2018 február 2.

Emléke legyen áldott

Látjátok Testvérek

ennyi az élet,                         zárul földi pályám, 

immár sírba térek! 

 Ökrös Oszkár Kossuth-díjas cimbalomművész, az ezer arcú cimbalom varázslója 

100 Tagú Cigányzenekar szólamvezetője és szólistája utolsó útján e földi életben végső nyughelyére tért, hogy lelkét  az örökkévalóságnak 

adja .

A cimbalom Paganinije a menny országában az angyalokat dícsőiti, bravúros   játékával az égi zenekar szólistája lett.

Ökrös Oszkár vallomása

- Én gyerekkoromtól szólista akartam lenni, pedig a cimbalom elsõsorban, fõleg a cigányzenekarokban, kísérõ hangszer, és nem igazán a szólisztikus jelleg jellemzõ rá, mint például egy prímás ugye kiáll, vagy akár egy klarinétos. De énnekem egy percig sem volt kérdés, hogyha én cimbalmozok, akkor is szólista leszek. Énnálam akkor még mûfajilag nem választódott szét, hogy cigányzene vagy klasszikus zene, és ez mai napig is így van. Én nem szakosodtam egyik zenére sem, hanem a mai napig játszom cigányzenét is, klasszikus zenét is. És még kalandozom még egyéb mûfajokban is. Úgyhogy tulajdonképpen én csak egy zenét ismerek, a jó zenét.

 Már kétévesen birkóztam a hangszerrel. De ezek csak reflexszerû dolgok voltak, azt szokták mondani, hogy a muzsikuscigány gyerekek vonóval születnek, de én nem vonóval születtem, inkább mondhatni azt, hogy verõvel. A nagyapám volt nekem cimbalmos. Az õ cimbalma, amióta az eszemet tudom, azóta nagyon tetszett. A nagypapám indítványára kezdtem el tanulni.

Úgy látszik, hogy észrevett bennem valamilyen hajlamot erre a hangszerre, és hát így utólag is köszönöm neki, hogy elkezdte velem ennek a gyönyörû hangszernek a megismertetését. Egyébként nem volt szigorú ember, pontosan a kedvessége és a bája volt az, ami talán még a szigornál is nagyobb hatást gyakorolt rám. A másik az, hogy magát a hangszert is nagyon szerettem. Úgyhogy nem is nagyon kellett engem noszogatni erre a hangszerre. Mondhatnám azt, hogy csak elkezdeni volt nehéz, aztán sorban jöttek az eredmények.

 Én voltam a kis kedvenc, én voltam nekik az Oszika, és keresték a kedvemet minden tekintetben, úgyhogy nagyon jól éreztem magam köztük. A gyerekkor ily módon hamar véget ért, de nem voltam túl eminens tanuló, s egy gyakorlógép sem voltam, így azért én szakítottam magamnak idõt a gyerekkori dolgokra, csínytevésekre is. Úgyhogy nem maradt ki az életembõl ez sem. Tulajdonképpen nem voltam rossz gyerek, de elég mozgékony, egy mindig jövõ-menõ, kisebb koromban az órákba belebeszélõ gyerek voltam.

A cimbalommuzsika irodalma sajnos elég szûkös. Így hát a konzervatóriumban és a fõiskolán is inkább átiratokat játszottunk, például Bach partitákat, hegedûszólókat, Carlatti-darabokat, egyéb feldolgozásokat. Megmondom õszintén, hogy nekem mindig nagyon tetszettek a zongorán játszott Liszt-darabok, Chopen-darabok, és ezek nem voltak cimbalomra átírva. Ezeket én magam a zongoraátiratokból saját ízlésem szerint dolgoztam át.

Én úgy veszem észre, hogy nagyon szereti a közönség. Eleve a cimbalom kicsit titokzatos a kívülálló számára. Ha ránéznek, látják azt a sok húrt, amiket két pálcikával üt egy ember, szóval ránézésre is egy eléggé érdekes hangszer. Ugyanakkor olyan mûvek szólalnak meg rajta, amiket máskor zongorán szoktak hallani, és ha cimbalmon hallják, akkor nagyon nagy elismerést vált ki az emberekbõl.

Ökrös Oszkár elismerései:

Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt 1995

Magyar Köztársasági Arany érdemkereszt 2001

A magyar Érdemrend lovagkeresztje2013

2015-ben kapta meg a Kossuth-díjat, amit a klasszikus és cigányzenei hagyományok ápolását és népszerűsítését szolgáló, világszerte népszerű előadóművészi pályája elismeréseként vehetett át.

Adj, Uram, áldott nyugodalmat hívednek, 
Engedd örök fényét látnom fönn a mennynek! 
Hadd dicsőíthessem ott a Háromság egy Istent, 
Köszönve oltalmat, létet, halált, mindent!