Szeretettel köszöntelek a MA IS SZÓL A MAGYARNÓTA közösségi oldal
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
MA IS SZÓL A MAGYARNÓTA vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a MA IS SZÓL A MAGYARNÓTA közösségi oldal
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
MA IS SZÓL A MAGYARNÓTA vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a MA IS SZÓL A MAGYARNÓTA közösségi oldal
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
MA IS SZÓL A MAGYARNÓTA vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Szeretettel köszöntelek a MA IS SZÓL A MAGYARNÓTA közösségi oldal
Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.
Ezt találod a közösségünkben:
Üdvözlettel,
MA IS SZÓL A MAGYARNÓTA vezetője
Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:
Kis türelmet...
Bejelentkezés
Interjú a világhíru csángó prímással
A muzsikával pótolta Isten a látásom
.-.
Fotó: Nagy Mihály
.-.
„Nekem a zene többet jelent, mint más embernek a látás.
Négyéves korombanvesztettem el a szemem világát, azóta a muzsika a
mindenem. Elofog néha a
keseruség, akkor felveszem a hegedum, nótázok egy kicsit magamnak, olyankor úgy
érzem, mint mikor tavasszal az elso napsugár melengeti az ember arcát.
Megnyugszom, nem vesztettem semmit az életbol azért, mert nem látok – a
muzsikával pótolta az Isten a látásom.”
Antal „Finánc” Zoltán csángó prímás gondolatai lassan formálódnak szavakká,
mert nem a beszéd embere. A Gyimes-völgy idos zenésze szerint, aki nem szereti a
zenét, az nem él teljes életet. A muzsika az ember lelkét formálja. A csángó
zene egyedi, talán sehol a világon nem játszanak hasonlót, az „ütogardony”
hangjára valami megmozdul az emberben ott legbelül. A prímás ma is aktív, a
gyimesközéploki puliszkafesztiválon beszélgettünk, miután egy jó órát zenélt. Az
unokája kíséri az öreget, hamar széket kerítünk, majd a hegedure támaszkodva
kérdezi tolem, mi a nótám, mert azt szívesen elhúzza, addig nincs beszélgetés.
Mondom, hogy melyiket szeretem, az idos ember mosolyog egyet, majd játszik,
cifráz még egy sort a végén, aztán leteszi a hegedut, és nagyot bólint: „Látom,
jó ember, mert szereti a hegeduszót, most már beszélgethetünk.”
Udvariaskodunk még egy sort, amit én kezdek:
Nem fáradt el a fellépés alatt, Zoli bátyám?
– Hatvan éve muzsikálok, nemhogy fáraszt, inkább fiatalít. Gyógyítja a
lelket, a szívet a zeneszó, hát mifelénk csak így tartják, no meg ha igazán
belelendülnek a csángók, akkor még a halni vágyó is táncolni kezd. A jó
lakodalomba még a haldoklót is elhítták, hátha ott tér magához. Mer a mi
fajtánk szeret énekelni meg táncolni, ezzel áldott meg minket a Teremto. Nem
szeretek hiába zenélni, ha húzom, hát dübögjön a föld a talpak alatt. Dübögjön,
döngjön, onnan hallom, hogy jó a hangulat.
Hogy tudott megtanulni hegedülni, ha nem látta a kezét a mesterének, nem
látta a kottát?
– Nem látás kell a muzsikához, hanem érzés, kérem szépen, mert akinek csak a
fejébe visszhangzik a zene, az még nem muzsikus. Látással nem lehet zenélni,
azt csak a szívével tudja jól az ember. A nagyapám vitt fel a pesti doktorokhoz
négyévesen, és amikor látta, hogy oda a szemem egy rosszul sikerült operáció
után, elvitt a legjobb cigányzenész családhoz, Pulikásékhoz, hogy kitanuljam a
zenélést. Az öreg cigány rám nézett, megszánt, és azt mondta: „Olyan tudományt
adok néked ecsém, ami még a szemed világát is pótolja.” Hat évig tanított,
mentem véle mindenfelé, éccakákat zenéltem véle végig, ha nem bírtam állva,
feküdtem a lóca alatt hanyatt, úgy húzatta velem az öreg. Jött a háború,
Pulikást katonának vitték, nem volt, aki a lakodalmat zenélje. Ínséges ido volt,
még zenész sem akadt, úgyhogy tízéves koromban már én muzsikáltam a
lakodalmakban. Bevált a nagyapám okossága, lett kenyér, mert valamikor a zenélés
olyan felkapott volt, hogy meg lehetett élni belole.
