A hungarikumok védelmében

Budai Beatrix énekesnő Budapesten született.

1989-tõl kezdte zenei tanulmányait. A Kispesti Zeneiskolában indult „zongorista" pályafutása és a kispesti Ady Endre Zenei Általánosban zenei osztályában végzett. 1996-ban felvételt nyert a lőrinci Vörösmarthy Mihály Zenei Gimnáziumba. 1998-ban már vidéken, a Váci Zeneművészeti Szakközépiskolában folytatta tanulmányait magánének szakon. 1999-ben Sasvári Sándor megalapította SASI-TESHOW nevű zenekarát, melyben a zenekar megszűntéig vokálozott. 2000-ben érettségi után tagja lett az Operettvilág színtársulatának, mellyel 2006-ig Európában és a tengerentúlon is nagy sikerrel lépett fel. 2003-ban Ausztráliában 1 hónapig vendégszerepelt Lehár Ferenc: A Víg özvegy c. nagyoperettjével. 2003. októberében Szombathelyen a városi sportcsarnokban Kálmán Imre Marica grófnőjében énekelte Manja, a cigánylány szerepét. 2003. októberében Felvidéken, a Komáromi Színházzal Neil Simon: Furcsa pár c. vígjátékában játszotta Gwendoline szerepét. 2006-ban Maros Gábor társulatának tagja. Szerepei: Kálmán Imre: Marica grófnő – Manja a cigányasszony, La Mancha lovagja - Házvezetőnő. 2007-től az MTV Csináljuk a fesztivált című műsor vokalistája. 2007-ben megnyerte a Hálózat Televízió Nefelejcs Nótashow tehetségkutató műsorát.

Budai Béla zongoraművész 1951-ben született Budapesten. Hat éves korától zongorázni tanult, majd Filharmónia Működési Engedélyt kapott. l969-1975-ig a vendéglátó iparban dolgozott. 1975-től kizárólag műsor kiséréssel foglalkozik. 1981-1990-es évek közepéig rendszeresen járt Kanadába és az Egyesült Államokba. A felsorolás igénye nélkül az alábbi művészekkel turnézott: Horváth Pista, Harangozó Teréz, Máté Ottília, Agárdi László, Kibédi Ervin, Melis György, Aradszky László, Poór Péter, Kalmár Magda. Az 1994-es USA-beli turnén a Csongrádi Kata - Harsányi Frigyes csapattal többek között 1 hétig vendégei voltak Carter elnöknek, aki a Habitat for Humanity fővédnöke. Az egyik műsor alkalmával magát Cartert is sikerült kísérnie, aki a Habitat himnuszát énekelte. Magyarországon szinte mindenkivel dolgozott; így a Vidám Színpadon egy zenés darabban Bajor Imrével, Nádas Györggyel és Csala Zsuzsával, Papadimitriu Athinával, amit évekig nagy sikerrel játszottak az ország nagy kultúrházaiban és színházaiban is telt házak előtt.

 -Beatrix – Petőfitől kölcsönözve – minek nevezzelek? Magyarnóta-énekesnőnek, operett-énekesnőnek?

 Budai Beatrix: Több műfajban is otthonosan mozgom, így énekesnőnek nevezem magam. Nagyon sokféle zenét hallgattam gyermekkoromban is, hiszen apukámat szinte az összes fellépésre elkísértem, s ő kiváló énekesekkel, színészekkel dolgozott együtt. Magyarnóta -énekesekkel és könnyűzenészekkel is. Otthon pedig jazz-t hallgattunk kazettáról. Így az összes létező zenei stílussal „megfertőződtem.” Már gyermekkoromban elhatároztam, hogy énekesnő leszek, de azt nem, hogy melyik műfajban. Középiskolás koromtól, amit hozott a sors, több stílusban kipróbáltam magam. Hála Istennek sok helyre hívnak hol operettet, hol nótát énekelni.

 -Technikailag azonban nem mindegy, hogy mit adsz elő.

 Budai Beatrix: A zeneművészeti szakközépiskolában klasszikus képzést kaptam, így könnyebb műfajt csak később énekeltem. Vallom, hogy a magyar nótához is szükséges a képzett hang. Ma sajnos sokan úgy énekelnek a tv-kamerák előtt, mintha kocsmaasztalnál lennének. Úgy érzem, hogy az operett és a magyar nóta, az a két műfaj, mely passzol hangi adottságomhoz.

 -Béla, te mikor határoztad el, hogy zenész leszel?

 Budai Béla: Anyagi ágon – négy-öt generációra visszamenőleg - zenészcsaládból származom. Egy nagybátyám cimbalmosként az Állami Népi Együttes alapító tagja volt. Nagypapám pedig bőgős volt. „Ott nőttem fel” az Erkel Színházban, már három-négy éves koromban jelen voltam a próbákon. A színpad süllyesztőjéből hallgattam a zenét és az énekeseket.

