepelt a község énekkara és fúvószenekara, nagyrészt Szentirmay-művekkel.

A dalköltő a Kerepesi temetőben nyugszik. Sírfelirata:

„...Gyönyörű szép magyar nóták halott édesapját
Halhatatlan gyermekei, nótái siratják.””

.

Szerzeményeinek felsorolásából hiányzik az Akácos út, és nem tudjuk, hogy miért. A dal, a nóta beleillik a felsorolt dalok sorába, de sehol nincs feltüntetve a zeneszerző neve. A kottára a következő van írva: Akácos út, Közismert dallam – Kalmár Tibor szövege

Megkértem Horváth Antal cigányprímás barátomat, járjon utána, nyomozza ki, hogy ki a zeneszerző?