Fejős Jenő: öröksége a magyarnóta

Az életét is a magyarnótának köszönheti Fejős Jenő, aki hatvanadik születésnapját két teltházas, forró hangulatú műsorral ünnepelte az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban.

Édesanyja és édesapja már jegyben jártak, amikor valamin alaposan összekülönböztek. Olyannyira, hogy a menyasszony még a jegygyűrűt is visszaadta leendő párjának. Ekkor történt, hogy mindkettőjüket meghívták a szentkirályi Farkas családhoz, egy disznótorra. A vendégségbe még külön-külön érkeztek, ott azonban a bánatos vőlegény egy szívhez szóló magyarnótával visszahódította kedvesét. Így születhetett meg 1948 áprilisában Fejős Jenő, akinek felmenői az apai és az anyai ágon is a nóta szerelmesei voltak.

– Ez az én örökségem, amivel nem tud mit kezdeni az APEH – mondta az ezüstkoszorús nótaénekes, majd hozzátette, hogy nemcsak ő, hanem a fellépők mindegyike valamilyen kerek évfordulóhoz érkezik ebben az évben. – Az ötlet a márciusi nótaest utáni beszélgetéskor született, amikor Bokor János barátom elárulta, hogy idén lesz hatvanéves, szerveznének is számára egy jubileumi műsort Budapesten, de ő nem szívesen ünnepelne a fővárosban. Mivel tudta, hogy én áprilisban töltöm be hatvanadik életévemet, felvetette, hogy tartsuk meg Kecskeméten az ünnepi estet. Ötletét örömmel fogadtam, annál is inkább, mivel énekestársunk, Miklóssy József is 2008-ban érkezik el a hatodik ikszhez.

Hogy ne csak férfiak szórakoztassák a közönséget, mind a három „hetvenkedő hatvanas” meghívott egy-egy hölgyvendéget is. Bokor János Hatvani Kiss Gyöngyit, Mikóssy József Somogyi Erikát, Fejős Jenő pedig Szentendrei Klárát, aki negyven éve van az énekesi pályán. Színpadra lépett az énekesek sorában Nógrádi Tóth István, a Nótaénekesek és Dalszerzők Országos Szövetségének elnöke is, elsősorban azonban mégiscsak idősebb Farkas Bélát, a Hírös Cigányzenekar vezető prímását ünnepelték, aki hatvan éve prímás.

Fejős Jenő a Hírösnek elárulta, a születésnapi nótaest legkedvesebb pillanatai voltak, amikor unokái – Fejős Dóra, Bogdándi Lilla Kata és Bogdándi Márk – együtt énekeltek vele a színpadon.

Programok kavalkádja három napon át

Zene, tánc, gasztronómia, kiállítások és más kulturális események, felhőtlen szórakozás egy összetartó kecskeméti településrész valamennyi korosztálya számára: mindez része volt a harmadik Hunyadivárosi Napok rendezvénysorozatának. A helyi részönkormányzat és segítőik, támogatóik ezúttal is kitettek magukért: színes, ugyanakkor tartalmas programok sokasága várta a három napos fieszta résztvevőit.

Élt, él és élni fog az üldözött magyar nóta

Kecskeméten rendszeresen hallhatnak, láthatnak magyar nóta esteket az emberek. Legutóbb a Hírös Hét Fesztivál keretében rendeztek nagysikerű találkozót a műfaj szerelmesei számára, városunk főterén. Ebben a programban több, magas állami elismerésben részesült énekes, illetve zenész vett részt, elég, ha csak a Kossuth-díjas Kalmár Magda, vagy ifjabb Sánta Ferenc nevét említjük. A magyar nóta azonban az utóbbi időben - úgy tűnik - egyre inkább szálka az állami felsővezetés szemében

- A magyar nóta a népdalból fejlődött ki, amelyről köztudott, hogy nem ismerjük a szövegíróját, illetve a zeneszerzőjét - mondta Fejős Jenő. - Amíg össze nem gyűjtötték, a hazai népdalkincs szájhagyomány útján terjedt. A magyarosodás korában, az 1800-as években kezdtek jófülű, jólelkű emberek a népdalhoz hasonló műveket írni. Ezeket nevezzük magyar nótának, amelynek végül is egyek a gyökerei a népdaléval, hiszen ahhoz hasonlóan népünk lelkét, életét tárja elénk egy-egy megzenésített vers formájában.

- Milyen a helyzete ma ennek az évszázados hagyományokkal rendelkező műfajnak?

