Sánta Béla üzente 9 éve

Kedves Ferenc! Köszönettel veszem, hogy dallamomra, Bernáth Zoltán Tamás szövegével felhívta a többi kedves nótakedvelő figyelmét. A teljesség , és az azóta csatlakozott klubtagok kedvéért el szeretném mondani, hogy 4 évvel ezelőtt feltöltöttem ide ezt a dalt, "Szövegre és címre várva" felhívással. Úgy érzem, hogy a dalra érkezett szövegjavaslatokat, szövegszerző táraim tiszteletére, most is illik közölnöm, mint anno annak idején.
Köszönöm a kedves klubtagoknak, hogy megtisztelik szerző társaimat, ha elolvassák azokat a szövegváltozatokat is!

Kalapács József szerzeménye: Szivhez szól a magyarnóta

Tudják e hogy a zenével szívhez lehet szólni
Az emberek két szemére könnyet is tud csalni
Szerelemre, boldogságra gyógyir is tud lenni
Az embernek lelkében is, boldogságot adni

Ki tudta, hogy a nóta is megtréfál majd engem
Hogy a nótát énekelve, sirni fog a lelkem
Ha beteg az én szívem ha, beteg az én lelkem
Cigány zene hallgatással gyógyítgatom szívem

Ha beteg az én szívem ha, beteg az én lelkem
Sánta Béla nótáival gyógyítgatom szívem!


Kiss Anna szerzeménye: Holdvilágos május estén

Holdvilágos május estén találkoztam véled.
Nóta is szólt és a szívünk boldogságban égett.
Ezer csillag ragyogott ránk, összeforrt az ajkunk,
Az a május, bűvös május megmutatta sorsunk.

Száz virággal eljött a nyár, s itt maradtál vélem.
Forró volt a mi szerelmünk, s boldog volt a lelkem!
Azt hittem, hogy az a május örökké tart bennünk,
De az őszi hervadáskor elbúcsúzott szívünk...

Mért kell minden szerelemnek véget érni egyszer?
Könnyes szemmel, fájó szívvel hogy élhet az ember?
Csak a nóta vígasztal meg, s azt húzza a prímás:
Kikeletre, új tavaszra visszatérsz majd hozzám!

Nacsa Andrásné: Múlik az élet

.Nem lesz nékem virágos nyár, a szívemben érzem
Hiába süt rám a napfény, nem hoz tavaszt nékem
Messze már a fiatalság, őszi szelek járnak
Nemsokára itt van a tél, vége van a nyárnak!

Hiába is fáj a szívem, elszálltak az évek
A hajam is hófehér lett, de sok szépet érzek
Őrzöm még a szépemléket, azt a sok-sok évet
Amikor még ifjú szívvel, szerettelek téged


Kovács Károly: Valamikor réges-régen

Valamikor réges-régen én is boldog voltam
Minden éjjel a kocsmában, nékem szólt a nóta
De egy asszony hamis csókja, megcsalta a szívem
Elveszett a boldogságom, most már semmim sincsen

Azóta is el-eljárok, abba a kocsmába
Elhúzatom a prímással, a régi nótámat
Szemem előtt újra látom, régi boldogságom
Könnyes szemmel veszem észre, hogy ez csak egy álom

Sánta Béla: Kisiskolás korom óta

Kisiskolás korom óta, álmodom terólad
Ébredező ifjú szívem, tőlem elraboltad
A szívemet nem sajnálom, jó helyen van nálad,
A tiédet add cserébe, nem kérek nagy árat.

Kisiskolás korom óta, hajtott a nagy szándék
Lépteidet követhessem, mint egy makacs árnyék
Verőfényes napsütésben, az árnyék elbújhat
De szerelmem égő lángja, soha el nem múlhat.