 -Hol tanultál zenét?

 Budai Béla: A Benczúr utcai Erkel Ferenc zeneiskolába jártam, ott tanultam zongorát és klasszikus zenét 10 éven keresztül. Nagyon komoly koncertek voltak az iskolában. Érdekes módon ott szeretettem meg a kor könnyűzenéjét. A jazzt és a tánczenét. Kipróbálták zenei képességeimet egy ún. ötórai teán. Megfeleltem, s már 16 éves koromtól vendéglátóhelyeken zongoráztam. Ebből elég jól meg tudtam élni. Előfordult, hogy egy nap 12 órán keresztül zenéltem. Akkoriban még nagyon sok zenés kávéház, vendéglő, presszó volt, melyek árait a magyarok pénztárcájához voltak igazítva. Visszasírom azt a korszakot, mert legendás előadókkal játszhattam nagyon kellemes helyeken. Abban az időben nagy éjszakai élet volt, többek között ott ismerkedtem meg Máté Péterrel, Cserháti Zsuzsával, s aztán Ők csábítottak el a kisérés felé. Később a vendéglátóhelyeken már nem becsülték meg a zenészeket. A zenész csupán kelléke lett a vendéglőnek. Ha valami probléma volt, akkor a zenekart hibáztatták. Mindig zenekarokban játszottam, dobos, basszus gitáros mindig volt. A csapat mindig változott, mert a vendéglátóiparban nem lehetett azzal muzsikálni, akivel szerettem volna. Az Országos Szórakoztató Zenei Központ (OSZK) határozta meg azt is, hogy kivel mehetünk ki Nyugatra, ahova általában egy-egy beépített embert kiküldtek az adott zenekarral. Ha valaki „tégla-gyanús” volt, akkor máris kiszálltam a zenekarból, hiába ért azzal anyagi kár. Egyszer egy hároméves skandináviai szerződést azért utasítottam vissza, mert tudtam, hogy a zenekar egyik idős tagja beépített ember. Így aztán a vendéglátóiparral nem mentem ki külföldre. Első külhoni utamat zongorakísérőként tettem meg olyan művészek társaságában, akiket barátomnak tudhatok.

 -Beatrix, te is a zongorával kezdtél. Ez az ún. „zongora-kötelező” miatt történt, vagy apád nyomdokába akartál lépni?

 Budai Beatrix: Nem volt ilyen célom, mert tudtam, hogy én ahhoz nem lehetek soha olyan képzett. Igaz, apu mutatatta meg nekem kislány koromban a zongora billentyűit, s tanított meg néhány gyermekdalra. Amikor Budáról Kispestre költöztünk, szüleim zenei általános iskolába írattak be. Zeneiskolában viszont csak egy év múlva tanulhattam, mert lekéstük a beiratkozást. Szüleim ezért magánúton a kerület legjobb zongoratanárához járattak. Olyan jól megtanultam zongorázni, hogy két-három év múlva már az iskola 100 tagú kórusát kísértem és kamarazenéltem is.

 Budai Béla: Bea, három év alatt megtanulta hét-nyolc év zeneiskolai anyagát.

 Budai Beatrix: Arra bíztattak, hogy jelentkezzek a konzervatórium zongora szakára. A legnagyobb produkcióm, melyre büszke vagyok: Rachmaninov Cisz-moll prelude-ja volt.

 -Végül is a váci konzervatóriumba kötöttél ki, de már magánénekre jártál.

 Budai Beatrix: Pesti gimnazistaként egy musicel-stúdióba jártam az Aranytíz Művelődési Központba. Tanáraim O.Kovács Szilveszter –aki előbb volt énekes, mint tv-és - és felesége Óhegyi Filoretti voltak. Énekórán sokszor kérdezték, miért nem járok konziba. Akkor Szilveszter a Vácott tanított, s rábeszélt: próbáljak meg felvételizni a magánének-tanszakra. Megfogadtam a tanácsát, felvettek, s ott tanultam tovább.

 -Szopránnak képezték a hangod?

 Budai Beatrix: Először nem. A gimnáziumban sokáig alt, illetve tenor szólamot énekeltem. A konziban egy év alatt úgy „kinyitották” a hangomat, hogy jelenleg akár három oktávon belül is tudok énekelni. A legjobban a magasabb lágékban érzem jól magam.

 -Még középiskolás korodban kerültél Sasvári Sándor zenekarához?

