Meddig húzhatják a nótánkat?

A cigányzenészek nyílt levélben fordultak Gyurcsány Ferenchez és Kóka Jánoshoz. Sérelmezik ugyanis, hogy a gazdasági miniszter tavaly ősszel eltörölte szakmai vizsgához kötött működési engedélyüket; azaz, ma már bárki felléphet cigányzenével anélkül, hogy Az érintettek szerint ezzel az intézkedéssel a miniszter több ezer roma muzsikus méltóságát tette tönkre, hiszen a működési engedély az elmúlt mintegy hetven év során biztosítékul szolgált a zenészeknek, és garanciát nyújtott a közönségnek, hogy a vendéglátóhelyeken minőségi zene szóljon. Ennek eltörlésével Raduly József, a Művészeti, Oktatási, Kulturális, Közéleti Alapítvány elnöke szerint a cigányzenész szakmát „segédmunkává alacsonyították”. Amennyiben levelük nyomán nem történik semmilyen változás, a roma zenészek békés, zenés tüntetést tartanak.

Tehát, a tradicionális cigányzene helyzete jelenleg nem a legbiztatóbb. De vajon a mostani események előtt elég elismerést kaptak a zenészek? Megbecsülik-e eléggé a tevékenységüket, hívják-e őket rendszeresen fellépni, vagy a mulatós zene teljesen kiszorította a roma muzsikát? Hol van már az a világ, amit a régi magyar filmekben oly sokszor láthattunk: a vendéglőben kellemes cigányzene szól, a prímás a főszereplők asztalához lép, és kedvenc nótájukat kezdi játszani, majd az asztaltársaság közösen dalol.

Magyarországon nagy hagyománya van a roma muzsikának: már Mátyás király udvarában is találhattunk cigányzenészeket. A zenével szórakoztatás fokozatosan az ő munkájuk lett, így kialakult az a helyzet, hogy szinte csak cigányok játszottak magyar nótát. Ebből keletkezett is egy kis kavarodás: manapság sokan összekeverik a tradicionális cigányzenét a magyar népzenével, illetve úgy gondolják, hogy amit romák játszanak, az mind cigányzene. (Bár, mostanság a latin zenével is ez a helyzet: sokak szerint amelyik dalban van egy-két spanyol szó, az már az.) A századforduló környékén a roma muzsika szerves részét képezte a mulatozásoknak: erről számos irodalmi mű és film tanúskodik. A cigányság egy része továbbra is a hagyományos foglalkozásokat - mint a kereskedés vagy a jóslás - űzte, a többieknek, a zenészeknek viszont lehetőségük nyílt a felemelkedésre. A nagyvárosokba mentek, és sokukból valóban elismert művész vált. A második világháború után is jó dolguk volt a cigányzenészeknek: többi honfitársukkal ellentétben ők könnyedén utazgathattak ide-oda a világban.



A rendszerváltást követően azonban minden megváltozott. Sok cigányzenészeket foglalkoztató vendéglátóhely bezárt, a művészek pedig az utcára kerültek, vagy pedig nevetséges összegekért dolgoztak tovább. Ma pedig, a zenész szakma felhígulásával nem csak a fellépő helyek hiánya, hanem a sok, a zenéhez valójában nem értő „álművészből” verbuválódott konkurencia is problémát jelent. Hol a helye manapság a cigányzenének? Egyáltalán van-e még igénye rá az embereknek? A kérdés megválaszolásához segítségül hívtam az ügy két főszereplőjét: a vendéglőst és a cigányzenészt.

Kiss Krisztián, a budapesti Százéves Étterem üzletvezetője szerint egy bizonyos réteg számára a cigányzene ugyanolyan vonzó, mint régebben. Több vendég részben azért tér vissza hozzájuk, mert megszerették azt a hangulatot, amit a cigányzene és az ízletes magyaros ételek kettőse teremt.

Az üzletvezető elmondta, hogy a Százéves Étterem Budapest legrégebbi vendégfogadójaként - 1831-ben kezdte meg működését - nagy hangsúlyt fektet a hagyományokra, ezért is választották a cigányzenét a kellemes hangulat biztosítására. A hazánkba látogató idősebb külföldiek számára a roma muzsika nem veszített vonzerejéből: őket ugyanúgy becsalogatja az étterembe, mint az elmúlt években. A fiatalok számára is érdekes tud lenni ez a fajta zene, de előfordul, hogy ők nem tudják hova tenni a dolgot. Kaptak már vendégektől olyan visszajelzést, hogy az étteremben hallható zene is jelentős szerepet játszott abban, hogy azt a helyet válasszák vacsorájuk elköltésére, esetleg többször is ellátogattak hozzájuk, hogy újra részesülhessenek belőle.

