,,Úttalan utakon…/ De túl lélek-határon,/ túl gondolaton, túl minden álmon valami messze vár reánk,/egy fénysugár e rút világon:/ talán egy “mindent felejtés”./ Talán egy “mindent újrakezdés”/ a végső sziklaszálon.” (Wass Albert)

Bordás Cilire egy kedves ismerősöm hívta fel a figyelmemet: – Nézd meg, milyen gyönyörűséges verseket ír ez a hölgy! Így kezdtem kutatni Cili után és rájöttem, hogy nem csak verseket ír, hanem csodálatos énekhangon szólaltatja meg a magyar nótáinkat határon innen és túl.

Kérlek, mesélj nekünk eddigi életedről!

Nagyszalontán, Arany János szülővárosában láttam meg a napvilágot. Sokat jelent ez számomra mai szemmel nézve, mert igazi magyarságot szívhattam mélyen magamba, és büszke vagyok e városra.

Arany János és a híres csillagász Kulin György mellett vannak még jó néhányan a város szülöttei közül, akik híres emberekké váltak. Ilyen például Zilahi Lajos író, Sinka István költő, Kiss István Kossuth-díjas szobrász, Arany János nagyszalontai bronzszobrának az alkotója, Kósa Ferenc magyar nyelvész, Kiss Ferenc Kossuth-díjas orvosprofesszor, a Szentágothai Kiss Anatomiai Atlasz egyik szerzője, a budapesti Anatómiai Intézet Igazgatója (1935-1961), Toldi Miklós (1320) bihari birtokos nemesről nem is beszélve.
Gyermekkorom általában felhőtlennek mondható. Korán kezdtem el szavalni is, énekelni is. Szüleim elmondása alapján 4 éves koromban. Ezért apukám – akiről még el kell árulnom, hogy zenész (klarinéton/szaxofonon játszik) – sorra elkezdte a magyar nótákat tanítani. Hatéves koromban már 86 magyar nótát tudtam.

Az érdeklődésem felkeltése nem volt nehéz, mert a nóta az életünk része lett. Otthonunk számtalanszor volt a “Mulatság” színtere. Természetesen cigányzenekar kíséretével. Édesanyám különleges, gyönyörű hangja ezeket a felejthetetlen estélyeket még csodálatosabbá varázsolta. Mai napig, ha egy új nótát tanulok, azt neki is meg kell tanulnia, mert tőle is akarom hallani, az érzelemvilágát érzékelni úgy is, ahogyan ő adja elő. Őstehetség! Istentől kapott egy olyan kincset, ami felbecsülhetetlen. Annyira egyedi, különleges nem csupán a csengő, öblös hangja és hangszíne, hanem a lelkülete is. Így csak Apollónia tudott rajta kívül még magyar nótákat előadni.

Első nyilvános fellépésem nem színpadon, hanem a szalontai katolikus templomban volt 5 éves koromban, ahol karácsonykor az éjféli misén a “Csendes éj”-t énekeltem, ráadásul németül, ugyanis apai ágon bajorok a felmenőim. Első iskolai évnyitómon pedig több száz ember előtt szavaltam el Petőfi egyik legszebb költeményét, a „Szeptember végén”-t.

Hétéves koromban kezdtem el zongorázni tanulni, amit 11 évesen a kolozsvári zeneiskolában zongora-kürt szakon folytattam. Zenetanáromnak, házitanítómnak, Erdélyi Józsefnek, aki egyben édesapám barátja, nagyon sokat köszönhetek. Egyedi módon oktatott, az emberi egészet nézte. A zongoraórák mellett sokat sportoltunk, úsztunk, tornásztunk, énekeltünk, szavaltunk, sakkoztunk. Ilyen tanárról ma már csak álmodik az ember.

Édesapám nagyon sok versre tanított meg. Rengeteget foglalkoztak velem a szüleim. Sokat olvastak, szavaltak, énekeltek nekem, és meséltek a régi szép idők világáról, Nagy-Magyarországról. Talán ide vezethető vissza, hogy a zene, a nóta, a vers, az irodalom szerelmese lettem. A nemzeti öntudatomat is nekik köszönhetem. Tisztelem, szeretem, becsülöm a hazámat s a nemzetemet.