 Budai Beatrix: Igen, pont 18 éves születésnapomon jelent meg az a lemez, ami kereskedelmi forgalomba került. A Sasi-Teshow egy családi zenekar volt, melyben Sasvári Sándor nővére volt az énekesnő, akinek férje dobolt az együttesben. Édesapám akkoriban nagyon sokat dolgozott együtt Sanyi sógorával, így adott volt, hogy ki lesz a billentyűs. Az egyik barátnőm pedig vokálozott. Így apu révén kerültem be – próbaéneklés után - az együttesbe, vokálozni. Majdnem négy évig működött ez a tíz tagú zenekar. Musicaleket, latin dalokat és rock and roll-t játszottunk.

 -Voltak példaképeid?

 Budai Beatrix: Nem csak voltak, vannak is! Példaképeim: Máté Ottilia, Kovács Apollónia- mindkettőtől nagyon sokat tanultam, az utóbbitól főleg a színpadi alázatot. A színpadi mesterséget pedig Zsadon Andreától és Szolnoki Tibortól tanultam meg. Érettségi után ők hívtak engem az Operettvilág társulatába. Ezt is apu révén értem el. Ő mindenhova beajánlott, én pedig megfeleltem. Vinnem kellett egy klasszikus dalt és egy operettet is. Kezdetben a kórusban énekeltem. Akkor készültünk Strauss: Egy éj Velencében c. darabjára, melyben már volt egy rövid szólóm is. Így indult el operett-karrierem. 2000-től hat éven keresztül játszottam Zsadon Andreáékkal.

 -A szombathelyi Marica grófnőben már komoly szereped volt.

 Budai Beatrix: Így van, Manját, a cigányasszonyt énekeltem. Maga a darab Manja dalával kezdődik. Ezzel dobtak be igazán a mély vízbe. Később Kalmár Magda adta át nekem ezt a szerepet, amikor már egy másik társulattal turnéztam. Az Operettvilág társulatával több külföldi vendégjátékon vettem részt. Velük léptem fel szilveszteri gálákon Zürichben, Frankfurtban, Bécsben és Ausztráliában. Az utóbbi helyen, egy hónapon keresztül a Víg özvegyet adtuk elő saját díszletekkel, jelmezekkel különböző városokban.

 -Payer András nyilatkozta lapunknak: Olyan zenekarok élnek meg, akiknek fogalmuk sincs a szakmáról, s tagjaik nem tudnak zenélni. Betáplálnak egy rendszert a szintetizátorba, s úgy csinálnak, mintha zenélnének, pedig nem érinti a billentyűt a zongorista keze. Így órákon át „kamuznak” egy lakodalmon, vagy bármely összejövetelen. Az élő zenét játszó művészek közben otthon éheznek. Ezt kikérem magamnak! Balogh Csibe Jenő, aki Magyarország egyik legjobb jazz-zongoristája volt, abba halt bele, hogy nem tudta kifizetni a villanyszámláját. Béla, osztod ezt a véleményt?

 Budai Béla: Teljes mértékben egyetértek. Jenőt nagyon jól ismertem, segítettem is anyagilag. Nem az egyik legjobb, hanem a legjobb zongoristája volt az országnak, minden műfajban otthonosan mozgott, s tán ez okozta a vesztét. Nagyon sok irigye volt. Az ilyen kamu-zenélés megcsúfolása a magyar zenei hagyományoknak. Tudás nélkül lehet ezzel pénzt keresni. Természetesen ez nem csak a zenélésre vonatkozik.

 -Megéri ma hiteles, tehetséges művésznek lenni Magyarországon?

 Budai Béla: Anyagilag nem, de az önbecsülés miatt igen. Azt mondják a tehetségesekről: jaj, szegény, ő egy nagyon jó zongorista. De azt hívják el haknikra, akik technikailag kiválóan tudják kezelni a hangszerüket. Nem játszanak rajta, csak nyomogatják a gombokat. Ezzel spórolnak is, mert így elég egy jó szintetizátort kezelő embert megfizetni a zenekar helyett.

 -Nem féltetted lányod, amikor erre a pályára lépett?

 Budai Béla: Dehogynem! Minden nap úgy kelek fel, hogy azon gondolkodom: mit tartogat számára a jövő ezen a pályán? Féltem, hogy ebben a farkastörvényekkel irányított világban, melyben nincs barátság, összetartás, s az irigység dominál hogyan fog boldogulni. Látom, hogy a fiatal tehetségekre mennyire irigyek az idősebb, már befutott énekesek.

  -Bea, nem csak operettben szerepeltél, hanem prózában is. Mégpedig egy Neil Simon –darabban…

 Budai Beatrix: Igen, a Furcsa párban, melyet a komáromi színházban játszottunk. Történt, hogy egy felvidéki színészkollegámmal Zsadon Andráékkal turnéztam Németországban. Őt felhívta a színház rendezője, hogy tud-e valakit az Operettvilágból, aki beugrana Gwendoline szerepébe. Kollegám rávett arra, hogy 2 nap alatt betanuljam a szöveget. Így egy lejárópróbával és külön súgóval meg tudtam oldani a feladatot. Ezzel a darabbal aztán Tatán és Bábolnán is felléptünk.

