Eredete a 19. századig nyúlik vissza, 1820 - 1940 közötti időszak "sláger zenéje" sokáig elképzelhetetlen volt baráti, családi, társas összejövetel cigányzenés nótázás nélkül. Szövegének és dallamának ismert a szerzője. Sokak szemében lekezelt műfaj, ennek ellenére a magyarnóta és a vele hangzó cigányzene a magyar kultúra része.

 A legtöbb magyar nótának egyszerű szövege és dallama van. A szöveg sok esetben fontosabb a dallamnál. Profi szerzők munkája. 

Témái a közkedvelt nótáknak a család, az anya, az apa, a természet, a hazaszeretet, az idő könyörtelen elmúlásának tudomásulvétele,  vagy   a boldog, vagy be nem teljesedett szerelem,  szerelmi bánat, lelki bánat, csalódás, elválás, magány, szülők, házasság, az élet apró örömei, bor, tánc, mulatozás,  a halál, vágyakozás a szülőföld, a szülőfalu a fiatalság után. Sok esetben operettek  sláger betétdalai, amelyek magyarnótává nőtték ki magukat. Vannak olyan nóták amelyek az idők folyamán népdallá alakultak át.

Fontos társadalmi mondanivalót hordozó nótáinkban a nemzeti érzés ápolása, mozgósítás, hazaszeretet sokszor időszerű panasz jelenik meg.

A nóta nem a nép szülötte, hanem a városi polgárságé. A városi ember nosztalgiája a vidék iránt. A magyar nóták a kezdetekben előbb az úri osztály, a városiak körében váltak ismertté, majd a mezővárosi és falusi parasztpolgárság, a kispolgárság között s végül megszűrve, némileg átalakulva jutottak el a legszélesebb néprétegekhez. Sok tekintetben rokon a népdallal mégis teljesen különböző műfaj. Mások a gyökerei.

Alap elemeiben a népdal, a verbunk és a cigánytelepekről származó elemek keverednek. Nem maradt volna  fenn a nóta, ha a kísérete nem került volna a kíváló muzikalitású cigányzenészek kezébe. A primásoknak  akik maguk is zeneszerzők és hangszerüknek a hegedünek jut a főszerep, hegedüjükkel teremtették meg a hangzást.

Sok-sok magyarnóta dallama kifejezetten igényes, nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi zenei kultúra vállalható értékei közé tartozik.

A világhírű spanyol hegedűvirtuóz, Sarasate a Csak egy szép lány van a világon dallamával aratott óriási sikert.

A magyar nóta előzményeit a magyar népdalban keressük, de zenei ihletője elsősorban a verbunkos volt.

A reformkortól a századfordulóig a népszínmű volt egyik legfőbb terjesztője. Neves előadóművészek ( a teljesség igénye nélkül: Déryné, Blaha Lujza, Tamássy József és mások), továbbá a cigányzenészek népszerűsítették.

Időközben tartalomban és formában sokat változott A leggyakoribb forma-sablonok azonosak az ún. új stílusú magyar nédpalban is jellemző szerkezetekkel. 

Míg az élő népi dallamban – és nagyjából a századunk elejéig virágkorát élő magyar nóta termés legjavában is – a kis formán belül a változatosságra való törekvést tapasztaljuk, addig az újabb magyar nóták dallamában éppen az ellenkező hajlam uralkodik.

Csak stílusa szerinti előadásban hat igazán. Terjesztésében és megőrzésében  lényeges szerepük a cigányzenészeknek van. A magyar nóták kezdettől fogva  zongorakísérettel jelentek meg. A sikerültebb magyar nótákat már kottában való megjelenésük előtt divatba hozták a cigányzenekarok.

A magyar nóta dallamának könnyen harmonizálhatónak kell lennie, sőt kívánnia kell a harmóniát. Ez a követelmény  tette szükségessé a dallamszerkesztésben az egyértelműen harmonizálható formulák, fordulatok, hangközök használatát.

Időrendben első magyar nóta-szerzőként Egressy Bénit (1814–1851) szokás emlegetni. Reggelig lehetne sorolni a kiválóbbnál, kiválóbb a műfajban résztvevőket, akik már nincsenek fizikálisan velünk.

A nagyszámú 19. sz.-i nótaszerző közül három nagyobb név emelkedik ki: Simonffy Kálmán (1832–1889), Szentirmay Elemér (családi nevén Németh János, 1836–1908), Dankó Pista (1858–1903).

A századfordulónak és a 20. sz. elejének nótaszerzői közül Dóczy József (1863–1913), Fráter Lóránd (1872–1930) és Balázs Árpád (1874–1941) a legjelentősebbek.