Gyűjtés - Tarnabod (Fotó: Legeza Dénes István)
A „cigányság szent ünnepének” nevezte Choli Daróczi József a minden év áprilisának első hétvégéjén megrendezendő ROMA KULTÚRA NAPJÁt. A megemlékezést első alkalommal 1993 áprilisában tartották neves cigány művészek Budapesten a Magyar Írószövetség székházában.
Neumann-ház – Irodalmi Szerkesztőség
|
(részlet)
| Kanyargó Ér mentén fekete, magyar föld |
| Volt az én testemnek életet adója, |
| Földből élő ember az édesapám is, |
| Olyan rég nem szóltam magyar szóval róla. |
| Visszajött az űzött, agyonhajszolt lélek, |
| Amit csak álmodtam, amibe' csak hittem!... |
| Magyar Dankó Pista, áldjon meg az isten, |
| Hogyne szeretnélek, hogyne éltetnélek... |
|
|
|
|
Józsa Judit: Czinka Panna (1711-1772) a csodaprímás (kerámiaszobor)
|
|
|
(részlet)
| Magyar Héten a magyar cigánynak |
| Hadd hódoljon a magyar dalos, |
| Hadd maradjon emléked szívünkben |
| Könnyharmatos, virágillatos. |
|
| Húzd rá cigány, te örök, te áldott, |
| Virulj mindig, dicső nótafa, |
| Halhatatlan híred ragyogását |
| Be ne födje feledés hava! |
|
|
|
|
Újra elindult körútjára Dankó Pista, a zseniális magyar nótaszerző kicsiny társulatával, s tavasz nyílása óta gyönyörködteti szebbnél szebb, új nótáival a nagyobb vidéki városok közönségét. Dankó most útba ejtette Nagyváradot is, ahol az elmúlt esztendőben olyan lelkesen fogadták, s ma este már fölhangoznak a kesergő és vidám Dankó-nóták a Bazár-vendéglő udvarán, ahova bizonyára seregestől fog özönleni a közönség, hogy kedvencét üdvözölje, s igazi, nemes élvezetet szerezzen magának. Az összes dalok, amiket Dankó társulata elő fog adni, teljesen újak, s mindenütt nagy tetszésben részesültek.
(részlet)
Brassó városa egy nyári napon megtelt piros plakátokkal. Dankó hirdette, hogy a daltársulatával odaérkezik.
A jegyzett napon meg is érkezett Dankó. Megnézte a termet, amelyben dallani fog, s megnézte, hogy mennyi jegy kelt el előre.
- Lesz itt annyi ember, - mondotta a vendéglős, - hogy be se férnek!
Dankó hát vígan megebédelt a társulatával együtt.
Ahogy ott ülnek a feketekávé mellett a vendéglő udvarán, Dankó meglátja a temérdek Cenk-hegyet. Alföldi ember: álmélkodik rajta.
- Hölgyek és urak! - mondja a társulatának, - délután úgy sincs dolgunk gyerünk fel arra a hegyre.
A dalosoknak tetszett az ötlet. Dankót különben is szerették.
- Hát csak gyerünk.
Megtöltetnek egy kosarat borral, egy kosarat sonkával, kalácscsal, azzal megindulnak.
A Cenk persze magasabb, mint amekkorának látszik. Pihengetnek közben, iszogatnak is közben. Jó uzsonna-idő, mikorra felérkeznek.
Áll Dankó a hegyormon és bámul. Nézi a tájat hosszan, szótlanul. Felnéz az égre is.
- Fiúk! - fakad ki végre költői lelkesedéssel, - oly közel vagyunk a jó Istenhez: fujjuk el neki a műsort!
Isznak egyet előbb, aztán csoportba állnak. Danolnak oly szépen, mint a nagyközönség előtt.
Megint isznak, megint dalolnak. Uzsonnáznak is. Megint isznak, megint dalolnak. Egyszercsak azt látják, hogy a nap lecsúszik a hegyek mögé.
A brassóiak odalenn nem kaptak aznap nótát.
| süss a szegény cigányra!” |
|
|
|
|
|
(részlet)
| Öreg cigány hegedűjén szomorúbb és szebb a bánat, |
| Eltemeti a babámat, elsiratja a hazámat |
| S szebb hajnalról zeng a húrja, reménykedve vár: |
| Mikor minden magyar nagyság, magyar vígság újra támad! |
|
|
Gitáros
(fotó: Legeza Dénes István)
|
|
| Nagy csend marad utána, csendek csendje, |
| melyből támadnak ritka dallamok, |
| fel-felzsongnak s elülnek rendre-rendre |
| s másukat csak sír-csendben hallhatod. |
| S aztán valami álombeli forgás |
| kezdődik s mintha zaj hallatszana, |
| valami hömpölygés, valami morgás, |
| mintha a földkerekség forgana. |
|
|
(hanganyag)
|
|
|
(részlet)
Szóljon hát Rácz Aladár édes cimbalom-szava, mondva a gyöngéd és gyöngédségében félelmetes Couperint az ő tücsök-színű kezével.
