A magyar nóta Sárosi Bálint - A magyarok nem dalolnak együtt (Részletek a cikkből) [3]

(…) A népies zene gyökerei a XVIII. század elejéig nyúlnak vissza. (…) 1715 után ugyanakkor elkezdődtek a verbuválások. Ezek olyan jellegű események voltak, mint a búcsúk: összegyűlt a falu apraja-nagyja, a bámészkodó legényeket pedig virtuóz férfias tánccal, borral és lehetőleg hatásos zenével csábítgatták katonának. Olyan muzsikára volt szükség, amit a nép is értett. Ennek a zenének a fejlesztése ily módon már hivatalos érdekké is vált, így lett a verbunkos az a műfaj, ami zeneileg akkor a legkorszerűbben képviselhette a magyarságot. (…)

Egressy Bénit, a Szózat zeneszerzőjét a magyar nóta atyjának is szokás nevezni. (…) A Szózat, de Erkel Himnusza is tele van verbunkoselemekkel, a Szózat ráadásul kimondottan verbunkos ritmusú. Így azoknak, akik a verbunkosból kinőtt magyar nótát idegenként el akarják dobni, azoknak a Himnuszt, a Szózatot, a Kossuth-nótát és sok más, nemzeti értéknek tekintett dallamot is el kellene dobniuk. Meg kellene tagadniuk Arany Jánost, Ady Endrét vagy Krúdy Gyulát, akik maguk is nótaszerető emberek voltak.

Kodály és Bartók fellépéséig a magyar nótát népdalnak nevezték. Ez volt a magyar polgárság népzenéje, népdala. (…)

Nálunk a századfordulóra (XX.) kialakult egy polgári, már a parasztságra is kiterjedő dalhagyomány, amely a maga törvényei szerint alakult volna tovább, de aztán felfedezték a sokkal jelentősebbnek ítélt paraszti hagyományt, és a kettő - a sajátos magyar helyzetben - szembekerült egymással. Ez az ütköztető sajátosság abban nyilvánult meg, hogy a polgári dalhagyomány hívei egyben a zenei maradiságot képviselték, miközben Bartók és Kodály a paraszti hagyomány felfedezésével együtt a zenei haladás, a modernség igényét testesítette meg. A negyvenes évekre már az látszott művelt, haladó szellemű magyarnak, aki Bartókra és Kodályra hivatkozva hátat fordít a nótának és lelkes híve a népdalnak. (…)

Amit a nép a magyar nótából megőrzött, az a szájhagyomány értékes része. Ugyanúgy szeretni való, mint a népdal. Vegyük például a katonanótákat - az első és a második világháborúból -, melyek fele népdal, fele pedig nóta jellegű. (…)

A proletariátus hatalomra jutásával a hatalom akkori birtokosai úgy vélték, hogy az osztályharcot erre a területre is ki lehet terjeszteni. A nóta a dzsentrik világa, betegség, amit ki kell irtani, mondták a túlbuzgó illetékesek. Miközben ezek az emberek a lelkük mélyén nótakedvelők voltak, gondoljunk csak arra, hogy a hagyományos munkásdalok mind nótadallamúak. (…)

Évtizedek alatt szívós munkával sikerült beleoltani az emberekbe, hogy a művelteknek a nótától óvakodniuk kell. Így jutottunk el ma odáig, hogy az európai népek közül talán csak a magyarok nem tudnak együtt dalolni. Hiányzik a spontánul örökölt közös dalkészlet. (…) Mert a nóta - ahogy azt Kosztolányitól is tudjuk - összeköti az embereket, és ez a hangulati közösség olyan érték, amiről nem szabad lemondani. (…)

Bognár Gyula: A magyarnóta (Részletek a cikkből) [4]

(…) A korszak szocialista ideológusai buzgón támogatták őket (a magyar nóta értékeit tagadókat - a szerk. megjegyzése), mivel felismerték, hogy a magyar nóta a nemzeti érzést erősíti az emberekben, tehát akadályozza a szocialista kultúra térhódítását. Így aztán 1950 után a magyar nóta teljesen háttérbe szorult és a sajtó is csak elítélően foglalkozott vele. Az „illetékesek” több száz nótát betiltottak, levettek a rádió műsoráról. (…)

A külföldön élő honfitársaink nem egyszer éppen a magyar nóta jegyében találták meg lelki, érzelmi kapcsolataikat az anyaországgal. A magyar nótának felbecsülhetetlen szerepe volt a magyarság lelki egységének kialakításában, éppen azért, mert mély emberi, és nemzeti érzelmeket sugárzott és mindenkor az emberek szabadságvágyát fejezte ki, a múlt század németes, oroszos és a mai vad kapitalista korszakában is. (…)

