Nem kevésbé fényes fejezete a magyarországi cigányzene történetének az l848-49-es szabadságharc.

Amelyik zenekar valamit is adott magára, az ott volt a táborokban, és húzta az ütközetbe indulóknak a lelkesítő zenét, a katonák pihenőjébepedig a szórakozásukról gondoskodott.

A századközép illetve az alkotmányos korszak szinte valamennyi neves együttesét ott találjuk és később mint valami nemességre úgy hivatkoznak háborúviselt múltjukra. Makó Miklós C igányzenészek albuma című könyvéből idézhetjük, sorolhatjuk őket: Boka Károly, akinek a debreceni városi tanács később megfestette portréját, Kálózdi Jancsi (1812-1882), aki az Eszterházy herceg pártfogásával bécsi konzervatóriumban tanult, Sárközi Ferenc (1827-1870) a legeurópaibb cigány, aki a szabadságharcban hadnagyi rangban az összes cigányzenészek karmestere címet viselte, Farkas Jancsi (1830-1888) aki Klapka seregében szolgált, s a háboru után bejárta Európát, Amerikát.....és így tovább.

1848. március 15-e jelenti azt a tradíciót, amely annak idején megteremtette a modern értelemben felfogott nemzetet, a polgári szabadságot, jogegyenlőséget és alkotmányosságot, eggyé téve a haza és a szabadság fogalmát. Ez a korszak óriásokat adott, olyan politikai generációt, amely – Bibó István szavaival élve – Európában példamutató módon vezényelte le a magyar társadalom átalakulását, melynek során felmutatta a bátorság és tisztánlátás erényeit, s nem riadt vissza a hősies áldozatvállalástól. 1848 adakozó forradalom volt, az elit tudott adni, meg tudta osztani, amije volt: a szabadságot és a tulajdont.

Magyarországon az 1830-as években egyértelművé vált, hogy elkerülhetetlen az átalakulás, az újjászületés, más szóval a reform, a polgári nemzetté válás érdekében. A lakosság alig öt százalékát kitevő nemesség és az értelmiség legjobbjai felismerték, hogy a változás üteme, fokozatossága vitatható ugyan, de elodázhatatlan. Ez két okból vált szükségessé, egyrészt mivel a feudális Magyarország végzetesen lemaradt a centrumot jelentő, polgári- alkotmányos berendezkedés? Nyugattól, másrészt pedig az ország részleges különállása ellenére alá volt rendelve a Habsburg Birodalmat irányító erőknek, híjával volt a nemzeti önrendelkezés gazdasági és politikai eszközeinek. Ebből a kettős harapófogóból az érdekegyesítő politika találta meg a kiutat azáltal, hogy megfogalmazta a kiváltság nélküliek, vagyis a "nép" beemelését a nemzetbe, korabeli szóhasználattal élve az "alkotmány sáncaiba". A szabadság és a tulajdon kiterjesztése biztosítaná egyúttal azt is, hogy a nemesség a "nép" ellenében nem lenne kiszolgáltatva a magyar érdekeket figyelmen kívül hagyó s a parasztság indulataival taktikázó bécsi politikának.

1833-ban Kölcsey úgy vélte, hogy a parasztság jogos indulatát nem zabolázza meg félelem, nem győzi le hatalom, csupán lecsillapítani lehet: "Nem egyébbel pedig, csak oly közös érdekkel, mely a társaság [társadalom] tagjait egyformán kösse a hazához, s ez az érdek csupán két szó, szabadság és tulajdon!" Deák és Kossuth 1833-as megnyilatkozásai hasonlóak. Deák szerint a "szabadság másokkal megosztva nem fogy, sőt erősödik, és annál biztosabban áll, minél többen lehetnek részesei", vagyis tulajdonhoz jutva minél többen kötődnek a hazához. Kossuth majdnem szó szerint ismételte Deákot egy írásában: "A szabadság oly kimeríthetetlen kincs, mely az által, hogy véle többen osztoznak, sem fogy, sem gyengül, sőt nő, sőt erősödik." A reformtábor említett vezetői tehát nem csupán jogokat, hanem tulajdont is kívántak adni, lehetővé téve a jobbágyterhek örökös megváltását, s a jobbágytelek paraszti tulajdonba kerülését. Ennek módjáról természetesen további viták folytak a reformországgyűléseken.

