Ifj. Kállai Kis Ernő és Kállai Ernő

Klarinétos akart lenni, mint Kossuth-díjas édesapja, a „klarinétkirály”, mégis prímás lett, nem is akármilyen: olyan hírességeket szórakoztatott eddigi pályáján, mint Solti György, George Michael, Woody Allan, Roger Moore vagy Rosztropovics. Nyolc lemezzel – a Magyar Rádió Arany hanglemezével és Nívó-díjjal – a háta mögött a mai napig töretlenül szórakoztatja a mulatni vágyó közönséget a margitszigeti Nagyszállóban saját zenekarával, amelynek az édesapja is aktív tagja. 12 évesen már az Országos Zathureczky Hegedűverseny első helyezettje. Itzhak Perlman szerint egyike a Föld legtehetségesebb fiatal hegedűművészeinek, ezért személyesen hívta meg a Juilliard Schoolba, amely ma a világ egyik legszínvonalasabb előadóművész képzője. Kettős portré egy nagy zenészdinasztia két tagjáról.

Egyértelmű volt, hogy édesapja után ifjabb Kállai Kis Ernő is hangszert vesz a kezébe. „Először nem is hegedűs akartam lenni. Két-három éves koromban már klarinétoztam. Apu otthon mindig gyakorolt, amit nagyon szerettem. Adott nekem is egy kicsi klarinétot, azt fújogattam. Nagyon vékony gyerek voltam, apu azt mondta, hogy nem ez való nekem, próbáljuk meg inkább a hegedűt!” Hat-hét évesen megkapja az első hegedűt, és lassanként meg is szereti. Először klasszikus zenét tanult a Mester utcai zeneiskolában. Kitűnő tanára volt, Badári Béla, az Operaház vezető brácsása, aki hegedűt is tanított. Kilencévesen megnyer egy iskolai versenyt, amire ma, ennyi siker után is örömmel gondol vissza.

Pár évvel később, a hetvenes években már saját zenekara volt; ahogy fogalmaz, „akkor még nagyon ment a cigányzene szekere”. Előtte segédprímás volt idősebb Járóka Sándor mellett, majd az ifjabb Járókával zenélt, aki figyelemmel kísérte a pályáját, és sokat tanult tőle. „Amikor Járóka Sanyi kiment külföldre, ott maradtam mint prímás, mivel az igazgató rám gondolt. Öt évig tartott, ott alakítottam saját zenekart.” Ekkor keresték meg azzal, hogy a Thermál szállóban is elkelne egy hattagú cigányzenekar. „Lejött meg hallgatni az igazgató, nagyon tetszett neki a műsorom, én meg borzasztóan örültem a lehetőségnek, hiszen úgy éreztem, egy ilyen ötcsillagos szállodában fiatal prímásként játszani megtisztelő feladat. Azóta ott vagyok folyamatosan. Később ugyan átmentem a szomszédos Grand Hotelbe, de mindkettő a Margitszigeten van.” Mostani zenekarában Bangó István (cimbalom), Szűcs György (bőgő), Suki János (brácsa), id. Kállai Kis Ernő (klarinét) játszik.

Mint mondja, egy zenész akkor marad meg a pályán, ha nemcsak a szája nagy, hanem be is bizonyítja tudását. Hűen tolmácsolja Brahms, Kodály, Bartók és Liszt műveit is, de az igazi szerelme a hagyományos magyar cigányzene maradt. Elmondhatja, hogy szinte az egész világot bejárta, Japántól Amerikán át Ausztráliáig. Véleménye szerint hazánkat a cigányzene és Puskás kapcsán ismerik még mindig a világon, s azok a sztárok, akiknek muzsikálhatott, mind nagyon szerették és tisztelték ezt a műfajt. „Manapság az ember mindent elkövet, hogy legyen munkája. Szerencsésnek érzem magam, nagyon jó helyen muzsikálok, folyamatosan jönnek a felkérések, de a rendszerváltozás óta egyre kevesebb. Foglalkoztatott zenészként sem fenékig tejfel az élet. Nem úgy van, mint régen, hogy válogathattak a zenészek a helyek között. Ha van egy helyed, nagyon meg kell becsülni, mert nehéz világot élünk, nemcsak mi zenészek, hanem mindenki.”