Kiss Krisztián szerint valóban nagyobb jelentősége volt régebben a cigányzenének, és a muzsikusok több teret kaptak; de aki szereti ezt a típusú zenét, az ma is meg tudja találni azokat a helyeket, ahol ilyet játszanak. A működési engedély törlésének ügye kapcsán pedig megjegyezte, hogy náluk is fontos szempont az, hogy csak minőségi zenét szolgáltató művészek szórakoztassák a vendégeket, ezért alkalmi zenészekkel nem dolgoznak; a náluk játszó muzsikusok már bizonyítottak, így alkalmazottként foglalkoztatják őket.

Ökrös Tibor prímás úgy gondolja, igény ugyan lenne a minőségi cigányzenére, csak pénz nincs rá: sok vendéglátóhely nem engedheti meg magának, hogy megfizesse a muzsikusokat.

Az előadóművész szerint nem csak erre nincs pénz, hanem úgy egyáltalán, a kultúrára. A vendéglősök inkább nem foglalkoztatnak zenészeket, mert az drága lenne. A prímás saját helyzetét nem találja olyan szörnyűnek: az internet segítségével sokan megtalálják őket, és állandó állása is van zenészként; azonban tény, hogy sok jó muzsikus van, akik hiába nyújtanának profi szolgáltatást, nincs, ki alkalmazná őket. Sok étterem azért nem tudja megfizetni őket, mert egyszerűen nem csinálnak akkora forgalmat: hiába szeretnék, és hiába lenne igénye rá a vendégeknek, egyszerűen nem megy. A mulatós és egyéb, mostanában népszerű zenei stílusok térhódításától nem kell tartani a művész véleménye szerint: aki a cigányzenét szereti, megtalálja azokat a helyeket, ahol ezt játsszák. A roma muzsika közönségét nem lehet egyértelműen behatárolni: Ökrös Tibor a Citadella Étteremben játszik, ahol több céges rendezvényen dolgozott már; az ezeken részt vevőkön úgy látta, szeretik ezt a fajta zenét. A legfiatalabbaknak azért nincs rá igénye, mert nem igazán ismerik, csak azokat a dolgokat, amiket a tévében, rádióban hallottak. Legfeljebb az apjuktól vagy nagyapjuktól hallottak erről a zenéről valamikor, de így is csak a dalcímeket ismerik, magukat a dalokat már nem.

A tradicionális cigányzenét sokan összekeverik a magyar népzenével és a magyar nótával, főleg a külföldiek. Pedig nem sok közük van egymáshoz, talán csak annyi, hogy ezeket a nótákat régebben cigányok adták elő. „Amit mi, cigányzenészek cigányzenének hívunk, az a tradicionális kannás” - mondta a prímás. Azonban az igaz, hogy manapság egy zenekarnak mindent tudnia kell játszani: a cigányzene mellett magyar nótát, szalonzenét, klasszikus zenét, musicalt, mindent - mert csak így lehet megélni. Ahogy fejlődik a kor, mindennek fejlődnie kell. Egyedül a klasszikus zene az, melyben minden ugyanúgy van; a többi stílus napról napra változik. Ha a század elejéről meghallgatunk egy cigányzenekart, majd egy mostanit, amint ugyanazt a dalt játsszák: már nem ugyanúgy szól. Belekerülnek bizonyos elemek, így a mai zenekarok már teljesen máshogy szólnak, mint mondjuk ötven évvel ezelőtt. Hiába vannak benne ugyanazok a hangszerek; más a hangzás, más a stílus - tette hozzá a zenész.

Ezek szerint mégsem olyan vészes a helyzet, mint amilyennek elsőre gondolnánk. És ha egy dologról a vendéglős és a muzsikus is egyféleképpen vélekedik, az valószínűleg úgy is van: azaz, akinek igénye van erre a zenére, az meg fogja találni, miniszteri intézkedések ide vagy oda

Fottás:http://www.hirextra.hu/2007/09/17/meddig-huzhatjak-a-notankat/