Gróf Széchenyi István 1831-ben írt, s 1833-ban megjelenő Stádium cím? művében, melynek "tizenkét törvénye" az első átfogó reformprogram volt, szintén felvetette a nem nemesek birtokszerzési (a "nemtelenek birtokbírhatási") jogát. Báró Wesselényi Miklós ugyanekkor íródó Balítéletekről (vagyis "téves nézetekről") cím? munkájában pedig az állami közreműködéssel történő kényszerítő (kötelező) örökváltság gondolatát fogalmazta meg. Ezt az elképzelést Kossuth fejlesztette tovább a következő évtizedben, az állam feladatává téve a váltságdíj kifizetését, a földesurak kármentesítését. Táncsics kommunisztikus elképzelése a váltság nélküli jobbágyfelszabadításról, mely szerint a föld azé, aki megműveli, természetesen elutasításra talált a polgári tulajdon alapján álló, haladó közéletben.

A jobbágyfelszabadítás ügye jól példázza azt a folyamatot, amely a reformkort jellemezte. A reformviták során egyre bátrabban, egyre teljesebb módon fogalmazódtak meg a polgári átalakulás egyéb kulcskérdései is, mint a közteherviselés, a vallásszabadság, a gazdasági és politikai önállóság stb. 

Az 1840-es években Kossuth a Wesselényi, Kölcsey, Deák által kijelölt programirányt követve fejlesztette tovább a liberális ellenzék koncepcióját, a jogban és szabadságban egységes, polgári magyar nemzet megteremtése érdekében. "A népet nemzetté tenni és vele egy politikai területté forrni, s őt a politikai jogokban is részesítésre képesíteni a legforróbb óhajtásunk" – írta az általa szerkesztett Pesti Hírlap egyik cikkében. A tulajdonnal rendelkező, szabad polgárok számára pedig – véleménye szerint – a szabad nemzet biztosítaná a megfelelő életkeretet, amely, ha tagja is marad a Habsburg Birodalomnak, de rendelkezik a teljes kör? állami önállóság alkotmányos biztosítékaival. A leendő polgári állam berendezkedéséről folyó centralista–municipalista vita új, hasznos elemekkel gazdagította a liberális nemesség eszmerendszerét. Amíg a többség a jövőben is fontos szerepet szánt a vármegyéknek, addig a báró Eötvös József, Szalay László, Trefort Ágoston, Csengery Antal nevével fémjelezhető centralisták az alkotmányos központosítás eszközrendszerét (széles választójogon alapuló népképviseleti országgyűlés, a parlamentnek felelős kormány stb.) dolgozták ki, valamint a nemesi megyék helyébe javasolt helyi önkormányzati rendszer (autonóm községek és városok) kérdéseit tisztázták.

Az 1840-es években a politikai nyilvánosság bővülése (sajtó, kaszinó, olvasókörök, egyletek) az egyes irányzatok véleményárnyalatainak az erősödését s a liberális ellenzék sokszín?bbé válását eredményezte, mégis a reformokhoz való viszonyulás világos határvonalakat teremtett. Az egyik pólust a kormánypárti konzervativizmus jelentette, amelynek képviselői a fontolva haladás jelszavával 1846-ban párttá szerveződtek (Konzervatív Párt), a másik pólust pedig az ellenzéki alapon álló nemzeti liberális tábor képezte. Az utóbbiak 1847. március 15-én megalakították az Ellenzéki Pártot, s főként Kossuth és Deák munkájával kidolgozták az Ellenzéki Nyilatkozatot, amely közös programot biztosított az 1847 őszén összeülő országgyűlésre. Széchenyi sikertelenül próbált a két pólus között valamiféle középpártot teremteni, úgy gondolva, hogy a kormány támogatása és a korszer? reformok összeegyeztethetők. Ugyanakkor megjelent a politikai palettán a parlamenten kívüli demokraták radikális csoportja, a főként értelmiségiekből, diákokból álló Fiatal Magyarország. Petőfi szerint a csoporthoz tartozók merészek, valódi szabadelvűek, és nem szűkkeblűek, akik nem akarják a haza kopott bocskorát örökké foltozgatni, hanem a hazát tetőtől talpig új ruhába akarják öltöztetni. 

