Gyűjtés - Tarnabod (Fotó: Legeza Dénes István)
A „cigányság szent ünnepének” nevezte Choli Daróczi József a minden év áprilisának első hétvégéjén megrendezendő ROMA KULTÚRA NAPJÁt. A megemlékezést első alkalommal 1993 áprilisában tartották neves cigány művészek Budapesten a Magyar Írószövetség székházában.
Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség
(részlet)
Kanyargó Ér mentén fekete, magyar föld |
Volt az én testemnek életet adója, |
Földből élő ember az édesapám is, |
Olyan rég nem szóltam magyar szóval róla. |
Visszajött az űzött, agyonhajszolt lélek, |
Amit csak álmodtam, amibe' csak hittem!... |
Magyar Dankó Pista, áldjon meg az isten, |
Hogyne szeretnélek, hogyne éltetnélek... |
|
|
|
|
Józsa Judit: Czinka Panna (1711-1772) a csodaprímás (kerámiaszobor)
|
|
(részlet)
Magyar Héten a magyar cigánynak |
Hadd hódoljon a magyar dalos, |
Hadd maradjon emléked szívünkben |
Könnyharmatos, virágillatos. |
|
Húzd rá cigány, te örök, te áldott, |
Virulj mindig, dicső nótafa, |
Halhatatlan híred ragyogását |
Be ne födje feledés hava! |
|
|
|
|
Újra elindult körútjára Dankó Pista, a zseniális magyar nótaszerző kicsiny társulatával, s tavasz nyílása óta gyönyörködteti szebbnél szebb, új nótáival a nagyobb vidéki városok közönségét. Dankó most útba ejtette Nagyváradot is, ahol az elmúlt esztendőben olyan lelkesen fogadták, s ma este már fölhangoznak a kesergő és vidám Dankó-nóták a Bazár-vendéglő udvarán, ahova bizonyára seregestől fog özönleni a közönség, hogy kedvencét üdvözölje, s igazi, nemes élvezetet szerezzen magának. Az összes dalok, amiket Dankó társulata elő fog adni, teljesen újak, s mindenütt nagy tetszésben részesültek.
(részlet)
Brassó városa egy nyári napon megtelt piros plakátokkal. Dankó hirdette, hogy a daltársulatával odaérkezik.
A jegyzett napon meg is érkezett Dankó. Megnézte a termet, amelyben dallani fog, s megnézte, hogy mennyi jegy kelt el előre.
- Lesz itt annyi ember, - mondotta a vendéglős, - hogy be se férnek!
Dankó hát vígan megebédelt a társulatával együtt.
Ahogy ott ülnek a feketekávé mellett a vendéglő udvarán, Dankó meglátja a temérdek Cenk-hegyet. Alföldi ember: álmélkodik rajta.
- Hölgyek és urak! - mondja a társulatának, - délután úgy sincs dolgunk gyerünk fel arra a hegyre.
A dalosoknak tetszett az ötlet. Dankót különben is szerették.
- Hát csak gyerünk.
Megtöltetnek egy kosarat borral, egy kosarat sonkával, kalácscsal, azzal megindulnak.
A Cenk persze magasabb, mint amekkorának látszik. Pihengetnek közben, iszogatnak is közben. Jó uzsonna-idő, mikorra felérkeznek.
Áll Dankó a hegyormon és bámul. Nézi a tájat hosszan, szótlanul. Felnéz az égre is.
- Fiúk! - fakad ki végre költői lelkesedéssel, - oly közel vagyunk a jó Istenhez: fujjuk el neki a műsort!
Isznak egyet előbb, aztán csoportba állnak. Danolnak oly szépen, mint a nagyközönség előtt.
Megint isznak, megint dalolnak. Uzsonnáznak is. Megint isznak, megint dalolnak. Egyszercsak azt látják, hogy a nap lecsúszik a hegyek mögé.
A brassóiak odalenn nem kaptak aznap nótát.
süss a szegény cigányra!” |
|
|
|
|
(részlet)
Öreg cigány hegedűjén szomorúbb és szebb a bánat, |
Eltemeti a babámat, elsiratja a hazámat |
S szebb hajnalról zeng a húrja, reménykedve vár: |
Mikor minden magyar nagyság, magyar vígság újra támad! |
|
|
Gitáros (fotó: Legeza Dénes István)
|
|
Nagy csend marad utána, csendek csendje, |
melyből támadnak ritka dallamok, |
fel-felzsongnak s elülnek rendre-rendre |
s másukat csak sír-csendben hallhatod. |
S aztán valami álombeli forgás |
kezdődik s mintha zaj hallatszana, |
valami hömpölygés, valami morgás, |
mintha a földkerekség forgana. |
|
|
(hanganyag)
|
|
(részlet)
Szóljon hát Rácz Aladár édes cimbalom-szava, mondva a gyöngéd és gyöngédségében félelmetes Couperint az ő tücsök-színű kezével.