 -Lámpalázas típus vagy?

 Budai Beatrix: Egy minimális drukk mindig van bennem, de csak addig, míg színpadra nem lépek. Természetesen ezen a prózai előadáson nagyon izgultam. Hiszen nem csak szöveget kellett mondanom, hanem játszanom is. Ettől függetlenül jó kedéllyel, könnyedén vettem az akadályokat.

 -2007-ben volt Nefelejcs Nótashow. Ki bíztatott, hogy vegyél részt ezen a vetélkedőn?

 Budai Beatrix: Anyukám olvasta az interneten, hogy lesz ez a verseny a Hálózat Tv-ben. Befizette nekem – tudtom nélkül – a jelentkezési díjat, majd arra kért, hogy menjek el a meghallgatásra. Elmentem, s a zsűri beválogatott a tv-ben szereplő 28 ember közé. A zsűriben helyet foglalt: Berkes János, Kállai Bori, Madarász Kati, Nagy Edmund és Lengyelfi Miklós, volt tv-és szerkesztő, a Ki mit tud? ötletgazdája. Nagy megtiszteltetést jelentett számomra, hogy ő adta át a díjat. Sajnos, azt a 6 millió forintot, amit papíron nyertem, eddig nem kaptam meg. Ezért perben is állok a Nefelejcs Nótashow céggel. Tudtommal nincs kifizetve a zsűri sem. A versenyt úgy hirdették meg, hogy 12 millió forint pénzbeli nyereményt osztanak ki a díjazottak között. Az eredményhirdetésnél közölték: ez nálam 6 millió forint értékű exkluzív szerződést jelent. Tehát ledolgozhatom a nyereményt. Több száz előadást, Cd-t és DVD-t ígértek erre az évre, ebből sem lett semmi. Magánúton sem lehet CD-t kiadnom, mert akkor a szerződés szerint megbüntethetnek. A legborzalmasabb az volt, hogy meghirdették a Nefelejcs 2-t, a nevezési díjakat beszedték, de nem tartották meg a versenyt. Ekkor, idén augusztusban döntöttem úgy, hogy ügyvédhez fordulok. Az egész vetélkedőnek egyetlen egy hozadéka volt, hogy sokan megismertek engem, s hívnak az ország különböző tájaira. Az MTV-ben is vokálozom a Csináljuk a fesztivált c. műsorban. Az idősebb nótaénekesek közül ezért sokan irigyek rám, sőt úgy tudják: megkaptam a 6 millió forintot.

 - Béla, milyen terveid vannak a jövőt illetően?

 Budai Béla: A jövőt a lányomban látom, hogy tovább viszi ezt a műfajt, és remélem, hogy így ketten még nagyon sok örömet tudunk szerezni a nóta, operett és zene kedvelőinek.

 -S mi lesz 10-20 év múlva? Ki fogja hallgatni a magyar nótát? Azt a magyar nótát, melyet a komolyzene-kedvelők és a rockerek többsége nem igazán kedvel.

 Budai Béla: Abban bízok, hogy lesz igény a hiteles magyar zenére. Tudatosan száműzik a magyar nótát, a népdalokat a médiumokból. Veszítsük el gyökereinket- ez a cél.

 Budai Beatrix: Annak idején az OSZK-ban vizsgázni kellett, ha valaki magyar nótát akart énekelni. Ez a vizsgarendszer és az ehhez kötődő működési engedély megszűnt, így bárki énekelhet a színpadon. Ha pénzed van, akkor bemehetsz egy kis kereskedelmi tv-be, s magyar nótát énekelhetsz a kamerák előtt. Ezzel is lealacsonyítják a magyar nótát, ami abszolúte nem könnyű műfaj. Ha zeneileg képzetlenektől halljuk a nótákat, akkor meg lehet érteni, miért is idegenkedünk tőle.

 -Béla! Barátod, Agárdi László színművész indul el a MIÉP színeiben a ferencvárosi időközi országgyűlési választáson. Milyen embernek ismered őt?

 Budai Béla: Lacit több mint 20 éve ismerem, s csak jót tudok róla mondani. Őszinte, mindig kiállt az igaz ügy mellett, nem tűrte el környezetében a hazug, ámító embereket. Ezért is, szókimondó volta miatt, száműzték a szakmából. 1991-ben egy hosszabb kanadai turnén vettünk részt, és ez alatt sokat beszélgettünk Lacival. Elmondta, hogy mennyire szívén viseli a magyarság állapotát, a szegények sorsát, s kiáll a család és az értékek mellett. Ha megválasztanák olyan politikus lenne belőle, akire mindenki joggal, okkal felnézhetne.

Medveczky Attila