Balról: Dr. Antal Miklós, Gruber Attila, Tihanyi Tóth Csaba

Már az is a veszélyeztetettségre utal, hogy MAGYAR KULTÚRA napját kell tartanunk, hiszen kihaló félben lévő élőlényeknek, veszélyben lévő értékeinknek nevezünk ki napokat. Ilyen hát a magyar kultúra is? Kivesző félben lévő?

Január 22-én, a MAGYAR KULTÚRA NAPJA alkalmából, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Kulturális tagozatának Somogy megyei területi tanácsa és siófoki csoportja szervezésében hagyományteremtő civil-est beszélgetésen vehettünk rész.

Az est házigazdája, dr. Gruber Attila országgyűlési képviselő volt, vendégei Tihanyi Tóth Csaba színművész és Dr. Antal Miklós tanár, a magyarság hagyományainak őrzője voltak.

 
A téma a magyar kultúrális helyzet volt. A beszélgetőpartnerek e témát oly módon elemezték, hogy közben a hallgatóság egy csodálatos hangulatú irodalmi esten érezte magát. Érdekes történeteket hallottunk Kölcsey, Wesselényi életéből, szívhez szóló idézeteket nemzetünk nagyjainak írásaiból.

Megrendítő és elgondolkodtató megállapítások hangzottak el a kultúra, a nyelv és a haza összetartozásáról, napjainkban betöltött (vagy inkább be nem töltött) szerepéről. Az est hangulatát meghatározta a magyar nyelv, a kultúra, az erkölcs, a tisztesség veszélyeztetett helyzete miatt érzett aggódás.

Már az is a veszélyeztetettségre utal, hogy MAGYAR KULTÚRA napját kell tartanunk, hiszen kihaló félben lévő élőlényeknek, veszélyben lévő értékeinknek nevezünk ki napokat. Ilyen hát a magyar kultúra is? Kivesző félben lévő?

Sajnos igen. A kultúra mindennapjaink része kellene legyen, észrevétlenül mellénk szegődő, emberi értékeinket csiszoló, gondolatainkat alakító erő. Nyelv - kultúra - nemzet szorosan összetartozik, hiszen "nyelvében él a nemzet".

Tihanyi Tóth Csaba szomorúan beszél arról, hogy a budapesti utcákon nem olvasható magyar nyelvű felirat, hogy a színházakban nem játszanak régi magyar drámákat (pedig gazdag örökségünk és gyönyörű, egyedülállóan sokszínű a nyelvünk) vagy ha mégis, valami torz, átírt, úgymond modern változatban, mert "erre van igény, ez adható el". Felveti a színigazgatók felelősségét e témában.

Dr. Antal Miklós tanár beszél arról, hogy nemzeti karakterünk, a komoly tekintet, divatos szóval a depresszió. Tényleg az lenne?

Himnuszunkat, ami egyik legrégibb a himnuszok között, amely egy nemzeti ima, isteni gondviselésben bízó fohász, évtizedeken keresztül negatívan, kesergő mivoltát kiemelve jellemezték, a szomszédos népek harci induló-szerű himnuszaival összevetve.

S mit kér? "Víg esztendőt". Nem anyagi javakat, hanem mosolyt! Ami mostanában nagyon hiányzik.

Ehhez kapcsolódóan szóba került az is, hogy nem énekelünk szép magyar nyelvünkön, gyermekein nem ismerik az éneklés örömét, holott eleink bánatukat, örömüket is dalban fejezték ki, és ezt szívből jövően csak "anyánk nyelvén" tehetjük.

Iskolai oktatásunkból, családi együttléteinkből hiányzik az éneklés "művelése". Pedig a "magyar nóta" a cigány zenével kísérve egyedülálló a világon.

És ezt a hiányt nem a tanárokon, mint ahogy a színigazgatókról megfogalmazott kritikát sem a színigazgatókon kell számon kérni.

Ki nevezi ki a színigazgatókat? Ki határozza meg a tanítás alapköveit? Országunk vezetői !Az ő felelősségük, hogy a MAGYAR KULTÚRA NAPJÁN elhangzottak elszomorítóak.

Hagyományőrzés? Még a szándék sincs meg.
Így lett a Petőfi Rádióból MR1, a Kossuth Rádióból MR2, a Bartók Rádióból MR3.

Tiszta erkölcs?! Berzsenyi írta: "...minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs..."

Vagy egy új szlogen: Minden politikus hazudik? Wesselényi, Kölcsey, Deák politikusok voltak, soha nem hazudtak.

Hazaszeretet? Kölcsei szerint a haza: közösség, a haza: oltár. Országgyűlési naplójának első mondata: "Szobámba zárkózva gondolkodtam hazámról, melyért jöttem munkálkodni."

Mi a bűn és mi az erény? Ma ezt nem tudjuk eldönteni. Hiányzik az erkölcsi zsinórmérték.
Az egymás tiszteletének tradíciója.

Kultúra = történelem. Mit tanítottak történelmünkről? Vereségeket, pedig voltak dicsőségeink is.

Hiányzik a mintaadó középosztály, amelyhez igazodni tud a többi. Hiányzik a mintaadó család. Megoldás lenne a családok megerősítése, visszaadni a biztonságot, hogy bízzanak, tervezni tudjanak, jövőt, gyermeket.

Berzsenyi és Petőfi szavai csak múltunk, és ne jelenünk jellemrajza legyen:
" Mi a magyar most? - Rút sybaríta váz.
Letépte fényes nemzeti bélyegét,
S hazája feldúlt védfalából
Rak palotát heverőhelyének; "
(Berzsenyi Dániel)

Mi mostan a magyar? Holt dicsőség halvány kísértete.
" Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,
Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!
Itt minálunk nem is hajnallik még,
Holott máshol már a nap úgy ragyog.
De semmi kincsért s hírért a világon
El nem hagynám én szülőföldemet,
Mert szeretem, hőn szeretem, imádom
Gyalázatában is nemzetemet! "
(Petőfi Sándor)

Elmélyedve e gondolatokban, égető a kérdés: mi is a teendőnk?

Valahol olvastam, hogy azok az emberek, akik nem énekelnek, soha nem mosolyognak. Tanítsátok hát unokáitokat, gyermekeiteket énekelni, hogy mosolyoghassanak. Hiszen falvainkban, hegyközségeinkben él még a magyar dal.

És ha eljön az idő, tegyük meg amit kell, azért, hogy e hazának olyan vezetői legyenek, akiknek fontos, erről gondolkodnak s ezért munkálkodnak.: haza, kultúra, magyar nyelv, magyar nemzet.
 

Forrás: SNL