ÉN GYÖNYÖRŰSÉGEM

Jaj, de messze estél tőlem, nem láthatom édes kicsiny orcád! Minden este gondolatban felkereslek, elmegyek tehozzád. Nézd te is a csillagokat, ha kigyúlnak odafenn az égen. Találkozunk bizonyosa csillagok közt én gyönyörűségem, én gyönyörűségem. Jaj de nagyon homályosak a csillagok ott fenn a mennybolton! Keresgélem a miénket és a könnyem törölgetem folyton. Nem jött már hír hetek óta. levelet se küldesz már nékem, S azért halvány minden csillag, mert elhagytál én gyönyörűségem én gyönyörűségem. Jaj de messze estél tőlem nem láthatóm édes kicsiny orcád! Minden este gondolatban felkereslek elmegyek tehozzád. Nézd te is a csillagokat, ha kigyúlnak odafenn az égen. Találkozunk bizonyosan, csillagok közt én gyönyörűségem, én gyönyörűségem. Jaj, de nagyon homályosak, a csillagok ott fenn a mennybolton! Keresgélem a miénket és a könnyem törölgetem folyton . Nem jött hír már hetek óta, levelet se küldesz már te nékem, S azért halvány minden csillag mert elhagytál én gyönyörűségem , én gyönyörűségem.



A vén cigány
Hol van a hegedűm párom, tavasszal minden vidám.
A városba elmegyek máma, én az öreg cigány,
Egyszer még hagy muzsikáljak, szívemből úgy igazán,
szeretném elmuzsikálni, hogy él még a vén cigány,
öreg cigány, a vén cigány.

És a vén ember eltipeg csendben,
hóna alatt a kopott hegedű
Alig bír állni, lábain járni,
szívében mégis ott él a derű.
Városba érve, fáradtan tér be egy csillogó,
fényes terem ajtaján,
Szíve megdobban, a vére fellobban,
középre tipeg be, az öreg cigány.

Nagyságos uraim kérem, nem tudom ismernek-e még,
Könyörgöm én sokat húztam, valaha réges-rég,
Egyszer még hagy muzsikáljak, szívemből úgy igazán,
Szeretném elmuzsikálni, hogy él még a vén cigány,
Öreg cigány, a vén cigány.

Csend lett egy percig, így szól az egyik,
jó uraim mulatunk, ma ugye!
Nyissanak ajtót, ezt a vén rajkót,
látni szeretném, repülni tud-e.
Ugrik a pincér, pénzt kap a viccért,
kinn van az ember, kész a hatás!
Jó öreg párja már halva találja,
beszól az anyó, Urak, jó mulatást!

Nem muzsikál sohasem már, csendes lett a vén cigány,
Erdőben alussza álmát, kis galamb sír a fán.
Öreg, vén anyóka sírját virággal díszíti már,
S galambbal sírva dalolja, hogy élt egyszer egy cigány,
Öreg cigány, a vén cigány.





A füredi Anna bálon
A füredi Anna bálon szól a zeneszó
Kihallatszik dínom-dánom szép muzsikaszó
Ketten ültünk egy asztalnál, ő és én magam
Nem szóltunk mi egymáshoz, nem is volt szavam

Egyszer aztán asztalunkhoz jött a vén cigány
Megkérdezte mi a nótád édes kicsi lány
De a leány szép csendesen csak annyit felelt
Nincsen nótám és a nótát nem is szeretem

: Akinek nótája nincsen, annak szíve sincs
Ha nem hiszel a nótában szívedre tekints
Lesz egy legény kinek nevét titkolni fogod
És ahol majd senki nem lát meg is siratod

Egyszer aztán nagy hír járja be a falucskát
Gazdag úrfi vette el az édes kicsi lányt
Hatfogatos hintó állt a fogadó előtt
Nem láttak még a faluban ilyen esküvőt

Kilencszobás palotába vitték az új párt
Körülöttük a sok szolga lábujjhegyen járt
De a leány mégsem boldog, könnyes a szeme
Mert a kertek alján felhangzik a régi szép zene

Akinek nótája nincsen, annak szíve sincs
Ha nem hiszel a nótában szívedre tekints
Lesz egy legény kinek nevét titkolni fogod
És ahol majd senki nem lát meg is siratod

Elmegyek én messze-messze elfeledni Őt
Utoljára megállok egy fogadó előtt
Benézek a fogadóba, s mit látok, mit ám
Zongoránál ül a kislány s zongorázza már

: Akinek nótája nincsen, annak szíve sincs
Ha nem hiszel a nótában szívedre tekints
Lesz egy legény kinek nevét titkolni fogod
És ahol majd senki nem lát meg is siratod




Lehet könny nélkül írni
Lehet könny nélkül írni, ha fáj a szív,
csak a fájdalmat titkolni kell.
Lehet bármit megírni, ha fáj a szív,
de a címzetthez ne küldjük el!
Mért tudja meg, aki csak játszik velünk?
Miért tudja meg azt, hogy mi úgy szenvedünk?
Lehet könny nélkül sírni, ha fáj a szív,
csak a fájdalmat titkolni kell.