A prímás szerint a legfőbb baj, hogy megszűntek a zenés szórakozóhelyek. Nyílnak ugyan szállodák, de általában csak egy zongora van, cigányzenekar nem kell, pedig tapasztalatai alapján igény lenne rá. „Én látom, hogy a fiatalok manapság is jókat mulatnak a cigányzenére. Változott ugyan a világ, már a zenészek sem járnak úgy össze, mint régen, ez is megszűnt. Mindenki magával van elfoglalva, a saját boldogulásával, lót-fut, siet, az emberek nem beszélgetnek egymással. Régen a zenészek muzsikálás után még összejöttek, beszélgettek, együtt zenéltek. De nincs is hol összejönni. Épp ezért nagyszerű alkalom volt az elmúlt hét évben a hagyományteremtő Orczy-kerti Romajális május elsején és a Roma Fesztivál augusztus 20-án. Nagyon szerettem ezt a művészeti fesztivál, jól szervezett rendezvény volt, igen gazdag programmal, minden zenei műfaj képviseltette magát: az első részt a fiatal zenészek uralták, a másodikat a nagynevű művészek. Jó alkalmat adott egy közös, önfeledt szórakozásra, tökéletes családi program volt. Eljött mindenki, kicsik és nagyok, fiatalok és öregek, romák és nem romák! Több ezer ember élvezte együtt a muzsikát, az együttlét örömét. Kár, hogy idén már nem rendezték meg. Nagyon nívós esemény volt, sajnálom, hogy ennek a hagyománynak is vége.” A prímás reménykedik, hogy minden divatban van visszatérés, s hamarosan a cigányzenét is eléri ez a hullám.

Nem dicsekszik, amikor elismeréseiről kérdezem, pedig a Magyar Rádiótól négy éve Nívó-díjat kapott. „Elismerik az ember munkásságát, számítanak rá, nyilvántartják. Megtiszteltetés egy-egy díjat megkapni, s ez erőt ad, hogy folytassam.” Nyolc lemezzel a háta mögött újra munkához látott, pár hete fejeződtek be a legújabb album stúdiófelvételei. Az új dupla lemez első része novemberben, a második a tervek szerint tavasszal kerül a boltokba.

Energikus ember, szabadidejében is zenét hallgat, emellett a család és a munka teszi teljessé az életét, két szép gyermeke van, egy fia és egy lánya.

A fiút nem érheti az a vád, hogy hátat fordított a családi hagyománynak. A híres klarinétművész nagyapa és prímás édesapa mellett egyértelmű volt számára, hogy muzsikus lesz. „Kiskoromban volt egy játék hegedűm, az volt a legkedvesebb játékom, kétévesen már azzal játszottam. Nem is gondoltam soha másra, csak arra, hogy hegedűs leszek. A hangszer adott volt.” A legifjabb Kállai hétéves kora óta tanul komolyzenét, a Szent István Gimnáziumban kezdte, majd a Tóth Aladár Zeneiskolában, Ácsné Szili Évánál folytatta. 11 évesen felvételizett a Zeneakadémia előkészítő osztályába, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kivételes tehetségű gyermekek képzőjébe, ahol Csontha András, az Operaház koncertmesterének növendéke, majd Perényi Esztertől tanult. „Szerencsésnek érzem magam” – mondja őszinte szerénységgel Ernő, aki pár év múlva már sorra nyerte a versenyeket. Édesapja nagyon sokat gyakorolt vele, és úgy érzi, ez nagyban segítette a zenei fejlődését. Már tanulmányai során koncertezett Ausztriában, Németországban, Hollandiában és Amerikában. „17 voltam, amikor egy újságban láttam, hogy jelentkezni lehet a Perlman Music Program mesterkurzusra, mindössze egy kazettát kellett kiküldeni. Akkor nem is gondoltam ezt annyira komolyan, de megpróbáltam, hátha összejön. Minden évben csak két-három fiatal kerül be a programba. Amikor több száz jelentkező közül kiválasztottak 2003 nyarán, egy hathetes intenzív tanulás következett Itzhak Perlmannal New Yorkban!” Ezután több mesterkurzuson vett részt, többek között Zsigmondi Dénesnél és Michael Frischen-slagernél. 2004-ben és 2005-ben is visszahívták a Perlman Music Program kurzusaira a floridai Sarasotába. Ez a két év más elismeréseket is tartogatott számára, hiszen több alkalommal szerepelt a Semmeringi Zenei Fesztiválon, ahol 2004-ben megnyerte a legjobb Kodály-mű előadásáért és a legjobb bécsi klasszikus interpretációjáért járó díjat, 2005-ben pedig a spanyolországi Nemzetközi Sarasate Hegedűverseny különdíjasa lett.