(részlet)
|
nem csonttörés, nem aggkor, |
olyan lesz, mint egy bár, |
|
|
|
|
|
(részlet)
Nincs rajtuk bugyogó sem, |
fülbe- és nyakba-való sem, |
|
Serken a vérből az ünnep, |
|
|
|
|
(részlet)
Mikor Prometheus a megkészíttetett |
|
Sárból kigyúrta az emberi nemzetet, |
Egy estve a vidám mű-látó istenek |
|
Vacsorára az ő házához mentenek. |
Mikor már keresztet tettek sok kancsóra, |
|
Műhelyébe mentek ők konkokcióra, |
S ottan nézegetvén a kész embereket, |
|
Csudálták isteni formájú képeket. |
Hát egyszer eszébe a' jut egy istennek, |
|
Hogy egy tréfás mását kék csinálni ennek, |
Ráhagyja az egész kompánia, s végre |
|
Körömhegyig isznak nagyobb erősségre. |
Mindenik elkezdi a vizes sárt gyúrni, |
|
Az elkészült masszát egy halmazba túrni. |
|
|
(részlet)
Oh! mikor ez a seb idebent megsajdul, |
Lelkem minden húrja átrezeg a jajtul; |
„Húzd rá cigány, mondom, egy keservest, ingyen”, |
És a cigány húzza, áldja meg az Isten; |
Könnye pergi át a barna ábrázatot… |
– Adjatok, adjatok amit Isten adott. |
|
|
(részlet)
Hanem midőn zaj, lárma csendesülve, |
Uralmat nyer hegedű, cimbalom, |
S már hangszerével csaknem összenőve |
Méláz el a cigány a bús dalon, |
S szeszélye, kedve most dalt dalra szőve, |
Zokogva sír húrján a fájdalom: |
Balázs szívébe is mélyebbre járt |
E hang, mint bármilyen Hayden, Mozart. |
|
|
(részlet)
zsír haján a rossz kenőcs |
csípőn kötve csücske kettő |
nyakán lóg a másik kettő. |
jó vidékek, rossz vidékek |
jár a szél és zörg az ág. |
|
|
(részlet)
De ma már oly halkan, elfolyva, remegve jön |
mint beesett szemek gödreiben |
remegve fölcsillan a könny. |
|
Nem magamért sírok én: testvérem van millió |
és a legtöbb oly szegény, oly szegény, |
még álmából sem ismeri ami jó. |
|
Kalibát ácsolna magának az erdőn: de tilos a fa |
és örül ha egy nagy skatulyás házban |
jut neki egy városi zord kis skatulya. |
|
|
|
|
(részlet)
Vár szorult védelme, Vajda fényes terve, |
Cigányok gyűlése, Harci zendülése. |
Csóri eszes volta, Hősök többi dolga, |
Ez ének rendében Le van írva szépen. |
|
Egyszer volt özönviz, mióta a világ; |
Egyszer nyit, száz évben, az áloe-virág; |
Egyszer esett, mondják, kutyavásár Budán: |
Egyszer a hős dádék romlása Nagy-Idán. |
|
Múzsa, te, ki nem jársz idres-bodros konttyal, |
Vézna bőrödet sem fested bécsironggyal – |
De piros, de pozsgás napégette arcod: |
Te segíts, méltóan elzengnem e harcot! |
|
Add rívó hegedű búgását dalomnak, |
Cincegő zengésit húros cimbalomnak, |
Klarinétok füttyét, dobok dobbanását, |
Harsány trombitákkal összeroppanását. |
|
Önts szájamba édes, hatalmas éneket, |
Mellyel örökítsem választott népedet; |
Míg a magyar nóta daliáit zengem: |
Parlagok múzsája! cserbe ne hagyj engem. – |
|
|
(részlet)
,Nem is rendes országút ez, |
Csak oly bitang, ordináré; |
Csak kacsingat jobbra, balra; |
Hogy a bagoly rugná széjjel – |
Hej, itt az is éhen halna. |
|
Oda, rajkó, porzik az út! |
Jön a vendég, a gavallér. |
Pöng a sarkantyúja még ma, |
A zsebemben meg a tallér. |
Gyomrocskádra ünnep virrad, |
Nossz' elejbe, csak elejbe –' |
„Devla – dádé – forgószél az, |
Vén boszorkány táncol benne!" |
|
|
(részlet)
Útszélen ül Mára a redves kövön, |
A kebele apró, a dereka nádszál. |
- Haj, sátrat szedett és elment messze az öröm, |
A csók, meg a dal. A büszke vadásznál |
Tévelyg valahol. Őt követi. |
|
Néz, – fehér kígyók futkosnak barna szemén, |
Varázsvonalat ír az ujja hegyével. |
"Jöjj sátán úr, segíts, mert elveszek én, |
Boszorkányige a nyomába nem ér el, |
Itt legyen, akarom, – szeressen engem!" |
|
|
(részlet)
Budapest éji, nagy álmát hozom. |
Be víg város vagy, én bús városom, |
Zsibbadtan tapint fáradt két kezem, |
Cigánnyal, borral, nővel érkezem. |
Budapest éji, nagy álmát hozom. |
|
Én vagyok a mámoros, kusza est. |
Egy városom van: szegény Budapest. |
Máshol keserü borom és söröm, |
Itt számba ömlik az édes öröm. |
Én vagyok a mámoros, kusza est. |
|
|
|
|
(részlet)
RUPI
Be, hóna alatt a hegedű.