Válasz

Böröcz Ferenc üzente 9 éve

A szöveg:
Hervadnak a vadvirágok, vége a szép nyárnak;
Gólyák, fecskék összegyűlnek messze, messze szállnak.
Szívedben egy virág nyílik, virágbimbó pattan;
Nem hervad el az sohasem, mert azt nékem adtad.
Elrepültek múló évek: hajnalcsillagunk volt.
Kikeletre kikelet jött, újból madár dalolt!
Hervadás csak emléke, a tovatűnő nyárnak;
Csókjaid és ölelésed: újra, újra várnak.
Hajad lebbent a lágy szélben, szíved adtad nékem;
Mosolyogtál a szemembe, és daloltál vélem.
Megköszönöm az életet, szerelmet és álmot;
A szívedben nincs hervadás: virágmezőt látok.
Zene: Sánta Béla
Vers: Bernáth Zoltán Tamás

Böröcz Ferenc

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 13 éve

Nagyon szep dallam, elso hallasra megragadja az ember szivet! Es csodalatosan eloadhato darabnak tartom! Oszinten gratulalok!
Notas baratsaggal: Kinga, Kolozsvarol.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Kedves Marika! Nagyon megtiszteltél azzal, hogy gyönyörű romantikus ihletű verseddel, Te is beléptél a nóta-szövegszerzők soraiba. Köszönöm, hogy a dallamomat érdemesnek találtad erre.
Üdvözlettel: Béla

Válasz

nacsa andrasné üzente 14 éve

Cím:Múlik az élet.nemlesznekem virágosnyár a szívemben érzem HIába süt rám a napfény nemhoz tavaszt nékem Messze már afiatalság ősziszelek járnakNemsokára itt van az tél vége van a nyárnak!2Hiába is fáj a szívem elszálltak az évek A hajam is hófehér lett de sok szépet érzek Őrzöm még a szépemléket,azt a sok-sok évet Amikor még ifjúszívvel szerettelek téged!Nekem a zenéből ez hangulat jött!Nacsáné Marika

Válasz

BERNÁTHNÉ SZENTESI ERZSÉBET-ZSÓKA üzente 14 éve

HERVADNAK A VADVIRÁGOK....


Hervadnak a vadvirágok, vége a szép nyárnak.
Gólyák, fecskék összegyűlnek messze, messze szállnak.
Szívemben egy virág nyílik, virágbimbó pattan;
Nem hervad el az sohasem, mert azt néked adtam.


Elrepültek múló évek, hajnalcsillag volt volt!
Kikeletre kikelet jött, újból madár dalolt.
Hervadás is csak emléke, az eltűnő nyárnak;
Csókjaid és ölelésed: újra, újra várnak.


Hajad lebbent a lágy szélben, kezem fogtad; nékem
Mosolyogtál a szemembe, és daloltál vélem.
Köszönöm én az életet: szerelmet és álmot.
A szívedben nincs hervadás: virágmezőt látok!


Bernáth Zoltán Tamás

Válasz

BERNÁTHNÉ SZENTESI ERZSÉBET-ZSÓKA üzente 14 éve

A gördülékenyebb éneklés miatt egy kis változtatást eszközöltünk!!!



HERVADNAK A VADVIRÁGOK…

|Hervadnak a|vadvirágok,| vége a szép| nyárnak.|
|Gólyák, fecskék| összegyűlnek| messze, messze| szállnak.|
|Szívemben egy| virág nyílik,| virágbimbó|pattan;|
|Nem hervad el| az sohasem,| mert azt néked|adtam.|

|Elrepültek| múló évek, | hajnalcsillag| volt, volt! |
|Kikeletre| kikelet jött, |újból madár| dalolt. |
|Hervadás is| csak emléke, |az eltűnő| nyárnak; |
|Csókjaid és| ölelésed: |újra, újra|várnak.|

|Hajad lebbent |a lágy szélben, | szíved |adtad nékem
|Mosolyogtál| a szemembe, |és daloltál |vélem. |
|Megköszönöm | az életet:|, szerelmet és | lángot. |
|A szívedben| nincs hervadás:|virágmezőt|látok! |


Bernáth Zoltán Tamás

Bakonyszentlászló, 2009.11.11.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Kedves Zsóka! úgy lehet, hogy még más is meg fog próbálkozni a szövegszerzéssel ehhez a dalhoz, tehát még várunk. De annyit már elárulok, hogy ha a Gyémánt Ferin múlna, akkor már le is zárná a szavazást, mert annyira megtetszett a Zoli bátyám verse neki. Tehát még egy kis türelmeteket kérem.
Meg próbálom elküldeni a kért dallamot.
Üdv:
Béla

Válasz

BERNÁTHNÉ SZENTESI ERZSÉBET-ZSÓKA üzente 14 éve

Kedves Béla!!!