Van egy testvérem is, egy öcsém, aki szintén a zenei pályán tevékenykedik, igaz, teljesen más zenei irányzatban. Nagyon jól dobol, disc jockey s egy lemezcég managereként dolgozik. Nemrég nyitott egy saját kiadót is itt, Németországban. Büszke vagyok rá, akárcsak a szüleimre. A gyökér, a család nagyon fontos egy ember életében. Az Istenről nem is beszélve. Nélküle nincs, nem létezik igazi lét.

Mikor hagytad el az országot és miért? Avass be minket életed nagy döntésébe!

Szüleim 29 éve hagyták el Nagyszalontát és települtek át Németországba, München városába. Én családegyesítés címén jöttem ki utánuk. Itt élünk ma is.

A volt bemutatótermem

Mi a munkád? Hobbiként műveled az éneklést és a versírást, vagy hivatásos művészként élsz?

Belsőépítészettel, lakberendezéssel foglalkozom. Éveken keresztül volt egy nagyon szép bemutatótermünk München belvárosában. Az éneklést intenzívebben 2009-től folytatom ismét. Egy belső késztetés okán kezdtem el ismét a zene felé fordulni, mint ahogyan a versírás területén is a belső hang volt a mozgatórugóm.
2009 májusában indultam a „Csendül a Nóta Nemzetközi Magyar Nótaverseny”-en, amit 4 évente szoktak Magyarországon megrendezni. Ennek döntős résztvevője lettem. Ezt akkor a Duna Televízió is rögzítette.

Innen indult el magyar nóta előadói pályám. 2012-ben az Újvidéki Rádióban elkészültek rádiófelvételeim és hanganyagom, amit Johan János Prímás és cigányzenekara kísért. Nem sokra rá, szintén Újvidéken a városi Tv leforgatta ezeknek a felvételeknek a videoklipjeit. Sokat köszönhetek ennek a városnak és az Újvidéki Rádió zenei szerkesztőjének, Skorutyák Veronkának, valamint a városi Tv akkori igazgatójának, Horváth Tibornak és a későbbi igazgatójának Hoffmann Arthur úrnak. Ők hittek bennem és láttak valami mást, ami kicsit eltért a mai megszokottól, hogy az ő szavukkal éljek, mert autentikus módon szólalnak meg a magyar nóták.

Az élet egy különös találkozást is tartogatott számomra, amit akkor igazán fel sem tudtam fogni, ennek a mély jelentőségét annyira nem is értettem. Ez nem volt más, mint találkozás Kovács Apollóniával, a „Magyar Nóta Királynővel”. Lelki kapocsnak nevezném ezt ma már, és tudom azt, hogy találkoznunk kellett egymással. Életem egyik legmarkánsabb periódusa volt. Lelki társai vagyunk egymásnak, ezek az ö szavai voltak. Nagy dolog ez, de óriási teher és feladat is mindannak eleget tenni, amiket rám hagyott és lélekben egybekötött.

Azt mondta, tudta, érezte, hogy egyszer megérkezik az az ember, akinek a stafétabotját át tudja nyújtani. Fiatalkori énjét látta meg bennem. Videofelvételeimet legelőször neki mutattam meg, és azt mondta, hogy ezek a felvételek forradalmasíthatják a mai magyar nóta műfajt, mert annyira autentikusak, szépek, igényesen megszerkesztettek,hogy ezzel újból még a fiatalabb generációt is meg lehetne nyerni a műfaj számára.

Ő ösztökélt az álmom továbbálmodására is, hogy egyszer a 100 Tagú Cigányzenekarral közösen felléphessek. Apollóniától a ”Mit keres a temetőben” című nótájával búcsúztam el a temetésén, amit akkor a 100 Tagú Cigányzenekar kísért. Talán ott, akkor, abban a pillanatban lélekben Poli szelleme is jelen volt. Mindenesetre valami óriási lelkierőt adott nekem, hogy a nagy bánatom ellenére végigénekelhessem. Ma sem tudok más magyarázatot adni erre.

