Balogh Imre neve leginkább a magyarnóta-kedvelők körében csendül ismerősként. Karcagi kitérő után Debrecenbe visszatért műsorvezető évek óta szervez a megyeszékhelyen színvonalas nótadélutánokat, nótaesteket. Ezek szinte kivétel nélkül mind telt házasak. Leginkább műsort vezet és rendez, de olykor maga is mikrofont ragad. Nem törekszik a legismertebb nótaénekesek soraiba, amatőr magyarnóta-énekesnek nevezi magát. Amatőr, mert nincs zenei végzettsége, és nem kapott működési kártyát. Mint mondja, saját erőből, szorgalomból küzdötte fel magát oda, hogy kérik az előadásait, műsoros estjeit.

Hogyan alakult a kapcsolata a magyar nótával?

Balogh Imre: Édesanyám nótaszerető asszony volt, nagybátyáim szintén. Az adottságot, tehetséget tőlük örököltem. Fiatal koromban még nagy dolog volt, ha háznál volt rádió, lemezjátszó. Ezeket hallgatva értek az első komoly nótaélmények. A ’60-as ’70-es évek híres magyar nótásai adták az indítékot a mai tevékenységemhez. A magyar nyelv ápolása, a magyarságtudat erősítése áll a gondolkodásom központjában. Ez, a magyar nóta szeretetemmel együtt adja hobbimat, munkámat, legfőbb tevékenységemet, a nótás rendezvények szervezését. A nóta a bölcsőtől a koporsóig elkíséri az embert, hiszen a magyar nótában éppen úgy benne van a boldogság, mint a szomorúság. Költőinktől, íróinktól mély érzelemvilágot tükröző versek, nótaszövegek születtek, amelyeket világhírű zenészek alakították felejthetetlenné. Hudák Ilonával kötött házasságom révén Karcagra kerültem.

Karcag híres nótás város, több kiváló nótaénekese van.

Balogh Imre: Valóban, és ez a közeg ösztönzően hatott rám. Elmentem a rendezvényeikre, összeismerkedtem a nótarendezvények fellépőivel. Ez már a 2000-es években volt. Úgy éreztem magam, hogy „hej, ha én is köztetek lehetnék…”Az ismeretség barátsággá érett. Olyannyira, hogy Karcagi Nagy Zoltánt egy alkalommal megkértem, hogy hallgasson meg, mit lehetne kezdeni a hangommal? Biztatott. Mondta, a hangom jó alapanyag. Tanuljak és lehet belőlem valaki. 2007. április 30-án vettem részt az első nótaversenyen, ott különdíjjal jutalmaztak. Még az év júniusában Orosházán léptem fel, ahol Tarnai Kiss László azt mondta, hogy ha az éneklést húsz évvel ezelőtt kezdtem volna, mára a legnagyobbak között lehetnék; de még most sem késő elkezdeni, van mit keresnem a színpadon. Beiratkoztam Nógrádi Tóth István budapesti daliskolájába, és szorgalmasan jártam a hetenkénti foglalkozásokra. Siliga Miklós, Kokas László, Tarnai Kiss László, Pere János voltak a tanáraink. dr. Fehér Eszter, Turai Kiss Mária, Simor Zsóka, Osváth Magdi, tanulótársaim voltak, azóta már mindennapos vendégei a színpadoknak. Az iskolát azonban nem sikerült befejeznem, egy hónap hiányzott a vizsgáig.

A betegségem abbahagyatta velem. Tanultam viszont sok olyan dolgot, amit a mai munkámban meg tudok valósítani. Főleg a rendezés terén. Szoktam ugyan énekelni is, leginkább a Lovarda színpadán, és mostanában egyre több más helyen is, de számomra a nagy énekesek bemutatása, a fellépéseik szervezése, a közönség ilyen igényeinek kiszolgálása előbbre való. 2008. május 4-én volt az első saját szervezésű nótaestem. Az azóta eltelt hét év alatt már a harmincnyolcadiknál tartok. Ebben a feleségemmel együtt dolgozom. Kezdetben vállalkozóként, majd múlt év márciusától a Debreceni magyar Dal és Nótaszínház Egyesület keretén belül teszem ezt. Célom, hogy a magyar nóta újra éljen.

Ez, ha lassan is, de kezd valóra válni, hiszen az országban egyre több magyar nótás rendezvény van.

A magyar nóta kultúránk mindig is vitatott értékű része volt. Ezzel együtt igen sokan kedvelik. Mégis, miért kell időről időre bizonyítania a nótának, hogy helye van a magyar kultúrában?

Balogh Imre: A magyar nóta az egyik népzenei hagyományunk. Olyan értékű kincs, mint például a népviselet. Ezt szerencsére egyre többen kezdik felismerni, és 2014-ben a hungarikum szintjére emelték a klasszikus magyar nótát. Ez nem a mulatós, rock ritmusra átírt dalokat jelenti, hanem a korábban cigánymuzsikával megzenésített hallgató nótákat és csárdásokat. Sajnos a fiatalok már nemigen művelik a klasszikus magyar nótát. Sokkal inkább az ettől idegen, átírt, rockosított egyendalokat. Pedig nagy igény van a magyar nótára, látva a műfaj fejlődését. Példaként említhetem Debrecent, ahol a miénken kívül még két magyar nóta egyesület működik.