- Számomra már az is felfoghatatlan, hogy Magyarországon a magyar nóta helyzetéről kell beszélgetnünk. Elképesztő, hogy hazánkban harcolni kell azért a műfajért, melynek remekeit apáinktól, nagyapáinktól, déd- és ükapáinktól örököltük. Ha a magyar nótát szégyelljük, őket is szégyellnünk kell? A saját véleményemet mondom, amikor kijelentem, hogy politikai okokat látok a magyar nóta jelenlegi üldözése, de legalábbis háttérbe szorítása mögött. A Rákóczi szabadságharc után a tárogatót tiltották be, Haynau az aradi tragédia után a szomorú, a bús nótákat üldözte, de rossz világ járt a magyar nótára Rákosi korában is. Döbbenetes, hogy ezekkel az időkkel kell egy napon említeni a műfaj mai hányattatásait is.

- A demokráciában nincs lehetőség arra, hogy hatalmi szóval betiltsák a magyar nótát. Mégis, hogyan küzdenek ellene?

- Egyszerűen elveszik tőle a teret. Valamikor nem múlhatott el vasárnap, hogy ne kapcsoltuk volna be a rádiót, amikor kezdődött a Jó ebédhez szól a nóta. Ma már ez a műsor sem él. A televízióban - kivéve a Duna Televíziót - szintén mellőzik a műfajt. Kiskunfélegyházán született Solti Károly, a magyar nótázás koronázatlan királya. Ez állt azon az emléktáblán is, amelyet 2005-ben szerettünk volna elhelyezni szülőházának falán. Nem sikerült. A táblát összetörették, és olyat készítettek, hogy "Solti Károly, a népies műdal nagy előadóművésze." Kell ennél többet mondani? Mindezek ellenére optimista vagyok. Gaál Gabriella mondta: Volt már aki betiltotta a nótát, rá nem emlékszünk, de nóta még mindig van. Azt pedig én teszem hozzá, hogy mindig lesz is, amíg magyar ember él a Földön. Kecskeméten legközelebb október 13-án szombaton találkozunk a közönséggel, az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban.

Feltöltés időpontja: 2007.10.02 10:51 (Kecskeméti Lapok)

"Beléptünk az Unióba, mégis szól a magyar nóta!"

Marosvásárhelyi nótakedvelő közönséget még nem kényeztetett ennyire el dalos csapat, mint a pénteki Farsangi nótaszó címû fergeteges műsort kínáló kis "összmagyar" társaság, a Ferkó István összeállításában és szellemes, mókás konferálásában zajló előadáson, a Kultúrpalota nagytermében. Jakab Attila és zenekara gyôzte szusszal és vonóval-verôvel, a mozgalmas, kétrészes mûsort úgy muzsikálta végig, hogy pillanatnyi megtorpanása nem volt. Marosvásárhelyiek, felvidéki, vajdasági és természetesen budapesti, kecskeméti énekesek váltogatták egymást a mikrofonnál, kezdte Szilágyi Árpád, ragyogott Koós Éva, aki a ráadásban operetténekesi értékeit is megcsillogtatta, láttuk Iványi Árpádot, Matus Ernőt, mindketten beérett, rutinos mûvésznek számítanak immár, kecskeméti nótacsokorral lepett meg Fejôs Jenő, a Szentgyörgy-rend lovagja, a mindig mosolygós, piros arcú, "kettőtíz magas" – temperamentumában a mi drága Balogh Dénesünkre emlékeztetô – vastaps-ember, "arisztokratikus" rangot kölcsönzött az estnek a Magyar Nemzeti Filharmónia szólistája, Somogyi Erika mûvésznô, elragadó volt maga készítette pompás öltözékében a "világjáró" Kolossy Piroska, és akár egymaga is elvitte volna a hátán az egész farsangot a nóta-sómen: a sírva-vigadás és komikum között "borkorcsolyázó" Miklóssy József. Kedves és némileg megrendítô epizódként épült a tudatunkba Kilyén Ilka színmûvésznô jelenése (Erdély és Európa apropóján) Tamási Áron Erdélyi társaság címû novella- remekének esszenciájával, melyben a román királyi csendôr eltapossa a három nép dalait egyaránt szépen szólaltató furulyát, az írói intés egyértelmû ma is: Erdély azoké, akik kultúráját megértik és megbecsülik, megôrzik, és tovább adják az egymást követô nemzedékeknek. (Európa, fûznénk hozzá: nemkülönben.)

A magyar nóta- és dalirodalom széles palettáját felmutató mûsort gazdag operett- ráadással tetézték a mûvészek, a legnépszerûbb áriák, kettôsök tették fel a koronát a farsang végi estre, melynek, számomra legalábbis, új tanulsága kínálkozik: az, hogy hovatovább nemcsak önzetlen kultúrszponzoroknak, hanem a vállalkozói szféra másfajta embereinek is érdemes odafigyelniük a magyar nótára: itt, Erdélyben is. Szélesedik a dalkedvelôk tábora, ez anyagilag is érdekes lehet, ha szemfüles pénzember veti szemét az új "piacra". Mi, nézôk, "nótafogyasztók" mindenképpen nyerünk vele.