A szerzők között – csak a legismertebb nevekkel példázva – ott van Ady Endre, Gárdonyi Géza, Juhász Gyula, Móra Ferenc, Pósa Lajos, Tömörkény István. A kötetet szerkesztette Apró Ferenc. Megtaláljuk az összegyűjtött Dankó-nótáknak néhai Csongor Győző által összeállított címjegyzékét – majd tizennégy oldalra rúg a lista. A fényképek mellett a nótaszerzővel kapcsolatos műsorlapok, népszínmű- és dalkiadások címlapjai, valamint Dankó-nóták kottái illusztrálják az emlékkönyvet. Már lapozgatva kedvet kelt az olvasásához, olvastatja, egy-egy része újraolvastatja magát. Több mint tiszteletadó „koszorú” a szülővárostól a temetőjében nyugvó neves fiának.
Dehát szülötte-e Szegednek Dankó Pista? Mint már a kötet elején olvashatjuk: több lexikonban is Szatymaz szerepel szülőhelyeként, a hajdan a városhoz tartozó Felső-tanyavidéken. Ám most a kötetben láthatjuk a hiteles bizonyítékot, az erre vonatkozó bejegyzés fénymásolatát a szegedi felsővárosi Szent Miklós-templom keresztelési anyakönyvéből. Eszerint ott született a 873. számú házban, amely a templomtól vagy 300 méterre állt a nagy árvíz előtt. Onnan vitték keresztvíz alá 1858. június 14-én. Ő maga egyébként önéletrajzában június 13-át tartja születése napjának, megjegyezve: „már az eleje se jó a 13-mas számmal”. (Nem lehetett elégedett korábbi helyzetével, amikor ezt írta, de ne vágjunk elébe az önéletrajz záró sorainak.)  
Születése táján apja a szegedi első zenekar segédprímása volt, majd saját zenekar élén muzsikált. Dankó Pista Szegeden gyermekeskedett, ott járt iskolába, mint írta: „míg apám élt... A többi iskola a színház volt, ahonnan minden nap kidobtak, mégis beszöktem”. De azért Szatymaz sem játszott mellékes szerepet az életében: ott volt ifjan a szüreti bálon a „malac-banda prímása”, ahol megismerte akkor 13 éves majdani feleségét. Az udvarlás, lánykérés, szöktetés kalandjairól saját sorait olvashatjuk az 1898-ban kelt önéletrajzban, amelyet Gárdonyi Gézának írt „Kedves Barátom” megszólítással. 
A levelet különben azzal zárta, hogy az életéről írni szándékozó barát jobban tenné, ha nem nevezné meg a szülőhelyét, hanem helyette azt írná: „Született ott, ahol a szív nem terem”. Sorai szerint sokat nyomorgott szülőföldjén. Gárdonyi fél évtizeddel előbb megírta, hogy halni akarva a Tiszának ment – tán épp azon a tájon, ahol ma szobra áll. Ám országosan nagy keletje volt akkoriban a szép nótának, újabb és újabb dalokra vágytak, és Dankó Pista nótái – Pósa Lajos szövegével –befutottak az Új Idők nagysikerű nótapályázatán. A „nemzet csalogánya”, Blaha Lujza dalolta – népszerűsítette – Dankó szerzeményeit. S jöttek a kottás kiadások, sikerek itthon s külföldön. 
Ezek fényében – visszfényében! – visszamenőleg rózsás színűnek tetszik a nótafa pályája. Ám a róla, tőle vagy hozzá írt sorokból küszködései is föltűnnek – a sikerhez vezető út bizony rögös volt –, immár belefoglalva abba a szeretetbe és nagyraértékelésbe, amellyel kortársai illették. S így vallott róla egyik Dankó-versében Ady Endre: „Akinek a lelke magyar földön árva, / Megmenti, megtartja a te magyar lelked”. Dankó Pista földije, azaz Szeged költője, Juhász Gyula sem másként ír erről: „Magyar bánat és magyar reménység / Muzsikádban ölelkezzenek, / Magyar múltból a magyar jövőbe / Így marsoljon új dalos sereg!” (Dankó Pista emlékkönyv – 1858-2008; Bába Kiadó, Szeged, 2008, 186 oldal, 1910 forint)

forrás:http://www.eletestudomany.hu/content/konyvtermes_20090807__a_szegedi_notafa__emlekezete