Szívem én eltakarom,
mert mindig eltagadom
azt, hogy itt mélyen mi fáj
Csak nékem nagy esemény
nem közlöm senkivel én
azt, hogy a sorsom sivár.

Lehet könny nélkül sírni, ha fáj a szív,
csak a fájdalmat titkolni kell.
Lehet könny nélkül írni, ha fáj a szív,
csak a fájdalmat titkolni kell
Lehet bármit megírni, ha fáj a szív,
de a címzetthez ne küldjük el!
Mért tudja meg aki csak játszik velünk?
Miért tudja meg azt hogy mi úgy szenvedünk?
Lehet könny nélkül sírni, ha fáj a szív,
csak a fájdalmat titkolni kell!





Van egy ház a Tisza-parton
Van egy ház a Tisza-parton,
Ott becézett szelíd hangon,
Dalolt anyám régen,

Nincsen rajta cifra torony,
Egyszerű kis szerény otthon,
Mégis legszebb nékem.

Abban élt az édesanyám,
Elringatott sok éjszakát,
Ha került az álom.

Szíve első édes vágya,
Ott ébredt a boldogságra,
Sírt az első fájó csalódáskor

Szomorú füz lombos ága,
Ráhajolt a kedves házra,
Öreg Tisza-partra.

Halkan síró falevelek,
Szinte látom, hogy peregnek
Elmerengek rajta.

Az a ház még most is ott áll,
Minden emlék úgy muzsikál,
Úgy mesél mint régen.

Amikor még anyám dalolt,
Szép mesékkel fölém hajolt,
Gyermekkorom boldog idejében.

Az a ház még most is ott áll,
Minden emlék úgy muzsikál,
Úgy mesél mint régen.

Amikor még anyám dalolt,
Szép mesékkel fölém hajolt,
Gyermekkorom boldog idejében.





Lenn a Duna partján lakom
Lenn a Duna partján lakom
Hallgatom, hogy suttognak a habok.
Azt suttogják nem lehetsz az enyém,
Szertefoszlott minden szép remény!

Hazugság volt minden szavad,
Hazugság volt, most már ne is tagadd!
Elraboltad-elloptad a szívem,
Gyere vissza, s fogd a két kezem!

Hazudtál s én hittem neked
Álmomban is suttogtam a neved
Fájó szívvel nem élhetek tovább
Bolond a szív mindent megbocsájt

Gyere vissza, s mondd, hogy szeretsz,
És én akkor nagyon boldog leszek,
Álmok nélkül nem élhetek tovább,
Gyere vissza, s hazudjál tovább.




Oly távol messze van hazám
Oly távol messze van hazám,
Csak még egyszer láthatnám,
Más főld,más táj,más ég más nép,
Ó bár csak otthon lehetnék.

Hold fényes májusok,muskátlis ablakok,
Hozzátok száll minden álmom,
Ott ahol él anyám ott van az én hazám,
Ott lennék boldog csupán.

A sorsom jó vagy rossz nekem,
Itt minden minden idegen,
Más főld más táj,más ég más nép,
Ó bár csak otthon lehetnék.

Hold fényes májusok,muskátlis ablakok,
Hozzátok száll minden álmom,
Ott ahol él anyám,ott van az én hazám,
Ott lennék boldog csupán.





Te vagy nékem az az asszony
Te vagy nékem az az asszony
Akitől csak boldogságot kaptam
Mégis te vagy az az asszony
Akinek én oly keveset adtam

Te vagy az a fénylőcsillag
Amely mindig ott ragyog az égen
Amelyik ha eltévedek
megmutatja a jó utat nékem

Te vagy aki otthon sírtál
Én meg közben a világom éltem
Tudtam azt, hogy egy jó szavam
Elég lesz, hogy megbocsájtsd a vétkem

Lehajtom most a fejemet
Szeretném ha meg is szidnál engem
Olyan asszony vagy te nékem
amilyet én meg sem érdemeltem




Kit sirat a fecskemadár
Kit sirat a fecskemadár
Miért csicsereg olyan búsan az ágon
Engem sirat engem, gyászol
Hisz én vagyok a legárvább a világon.