Kérdezem nincs még vége, a szavazásnak, nincs még végeredmény?
És szeretnélek megkérni küld el nekem a "nem a szépséged keresem" című nótádnak a dallamát. erzsebetmaria@gmail.com címre. köszi Bernáthné Zsóka

Válasz

BERNÁTHNÉ SZENTESI ERZSÉBET-ZSÓKA üzente 14 éve

HERVADNAK A VADVIRÁGOK....


Hervadnak a vadvirágok, vége a szép nyárnak.
Gólyák, fecskék ősszegyűlnek messze, messze szállnak.
Szívemben egy virág nyílik, virágbimbó pattan;
Nem hervad el az sohasem, mert azt néked adtam.


Elrepültek múló évek, hajnalcsillag honolt!
Kikeletre kikelet jött, újból madár dalolt.
Hervadás is csak emléke, az eltűnő nyárnak;
Csókjaid és ölelésed: újra, újra várnak.


Hajad lebbent a lágy szélben, kezem fogtad; nékem
Mosolyogtál a szemembe, és daloltál vélem.
Köszönöm én az életet: szerelmet és lángot.
A szívedben nincs hervadás: virágmezőt látok!


Bernáth Zoltán Tamás

Bakonyszentlászló, 2009.11.03.



Ez most már a végleges változat, lehet rá szavazni!!!

Köszönjük!!! Nótás barátsággal Zoltán és Zsóka.

Válasz

BERNÁTHNÉ SZENTESI ERZSÉBET-ZSÓKA üzente 14 éve

Sajnos még mielőtt befejeztem volna feltöltötte, mert a kúrzor rákapcsolt,
nem én akartam igy sikerült. Igy most mégegyszer írom, mert pont az utolsó két sor lemaradt.

HERVADNAK AZ ŐSZI RÓZSÁK....


Hervadnak az őszi rózsák,
vége a szép nyárnak.
Gólyák, fecskék összegyülnek
messze, messze szálnak.
Szívemben egy virág nyílik,
szép szemed élteti;
Nem hervad el sohasem,
mert hűséged öntözi.


Elrepültek múló évek,
hajnalcsillagunk volt!
Kikeletre kikelet jött,
újból madár dalolt.
Hervadó rózsa emléke:
tovatűnő nyárnak;
Csókjaid és ölelésed:
a szép újvilágnak.


Hajad lebbent a szellőben,
megfogtad a kezem;
Mosolyogtál a szemembe,
és daloltál velem.
Köszönöm én az életet,
veled élt éveket.
Szívemben örökké nyíló,
szép rózsahegyeket.


Bernáth Zoltán Tamás

Bakonyszentlászló, 2009.10.28.

Válasz

BERNÁTHNÉ SZENTESI ERZSÉBET-ZSÓKA üzente 14 éve

Kedves Béla!!!

Sajnos az elmúlt napokban, nem tudtam internet közelben lenni, mert péntek délutánig, itt voltak az unokáim, miután elmentek, meg elromlott és egészen ma reggelig nem volt internet elérésünk. Volt időm a napokban keresgélni és megtaláltam a dalaid között amit még a múltkor küldtél a dallamra, és természetesen rá énekeltem a szöveget és azonnal rájöttünk, hogy nem jó, valóban buktatók vannak benne. Nem lehet a szöveget szépen rá énekelni. Természetesen kijavítottuk, s most fel is töltöm, hogy újra megnézhesd, így már jól énekelhető. Mi 8-6 ban határoztuk meg az ütemét. A kedves párom kérdezte tőlem amikor hozzá kezdett, de nem tudtam neki megmondani. Miután meghallgatuk természetesen mindjárt rájöttünk, a hibára.

Íme a ki javított szöveg:


Hervadnak az őszi rózsák....


Hervadnak az őszi rózsák,
vége a szép nyárnak.
Gólyák, fecskék összegyülnek
messze, messze szállnak.
Szívemben egy virág nyílik,
szép szemed élteti;
Nem hervad el sohasem,
mert hűséged öntözi.


Elrepültek múló évek,
hajnalcsillagunk volt !
Kikeletre kikelet jött,
újból madár dalolt.
Hervadó rózsa emléke:
tovatűnő nyárnak;
Csókjaid és ölelésed:
a szép újvilágnak.