(részlet)
| |
nem csonttörés, nem aggkor, |
| olyan lesz, mint egy bár, |
|
|
|
|
|
|
|
(részlet)
| Nincs rajtuk bugyogó sem, |
| fülbe- és nyakba-való sem, |
|
| Serken a vérből az ünnep, |
|
|
|
|
|
(részlet)
| Mikor Prometheus a megkészíttetett |
| |
Sárból kigyúrta az emberi nemzetet, |
| Egy estve a vidám mű-látó istenek |
| |
Vacsorára az ő házához mentenek. |
| Mikor már keresztet tettek sok kancsóra, |
| |
Műhelyébe mentek ők konkokcióra, |
| S ottan nézegetvén a kész embereket, |
| |
Csudálták isteni formájú képeket. |
| Hát egyszer eszébe a' jut egy istennek, |
| |
Hogy egy tréfás mását kék csinálni ennek, |
| Ráhagyja az egész kompánia, s végre |
| |
Körömhegyig isznak nagyobb erősségre. |
| Mindenik elkezdi a vizes sárt gyúrni, |
| |
Az elkészült masszát egy halmazba túrni. |
|
|
(részlet)
| Oh! mikor ez a seb idebent megsajdul, |
| Lelkem minden húrja átrezeg a jajtul; |
| „Húzd rá cigány, mondom, egy keservest, ingyen”, |
| És a cigány húzza, áldja meg az Isten; |
| Könnye pergi át a barna ábrázatot… |
| – Adjatok, adjatok amit Isten adott. |
|
|
(részlet)
| Hanem midőn zaj, lárma csendesülve, |
| Uralmat nyer hegedű, cimbalom, |
| S már hangszerével csaknem összenőve |
| Méláz el a cigány a bús dalon, |
| S szeszélye, kedve most dalt dalra szőve, |
| Zokogva sír húrján a fájdalom: |
| Balázs szívébe is mélyebbre járt |
| E hang, mint bármilyen Hayden, Mozart. |
|
|
(részlet)
| zsír haján a rossz kenőcs |
| csípőn kötve csücske kettő |
| nyakán lóg a másik kettő. |
| jó vidékek, rossz vidékek |
| jár a szél és zörg az ág. |
|
|
(részlet)
| De ma már oly halkan, elfolyva, remegve jön |
| mint beesett szemek gödreiben |
| remegve fölcsillan a könny. |
|
| Nem magamért sírok én: testvérem van millió |
| és a legtöbb oly szegény, oly szegény, |
| még álmából sem ismeri ami jó. |
|
| Kalibát ácsolna magának az erdőn: de tilos a fa |
| és örül ha egy nagy skatulyás házban |
| jut neki egy városi zord kis skatulya. |
|
|
|
|
|
(részlet)
| Vár szorult védelme, Vajda fényes terve, |
| Cigányok gyűlése, Harci zendülése. |
| Csóri eszes volta, Hősök többi dolga, |
| Ez ének rendében Le van írva szépen. |
|
| Egyszer volt özönviz, mióta a világ; |
| Egyszer nyit, száz évben, az áloe-virág; |
| Egyszer esett, mondják, kutyavásár Budán: |
| Egyszer a hős dádék romlása Nagy-Idán. |
|
| Múzsa, te, ki nem jársz idres-bodros konttyal, |
| Vézna bőrödet sem fested bécsironggyal – |
| De piros, de pozsgás napégette arcod: |
| Te segíts, méltóan elzengnem e harcot! |
|
| Add rívó hegedű búgását dalomnak, |
| Cincegő zengésit húros cimbalomnak, |
| Klarinétok füttyét, dobok dobbanását, |
| Harsány trombitákkal összeroppanását. |
|
| Önts szájamba édes, hatalmas éneket, |
| Mellyel örökítsem választott népedet; |
| Míg a magyar nóta daliáit zengem: |
| Parlagok múzsája! cserbe ne hagyj engem. – |
|
|
(részlet)
| ,Nem is rendes országút ez, |
| Csak oly bitang, ordináré; |
| Csak kacsingat jobbra, balra; |
| Hogy a bagoly rugná széjjel – |
| Hej, itt az is éhen halna. |
|
| Oda, rajkó, porzik az út! |
| Jön a vendég, a gavallér. |
| Pöng a sarkantyúja még ma, |
| A zsebemben meg a tallér. |
| Gyomrocskádra ünnep virrad, |
| Nossz' elejbe, csak elejbe –' |
| „Devla – dádé – forgószél az, |
| Vén boszorkány táncol benne!" |
|
|
(részlet)
| Útszélen ül Mára a redves kövön, |
| A kebele apró, a dereka nádszál. |
| - Haj, sátrat szedett és elment messze az öröm, |
| A csók, meg a dal. A büszke vadásznál |
| Tévelyg valahol. Őt követi. |
|
| Néz, – fehér kígyók futkosnak barna szemén, |
| Varázsvonalat ír az ujja hegyével. |
| "Jöjj sátán úr, segíts, mert elveszek én, |
| Boszorkányige a nyomába nem ér el, |
| Itt legyen, akarom, – szeressen engem!" |
|
|
(részlet)
| Budapest éji, nagy álmát hozom. |
| Be víg város vagy, én bús városom, |
| Zsibbadtan tapint fáradt két kezem, |
| Cigánnyal, borral, nővel érkezem. |
| Budapest éji, nagy álmát hozom. |
|
| Én vagyok a mámoros, kusza est. |
| Egy városom van: szegény Budapest. |
| Máshol keserü borom és söröm, |
| Itt számba ömlik az édes öröm. |
| Én vagyok a mámoros, kusza est. |
|
|
|
|
(részlet)
RUPI
Be, hóna alatt a hegedű.