Göndör hajú szép kedvesem
Elrabolták én tőlem a kedvesem
Sírhatsz, sírhatsz fecskemadár
Isten tudja, hogy mi lesz majd belőlem.

Nagy a világ elbujdosom
Régi babám hírt sem hallasz felőlem
Meg öl engem a szerelem
Ha meghalok fecske, legyen belőlem.

Gyöngyvirágos ablakidnál
Tűrj meg babám magányos kis fecskédet
Elzokogom este reggel

Miért csaltad meg az én árva szívemet




Menj csak tovább
Menj csak tovább az utadon, nem vádollak téged,
Felejtsd el, hogy életedben halvány csillag fénylett.
Tavasz hozott, elvitt az ősz, nem voltam más, csak ismerős,
Akit soha nem szerettél, mégis mindig hitegettél,
Sírt a szél is amikor elmentél.

Minden télre új tavasz jön, elszállnak az évek,
Akivel te messze mentél, elhagyott már téged.
/:Azt beszélik, sírni láttak, visszajössz, ha visszavárlak,
Délibáb volt minden álmod, elveszett a boldogságod,
Gyere vissza, nálam megtalálod.:/





Piros rózsák beszélgetnek
Piros rózsák beszélgetnek, bólintgatnak, úgy felelnek egymásnak.
Találgatják, hová jutnak, mely sarkába ennek a nagy világnak.
Szép asszonynak hókeblére, vagy egy gyászos temetésre,
Koszorúba fonják?
Vagy talán az éjszakában, valahol egy kis kocsmában,
Egy szép lányra szórják.

És egy napon útra keltek, ágaiktól búcsút vettek a rózsák,
Mert énnekem virág kellett, letéptem egy holdas este száz rózsát.
Piros rózsák illatával, halkan síró muzsikával,
Üzenem tenéked:
Szegény vagyok, semmim sincsen, a száz rózsa minden kincsem,
Add érte a szíved.





Ki tudja, hogy mért fáj a szív
Ki tudja, hogy mért fáj a szív, ha elveszti legféltettebb vágyát?
Ki tudja, hogy mért örül, ha megtalálja legboldogabb álmát?
Csalódásban és bánatban hej, de sokszor volt nékem már részem.
De úgy érzem, hogy most a sors egy hűséges szívet adott nékem.

Napsugaras tavaszt hoztál egy hervadó, őszirózsás tájra,
Ezt a nyíló, drága tavaszt az én szívem jaj ,de régen várja.
/:Légy te nékem a mennyország, a lelkemnek minden imádsága,
Légy te az én életemnek, a szívemnek örök boldogsága.:/




Keressük a boldogságot
Keressük a boldogságot, bölcsőtől a sírig,
Lombhullásos hűvös ősztől, nyíló gólyahírig.
Fehér télben, fénylő nyárban, amerre csak járunk,
Azt reméljük fájó szívvel, sosem múló örök hittel,
Hogy majd rátalálunk.

Százszor mentünk el mellette, mégsem vettük észre,
Mért kerestünk boldogságot, a csillogó fénybe?
/:Néha talán egy vadvirág különb, mint a rózsa,
Ha letépjük azt a szálat, a szenvedés, a sok bánat,
Messze került volna.:/

Keresek egy álmot orgonavirágos tavasz éjszakákon,
Mint egy imádságot elsuttogom csendben a te neved százszor.
Nem felel rá senki hallgatnak a házak, szél rázza a fákat
Kitudja, hogy ő most kivel merre járhat, vajon kire várhat.

Keresek egy álmot ifjú korom édes bimbódzó virágát.
De már nem találom azt a csókos régit a kettőnk világát.
/:Emlék már itt minden megcsaltak az álmok mégis ide járok,
Megnyugszik a lelkem, hogyha haza vártok orgonavirágok.:/





Piros pettyes ruhácskádban
Piros pettyes ruhácskádban láttalak meg téged,
Esti szellő el-elkapta fehér köténykédet.
Szívemet meg hirtelenül valami átjárta,
S egyszeribe te lettél a világ legszebb lánya.

Illatozó erdők mélyén andalogva mentünk,
Mind a ketten, te is, én is, vadvirágot szedtünk.
/:Egy virágnál, a legszebbnél összeért az ajkunk,
Csókolózó gerlepárok úgy kacagtak rajtunk.:/

Piros pettyes ruhácskádban nem szedsz több virágot,
Temiattad gyűlöltem meg az egész világot,
Temiattad lettem züllött, temiattad árva,
Kacaghatsz egy nagyot rajtam, falu legszebb lánya.






