Nem ragasztunk bankót a prímás homlokára, talán már nótánk sincs, amit elhúzna. A lagzikban modern dallamok szólnak, a fiatalok giccsesnek tartják a magyar nótát és a cigányzenét. A műfaj tetszhalott állapotba került. A magyar nóta a magyar ember imádsága – fogalmazta meg frappánsan egy eltűnőben lévő műfaj mibenlétét Tarnai Kiss László nótaénekes és rádiós szerkesztő. Merthogy a rádióból és a televízióból is száműzték mindazt, ami évtizedeken keresztül szólt a jó ebédhez. Nem is hagyták nótaszó nélkül a történteket: a pecsétjén Jákó Vera arcképét szerepeltető Magyar Nóta Egyesület három éve tüntetést szervezett a Parlament elé a magyar nóta műfaj esélyegyenlőségéért, hogy így kényszerítse a közrádiót és a köztelevíziót a magyar nóta és a cigányzene „erőteljesebb megjelenítésére”. A mindmáig egyetlen hazai kulturális tüntetés sem tudott életet lehelni a műfaj tömegkommunikációs sztárolásába, így mondhatni, a magyar nóta amolyan tetszhalott állapotba került, legfeljebb televíziós kívánságműsorokba és a szilveszteri dáridózásokba csempésznek be néhány felvételt.
S a helyzeten még az sem változtat, hogy időközben megkoronázták a magyarnóta-éneklés királyát a 100 Tagú Cigányzenekar énekese, Tolnai András személyében. Merthogy a műfajnak királyi képviselői is vannak. Ady még a „nyirettyű császárának” nevezte Dankó Pistát, de Boross Lajos már megkoronázott prímáskirály, Kállai Kiss Ernő klarinétkirály, Bangó Margit, akinek hangja a magyar kulturális örökség része is, a cigánynóta királynője. Utóbbi három cseppet sem mellesleg Kossuth-díjas művész is.
– Sanyarú a roma muzsikusok sorsa – panaszkodott Bangó Margit, mert hol vannak már azok a kocsmák, éttermek, melyekben hat-hét tagú cigányzenekarok húzták el a nótáinkat? S tegye a szívére a kezét az olvasó: mikor látott utoljára olyant, hogy egy vendég a prímás vonójába tett vagy a homlokára ragasztott volna egy bankót? S csoda, hogy Kodály városában vihart kavart, amikor valaki kitalálta a „Kecskemét: a magyar nóta fővárosa” jelmondatot?
A fiataloknak ez a műfaj akkor is giccs, ha sokan nemzeti kincsként emlegetik, még akkor is, ha a Sziget Fesztivál Présházában magyar nótára csápoltak – s ma már a lagzikon is a Kistehén Tánczenekar slágere szól, az Akácos út helyett a násznép már azt énekli: Szájbergyerek, kérjél bocsánatot... Esetleg Bódi Gusztiék családi Aranyesőjét.
A mulatós zene végleg padlóra küldte a cigány muzsikát és a magyar nótát. A sort a lakodalmas zene fejedelmei, a Bugyi testvérek kezdték a csipkés kombinés dalaikkal, majd jött a Zeneakadémián trombita szakot végzett Galambos Lajos, a mulatós zenéből milliomossá lett Lagzi Lajcsi. S persze itt a többi nagy név: Bunyós Pityu, az éneklő jobb horog, Sláger Tibó, Kaczor Feri, Laci betyár és Postás Józsi, aki kétszer csenget. Hol vannak már a Röpülj páva, a Nyílik a rózsa, a Nótaolimpia, a Csendül a nóta – nézők millióit a képernyő elé ültető – tehetségkutató vetélkedők, s vajon ezek hajdani sikere miért nem ad ötletet arra, hogy összehozzák a cigányzene és a magyar nóta Megasztár-műsorsorozatát, ami felélesztené a műfajt?
Persze, lehet, hogy a televíziók szerint három és fél millió nyugdíjas szavazata nem hozna megahasznot a konyhájukra…