Hajad lebbent a szellőben,
megfogtad a kezem;
Mosolyogtál a szemembe,
és daloltál velem

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Kedves Zsóka!
Gratulálok kedves férjednek a témához, tényleg jó, csak a szövegben vannak kis buktatók. Az igaz, hogy a verssorok szótagszáma 14, ez stimmel is, csak ha össze próbálod énekelni a dallammal, akkor észreveszed, hogy sok helyen megakad. Azért mert a 14 szótag úgy jön össze, hogy 4,4,4,2. Tehát ezt a képletet figyelembe véve, már az első versszak 3. és 4. sora sem követi a dallam szótagbeosztását.
Nagyon kedves Tőletek, hogy beneveztetek erre a megmérettetésre, de szerintem aprócska javítgatásokkal helye tudjátok igazítani a problémát.
Természetesen tudunk még vele várni, és nagyon sok sikert kívánunk.
Köszönettel:
Béla

Válasz

BERNÁTHNÉ SZENTESI ERZSÉBET-ZSÓKA üzente 14 éve

Kedves Béla!!

Ime a vers amit a kedves párom írt a dallamodra!!!

Hervadnak az őszi rózsák


Hervadnak az őszi rózsák, vége a szép nyárnak.
Gólyák, fécskek összegyűlnek messze, messze szállnak.
Szívemben virág nyílik, szemed tüze életi;
Nem hervad el sohasem, mert hűséged öntözi.

Elrepültek az évek, hajnalcsillag mindig volt.
Kikeletre kikelet jött, újból madár dalolt.
Hervadt rózsák jelei, a külső, múló nyárnak;
Csókod, ölelésed az örök megújulásnak.

Hajad lebbent a szélben, és megfogtad a kezem;
Mosolyogtál, szemembe néztél, daloltál velem.
Köszönöm az életet, veled töltött éveket.
Szívedben örökké nyíló, szép rózsahegyeket.

Válasz

BERNÁTHNÉ SZENTESI ERZSÉBET-ZSÓKA üzente 14 éve

Kedves Béla

A mi besorolásunk:

Nem várom a leveledet...
Kisiskolás korom óta...
Holdvilágos május estén...
Szívhez szól a magyar nóta...

Nótás üdv: Zoltán és Zsóka.

Válasz

BERNÁTHNÉ SZENTESI ERZSÉBET-ZSÓKA üzente 14 éve

Kedves Béla!!

Ha még mindig lehet szavazni akkor mi a kedves párommal az M Tóth Magdolna Nem várom a leveledet-című versére szavaznánk. Nótás üdvözlettel Zoltán- Zsóka.

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Kedves druszám! Természetesen még lehet szavazni a szerzők szövegeire, mint ahogy lentebb " közhírré " is tettem. Minden szavazatot, vagy esetleges hozzászólást köszönettel fogadok.
Gondolom nem haragszol a múltkori körüzenettel kapcsolatos kérésemért?
Tisztelettel:
Sánta Béla

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Kedves nótakedvelő barátaim!
Szeretném mindenkinek megköszönni, hogy hozzászólásaikkal, szavazataikkal, és hát természetesen azoknak akik eleget tettek szövegszerzési kérelmemnek, bekapcsolódtak " Szerezzünk együtt magyar nótát " című felhívásom " műsorába". Nagyon sok üzenetet kaptam, privát üzenetként is. Örömmel közlöm a végeredményt: akár hiszik, akár nem, mind a három szövegszerző társam egyenlő szavazatot kapott. Tehát annyian szavaztak Annika szövege mellett, mint Magdika és Józsi szövegére.
Most kellene egy bölcs Salamoni döntést hoznom, csak nem tudok.
Talán még egyszer útjára indítom a szavazást és megkérem a szavazni vágyó nótabarátaimat, hogy ezen a héten még" tegyék le voksaikat" a három nótaszöveg szerző valamelyikére.
Esetleg aki csak most olvas erről a témáról, azzal közlöm, hogy a VIDEÓK címszó alatt, Sánta Béla szerzeményei közt található " Címre és szövegre vár " -dalhoz írt nótaszövegszerzők verseire lehet szavazni, itt a Fórumon, vagy privát üzenetben.
Köszönöm még egyszer minden nótaszertő barátomnak az együttműködést, hiszen a nóta az közös érdekünk!
A jövő héten feltöltöm, a következő nótaszövegre váró dalomat.
Mindenkinek jó egészséget, kellemes nótaszörfözést itt a NET-en!
Sánta Béla

Válasz

Gyöngyösi Kiss Anna üzente 14 éve

Kedves Béla! Nagy örömömre szolgált a bejegyzése, szavazata! Az itteni blogomban van még dalszövegem és remélem, hogy ezt a nótát majd egyszer el is énekelhetem a nótaszerető közönségnek..

