Elhunyt Starker János világhírű magyar származású gordonkaművész. Az Indianai Egyetem nagyhírű gordonka tanszékének vezetője nyolcvannyolc évesen vasárnap hajnalban az Indiana állambeli Bloomingtonban halt meg.Starker csodagyereknek számított, hatévesen kezdett gordonkázni, nyolcévesen már tanítványa volt, 11 évesen pedig már nyilvánosan koncertezett - írta róla a halálhírét jelentő indianapublicmedia.org amerikai internetes portál. Az 1924-ben Budapesten született művész 1948-ban települt át az Egyesült Államokba; több világhírű zenekarnak volt vezető csellistája. A 20. század második felének egyik legkiválóbb gordonkaművésze volt, a cselló koronázatlan királyának tekintették.

Starker János 1924. július 5-én született Budapesten Starker Sándor és Margit szabók gyermekeként, két bátyja, Tibor és Ede hegedűn játszott, ő hatodik születésnapjára kapott csellót. Zenei tanulmányait 11 évesen a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán kezdte. A háború után a fiatal művész rögtön a fővárosi Operaház Filharmonikus Zenekarába került első csellistaként. 1948-ban a Dallasi Szimfonikus Zenekarhoz, majd egy évvel később a New York-i Metropolitan Opera zenekarához szerződött. Alig néhány évig volt zenekari tag: már 1953-ban szólistának hívták a Chicagói Szimfonikus Zenekarhoz. Öt éven át zenélt Chicagóban, majd 1958-ban Bloomingtonban telepedett le, s azóta az Indianai Egyetem csellótanszékének professzora, 1961-től tanszékvezetője volt.

A gordonkaművész Bach, Frescobaldi, Brahms, Beethoven, Franck és Hindemith műveinek avatott előadója volt. Zeneszerzőként saját művein kívül régebbi szerzők, például Schubert és Beethoven szerzeményeinek átirataival is elismerést aratott; több mint 60 lemezfelvételt készített. Világszerte gyakran koncertezett szólistaként is, kamaraegyüttesek tagjaként is. Budapesten is számos hangversenyt adott, az Egyesült Államokban magyar szerzők műveinek bemutatásával, jótékonysági hangversenyekkel, hangszeradományokkal járult hozzá a magyar kultúra terjesztéséhez.

1972-ben George Washington-díjjal, 1986-ban Toscanini-díjjal tüntették ki; a magyar kulturális kormányzat 1983-ban Kodály Érem, 1992-ben Pro Cultura Hungarica Emlékplakett kitüntetésben részesítette. 1998-ban Bach-szólófelvételeiért Grammy-díjat kapott. 2009-ben tiszteletbeli professzorává választotta a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem.

Egy interjúban, amelyet 2009-ben adott a Fidelio.hu-nak, Starker János azt mondta, hogy Weiner Leótól tanulta a legtöbbet. "Ő megtanított minket hallani: hogy meghalljuk a hangsúlyokat, a dallamíveket, a csúcspontokat, a ritmus lüktetését. Megkövetelte a szerzők útmutatásainak tiszteletben tartását, a tiszta hangzást, a kifejezés egyszerűségét, a zenei szerkezet kiegyensúlyozottságát" - mondta.

"Starker János a Pablo Casals utáni gordonkaművész nemzedék egyik legnagyobb csellistája volt, a mi generációnk úgy tekintett rá, mint legnagyobb példaképére" - mondta az MTI-nek Devich János gordonkaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusa. Hozzátette: Starker nemcsak mint szólista, hanem mint pedagógus is hatalmas életművet hagyott hátra, az Indianai Egyetem professzoraként számtalan kiváló csellistát indított el a muzsikus pályán. Ő maga még Pablo Casalsnál is tanult, tőle leshette el a szakmai titkokat. Starker nevét a világon mindenhol ismerik, és sajnálatos, hogy viszonylag keveset járt Magyarországon.

Devich János szerint Starkernek hatalmas munkabírása volt, ezzel és nagy tehetségével emelkedett ki pályatársai közül. Csellójátékát rendkívüli cizelláltság, pontosság és érzelemgazdagság jellemzi. "Nevéhez fűződik többek között Kodály Zoltán Szólószonátájának lemezfelvétele, amelyet a csellisták a mai napig etalonnak tartanak. Sok átiratot is készített hangszerére, főleg a hegedűirodalomból, ezzel is sokat tett a gordonka népszerűsítéséért" - hangsúlyozta a gordonkaművész.

Az Indianai Egyetem elnöke, Michael McRobbie "a valaha is élt egyik legnagyobb csellistaként", "az egyetem igazi művészóriásainak egyikeként" méltatta az elhunyt tanszékvezetőt.