A csángó zene világhíruvé vált mára. Mi a titka, miért olyan híres messze
földön?
– Talán attól, hogy nagyon mélyrol, a szívbol jön. Nem marad senki közömbös,
mikor hallgatja. Az öreg Kodálynak is muzsikáltam 1960-ban Pesten. O mondta
nekem, hogy a mi zenénkben benne van a csángók sorsa, élete, minden öröme és
bánata. Keveredik benne magyar ritmus a románnal, az egész Erdély és az
Erdovidék múltja. Magyarországon rengeteget voltam, Budapesten, Sopronban,
Gyorben, Mosonmagyaróváron zenéltem, de legjobban itt a Gyimesben szól a
hegedum, olyan hangja nincs sehol, mint itthon.
Mit érez, mikor zenél?
– Figyelem a nótát, húzom, éneklem, és közben azon jár az eszem, vajon mit
gondolt az, aki eloször dalolta. Régen én zenéltem, az asszony meg táncolt rá a
gyerekekkel, mindig vidáman feküdtünk le. Énekelni is szeretünk, úgyhogy
esténként még eldünnyögünk egy-két nótát az ágyban. Mikor húzom a nótákat sorba,
olyankor elfelejtek minden nyomorúságot, és újra fiatal gyereknek érzem magam.
Elofog néha a keseruség, hogy megvénültem, de ha hegedülök, úgy érzem, mint
mikor tavasszal az elso napsugár melengeti az ember arcát. Megnyugszom, nem
vesztettem semmit az életbol, a muzsikával pótolta az Isten a látásom.
Most az unokája kísérte a gardonon. Másnál az asszony játszik, nem így lenne
rendjén?
– A feleségem inkább táncolni szeretett. Az unokát kitanítottam, most o
gardonozik, mit csináljak, ha nincs hajlandóság a fehérnépben, akkor kár
eroltetni. Pedig ez a legfontosabb, a völgyi daloknak ez adja meg a ritmusát, ez
a csángó zene lelke.
Mibol készül az ütogardon?
– Juharfa és kecskebél húr, amit „d”-re hangolunk. Régen minden zenész maga
faragta a gardont. Ma is ezek vannak forgalomban, nincs gyára annak, mint a
hegedunek Szászrégenben. Nagyon finom hegeduket készítenek ott, az enyém is
onnét való, de régi, ósdi, még 1974-ben vettem, kéz alól. Ha megsegít a jó
Isten, vennék még egyet, újat, de csak olyat, amelyiknek jó lelke van, mert az
fontos.
A hangszeren sok múlik, ha nem jó kézben volt, nehéz véle együtt élni, mint a
rossz asszonnyal. De ha jó kezu ember faragta, aki él-hal a muzsikáért, akkor
öröm elovenni, simogatni, játszani rajta. Apáról fiúra szállnak a jó hangszerek,
többet ér az, mint egy jó lovasfogat itt mifelénk.
Tanítványok vannak az unokán kívül?
– Egy leánykát tanítottam eddig, az már megállja a helyét maga is. Akarnék
még tanítani, de nem igen van kit, mert nem éri már meg zenésznek állani, meg
aztán elmentek a fiatalok közül sokan a völgybol. Csak a magamfajta vén zenészek
vannak már itt, mink orizzük az örökséget.
Hány éves, Zoli bácsi?
– Hetven, de még a fogaimnak se sok híja, úgyhogy legénykedem még, pláne ha
zenélni hívnak a fiatalok közé. Amíg bírom magam, amíg meg tudok mozdulni,
elmegyek, ha hívnak, nem akarok vénember lenni. Meg bizony van még mit tanulni
most is. Addig nem jó a hegedus, amíg van olyan nóta, amit nem ismer. Ha kérnek
akár csángó, akár román, akár magyar nótát, azt tudni kell eljátszani. Ahogy a
nótában van: „Akinek nótája nincsen, annak szíve sincs.” Ha valakinek a muzsika
eljut a belsejébe, abból nem lesz beteg lelku ember. Nem szeretem a szomorú
nótákat, inkább örüljön és táncoljon a nép, azt szeretem hallani. Higgye el,
amikor szólnak az unokámnak, hogy menjünk zenélni, olyan öröm vesz rajtam erot,
mint gyermekkoromban, mikor nagyapámat vártam haza a vásárból, hogy mit hoz
nekem az ides. Ne lennének betegek a lábaim, táncolnék, mint fiatalkoromban.
Néha a zenélés után úgy érzem, mintha olyan messze földön jártam volna, ahol
ember még nem is járt.
|
|
E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu
Kommentáld!