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

A három szöveget egymás után raktam, Magdikának igaza van, így áttekinthetőbb.
Kalapács József szerzeménye:
Szivhez szól a magyarnóta

Tudják e hogy a zenével szívhez lehet szólni
Az emberek két szemére könnyet is tud csalni
Szerelemre, boldogságra gyógyir is tud lenni
Az embernek lelkében is boldogságot adni

Ki tudta, hogy a nóta is megtréfál majd engem
Hogy a nótát énekelve, sirni fog a lelkem
Ha beteg az én szívem ,ha beteg az én lelkem
Cigány zene hallgatással gyógyítgatom szívem

Ha beteg az én szívem ha beteg az én lelkem
Sánta Béla nótáival gyógyítgatom szívem!

M. Tóth Magdolna szerzeménye:

Nem várom a leveledet.....

Nem várom a leveledet, bármíly szépet írnál,
úgysem mennék már felétek, akárhogy is hívnál.
Azt a rózsát amit küldtél, sose kértem tőled,
nem is akarok már tudni, semmit sem felőled.


Elhervadt már az a rózsa, amit egyszer adtál,
elmúlt idő köd fátyolán mégis rám ragyogtál.
És ha csak egy szóval hívnál, mindent elfelednék,
átölelő két karodba újra boldog lennék.


Kiss Anna szerzeménye:

Holdvilágos május estén

Holdvilágos május estén találkoztam véled.
Nóta is szólt és a szívünk boldogságban égett.
Ezer csillag ragyogott ránk, összeforrt az ajkunk,
Az a május, bűvös május megmutatta sorsunk.

Száz virággal eljött a nyár, s itt maradtál vélem.
Forró volt a mi szerelmünk, s boldog volt a lelkem!
Azt hittem, hogy az a május örökké tart bennünk,
De az őszi hervadáskor elbúcsúzott szívünk...

Mért kell minden szerelemnek véget érni egyszer?
Könnyes szemmel, fájó szívvel hogy élhet az ember?
Csak a nóta vígasztal meg, s azt húzza a prímás:
Kikeletre, új tavaszra visszatérsz majd hozzám!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Most látom kedves Magdika, hogy a Kalapács Józsié nincs itt Megkérdezem,hogy feltehetem- e?
Üdv:
Béla

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Kedves Magdika! kérdésedre válaszolva: A nótaszövegek itt vannak lejjebb nem is olyan messzire egymástól, nem igen kell keresgetni azokat. Úgy gondoltam, hogy egyszerű cím-megnevezéssel mondja el a voksát a kedves hozzászóló, de természetesen, ha valaki privát üzenetben szeretné ezt velem közölni, azt is szívesen fogadom. Ígérem, a diszkréciót tartom.
Hát én így gondoltam a szavazást, de nagyon megköszönöm, ha valakinek jobb ötlete van, szívesen meghallgatom.
Köszönöm, hogy írtál.
Béla

Válasz

Némethné Kovács Magda üzente 14 éve

Kedves Béla! a szavazást hogyan kell csinálni. ?????? Egy kis útmutatót adjál hozzá. Az is jó lenne, hogy egymás után megjelennének a szövegek, mert igy nehéz megkeresni, illetve körülményes, és hátha addig amig keresni kell, elmegy a látogató szavazó kedve. Üdvüzüllek, Magda

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Kérlek Titeket, szavazzunk!
Kedves nótakedvelő barátaim! Köszönöm közreműködésüket mindazon barátaimnak akik segítségemre voltak "Címre és szövegre vár" új fórumtémás próbálkozásomban és szöveget írtak a feltöltött dallamom mellé. De azoknak is köszönöm, akik megpróbálkoztak vele, de sajnos most ez nem sikerült. Nem feledkezem meg a " csak érdeklődőkről" sem, akik csak elolvasták a témát és a hozzáírt szövegeket, köszönöm nekik is az érdeklődést.
Ahogy ígértem, most én is ismertetem veletek az általam kigondolt szöveget:

Kisiskolás korom óta álmodom terólad
Ébredező ifjú szívem tőlem elraboltad
A szívemet nem sajnálom, jó helyen van nálad
A tiédet add cserébe, nem kérek nagy áratc


Kisiskolás korom óta, hajtott a nagy szándék
Lépteidet követhessem, mint egy makacs árnyék
Verőfényes napsütésben, az árnyék elbújhat
De szerelmem égő lángja, soha el nem múlhat.