Énekeltél vagy verseket írtál először? Hol olvashatták első költeményedet? Volt-e mentorod, segített-e valaki eligazodni az irodalom ösvényén?

A versírás csak később kezdődött. Igaz, diákkoromban is írtam már verseket, de ezek sajnos mind elkallódtak. Nincsen mentorom, aki segítene az irodalom ösvényéin eligazodni, ez nekem mind egytől-egyig a bensőmből fakad és a lelkem hangja. Költeményeimet a facebook oldalamon osztottam meg először, és ezt is csupán az egyik barátnőm, kolléganőm, Bagdi Erzsi ösztökélésére. Magamtól soha sem kerültek volna fel még ide sem. Így végül is neki köszönhető, hogy más is olvashatja a verseimet.

A 100 Tagú Cigányzenekarral

Tagja vagy-e idehaza valamelyik irodalmi vagy művészeti társaságnak?

Még eddig nem vagyok egyik irodalmi társaságnak sem tagja, de nem zárkózom el tőle, hogy valamelyiknek tagja legyek a jövőben. A Hungarikum védjeggyel ellátott és címmel kitüntetett 100 Tagú Cigányzenekarnak vagyok a Háziasszonya. Erre a titulusra nagyon büszke vagyok, és boldog, hogy viselhetem. A tavalyi év novemberében egy verssel leptem meg a zenekart, és a 28. születésnapjukat ünneplő koncertjükön a Liszt Ferenc Zeneakadémián el is szavaltam:

Amikor 100 tüzes szív egyszerre dobban

Felgördül a függöny, felcsendül a zene,
Örömtől ragyog a közönség szeme.
Száz tüzes szív mind egyszerre dobban,
A húrokon a dallam szinte lángra lobban.

Szerte a világnak számtalan színpadán,
Varázslatos muzsikátok csodás hangja száll.
Mennyei Szikra ez, mitől izzik bennetek a vér,
Bánatosan sír a hegedűtök, s kacag, ha öröm ér.

Vár reátok a publikum, s oly sok dobogó,
Zengjen hát húrotok, mely kacagó, zokogó.
Játsszatok, csak játsszatok! Ez Isten adta kiváltságotok,
Zenétek is hozzá száll, hisz ez a ti imádságotok.

Őrizzétek hagyatékát Bartóknak, Kodálynak!
Ápoljátok örökségét Biharinak, Dankó Pistának!
Mutassátok meg e kincset a széles nagyvilágnak,
S vigyétek hírnevét szép Magyarországnak!

Száz cigány szív, száz magyar lélek,
Istentől reátok száz áldást kérek!

(Bordás Cecília, München, 2013 novembere)

Hungarikum címük elnyerése alkalmából pedig egy újabb verssel örvendeztettem meg a zenekart:

Hungarikum

Suhogva száll a szélben
A büszke magyar lobogó,
Csodálatos zene szól,
Fényárban úszik a dobogó.

Száz hangszer varázsol
Kezében a száz cigány virtuóznak.
Magyar érzés árad a színpadon,
Mi értelmet ad a szónak.

Hungarikum!!!
E címben nyert dicsőséget,
A nemzet elismerő szavát,
Mely felvonja történelme legszebbik zászlaját.

Emeljétek magasra e dicső zászlórudat!
Isten adjon szerencsét és mindig jó utat.
Muzsikátok csillogjon, mint ezernyi száz karát,
Ragyogjátok be a világ összes nemzetének színpadát!

(München, 2014 áprilisa)

Kik a kedvenc költőid? Kitől olvasol leginkább? Kik azok a magyar nóta énekesek, akikre büszke vagy?

