Otthonában értük utol Farkas Katalint, aki a verseny végeztével továbbra is örök hobbijának hódol: el sem mozdul szintetizátora mellől. Hiába minden elismerés, úgy látja: sosem szabad abbahagyni a gyakorlást, nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne fejlődjön tovább. Erről is beszélgettünk.

- Mikor érezte először, hogy énekesnő lesz?
- Gyermekkoromtól kezdve énekesnő szerettem volna lenni, már akkor is sokat énekelgettem az óvó néniknek és a tanító néniknek, valamint a többi gyereknek, barátoknak.

- Akkor nyúlt először mikrofonhoz?
- Tizenhárom éves voltam. A mai napig jól emlékszem: egy ismerősünk esküvőjén történt. A zenészek – látva a kíváncsiságomat és a bátorságomat - megengedték, hogy énekeljek egy kicsit.

- Azóta eltelt pár év. Hol hallható jelenleg Farkas Katalin? Van állandó fellépési lehetősége?
- Egyelőre a megyei vakok és gyengénlátók egyesületének zenés rendezvényein lépek fel, évente pár alkalommal. Sajnos az állandó és színpadi fellépés még várat magára.

- Gondolom, ezekre az alkalmakra alaposan felkészül. Hogyan és főképp hol oldja ezt meg?
- Keményen, minden nap gyakorlok az otthonomban. Vettünk egy szintetizátort és időnként a párommal felvesszük, úgymond próbálunk. Ez a módszer segít abban, hogy újra hallgatva kielemezzük az eredményt és korrigáljuk a hibákat.

- Már nem először lép a Nótasztár tehetségkutató színpadára. Az előzőekhez képest más volt ez az idei verseny?
- Röviden: sokkal keményebb volt a 2014-es mezőny.

- Előny vagy hátrány, hogy már jelentkezett, mondhatni rutinos?
- Szerintem egyik sem és valahol mégis mindkettő. Nincs két egyforma fellépés, mint ahogyan két egyforma produkció sem. Mindig újabb és újabb meglepetések várhatóak.

- Két évvel ezelőtt is indult. Akkor milyen eredménnyel zárt?
- Különdíjas lettem. Akkor a saját szerzeményemet adtam elő, a „Fújdogál a tavaszi szél” című hallgatót. A dal szövegét és a zenét is én írtam, ihletet egy szomorú történetből merítettem. Egy ismerős, a 16 éves Hajnalka emlékére írtam, aki súlyos beteg volt. Leukémiában halt meg.

Otthonában értük utol Farkas Katalint, aki a verseny végeztével továbbra is örök hobbijának hódol: el sem mozdul szintetizátora mellől. Hiába minden elismerés, úgy látja: sosem szabad abbahagyni a gyakorlást, nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy ne fejlődjön tovább. Erről is beszélgettünk.

- Mikor érezte először, hogy énekesnő lesz?
- Gyermekkoromtól kezdve énekesnő szerettem volna lenni, már akkor is sokat énekelgettem az óvó néniknek és a tanító néniknek, valamint a többi gyereknek, barátoknak.

- Akkor nyúlt először mikrofonhoz?
- Tizenhárom éves voltam. A mai napig jól emlékszem: egy ismerősünk esküvőjén történt. A zenészek – látva a kíváncsiságomat és a bátorságomat - megengedték, hogy énekeljek egy kicsit.

- Azóta eltelt pár év. Hol hallható jelenleg Farkas Katalin? Van állandó fellépési lehetősége?
- Egyelőre a megyei vakok és gyengénlátók egyesületének zenés rendezvényein lépek fel, évente pár alkalommal. Sajnos az állandó és színpadi fellépés még várat magára.

- Gondolom, ezekre az alkalmakra alaposan felkészül. Hogyan és főképp hol oldja ezt meg?
- Keményen, minden nap gyakorlok az otthonomban. Vettünk egy szintetizátort és időnként a párommal felvesszük, úgymond próbálunk. Ez a módszer segít abban, hogy újra hallgatva kielemezzük az eredményt és korrigáljuk a hibákat.

- Már nem először lép a Nótasztár tehetségkutató színpadára. Az előzőekhez képest más volt ez az idei verseny?
- Röviden: sokkal keményebb volt a 2014-es mezőny.

- Előny vagy hátrány, hogy már jelentkezett, mondhatni rutinos?
- Szerintem egyik sem és valahol mégis mindkettő. Nincs két egyforma fellépés, mint ahogyan két egyforma produkció sem. Mindig újabb és újabb meglepetések várhatóak.

- Két évvel ezelőtt is indult. Akkor milyen eredménnyel zárt?
- Különdíjas lettem. Akkor a saját szerzeményemet adtam elő, a „Fújdogál a tavaszi szél” című hallgatót. A dal szövegét és a zenét is én írtam, ihletet egy szomorú történetből merítettem. Egy ismerős, a 16 éves Hajnalka emlékére írtam, aki súlyos beteg volt. Leukémiában halt meg.

- Tehát szabad kezet kapott a dalválasztáskor?
- Ilyen téren az elődöntő és a döntő más volt, ott szabadon választhattam. A középdöntőre azonban egy lista alapján kellett felkészülni. Amikor rajtam múlt mindig igyekeztem a legszívhezszólóbb dalokat választani. A januári elődöntőre például „A mi öreg Bodri kutyánk” című nótával érkeztem, amely a Don mentén elesett katonákról szól.

- Magyar nótákat énekel csupán?
- Nem. Játszom és énekelek régi táncdalokat, mulatós zenét, cigánydalt, valamint latin számokat is.

- Nem lehetett könnyű dolga a fellépésekkor. Elég nagy bátorság kellett ahhoz, hogy vakként elinduljon. Hogyan oldotta meg például azt, hogy a zenekarral kommunikáljon?
- Vannak különböző kézjelek és a műsorok előtt a prímással is egyeztetek, ha lehetőségem van rá, akkor próbálni is szoktam a zenekarral.

- A zsűritől hallhattunk jót is, rosszat is. Melyik építő jellegű kritikával, véleménnyel, tanáccsal ért egyet?
- Tény, hogy a dalok dinamikáját és a magas hangoknál a lágyítást jobban fel kell építenem. Folyamatosan fejlesztem magam, mert az ember soha nem lehet eléggé megelégedve önmagával. Azt, hogy megálljak, nem engedhetem meg magamnak.

- Mi lesz ezután? Indul jövőre is?
- Ezt még alaposan meg kell gondolnom, mert a mostani döntőben úgy érzem, hogy igazságtalanul szavazott ki a zsűri. De tudja mit? Döntse el Ön és a kedves olvasó, ha megnézi az április 5-i műsort, amely 14 órakor kezdődik. Még annyit, hogy volt egy művésznő a zsűriben, aki a verseny során mindvégig igazságos, jóindulatú és objektív volt velem szemben. A neve: Bangó Margit.

- Az éneklésen kívül még mivel foglalkozik szívesen?
- Jelenleg angolul tanulok, a nyelvvizsga a cél, először alap-, majd középfokon, és végül tervezem a felsőfokú nyelvvizsgát is.

- Mi a legnagyobb vágya az életben?
- Nagy vágyam, hogy megjelentethessek egy stúdióalbumot, melyen cigányzenekarral énekelek magyar nótát és hogy rendszeresen leadják a felvételeimet a Magyar Rádióban és televíziós csatornákon.