Tele van a város akácfavirággal
Tele van a város akácfavirággal,
Akácfavirágnak édes illatával.
Bolyongok alattuk ébren álmodozva
Mintha minden egy akácfa nékem virágozna.

Mintha e nagy utcák lármája elkerülne
S körülöttem a város faluvá szépülne.
Mintha csak ott járnék a mi kis falunkban
Ráismerek illatáról minden akácunkra.

Akácfa erdőség, kicsi falum képe,
Gyermekkori álmom ezer szép emléke.
Milyen gyönyörűség gondolni is rátok
Házunk előtt bólingató akácfa virágok

Óh, hol van az álmom, mit alattuk szőttem?
S az a világ, ami akkor állt előttem?
Hová lettél, hová, ábrándok világa?
Te maradtál csak belőle akácfa virága




Nincsen még egy olyan asszony
Nincsen még egy olyan asszony aki néked annyit adjon,
annyi jót és szépet.
Mint amennyit ő ad neked,meghálálni nem is lehet
kevés rá egy élet.
Az arcodról könnyet törül,ha boldog vagy véled örül
ő tanít a jóra.
Saját búját sose mondja te vagy néki minden gondja
ez az anyák sorsa.

Bármerre is vet az élet hívnod sem kell ott van véled,
ha egyedül lennél.
Ha rossz vagy is csak jónak lát,megbocsájtja minden hibád
akár mit is tettél.
Minden perce ünnep véled,meg is tudna halni érted
mégha nem is mondja.
Azért,hogy te boldog legyél,mert ez néki mindent megér
ez az anyák sorsa.

Nyújtsd felé a két kezedet,addig kérjed amíg lehet
áldja meg az Isten.
Nincsen ember kivel felér megtudod majd,ha már nem él
milyen az,ha nincsen.
Örök nyár az élet vele,áldd,ha a sors hideg szele
egyszer az őszt hozza.
Ő lesz akit nem felejtünk érte mindig könnyet ejtünk
ez az anyák sorsa.
Ő lesz akit nem felejtünk,aki tovább él majd bennünk,
mintha velünk volna.





Ne szidjatok soha engem
Ne szidjatok soha engem, én a szidást nem érdemlem,
nem tudok más lenni.
Mert akinek a szíve fáj hajnalban is mulatni jár,
nem lesz abból semmi.
Szeretem a cigányzenét az italból sosem elég,
rohanok a végső sötét elmúlás elébe.
Éjszakáról éjszakára azt húzatom a csárdában,
vége van már vége.

Akkor sirassatok engem, majd amikor a szívemben,
nem szólnak már a nóták.
oly kopár lesz, oly kietlen, mint egy sivár őszi kertben,
a hervadó rózsák.
"Hadd menjek én feledőbe, vigyetek a temetőbe,
véssétek egy szürke kőbe ezt a sekély pár sort
Élt egyszer egy koldus szegény dalos ajkú nótás legény,
kár volt érte kár volt."





Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok
Csillagok, csillagok szépen ragyogjatok.
A szegénylegénynek útat mutassatok.
Mutassatok utat a szegénylegénynek.
Nem találja házát a szeretőjének.

Udvarom, udvarom, szép kerek udvarom,
nem söpör már téged az én gyönge karom.
Volt nékem is tavasz, akácvirágzás is...
söpörtem eleget, söpörjön már más is!





Oda van a virágos nyár
Oda van a virágos nyár, minden levél sárga.
Jajgatva sír a szellő is, mintha neki fájna
Fel-felzokog úgy kesereg
Ott künn az avarban
Mint mikor az én rózsámnak
Szerelmetes violámnak
Elvesztét sirattam.

Szellő, szellő, síró szellő, fáj a szívem-lelkem,
Beteg vagyok, meg is halok, sirassál meg engem.
Vidd magaddal a szívemet e világon végig,
Mutogasd meg mindenkinek
Milyenek a vérző szívek
Mikor összetépik.






Diák kislány
Diák kislány, napkelet hajnalán
A hárs alatt, vártam rád oly sokat
Ott voltunk boldogok
Hol az öreg Tisza ballagott,
Szívtuk az öreg hárs illatát
Egymás karja közt babám.

Emlékszem még. Nyár volt és alkonyat
A kacajod friss volt és harsogó
A Nap úgy ránk sütött
Szívünk mélyén úgy átütött
De én nem törődtem semmivel
Csak benned merültem csak el.