Romák vagyunk, nem cigányok, nagyságos asszony.
ELLA
Isten lovát! A reggel még cigányok voltatok! Szóljatok idejében az embernek, ha átalakultok! Zsófikám! Vidd az ennivalót a zenész elvtársaknak!
RUPI
Élesen.
Jajjajaj! Ez még rosszabb nekünk! Elvtársaknak lenni!
ELLA
Tepertős cigánypogácsát, cigánytokányt akartam nektek tálalni. Romapogácsám nincs.
RUPI
Jaj dévlalé, romálé.
ZSÓFIKA
Húzd rá, roma! Ne gondolj a gonddal!
RUPI
Ne tessék úgy megmerevedni, mint a farkas nyaka, hát legyünk rugalmasabbak, méltóságos asszony!
|
(részlet)
| sok kutya, sok gyerek, sok |
| összebeszélt azért a húsz forintért), |
| és a barátom azt mondta: húsz forintot |
| adok, de a sorsomra nem vagyok kíváncsi, |
| és a cigánynő nem fogadta el, |
| hanem (átkozódva ugyan) elkullogott, |
| eltöprengtem: ki vagyok én, |
| s nem védek állatot – – – |
|
(részlet)
| Cigány Kati szíve aranyóra, |
| pergő nyelve babona-motólla. |
| a sárga ház, mit mutat a kártya, |
| lesz magának pokoltüzes kályha, |
| fogságból jön édes cimborája, |
| biceg, mint a meglőtt bikaszarvas, |
| inog-binog, mint a gyertya lángja, |
| gyászkoporsó, mit mutat a kártya, |
| cimboráját viszi másvilágra, |
| de áll a szerencse, áll az öröm, |
| nagy pénznek van magához eránya, |
| Pesten sétál, mint egy uriember, |
| kivasalva hét váltóruhája, |
| de a gonosz, kit mutat a kártya, |
| háta mögött a kardot kirántja, |
| de áll a szerencse, áll az öröm, |
| habarodik aranyhaju lányba, |
| szerelem áll szíve erányába, |
| piciny baba, törvénytelen alma, |
| itt nevet, itt nevet, lássa – |
| de áll a szerencse, áll az öröm, |
| végülis jót mond a kártya. |
|
| Örömem áll, mint a sudárnyárfa, |
| letördeli sok fekete kánya. |
|
|
|
|
|
Weöres Sándor: Harminc bagatell
(részlet)
| állt feltűrve Bábos Dorka, |
| benn a pocok táncot ropott, |
|
|
Vas István: Carmen-változatok
(részlet)
| És mégis a piacon szól megint a habanéra, |
| És csipőjét riszálva táncot jár szégyentelent, |
| A lábain piros szattyánbőr cipő piros pántlikákkal, |
| Egy piros kassziavirággal szája szögletében, |
| Ha nem szeretem, ő szeret, s ha ő szeret, hát jól vigyázzak. |
| Szégyen bizony, de titkolom, mert jól mondja a rommani, |
| A Carmen nyelve: en retudi panda naszti abela |
| Mása, vagyishogy fogd be a szád, nem száll bele |
| A légy. Ki tudná ezt, ha nem mi, magyarok? |
| Hát mondjuk együtt: ne szólj szám, nem fáj fejem. |
| a II. világháború befejeződése Magyarországon |
|
|
|
|
Kommentáld!