 Fotó: Molnár Péter ©

A magyar nóta eredete több mint 200 évre nyúlik vissza. A műfaj máig is megmaradt. Az ’50-es évek politikája nemkívánatosnak mondta ki, úri mulatozásnak titulálták, pedig akkor is a szegényebb néptömegnek volt a kedvelt dallama. Sok vívódás és harc ment azért, hogy a magyar nóta ne veszítse el kedveltségét, vonzerejét. Az ország magyarnóta-énekesei sokat küzdöttek, hogy a rádióban, tévében szerepelhessen újra ez a műfaj, ami főleg az idősebb korosztály szívéhez szól, lelkét melengeti meg.

Milyen a magyar nóta megítélése napjainkban? Vannak-e folytatói a műfajnak?

Balogh Imre: A Dankó rádió nótaműsorai sokat lendítettek a műfaj újraélesztésében, de még mindig van bőven munka. Sok segítség és főleg anyagi támogatás kell ahhoz, hogy a magyar nóta elérhesse a méltó helyét. Gondolok itt arra, hogy az állam anyagi támogatás terén több segítséget adjon. Iskolákban kezdjék újra a népdal- és a magyar nóta oktatást, hogy azt akár választott tantárgyként is tanulhassák a diákok. Kedveltessük meg az ifjúsággal ezt a műfajt, ami egyben nyelvünk ápolását, nemzeti értékeink megtartását is jelenti. Nagy művészeink – például a már elhunyt, kétszeres Kossuth-díjas Bessenyei Ferenc is – nagy szeretettel énekelték, éneklik a magyar nótát. A műfaj folytatásáról örömmel mondhatom, hogy sok tehetségkutató magyar nóta versenyt rendeznek. Itt tehetséges fiatalok tűnnek fel, akik követői lehetnek a halhatatlan nótakirályoknak és nótakirálynőknek.

Korosztályfüggő-e a magyar nóta szeretete?

Balogh Imre: Némileg. Egy énekes akkor tud kimagasló előadást nyújtani, ha már korban is megérett rá. Így van ez a hallgatósággal is. A nótaelőadások általában telt házasak, és látom, a közönség között vannak fiatalok is.

Születnek-e napjainkban nóták? Ezeknek mik a jellemzői?

Balogh Imre: Manapság is sok magyar nóta íródik. Vannak igen neves magyarnóta-szerzők. Siliga Miklós, Bicskey Dániel, Weisz Irma, László Mária – utóbbi megkapta 2014-ban az év nótaszerzői díjat. A mai magyar nóták ugyanazok, mint a száz-százötven évvel ezelőttiek, hiszen a magyar nótának megvan a verselésben, dallamvilágban a szigorú szabálya. Ezeket ma is be kell tartani. Bicskey Dániel például a több száz nótája után ma is tud újakat alkotni. Függetlenül attól, hogy az érzelemviláguk semmit sem változott. Ma már több tízezer nóta van, melyek közül sok feledésbe merült, viszont a nóták gyöngyszemei örök életűek. Ilyen például a „Vén cigány”, és ilyenek a hazafias nóták. Ezeket soha nem lehet elfeledni.

Mint nótás embernek, mit tesz hozzá az életéhez a magyar nóta?

Balogh Imre: A magyar nóta az életem, ez tölti ki minden percemet, órámat. Nótával fekszem, nótával ébredek. Ha utazom is, azon gondolkodom, hogy mivel tudnám színesíteni az előadásokat. Életem napos oldala a magyar nóta, de a rendezvényeimen több vendégtől hallottam már, hogy egy ilyen előadás elvarázsolja őt, napokig, hetekig él annak boldogító hatása alatt. Hosszúak, körülbelül négy órásak az előadások, de sok vendég még szívesen maradna.

Kedvencei?

Balogh Imre: Rengeteg kedvenc nótám van. A legelső, amit sikerrel énekeltem, a Kiskereki betyárcsárda. De kedves nekem minden magyar nóta. Sokszor valami megüti a fülemet, azt addig gyakorlom, amíg színpadra nem vihetem. Többnyire az internetről tanulom a nótákat, onnan gyakorlom be. Most éppen nagyon beleéltem magam egy újabb nótába, a „Minek turbékoltok búgó vadgalambok” címűbe. Mindezek ellenére a betyárdalok állnak hozzám a legközelebb.

Más zenei műfaj is érdekli?

Balogh Imre: Az egyesületünk keretében lehetőségünk van más magyar dalok színpadra vitelére is. Például a Kovács Erzsi emlékest februárban, amely ugyan nem magyar nóta előadás volt, de a mi korosztályunk szívéhez mégis közel áll. Kedves, nosztalgikus élmény volt. Előadásainkról nem zárjuk ki a könnyű műfajt sem. Az egyetlen kitétel, hogy magyarul szóljon.

– Kovács Zsolt –