Romák vagyunk, nem cigányok, nagyságos asszony.
ELLA
Isten lovát! A reggel még cigányok voltatok! Szóljatok idejében az embernek, ha átalakultok! Zsófikám! Vidd az ennivalót a zenész elvtársaknak!
RUPI
Élesen.
Jajjajaj! Ez még rosszabb nekünk! Elvtársaknak lenni!
ELLA
Tepertős cigánypogácsát, cigánytokányt akartam nektek tálalni. Romapogácsám nincs.
RUPI
Jaj dévlalé, romálé.
ZSÓFIKA
Húzd rá, roma! Ne gondolj a gonddal!
RUPI
Ne tessék úgy megmerevedni, mint a farkas nyaka, hát legyünk rugalmasabbak, méltóságos asszony!
(részlet)
sok kutya, sok gyerek, sok |
összebeszélt azért a húsz forintért), |
és a barátom azt mondta: húsz forintot |
adok, de a sorsomra nem vagyok kíváncsi, |
és a cigánynő nem fogadta el, |
hanem (átkozódva ugyan) elkullogott, |
eltöprengtem: ki vagyok én, |
s nem védek állatot – – – |
|
(részlet)
Cigány Kati szíve aranyóra, |
pergő nyelve babona-motólla. |
a sárga ház, mit mutat a kártya, |
lesz magának pokoltüzes kályha, |
fogságból jön édes cimborája, |
biceg, mint a meglőtt bikaszarvas, |
inog-binog, mint a gyertya lángja, |
gyászkoporsó, mit mutat a kártya, |
cimboráját viszi másvilágra, |
de áll a szerencse, áll az öröm, |
nagy pénznek van magához eránya, |
Pesten sétál, mint egy uriember, |
kivasalva hét váltóruhája, |
de a gonosz, kit mutat a kártya, |
háta mögött a kardot kirántja, |
de áll a szerencse, áll az öröm, |
habarodik aranyhaju lányba, |
szerelem áll szíve erányába, |
piciny baba, törvénytelen alma, |
itt nevet, itt nevet, lássa – |
de áll a szerencse, áll az öröm, |
végülis jót mond a kártya. |
|
Örömem áll, mint a sudárnyárfa, |
letördeli sok fekete kánya. |
|
|
|
|
Weöres Sándor: Harminc bagatell
(részlet)
állt feltűrve Bábos Dorka, |
benn a pocok táncot ropott, |
|
|
Vas István: Carmen-változatok
(részlet)
És mégis a piacon szól megint a habanéra, |
És csipőjét riszálva táncot jár szégyentelent, |
A lábain piros szattyánbőr cipő piros pántlikákkal, |
Egy piros kassziavirággal szája szögletében, |
Ha nem szeretem, ő szeret, s ha ő szeret, hát jól vigyázzak. |
Szégyen bizony, de titkolom, mert jól mondja a rommani, |
A Carmen nyelve: en retudi panda naszti abela |
Mása, vagyishogy fogd be a szád, nem száll bele |
A légy. Ki tudná ezt, ha nem mi, magyarok? |
Hát mondjuk együtt: ne szólj szám, nem fáj fejem. |
a II. világháború befejeződése Magyarországon |
|
|
|
|
Kommentáld!