Alpár Géza ma lenne 100 éves. 

Még egy keveset…..



Hatvankét év van már ma-holnap mögöttem
A legszebb éveim elszálltak fölöttem
Bizony megváltoztam, másként gondolkozom
A fény is halványul a késő alkonyon
Egyre kevesebbet bír el a szív is már
Hiába elfárad az, aki sokat jár
S mert a többet is csak kis mércével mérem
Egyre kevesebb kell, amivel beérem
Azért kevés szépet még látni szeretnék
Talán kis ideig boldog is lehetnék
Még egy keveset…


Ha már nem láthatom Erdély szép hegyeit
A Magas Tátrának büszke fenyveseit
A földközi Tengert, a csodás Adriát,
S nem láthatom újra Velencét és Rómát
Leonardo mosolygó Mona Lisáját
Tintoretto csodás Szűz Máriáját
Képzeltem által még felidézhessem
Törpeségemből így felemelkedhessem
Legalább ez jusson nekem - azok helyett
Hogy pihenjen szemem a Tó tükre felett
Még egy keveset …


Hallgathassak esténként tücsök-muzsikát
Érezzem orromban virágok illatát
Lássam ,hogyha nőnek apró szőlő szemek
Mikor duzzadnak, mint kamasz leánykeblek
Figyeljem, hogy a must, hogy forr a hordóban
S az Ó-bor aranylón szökik a lopóban
Koccinthassak néha egy-egy jó baráttal
Ki mindig szemben áll és sohasem háttal
Ha szelíd mámortól megszédül a fejem
Az igazi társam fogja meg a kezem
Még egy keveset…

Szikrázó fehér hó vakítsa még szemem
A kis udvarunkban nagy hóember legyen
A fagy hűs pengéje vágjon a tüdőmbe
Felkiáltsak akkor igaz örömömben !
S úgy ámuljak el, mint valami csodán
Lám már hógolyózik az én kis unokám
Játszhassak még néha igjú szerepet
Bírja még az öreg :- mondják a gyerekek !
Csacska fonákságon még jókat nevessek
Még egy kis ideig jópofa lehessek
Még egy keveset…

Még egy keveset…..

Csak a gondviselés egészséget adjon
Munkával tölthessem minden hétköznapom
Naponta még egyszer jól elfáradhassak
Esténként kedvemre el-el nótázhassak
Ízleljem vasárnap a húsleves ízét
Halljam kanál, villa és tányér csengését
S jó ebéd után úgy hagyjam el helyem
Hogy rövid sétára még erőmből teljen
A lemenő napban hadd gyönyörködhessem
Még egy kis ideig hadd sütkérezhessem
Még egy keveset …

Szeretnék még adni, s kapni szeretetet
Néhány kérdésre még végső feleletet
Lássam öregen si még szépnek anyámat
Kísérjen utamon őszinte alázat
A hiúság, hívság már ne környékezzen
Vegyem tudomásul, hogy egyre öregszem
Ha nem teljesülhet a sok tervem, vágyam
Valami kevés nyom maradjon utánam
De addig töltsek el még békés éveket
Élhessek kedvemre még egy kis életet,
Még egy keveset….


Szigliget, 1974.


Himnusz a szülőföldről


Szűlőföld és Erdély, hogy mit jelent nékem?
E két szó muzsikál, úgy hallom, úgy érzem.
Hegyei, völgyei, virágos rétjei,
A földi világnak gyönyörű ékei..
Csörgedező forrás üdítő vizének
S a lankákon termő, sszamóca ízével
Innen indultam el még ifjú korban,
Hacsak rá gondolok, szívem nagyot dobban.
Amikor gyermeki értelemig értem,
Mikor már eszméltem,s láttam is ha néztem:
Előttem vonult el a sok játszi kaland
Mi látószögembe, öröktre itt martadt.
Édesanyám mikor a cimbalmán játszott,
Mesélik arcomon a rajongás látszott.
Amikor első hegedűmet kaptam,
Reggeltől-estéig, csak azt nyikorgattam.
Nyikorgatom most is,- nem szól olyan szépen,
A sok nyikorgásnak, már csak hasznát nézem.

Finom krémes-béles, kukorica-málé,
A tejes puliszka, jeges, habos kávé,
Mindezeknek íze itt ivodott belém,
Valamennyit érzem, itt a nyelvem hegyén.

Nagyszüleim értő, gondoskodó szívvel
Gyermeki lelkemet befestették színnel.
Szorgoskodtam gyakran, a nagyapám körül,
Szeme ragyogásán láttam mikor örül.
Ha az aprított fát szép sorjába raktam,
Fejemre barackot… meg tíz krajcárt kaptam.
Jutalmul a lova hátára ülhettem
,Mért ne hagyta volna, hisz lóra születtem.

A MAGYARNÓTA

A magyar ember szíve van a nótában

Egyszerű és természetes formában.

Benne van a fenyőerdők zúgása,

Falu felett szálló galamb búgása.

A kanyargó Tisza mentét bejárja,

Azt dalolja – ez is az ő hazája.

Vadvirágos rétek felett barangol,

Mindig talál szépet és jót valahol.

Felhők szárnyán tovaszáll az üzenet,

Felidéz sok hétköznapot, ünnepet.

Elringatja a kis gyermek bölcsőjét,

Az életnek üzenetét, örömét.

Akit elhív a csillogó nagy város,

Visszavárja az elhagyott virányos.

Gólya madár, fecske madár messze száll,

De tavasszal a fészkére rátalál.

Piros pipacs, búzavirág integet,

Kalászban már rejtőzik az ígéret.

Szőlővessző hajladozik a szélben,

Napsütésben, pacsirta száll az égen.

Aki árva nem maradhat magába,

Gyógyírt, vigaszt hoz a magányba.

Felidéz szép holdvilágos estéket,

Álmokat és napsugaras emléket.

Elsiratja ez elmúló éveket,

Bánatot és a szomorú éveket.

Áradozik az anyai szeretet,

Megindítja a gyermeki szíveket.

Sírhant felett düledező keresztet,

Kérdésekre mindig ott a felelet.

Az elmúlást juttatja az eszünkbe,

Ha elmegyünk, újak jönnek helyünkbe:

A VIRÁGNAK MEGTILTANI NEM LEHET,

HOGY NE NYÍLJÉK, HA JŐ A SZÉP KIKELET...

Budapest, 1993. december 31. Alpár Géza