Kedvenc költőim? Hát van egy jó néhány: Arany János, Petőfi, Ady, József Atilla,Wass Albert … A magyar nóta műfajában Kovács Apollónia a példaképem és az édesanyám. De nagyra becsülöm és csodálattal adózom Madarász Kati és Gaál Gabriella előtt is. Jávor Pál különleges előadói stílusa, karizmatikus egyénisége végett egy igazi unikum, akárcsak László Imre vagy Kalmár Pál. Számomra a magyar nóta megszólaltatói, a magyar cigányzenészek különleges tehetségük miatt nagyon nagyra becsült művészek. Itt a sor szinte végtelen, ezért el sem kezdem, mert nem szeretnék kihagyni senkit sem. Nélkülük nem lenne magyar nóta műfaj ma már. Sokat köszönhetünk nekik a mai napig. Lélekben eggyé olvadt a magyar lélek ebben a műfajban velük.

A “Hungarikum”-mal

Könyved vagy lemezed jelent-e már meg?

Még nem jelent meg lemezem, de tervben van ez is a jövőben. Verseskötetemet a rajongóim hónapok óta követelik. Őszintén bevallom, hogy erre magam sosem gondoltam volna, hogy kiadott verseskötetem legyen. Én pusztán kedvtelésből és belső indíttatásból írok. Szinte csodával határos, hogy mennyire megszerették a verseimet. Ezt a sorsra és a jó Istenre bízom ismét, majd eldől, hogy mi lesz verseimnek a predestinációjuk.

Hol szoktál fellépni? Láttam, hogy a 100 Tagú Cigányzenekarral is álltál egy jó néhányszor színpadon, akkor nagyon csinos magyaros ruhában énekeltél.

Fellépéseim főképp Magyarországon, de más országokban is vannak, pl: Szlovénia, Erdély, Délvidék… A 100 Tagú Cigányzenekar jó pár koncertjén részt vettem már. Óriási örömmel töltött el, hogy tavaly, az év végi Nagykoncertjükön is meghívott vendégművész lehettem ugyanúgy, mint a Liszt Ferenc Zeneakadémián tavalyi év novemberében. 2014-ben pedig az a megtiszteltetés ért, hogy megkaptam a „100 Tagú Cigányzenekar Háziasszonya” címet.

Milyen sikere van a magyar nótának? Csak magyar a közönség, vagy más nemzetiségűek is szívesen részt vesznek a nótaesteken?

A magyar nótát az egész világon szeretik, és szívesen hallgatják. Sok külföldi kifejezetten ezért utazik Magyarországra, hogy ennek a különleges hangulatát megélhesse, és ezt a cigányzenekarok előadásában élvezhesse.

Cili, nem bántad meg, hogy idegen hazában telepedtél le? Örülsz, hogy a nagyvilág szabadsága után a hazád mindig tárt karokkal vár?

Nem bántam meg. Igaz, nem az én döntésem volt, hanem a szüleimé, hiszen én még gyerek voltam akkor. De örülök, hogy Bajorországban élhetek, mivel egyik ágon a gyökereink ide is vezetnek. A hazám, a szívem az így is ugyanaz marad! Tudod, Évi, magyarságtudatunk és a nóta karöltve jár egymással. A magyar nóta szövegeiben a magyar ember érzelemvilága tükröződik vissza. Megnyilvánul vágyakozása, teret kap egész identitása.

Milyen céljaid, vágyaid, álmaid vannak, amit el szeretnél érni?

Erről most inkább még nem nyilatkoznék, de imáimban kérem a jó Istent, persze, ha ő is úgy gondolja, hogy megadja nekem, vagy megadja nekünk.

Cilikém, én a magam és a szerkesztőségünk nevében nagyon szépen megköszönöm, hogy interjút adtál számunkra. Kívánok neked erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet és sok sikert. Kérlek, továbbra is méltón képviseled hazánkat, bármerre jársz a nagyvilágban!