Az utolsó rendi országgyűlés menetét hol csendesebb, hol zajosabb viták jellemezték, melyek során sikerült részleges eredményeket elérni. Valódi áttörést azonban csak az 1848 elején kirobbant forradalmak okoztak, januárban a szicíliai felkelők, februárban a párizsi republikánusok arattak győzelmet. Kossuth felismerte a külföldi események jelentőségét, s március 3-án egy olyan javaslatot tett le az alsótábla asztalára, amely a polgári átalakulás és a nemzeti önrendelkezés legfontosabb céljait tartalmazta. Sőt, alkotmányos berendezkedést követelt a birodalom osztrák–cseh tartományai számára is, mivel szerinte a "Bureau és bajonette [hivatalszervezet és szurony] nyomorú kapocs" a különféle nemzetiségek között. Kossuth németre fordított beszédének nagy szerepe volt a március 14-ei bécsi forradalom kirobbanásában, míg a felsőtábla csak a bécsi forradalom hírére fogadta el Kossuth javaslatait.

Március 15-én reggel országgyűlési küldöttség indult Pozsonyból Bécsbe, hogy megszerezzék a felirathoz az uralkodó jóváhagyását. Eközben Petőfiék kirobbantották a pesti forradalmat, melynek magvát a radikális ifjúság, tömegbázisát pedig a József-napi országos vásárra összesereglett sokadalom adta. 

A dicső nap eseményei döntő mértékben járultak hozzá ahhoz, hogy a bécsi udvar elfogadta a polgári berendezkedés és a nemzeti függetlenség alapkövetelményeit, melyek az április 11-én szentesített "polgári alkotmány" harmincegy törvénycikkében nyertek megvalósulást.

Az európai események kedvezőtlen alakulása miatt a kivívott szabadságot hamarosan fegyverrel kellett megvédeni. A liberális nemesség jelentős része fegyvert fogott, s a tulajdonossá vált parasztok tömegével álltak be a megalakuló önkéntes nemzetőr-, majd honvédzászlóaljakba. A politikai elit állásfoglalását Gyulai Gaál Miklósnak, Zala megye egyetlen honvédtábornokának 1848 szeptemberében írott sorai mutatják be, aki nyugalmazott császári alezredesként csatlakozott a honvédsereghez, majd a szabadságharc bukása után az aradi várbörtönben raboskodott: "Gazdaságomat, minden jószágaimat elhagytam drága hazám megmentéséért. Meggyőződésemért vállalt kötelességem teljesítése lesz bérem, amit tőlem senki el nem vehet."

1848. március 15-ét minden politikai rendszer igyekezett a maga érdekeinek megfelelően értelmezni. A kiegyezés utáni dualista korszakban a kormányzat a közfelfogással ellentétben nem a pesti forradalomra, hanem inkább április 11-ére helyezte a hangsúlyt, amelyben a maga alkotmányos előképét látta. 1927-ben viszont március 15-ét a nemzeti ünnep rangjára emelték, s az ország területi integritását hangsúlyozták (Magyarország és Erdély uniója). 1948-ban munkaszüneti nappá nyilvánították március 15-ét, s az idegenek (most nyugatiak) elleni harc szimbólumának tekintették. 1951-ben viszont munkanappá fokozták le, hiszen április 4-e vált a függetlenség ünnepévé. Az 1956-os forradalom során a célok – demokrácia és önállóság – azonosságát hangsúlyozták. A Kádár-rendszerben előbb az ifjúság ünnepévé, iskolai szünnappá nyilvánították, majd az 1960-as évek végétől április 4-e primátusának meghagyásával (munkaszüneti nap, nemzeti ünnep) "forradalmi ifjúsági napok" néven egységbe olvasztották március 21-ével, a Tanácsköztársaságra emlékezve.