Csaták tüze - közénk talált nagyon
Én elmegyek, hazámat nem hagyom
Apáink örökét,
Édesanyám édes örömét
Tisza parti házikónk falát
Tisza partján azt a lányt.

Az elnyomót - szétzúzzuk szerte-szét
Leszünk mi még egymásé, csak ne félj
És akkor újra majd
Ott ülünk az öreg hárs alatt
Szívjuk az öreg hárs illatát,
Egymás karja közt, babám.






Nincsen még egy olyan asszony
Nincsen még egy olyan asszony aki néked annyit adjon,
annyi jót és szépet.
Mint amennyit ő ad neked,meghálálni nem is lehet
kevés rá egy élet.
Az arcodról könnyet törül,ha boldog vagy véled örül
ő tanít a jóra.
Saját búját sose mondja te vagy néki minden gondja
ez az anyák sorsa.

Bármerre is vet az élet hívnod sem kell ott van véled,
ha egyedül lennél.
Ha rossz vagy is csak jónak lát,megbocsájtja minden hibád
akár mit is tettél.
Minden perce ünnep véled,meg is tudna halni érted
mégha nem is mondja.
Azért,hogy te boldog legyél,mert ez néki mindent megér
ez az anyák sorsa.

Nyújtsd felé a két kezedet,addig kérjed amíg lehet
áldja meg az Isten.
Nincsen ember kivel felér megtudod majd,ha már nem él
milyen az,ha nincsen.
Örök nyár az élet vele,áldd,ha a sors hideg szele
egyszer az őszt hozza.
Ő lesz akit nem felejtünk érte mindig könnyet ejtünk
ez az anyák sorsa.
Ő lesz akit nem felejtünk,aki tovább él majd bennünk,
mintha velünk volna.





Még néhány nap, és meglesz hát az esküvőd,
Kimondod majd az esküszót a pap előtt,
Hogy bármi érne, párod sose hagyod el,
Őhozzá mindig, mindörökre hű leszel,
Hogy holtodiglan, holtáiglan szereted,
s hogy nekem nemrég mit fogadtál: feleded.

Az esküvődön én is ott leszek,
Ne félj, én semmi rosszat nem teszek,
Csak állok majd az emberek között,
Vagy elbújok az oszlopok mögött.
És én is nézlek, mint a többiek
És hallgatom az esküvésedet,
Aztán, mikor elindulsz haza,
Én is megyek, csak nem tudom, hova!

Már készül is az esküvői új ruhád,
Már rendezik az új lakásod bútorát,
Már ott vannak a képek, vázák, szőnyegek,
Az esküvőre készen vár a fészketek.
Már megérkeztek, úgy hallom, a meghívók,
Csak engem senki, engem senki nem hívott!




Van nékem egy imakönyvem
Rája nézek, hull a könnyem
Az van abba bele írva
A szerelem tesz a sírba

Kinek nincsen szeretője
Menjen ki a zöld erdőbe
Írja rá egy falevélre
Elhagyta a szeretője

Mindenkinek azt ajánlom
Szerelemnél jobb az álom
Mert az álom nyugodalom
A szerelem szívfájdalom

Muzsikálnak, muzsikálnak
Ablakában egy kislánynak,
Kék a szeme, göndör haja,
Jaj, de nagyon szép is maga!

Ha meghalok, csillag leszek,
Minden éjjel nálad leszek,
Beragyogok ablakidon,
Úgy őrködöm álmaidon!




Elkerülsz, mert szegény vagyok...
Elkerülsz, mert szegény vagyok, se pénzem, se kincsem,
A szívemnél, a lelkemnél más egyebem nincsen.
Színaranyból van a szívem, gyémántkő a lelkem,
Mind a kettőt neked adom, csak te szeress engem.
Nem kell nekem e világnak akármennyi kincse,
A szívemet, a lelkemet nem adom el érte.
Énnékem a szerelem csak virágokat hintsen,
Minek az az átkozott pénz, ha boldogság nincsen.




Hogy mondjam meg néked...
Hogy mondjam meg néked mennyire szeretlek,
Az én nagy szerelmem mivel üzenjem meg.
Megüzenjem-e a víg dalos madárral
Elköszönő estén szellő fuvalmával.
Vagy az eső cseppjén őszi délutánon,
Az mondja meg néked, hogy teérted élek, s te lész a halálom.
Ki vigye meg a hírt, mennyire kívánlak,
El kéne dalolni az egész világnak.
Az egész világon hadd tudják meg rólad,
Hogy te milyen szép vagy, hogy te milyen jó vagy.
Hogy a szidásod is simogató, édes,
S akkor se feledlek, ha a szíved egyszer mégis a másé lesz.