A faluban nincs több kislány…

A faluban nincs több kislány, csak kettő, csak kettő,

Az egyiket elszerette a jegyző, az jegyző.

A másik meg a kapuban neveti, neveti,

Hogy őt meg a segédjegyző szereti, szereti.

Kiültek a vénasszonyok a padra, a padra.

Isten tudja, miről folyik a pletyka, a pletyka.

Nem kérem én a jó Istent csak arra, csak arra,

Valamennyit ragassza le a padra, a padra.

Lányok, lányok dombóvári lányok…

Lányok, lányok dombóvári lányok

Van-e néktek lerakott szoknyátok

Ha nincs néktek lerakott szoknyátok,

Nem is vagytok dombóvári lányok,

Csillagos ég szakadjon le rátok.

Lányok, lányok dombóvári lányok,

Közületek csak egyet sajnálok,

Ha az az egy bazsarózsa volna,

Éjjel nappal kalapomon volna,

Tisztelem a régi szeretőmet.

Óra, óra öreg fali óra

Mért nem esel rá az anyósomra,

Ha ráesel a kedves anyósomra

Az életem százszor könnyebb volna

Segíts nékem öreg fali óra.

Egyszer aztán hazafelé mentem

Szembe jött a kedves feleségem,

I: Sírva mondta, hogy a falióra

Ráesett a kedves anyósomra,

Én meg mondtam késett az az óra :I

Megfordítom kocsim rúdját…

Megfordítom kocsim rúdját,

itt hagyom az ősi szülőföldet,

Ahol annyi keserűség, a szívemet darabokra törte.

Nekivágok a világnak,

száz határát összejárom sorba

Valahol még nékem is jut,

egy szál rózsa viharverte gyűrött kalapomba.

Bejártam, a nagy világot,

találtam én piros rózsát százat

Piros borral, szép lány csókkal, altattam el szívemből a vágyat

Mégsem gyógyult be a szívem,

ha oly hazug a nagyvilág, s ha csúf is

Megfordítom kocsim rúdját,

a kanyargó Maros partján jobb a szenvedés is.

Zöldre van a rácsos kapum festve

Zöldre van a, zöldre van a rácsos kapum festve,

Várom a rózsámat minden este,

Tegnap este nem győztem rá várni:

Be kellett a, be kellett a rácsos kaput zárni.

Bezárhatod, bezárhatod, rózsám kiskapudat:

Úgyse járom többé udvarodat.

Vethetsz most már szegfűt, majoránnát,

Nem taposom, nem taposom többé a virágát.

A szegedi csikós…

A szegedi csikós lent itat a Tiszán.

Tizenhárom csengő cseng a csikaja nyakán.

Babája a Kati künn lakik a tanyán.

Tizenhárom fodros szoknya leng a derekán.

/:Tizenhárom fodros szoknya, kerek akár a káposzta.

A szegedi csikós lent itat a Tiszán.

Tizenhárom csengő cseng a csikaja nyakán.:/

Ötvenszer is lehullott már...

Tavasz végén kinyílott az akácfának fehér fürtös virága

alatta egy barna fiu most indul a nagyvilági utjára

fel-fel sóhajt bucsuzkodik Isten veled falu legszebb leánya

visszajövök mire lehull az akácfa fehér fürtös virága

Megesküdtem az Istenre, nem fogok én neked többé hinni

Nem fogom a két szememet te miattad örökre kisirni

Akad szebb is, van már jobb is, csinosabb is, gazdagabb is tenálad

Ki megölel, ki megcsókol, csókolgatja pirosra a számat

Ötvenszer is lehullot már azóta az akácvirág fájáról

alatta egy ösz ember ül most jött vissza nagyvilági utjáról

fel-fel sóhajt visszagondol arra a szép kökényszemü leányra

hej de visszajöttem mire lehullt az akácfa fehér fürtös virága!

Valamikor Néked vittem….

Valamikor néked vittem minden nyíló orgonavirágot.

Két szemedből rám ragyogni láttam én a fényes mennyországot.

Kacagott a napsugár is, bimbó nyílott minden rózsaágon,

Amikor a csókod égett, szerelmesen először a számon.

Valamikor a boldogság a szívünkben rakott egy kis fészket.

Azt hittem, hogy a hűséged, a szerelmed tiszta lánggal égett.

Te ígértél boldogságot, te mondtad, hogy soha el nem válunk.

Alig hullott le a rózsa, te is, én is, más utakon járunk

Majd amikor én nem leszek…

Majd amikor én nem leszek,akkor tudd meg,hogy ki voltam néked

majd amikor a szívedet száz tővissel tépi szét az élet!

megbántanak gonosz szóval,kővel dobnak nem lesz kinek fájon

hazudtad csak a szerelmet,el is múlt mint szép tavaszi állom.

Majd amikor rá jőssz arra,hogy a vétked vitt engem a sírba

gyerre ki a temetőbe,boruljál a fejfámra sírva

ott mond el,hogy megbántad már,hogy neked is fáj az a nagy vétek

akkor szívem a sírmélyén,mindőrőkre megbocsájt majd néked!

Minek a szőke Én nékem…

Minek a szőke énnékem, mikor a barnát szeretem.

Neki a földön párja nincs, de még a mennyországban sincs.

Eszem a szemed mindenit, ne nézz reám mert megvakít:

Ha pici szádat csókolom, az égbe szállok angyalom.

/Tavasszal nyit az ibolya, későn hervad el a rózsa.

Nem hervad el a barna lány, nem hervad el ilyen korán!

Ne mondják, hogy a szőke szép, tagadom azt én mindenképp,

Mert a barnának párja nincs, de még a mennyországban sincs!/

Nem születtél te sem s én sem…

Nem születtél te sem s én sem márványköves cifra palotában

föl nevelt az édesanyád,egy magányos kis falusi házba.

mégis olyan büszke lettél.mintha rózsák közt születtél volna

mintha ez az egész világ lábad elé piros rózsát szorna

Jól tudod, fogy tövis nélkül nem terem meg az illator rózsa

Minden igaz zserelemnek keserüség s bánat az adója

tedd félre a büszkeséged szeresd azt ki majd meg hal utánad

mert annak a rózsa fáján nem terem más csak tővis és bánat