A rendszerváltást követően az 1991. évi VIII. tc. nemzeti ünneppé, a modern, parlamentáris Magyarország születésnapjává nyilvánította március 15-ét.

A kérdés az, hogyan értelmezhető a rendszerváltás után március 15-e? A jeles napot a köztudatban ma is a szabadságban és tulajdonban való részesedéssel kötik össze. A szocialista rendszer bukása meghozta ugyan a szabadságot, de meghozta-e az ország polgárai számára a tulajdonból való részesedést? Sokan úgy érzik, hogy nem, bár kezdetben még voltak illúzióik. Ők a rendszerváltás vesztesei, akik ugyan a törvény előtt egyenlők, de nem tudják az ügyvédet adott esetben megfizetni, nem tudják érdekeiket kifejezésre juttatni. 

Mégis, március 15-e üzen! Azt, hogy a nehézségek ellenére sem szabad feladni a reményt, az önbecsülést, a morális értelemben vett minőség iránti igényt. Fontos a közelmúlt tisztázása is, hiszen a hibák feltárása és megbánása teremthet valódi erkölcsi alapot a megújuláshoz. Ezért nem mindegy, hogyan végződik az ügynökvita. A jövő érdekében néha, így március 15-e táján szükséges visszanyúlni a múlthoz, hogy hinni tudjunk egy igazabb jövőben. Ahogy Ady írta Táncsicsra emlékezve: "Kend új rendet akart:/ Mindenkit szeretni./ Mi más rendre vágyunk:/ Vagy igaz világ lesz,/ Vagy nem lesz itt semmi."

(Dr. Szarka Lajos 

, a szerző történész)

A legenda szerint 1848. március 15-én miután Petőfi Sándor elszavalta a Nemzeti Múzeum lépcsőjén a Nemzeti dalt, Jókai Mór felolvasta a 12 pontot, melynek megalkotásában tevékenyen részt vett.

Íme a  Landerer & Heckenast nyomdában kiadott kiáltvány szövege:

Mit kiván a magyar nemzet.

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

0. Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését.

0. Felelős ministeriumot Buda-Pesten.

0. Évenkinti országgyülést Pesten.

0. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.

0. Nemzeti őrsereg.

0. Közös teherviselés.

0. Urbéri viszonyok megszüntetése.

0. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.

0. Nemzeti Bank.

0. A' katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk.

0. A' politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.

0. Unio.

Egyenlőség, szabadság testvériség!

Gondoljunk csak bele  mennyire aktuálisak még ma is az akkor megfogalmazottak.

Sajnos ezt a nemzeti ünnepünket is kisajátították a pártok maguknak. Mindegyik csak a sajátjának gondolja Külön mennek ünnepelni, ki ki arra a külön - külön szervezett  megemlékezésre, amelyik párt épp a legszinpatikusabb neki, pedig az ilyen nemzeti ünnepek alkalmasak lehetnének arra, hogy  "az egymást nem szerető pártok" a közös múltra  emlékezve méltósággal összefogjanak és tisztelettel emlékezzenek azokra akik életüket adták a hazáért. Emlékezniük kellene, hogy a Haza csonkítást a múlt század elején is politikusok követték el, és az Ő lelkükön szárad, hogy az elviselhetetlen politikai csatározások következményeként manapság szégyen magyarnak lenni, hogy aki magyarnótát hallgat, az már nem is tudja ki volt Wallenberg, Schiller, Goethe, Puccini, Benczúr Gyula.

Emlékezzünk méltósággal és tisztelettel Nemzeti Ünnepünkre, március 15-i forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójára. Emlékezzünk a hőseinkre akik nemzetiségre tekintettel életüket adták a szabadságért

Testüket befogadta a föld.
S míg az Idő zsákja megtelik,
Szívük fölött kék vadvirág nő,
Adj Uram, nyugodalmat nekik.

 

Kellemes hosszú hétvégét kíván  Magyarnóta klub.