Igyekszem, Évikém. Én köszönöm a lehetőséget. Mottóm: ”NYELVÉBEN ÉL A NEMZET”. A nóta úgy régen, mint ma is, nemzetmegtartó. Ezért szeressük, ápoljuk és óvjuk úgy, mint édesanya hőn szeretett gyermekét. Mindnyájukat szeretettel üdvözlöm a távolból, de lélekben mégis közelről: Cilike.

Megpillantott boldogság

Hideg van! Minden megdermedt vagy éppen pihenni tér,
A lélek egyre csak vacog, kihűlt a forró szenvedély.
Ősz van! Köd borult a tájra, a földön sárgult, száraz levelek,
Minden, mi egykor szép volt, ma kopár lett, nincsen már kikelet.

Elmereng-e még a szív, mikor a felhők mögül megcsillan a fény?
Vagy örökre bezárul, hisz reményről a napsugár sem beszél?!
Ki hozhat nyarat, vagy éppen hírt a tovaszállt igaz boldogságról,
Mikor tavasszal is csupán képzeletté vált a megpillantott tündérálom?

(München, 2014. október 28.)

A fény

Égi örök ifjú, egy bohém lélek,
Másra nem vágyik, csak hogy szeressék végleg.
A napfényben ne a felhőt kutassák, keressék,
Mögötte is a napnak sugarát,a fényt szeressék.

Mondja kedves, ön a távolba merengeni képes?
S lehozná még a csillagokat is, ha kérem?
Aztán lenne néha pajkosan komisz?
Hogy elcsodálkozzak magam is?!

Annyi szépet megél az ember, lelke mégis árva,
Bolyongva kutatja másik felét a nagyvilágban,
S talán nincs is oly messze, oly távol?
Csak rossz felé vette az irányt, ezért nem találja Ámor?!

(München, 2014. augusztus 25.)

Egek tengerén

A mindenség, a fény vagy a semmi az,mi vagy te nékem?
Maga a remény, vagy a végtelen talán, mi élteti lényem?
Ó egek! Ti, ki láttátok ragyogni, szabadon szárnyra kelni lelkem,
Ti mondjátok meg, vagy maga a hallgatás legyen az, mi örökre átövezi létem!

Mennybéli boldogság, üdvözült lét átitatva, társként kísérvén engem,
Megannyi drága érzés, mik távoli bércekre repítették lelkem,
Ti lesztek talán egykor, kik újból életre keltvén szunnyadó, érző lényem,
Zuhanva, elveszve az egek tengerén, újjá születve felélesztitek azt, mi elhagyá ábrándos, szerelmes szívem.

(München, 2014. május 30.)

Kávéházi rege

Elpattant egy húr az ütött-kopott hegedűn,
Nem hallatszik nóta már, mikor magasra hág a derű.
Árnyék, emlék az csupán, mit néha még látnak ott,
Mikor a kávéházi csillár fénye megvillan a díszes falakon.

Öreg apóka törzshelyén kávéját lassan hörpintgeti,
Miközben unokája rakoncátlanul nadrágját tépegeti.
Vajon miről is szólna, ha mesére fognánk vén fejét,
Mit mondana, ha valóban szeretnénk hallani történetét?

Néha még fel-felvillan egy-egy mosoly ráncai mögött,
Álmélkodva nézi mind azt, amit csak ő lát már a négy fal között.
Majd csészéjét csendben tányérjára visszahelyezi,
Fizetek, főúr! – kiáltja, s a pénzt az asztalra teszi.

Kalapját felvéve, még egyszer körülnézve áttekint a fényes szalonon,
Szomorú pillantással búcsút vesz, s helyet foglal egy kinti padon.
A fiúcska nem érti, mitől lett hirtelen ennyire búskomor,
Hisz befelé még boldogan fütyörészett a vén bolond.

Kis hegedűjét előkapva, nagyapja nótáját kezdi el játszani,
De az öreg csak némán néz, s könnyeivel alig bír küzdeni.
Feltekint a magas égre, mintha hívó szót hallana,
Mélyen felsóhajt, szíve nagyot dobban, s imádott kávéháza előtt meghala.

(München, 2014. március 12.)

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet