86 éves a Prímások királya

Boross Lajos

A 100 tagú Cigányzenekar örökös, tiszteletbeli főprímása január 7-én ünnepelte 86. születésnapját. Szerkesztőségünk ebből az alkalomból összeállítással üdvözli a nagy múltú, élő zenészlegendát.

Boross Lajos több filmben is dalra fakasztotta a kor legjobb énekeseit. A múlt század közepén Budapest legnevesebb kávéházaiban és éttermeiben játszott. Az 1950-ben megalakult Állami Népi Együttes vezető prímási posztjára kérik fel, kinevezését Kodály Zoltán is támogatta. 1985-ben a prímások királyává koronázzák, és az ugyanebben az évben megalakuló 100 tagú Cigányzenekar főprímása és alelnöke lesz. 1998-ban egészségi állapotára hivatkozva befejezi az aktív muzsikálást. Pályafutása során bejárta a világot, királyoknak, hercegeknek, elnököknek, miniszterelnököknek és sok világhírességnek játszott. 2006. március 15-én Kossuth-díjjal tüntették ki. Isten éltesse Boross Lajos bácsit!

a cikk forrása: http://www.sosinet.hu/2011/01/27/86-eves-a-primasok-kiralya/

1925. január 7-én született Budapesten. Ötévesen kezdte a hegedülést, édesapjától, a kiváló muzsikus Boross Gézától és a kor legjobbjától, a prímáskirálytól, 36. Rácz Lacitól tanult.

1938-tól 1940-ig az „Öreg Rajkók” zenekarában játszik, ezekben az években többször is a Magyar Rádióban szerepel. 1940-és1942 között a Zeneakadémián tanul Zatureczky Edétől. Önálló zenekarát 17 évesen alakítja meg, a budai Trombitás étteremben. Több filmben is dalra fakasztotta a kor legjobb színészeit. A későbbi években Budapest reprezentatív kávéházaiban és éttermeiben játszik. 1950-ben megalakult Állami Népi Együttes vezetőprímási posztjára Gulyás László művészeti vezető kéri fel, amit Kodály Zoltán is támogat.

A 200 tagú együttesen belül, 40 tagú népi zenekar alakult. 1956-tavaszáig sok sikeres előadást adnak a világ számos országában. 1956 végén újra a vendéglátóiparban muzsikál, majd Párizsban egy lemezkiadó meghívására több hanglemezfelvételt készít. Párizs után Tunéziában és Algériában játszik. 1958-ban a Magyar Rádió népi zenekar vezető prímása. A 60-as, 70-es években, hazai és külföldi szállodákban, éttermekben muzsikál. Ezekben az időkben, már a muzsikusok példaképévé vált. Ma már több tanítványa a magyar cigányzene meghatározó muzsikusa. Számolhatatlan rádió, televízió és hanglemezfelvétele készült. 1972-ben a Halászbástya étteremben muzsikál, és ott találkozott Yehudi Menuhin világhírű hegedűművésszel. Menuhint elbűvölte a prímás játéka, ezért felkérte Borosst hogy játsszák el együtt, Brahms V. Magyar táncát.

Később Menuhin „Az ember zenéje” című könyvében megemlíti és méltatja Boross Lajos briliáns játékát. 1981-től a mai napig Rózsadombon a Margitkert étteremben játszik. 1985-ben a prímások királyává koronázzák. Még az évben, novemberben megalakult a világon egyedülálló 100 Tagú Cigányzenekar, amelynek alelnöke és főprímása lesz. 1998-ban egészségi állapotára hivatkozva visszalép a zenekar tagságától, de mint tiszteletbeli örökös főprímás, a zenekar budapesti fellépésein egy-egy alkalommal szerepel. Pályafutása során királyoknak, hercegeknek, minisztereknek, világsztároknak és sok más világhírességnek muzsikált. 2006. március 15-én Kossuth-díjat kapott. Élő legenda. A Királyok prímása – a Prímások királya!

További díjai:

1951: Népköztársaság aranyérem
1951: Berlin, VIT-díj első helyezés
1952: Népművészet mestere
1953: VIT- díj első helyezés
1954: Munka Érdemrend arany fokozat
2006: Kossuth-díj

Isten éltessen 100 évig erőben, egészségben Lajos bácsi!

forrás:http://portal.c-press.hu/201101077735/videogaleria/ma-unnepli-86.-szuletesnapjat-a-kiralyok-primasa-a-primasok-kiralya-boross-lajos.html

Boross Lajos otthonának hatalmas ablakain a Deák Ferenc tér fényei szűrődnek be. A klasszikus asztalokon, komódokon porcelánok, díszek, ajándékok sorakoznak. Nem mindennapi polgári életet idéznek. Molli néni mindent rendben tart, habos kávéval kínálja barátomat, Rigó Györgyöt és engem. A vitrinben egymás mellett az oklevelek, kitüntetések, ott a 2006-ban átadott Kossuth-díj is. A falakat a prímásról készült olajfestmények, fényképek díszítik. Fő helyen az Állami Népi Együttes Zenekarának fekete-fehér fotográfiája, középen a fiatal prímással. „Életem egy fontos, felelősségteljes időszaka volt. A képen szereplők közül ma már csak ketten élnek” – meséli. Hosszú pályája még a háború előtti időkre nyúlik vissza. A muzsikusok közt szokás egekig dicsérni a jókat, de Boross életútja megkérdőjelezhetetlen sikertörténet. Egy élő legenda. A prímások királya hetven éve muzsikál.

Hogyan is kezdődött?

Itt születtem Budapesten 1925. január hetedikén. Gyermekkoromat egy rövid hollandiai megszakítással Pestszentlőrincen töltöttem. Kezdetben édesapám, Boross Géza tanított. Ő 1894-ben született, Magyari Imre kortársa volt. Máig meghatározó személyisége életemnek. Magyari megreformálta a cigányzenét, jelentős hatása volt az őt követő generációkra. Tizenhárom évesen velem is foglalkozott egy alkalommal. Egyetlenegy dolgot mutatott, talán fél óra volt az egész, mégis eszmei értéknek tartom. Rácz Laci a másik jelentős személyisége a kornak. Vele többször találkoztam. Apám együtt muzsikált vele, ő mondta nekem, hogy ilyen még egyszer nem fog születni. Ha visszahallgatok régi felvételeket, egyre jobban érzem, hogy igaza volt. Ebben a korban detektoros rádiókat hallgattak az emberek, a jobb cigányzenekarok folyamatosan lehetőséget kaptak a rádióban való szereplésre. Nézd, abban az időben hét kiemelkedő prímás működött. Zseniális volt mindegyik. Egyedi és tiszta. Ami nagy szó, mai füllel mindenképp! A felső tízezernek megvoltak a maga prímásai, például Berkes Béla, Pertis Jenő és Bura Sándor a dzsentriket mulattatták. Csodálatos kávéházak működtek. Kategória nélkül tudta mindenki a helyét, attól függetlenül, hogy sokkal nagyobb volt a muzsikustársadalom. És az is természetes, hogy a nagyobb merítésből több volt a jó muzsikus. Ebben az időben a Pátria Kávéházban az Öreg Rajkó zenekarban játszottam. Hát, aki nem hatéves, az már öreg. Rajkónak legalábbis. 1942-ben pedig felkértek az első filmszerepre*, ahol Sárdy Jánost kísérhettem. Más világ volt.

Az ön generációja már a háború után következett?

Hellyel-közzel igen. Járóka Sándorral közösen kezdtük a rádió második népi zenekarát összeszervezni. Vele nem lehetett rosszba lenni. Emberileg sem, zeneileg sem. Én barátságot próbáltam tartani mindenkivel. Lakatos Sándor kicsit zárkózottabb, magának való ember volt, de zeneileg tökéletes. Még ide sorolom Kozák Gábort is. Bocsánat azoktól, akiket nem említettem. Egy rövid időt leszámítva a vendéglátóiparban dolgoztam le az életemet. Az emberek színházba jártak, és az esti vacsoráknak saját kultúrájuk volt. Csak Budán legalább harminc cigányzenekar működött, a körúton pedig egymást érték a zenés helyek. Még egy emlékezetes filmben szerepeltem, ha jól emlékszem, a hetvenes évek elején forgatták, és könyv is készült belőle az Ember zenéje címmel. A francia televízió készítette Yehudi Menuhin hegedűművésszel, aki engem is megkeresett. Játszottunk benne együtt egy számot. Végtelenül közvetlen, barátságos embernek ismertem meg.