A következő évben, 2006-ban érte a legnagyobb elismerés: a mester személyesen hívta meg a New York-i Juilliard School of Music egyetemre, ahol jelenleg is teljes ösztöndíjjal tanul Itzhak Perlmannál. Jobb tanárt nem is kívánhatott volna magának: „Nagyon örültem, meg is könnyeztem, szinte fel se fogtam. Ő nagyon nagy zenész! Már gyerekkoromban is ő volt az egyik legnagyobb példaképem, sokat néztem videón, hallgattam a lemezeit. Gondolni sem mertem, hogy valaha élőben találkozom vele, nem hogy a tanítványa legyek!” A Juilliard School – Perlman kérésére – fedezi az évi 8 millió forintos tandíját; a kollégiumi díjat egy nemzetközi alapítvány állja számára, ezenkívül a Fővárosi Önkormányzat Romano Kher ösztöndíjasa. „A fiataloknak szükségük van ezekre a támogatásokra, mert a tanulmányaink sokba kerülnek. S ehhez minden pénzbeli támogatás nagy segítség. Én például nem rendelkezem az első két támogatás felett, de pár éve budapesti roma diákként a Fővárosi Önkormányzat Romano Kher ösztöndíjasa vagyok, és ez nagyon jó dolog, mert talán hihetetlenül hangzik, de ez a zsebpénzem. Nagyon drága kint az élet.”

Nyáron itthon is adott koncerteket, többek között júliusban a Cigány Ház által szervezett hangversenyen, ahol gyerekkori barátjával, Balázs Jánossal (zongora) léptek fel közösön a budapesti közönség előtt. „Jánossal régóta ismerjük egymást, jól összeszoktunk. Nagyon örültem ennek a hangversenynek, jól éreztem magam, sokan eljöttek, nagy sikerünk volt. Ezenkívül a régi tanárnőm hívott meg egy zeneiskolába, és ösztöndíjasként a Romano Kher XIX. Ösztöndíjas Gáláján is felléptem.”

Már megkezdődött számára a második tanév. Úgy véli, egy kicsit más a zenei tanítás New Yorkban, és a zenei élet is pezsgőbb, jobban kibontakozhat az ember egyénisége. Bár az európai képzést is nagyon jónak tartja, szerinte akkor jó, ha a muzsikus mindkét iskolát ismeri és össze tudja őket csiszolni. Az elmúlt két évben New Yorkban a Yamaha Hallban, a Skandinavia House-ban, a Perlman Music Program Zenekarával pedig a Carnegie Hallban is fellépett. Amikor Perlman legutóbb a New York-i Avery Fisher Hallban adott hangversenyt, őt kérte fel a növendékei közül, hogy játsszon az előtte lévő fogadáson. „Van, amikor a lakásán tartja az órákat, havonta egyszer meghívja a növendékeit vacsorára, és az egész osztály olyan, mint egy nagy család. Nagyon jó viszonyban vagyok mindenkivel. Először nehéz volt, egyedül voltam, a távolság sem kicsi, de tartjuk a kapcsolatot, interneten minden nap beszélek a családommal. Nagyon szeretem a várost, egy év alatt pedig megszoktam, barátokat is találtam. Unatkozni nem szoktunk, mert el vagyunk foglalva, néha már olyan, mintha otthon lennék.”

Komolyzenével kezdte, és ez az, ami a legközelebb áll hozzá. A cigány zenét is imádja hallgatni, kikapcsolódásképpen, néha játszik a barátokkal, és ez a családban is elkerülhetetlen, hiszen a hegedű mindig az asztalon van. Ernő szerint a virtuozitás, a technika mind arra van, hogy a zenét szolgálja. A legfontosabb az, hogyan is akar előadni a zenész egy adott darabot, hogy mit akar vele mondani. „Legtöbbször már mielőtt elkezdeném gyakorolni a művet, tudom, hogyan akarom játszani. Ezt hegedű nélkül, fejben is ki lehet találni.” Kedvence Mozart, de Csajkovszkijt és Brahmsot is szereti, legtöbbször azt, akit épp játszik. Szólista szeretne lenni, koncertezni, majd később tanítani; mindehhez, úgy véli, hatalmas egyéniségnek kell lenni egy zenésznek, hogy újat tudjon nyújtani. „Ma már mindenki nagyon tud hegedülni és nagyon egyformán játszanak. Meg kell találni azt az egyéni hangot, amitől egyedülálló az ember játéka, persze ehhez sokszor egy élet is kevés. Tehetség, kitartás, szorgalom és nagyon nagy szerencse kell a sikerhez. New Yorkban nagyobb a kiugrási lehetőség, főleg ha ismert személyek között forog az ember. Itthonról nehezebb lenne szóló karriert építeni, nagyon nagy segítség ebben a külföldi tanulás.

A nemzetközi karrier vonzó, bár az is fontos, hogy az embert itthon is ismerjék, elismerjék, de ez sokszor nehezebb, mint külföldön.”

Merijen

Életének 82. évében elhunyt Lakatos Menyhért, a nemzetközileg is elismert József Attila-díjas író. Szeptember közepén pedig ifj. Járóka Sándor prímás, a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével kitűntetett hegedűművész ment el közülünk. Következő számunkban emlékezünk rájuk.

Fotó: Kállai Ernő és ifj. Kállai Kis Ernő

Fotó: Váraljai Szandra