Gróh Gáspár: Ne felejtsük a nótát! - Sárosi Bálint antológiája (Részletek a cikkből) [5]

(…) a nóták jelentős részének szerzői, előadói, terjesztői, divatjuk egyengetői a magyar történelembe ágyazva, sorsfordulóinkkal, a nemzet fájdalmával, közös élményével és ihletével összhangban működtek. Fölbukkan a nótákban Rákóczi, Bercsényi, Kossuth alakja, a szabadságharc leverése, az ország XX. századi feldarabolása. (…)

Ezért a nóták dallamaikkal, szövegük nyílt vagy rejtett utalásaival, szimbolikájával a nemzeti identitás részévé is váltak - ami ugyan zenei értéküket közvetlenül aligha befolyásolja, de még zenetörténeti értelemben is fontossá teszi őket. (…)

[3] Sárosi Bálint: A magyarok nem dalolnak együtt; Népszabadság, 55. 1997. 226. 27. 1997. szeptember 27. Elérhető: http://jbsz.hu/component/content/article/53-ezredveg/709-sarosi-balint-a-magyarok-nem-dalolnak-egyutt.html

[4] Bognár Gyula: A magyarnóta; 2009. Elérhető: http://www.bognargyula.hu/nota.htm

[5] Gróh Gáspár: Ne felejtsük a nótát! - Sárosi Bálint antológiája; Új Folyam XXI. 5-6. szám, Budapest, 2012. július 2. Elérhető: http://www.magyarszemle.hu/cikk/ne_felejtsuk_a_notat_-_sarosi_balint_antologiaja

Csárdás tánc

Ahogy a népdal és a népies műdal vagyis a magyar nóta egymáshoz közeli műfaj, így az ezekre a dallamokra táncolt motívumok között is jellemző az átfedés.

A Magyar Néprajzi Lexikon szerint: „A csárdás új táncstílusunk rögtönzött, individuális páros tánca, nemzeti táncstílusunk megtestesítője. (…) Általában két részből, a düvővel kísért (120-180 ütés/perc) lassúból és az esztam kíséretű (160-240 ütés/perc) frissből áll. (…)

A lassú csárdás egyik általánosan elterjedt, domináló motívuma a kétlépéses csárdás. (…) Az egyszerűsödött, szimmetrikus kétlépéses csárdás újabb keletű. Elterjedése a századfordulóra (XX.) tehető, s jelentős szerepet játszott ebben a táncélet polgárosodása, a tánciskolák hatása. (…)

A körcsárdás a csárdás alkalmi, néhol újabb keletű változata. Két vagy több pár szoros körben, derék mögötti kézfogással járja, ezért a páros csárdásnál szabályozottabb szerkezetű. (…) Lassú és friss részből áll, csárdászenére táncolják. Az egész magyar nyelvterületen ismert. (…)” [6]

Vajdaság területén a magyar lakodalmakban mai napig a magyar nótára és népdalra ha az lassú csárdás, akkor kétlépéses csárdást járnak körcsárdás felállásban. Ebben a régióban a tánciskolákban a társastánc tanfolyamokon a standard, latin és divat táncok mellett oktatnak néhány néptáncot is, mint pl. kolo, polka, csárdás. Történik mindez azért, mert a báloknak és a lakodalmaknak fontos elemei ezek az utóbbi táncok. Főként dominál a csárdás, mert ez a magyarság nemzeti táncstílusának a megtestesítője.

A mai Magyarország területén viszont az a jellemző, hogy a társastánc tanfolyamokon ha szerepet is kap néhány nemzet néptánca, akkor azok között nem szerepel a magyar, mivel azt a néptánc tanfolyamon oktatják. Így sajnálatos módon megosztódik a társadalom, mert a társastánc tanfolyamot végzőknek nem sok fogalmuk van ahhoz, hogy miként is kellene csárdást járni pl. egy lakodalomban. A néptáncosok meg elég nehezen tudják elviselni azt a táncnak csak nagy jóindulattal nevezhető mozgásformát, amit a csárdás helyett „táncol” a nagy többség, pedig a kettőt jobbra, kettőt balra alaplépés talán az egyik legkönyebben elsajátítható lépés kombináció.

Aranyeső Zenekar

[6] Ortutay Gyula, Andrásfalvy Bertalan, Balassa M. Iván, Bálint Sándor, Balogh István, Nagy Olivérné: Magyar Néprajzi Lexikon; Akadémiai Kiadó, Budapest, 1982. Elérhető: http://mek.niif.hu/02100/02115/html/