1986. január hatodikán az Átriumban megrendezett cigánybálon a prímások királyának választották. Egy nappal a születésnapja előtt. Miután megkoronázták, mindenki azt várta, hogy csárdást fog játszani, de ön a „Fa leszek, ha fának vagy virága” dalt játszotta. A közönség soraiban ott ült Kocsis Albert hegedűművész is, aki megkönnyezte a nótát. Miért ezt választotta?

Nézd, a pillanatnyi érzelmeimtől függ az, hogy mit adok elő. Én hatódtam meg a legjobban. Nagyon jól-esett, hogy a muzsikusok engem választottak. Ha jól emlékszem, kilencvenkilenc százalékban rám szavaztak. A bált egyébként az ifjabbik Vörös Kálmán rendezte.

A mai fiatalok?

Az én korosztályomból, egy-két kivételtől eltekintve, mindenki cigánymuzsikus volt. Ma a zenészdinasztiák gyermekei már klasszikus vagy dzsessz pályára készülnek. Ifj. Horváth Béla kint tanul Zukermannál Amerikában. Hál’ Istennek sok jó és tehetséges fiatal van, de a cigányzene sincs kiválóságok hiányában. Sárközi Lajost vagy Lakatos Mikit említeném, mindkettő remek muzsikus, de azt mondom, több van bennük, ki fognak forrni. Puka Karcsi pedig egy zseni abban, amit csinál. Minden kornak megvoltak és megvannak a kiválóságai, rájuk nagy felelősség is hárul. Tudomásul kell venni, hogy ezt a műfajt otthon a szobában elsajátítani nem lehet. Ehhez kell az éttermi közeg. Egymástól lehet sokat tanulni. Együtt szóljon a banda. Az akadémiai, klasszikus zenéhez egész máshogy kell hozzáállni. A régi nagy prímások egyike sem rendelkezett magas iskolával, de egymástól, az idősebbektől össze tudták gyúrni a saját stílusukat. Képesek voltak fejlesztésekbe is belemenni, egyéniséggé tudtak válni.

Lát még jövőt a műfajban?

Nézd, az ízlések, a stílusok folyamatosan változnak. A mi muzsikánk egy olyan tradicionális zene, amely idáig fennmaradt. Voltak már hullámvölgyek, ez nem egy új keletű dolog. Most is abban vagyunk. Sokan azt hiszik, hogy a nyolcvanas években kezdődött el ez a lejtmenet. Tévednek, mert előtte nem éltek. Nincsenek róla információik, hogy ez egy hosszú és lassú folyamat. Tulajdonképpen az ötvenes évektől már folyamatosan csökken a muzsikusok mozgástere hazánkban. Nincs pénz! Ehhez pénz kell, olyan életszínvonal, hogy a családoknak ne legyen gond egy zenés vacsora. Addig minden intézkedés erőltetett. Persze ez ennél bonyolultabb, mert benne van a magyar népnek a kulturális értéke, benne a muzsikus cigányság átörökített tudása is. Összetett a probléma.

Az ötvenes években nem korlátozta a műfajt a politika?

A magyar zenészek között voltak olyanok, akik azt mondták, hogy nem ez a népi muzsika. A merészebbek egyenesen kijelentették: nem kell! Egy tárgyalás alkalmával hallottam ezeket az érveket. Szerencsére Kodály Zoltán volt a legbefolyásosabb a vitában, aki azt mondta, hogy szükség van rá, de ez egy átmenet. Meggyőződésből mondta-e, vagy csak olyan megoldást keresett, amire nem tudtak a többiek mit lépni – nem tudom.

A mai helyzetre visszatérve, a 100 Tagú Cigányzenekar 23. születésnapján volt szerencsém meghallgatni a fiatalokat, akkor azt mondtam magamban és úgy is éreztem, hogy nem lehet vége. De amit mindenfelől hallani, az nem ad sok esélyt a bizakodásnak. Csak azt tudom mondani, amit a politikában szoktak: nem tudom, mi lesz. Ebben az évben befejeztem az aktív muzsikálást. Hiába, a szívem még csak-csak, de a lábam nem bírja. Nagyon nehezen közlekedek. Nincs olyan hosszú nóta, amelynek egyszer ne lenne vége.

Molnár István Gábor

A kitüntetések kiegészítve:  2000 aug. 20-án a Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapta.

Forrás:  http://www.amarodrom.hu/archivum/2008/12/36-38-Boros.html