- Pici koromban verseket dünnyögtem - mondta Müller Péter Sziámi-, amikről kiderültek, valójában dalok. Tizenkét-tizennégy éves koromban költő akartam lenni, és vittek is Weöres Sándorhoz, Kormos Istvánhoz, Vas Istvánhoz, akik biztattak. Azt hittem, költő leszek. Aztán abbahagytam. Aztán évekkel később megkeresett egy barátom, hogy írjak nekik dalszöveget. Ez volt az URH együttes.

- Nyolc éves voltam - mondta Kemény István, amikor először írtam verset, de akkor még nem merült fel, hogy egy versből dal is lehet.

- Weöres Sándor doktori disszertációjában - élénkült föl Bereményi Géza-, ami a vers születéséről szól, azt írja, a költő fejében mindig a ritmus van előbb. Rájöttem, én nem vagyok költő. Ha meghallom a zenét, fejben azonnal sorokra osztom. Elkezdem az elsőt, ami magától értetődik, ugyanis ez jut eszembe a dallamról. Mire eljutok a szöveg közepére, addigra jövök rá arra, miről is szól a dalom, aztán a végére kell tenni egy tekerést.

- Én a Géza dalszövegein nőttem fel -jegyezte meg Müller Péter Sziámi.

- A vers a lírai én kitüremkedése - állapította meg Lovasi András, és ez olyan szépen hangzott, hogy a közönség vigyorgott - Ha azonban dalszöveget írsz- folytatta -, akkor az önmagad számára lehet menekülés. Próbálkoztam én is a lírai kitüremkedéssel, de kiderült, tehetségtelen vagyok ahhoz.

- Amikor Cseh Tamással találkoztunk - mondta Bereményi-, Tamásnak eszébe se jutott, hogy magyar dalszöveget énekeljen. Vagy hogy énekes legyen. Festő akart lenni, és én erőltettem rá a magyar szöveget. Azért szerettem volna mindig is dalszöveget írni, hogy aztán énekelhessem. Magamban. Amikor megyek az utcán. Vagy ima helyett. Most már szinte csak a saját szövegeimet éneklem. Némán. Úgyhogy a célom elértem.

- Ez a napi sláger... - bólogatott Lovasi - Tizennyolc éves koromban egyfajta menekülésnek tűnt a szolgáltatóipari zenélés. Aztán hazamentem, fáradt voltam, nem ment az elalvás, és a fejemben az utolsó hallott dal forgott, hogy "gyere velem az erdőbe..." Órákon át. És olyankor hiába rázod, ütöd a fejed, nem megy ki belőle...

-...aztán elalszol - folytatta Bereményi-, és ha reggel fölébredsz, megint ez a dal jön elő. Ez is azt mutatja, mekkora hatalma van a dalszövegírónak. Gyerekkoromban, ahol nevelkedtem, mindenki énekelt. Főleg, ha berúgtak. A nők munka közben is, a vasalót lengetve... Gyí a ló, gyí, a gyí, a trapp, trapp... ezen nevelkedtem. Nálunk a nők, most már tudom, Zsüti, G. Dénes György dalait énekelték. Nálunk arrafelé még a haldokló is énekelt. Nyitva volt az ajtó, benéztem Winkler nénihez, és látom, énekel. Kérdeztem másoktól, mi van vele, mondták, hagyjam, haldoklik. Van egy történet, nem megy ki a fejemből. A szüleim mesélték, hogy volt Pesten, a Semmelweis és a Kossuth utca sarkán egy presszó. Abban énekelt Buzogány Manci, akihez egy nap zsidó fiatalember lépett. Lerakott a zongora tetejére egy maréknyi drága ékszert, aztán megrendelte a Jiddise mámét. A zenekar eljátszotta, s mikor a dalnak vége lett, a fiatalember főbe lőtte magát. Ugyanez történt egy katonatiszttel, egy másik helyen, aki a Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarországot rendelte meg.

- Minden idők legnagyobb világslágere a Szomorú vasárnap, az öngyilkosok himnusza - jelentette ki Müller Péter - Kis trükkel lett azzá, mert hogy az öngyilkosok mellé a szöveget egy rendőrriporter, Jávor László tette: "Szomorú vasárnap száz fehér virággal, Vártalak kedvesem, templomi imával..."

- Olyan magyar nótás ez a dal - állapította meg Kemény István - Alapjában véve ez egy magyar nóta. Emlékszem, amikor a kilencvenes években először hallottam Lajkó Félixet, jöttem rá, milyen is valójában az igazi magyar nóta.

- A magyar nóta - lelkesült fel Lovasi -, asztali zene. Ülve hallgatták, nem táncoltak rá, legfeljebb egy kis csárdást.

- A Szomorú vasárnapnak a dallama is varázslatos - jegyezte meg Bereményi - Bár ha a szövegében nem lenne egymás mellett a két szó, hogy szomorú és vasárnap... A világban mindenütt ismerik a vasárnapi depressziót, ami délutánonként ér el bennünket. Rendszeresen csináltam, csinálom, hogy ha a dallam nagyon szép, akkor frivol, sőt cinikus szöveget írok rá, azért, hogy az érzelgősséget csökkentsem. És fordítva. Semmi kis dalra filozofikus szöveget írok. És működik.

- Nekem az első sor a legfontosabb - mondta Lovasi - Mert általában egy kép. Képet látok. Sokszor van ez a fontos kép, ez az egy sor, amit nem is tudok folytatni. Legfeljebb fél év múlva. Akkor jövök rá, mi is ez valójában, s olyankor már nem is kell mást csinálni, csak leírni az előttem lévő képet.

Álmos, meleg szombat délután volt. 13 óra. Három neves dalszövegíró meg egy költő érkezett a Petőfi Irodalmi Múzeumba. Rövid nadrágban Lovasi András, égszínkék ingben és zokni nélkül Bereményi Géza, soványan, feketében Kemény István, és tűzpiros, hosszú ujjú ingben, kabátban, napszemüvegben és szalmakalapban Müller Péter Sziámi.

A VI. Budapest Transzfer Nemzetközi Írótalálkozón arról kérdezték őket, miért lett belőlük dalszövegíró? És mire jó egy Szomorú vasárnap, és el lehet-e bújni a szöveg mögé?

- Én már azonnal dalszövegeket akartam írni - mondta Bereményi.

- Kamaszkoromban - mondta Lovasi-, próbálkoztam versírással, de tizennyolc éves koromban ennek vége lett, lezárult. Attól fogva kizárólag dalszövegeket akartam.

- Egy zeneszerző mondta nekem - magyarázta Bereményi-, hogy a zene az szignál. Hívó jel. Bartók írta, hogy gyerekkorában a zene úgy hatott rá, hogy minden sorban egy-egy gesztust látott: ölel, fenyeget... A dalszöveg az összes többi szövegtől abban különbözik, hogy mint a szó, elszáll. Tehát nincs cenzúra. Nyomtatás sincs. Nem fontos, mert ott a memóriában. S miközben írod, a szabadságod végtelen.

- Sokszor van az - komorult el Lovasi -, amikor megszólalni már nem lehet. De dallal még igen. Én ezt tartom az ének erényének, ezért szeretem a dalt annyira.
Álmos, meleg szombat délután volt. 14 óra, amikor a három dalszövegíró és a költő a teremben fölállt, kiment. Lovasi rövidnadrágban, Bereményi zokni nélkül, Sziámi szalmakalapban, Kemény meg soványan, feketén.

Scipiades Erzsébet / Népszava

Forrás:http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=550893