Lehet, hogy nem éri utol a három nótabarátom szövegszerzeményét, de itt akkor most megkérem a többi kedves, nótaszerető barátomat, hogy legyenek szívesek nyilatkozni, hogy szerintük melyik szöveg illik jobban a dalomhoz, a Kalapács Józsi: Szívhez szól a magyarnóta, M. Tóth Magdi: Nem várom a leveledet - illetve Kiss Anni: Holdvilágos május estén című szövegszerzeménye-e?
Nagyon szépen köszönöm minden kedves hozzászóló, szavazó vagy csak érdeklődő segítségét.
Még van egy-két ilyen szövegre váró dallamom, hamarosan fel fogom azokat is tölteni.
Köszönettel:
Sánta Béla

Válasz

Gyöngyösi Kiss Anna üzente 14 éve

Kedves Béla! Köszönöm a kedves szavaidat, örülök én is a barátságodnak!!!!!!!!!
Neked is szép hétvégét kívánok!!!!!!!!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Kedves Annikám!
Nagyon az igazságra tapintottál, ahol azt írod, hogy mindég a nótán jár az eszem. Ez így van. Mert ami engem érdekel, azt maximális odaadással szeretem művelni. Hát ilyen a magyarnóta és ezen belül a nótaszerzés.
De úgy érzem kedves Annikám, hogy a nótával kapcsolatosan Te is hasonlóan érzel. A szövegíró tehetségedet már megismertem, gondolok pl. a közös szerzeményű nótánkra. Ha úgy hozná az élet, ezt a dalt/ aminek a címét nem írom le, mert szerepel a Nótaolimpián/ nagyon szeretném veled együtt hangrögzítőn megörökíteni. Na és itt van ez a remek " Holdvilágos május estén " című, nótámhoz írt nótaszöveged is. Nagyon tetszik, ugyanúgy, mint a másik kettő, Kalapács Józsi és M. Tóth Magdika szerzeményei is.
Még sok szeretettel várom a többi kedves szövegszerző verseit is!
Nagyon jó egészséget, bőtermésű szüretelést, kellemes hétvégét kívánok neked és minden kedves nótakedvelő barátomnak.
Béla

Válasz

Némethné Kovács Magda üzente 14 éve

Cím:
Nem várom a leveledet.....

Nem várom a leveledet, bármíly szépet írnál,
úgysem mennék már felétek, akárhogy is hívnál.
Azt a rózsát amit küldtél, sose kértem tőled,
nem is akarok már tudni, semmit sem felőled.


Elhervadt már az a rózsa, amit egyszer adtál,
elmúlt idő köd fátyolán mégis rám ragyogtál.
És ha csak egy szóval hívnál, mindent elfelednék,
átölelő két karodba újra boldog lennék.

Szövegíró: M. Tóth Magdolna

Kedves Bélka! Kérésednek megfelelően ide is betettem ezt a kis dalocskát, én is úgy érzem, hogy nagyon stimmel a hangulata a zenédhez. Üdvözöllek Magda

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Kedves Veres Sándorné! /sajnos nem tudom a keresztneved/
Köszönöm biztató hozzászólásod. és a dal jellemzését.
Béla

Válasz

veres sándorné üzente 14 éve

nagyon tetszik a kezdeményezés! hajrá, minél többen próbálkozzatok, kedves nótás társaim! kellemes, szép a dallam

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Soltész Katikának, és Kalapács Józsefnek nagyon köszönöm hozzászólásukat " Szerezzünk együtt magyarnótát" című indítványomhoz. Józsinak külön köszönöm, hogy elsőként mutatta meg szövegszerzői tehetségét. Azt írtad, hogy várod a kritikát, hát a magam részéről elmarad a kritika, mert csak dicsérni tudom az alkotásod. Nagyon szépen levezetted a nóta, a zene "folyamatát" az érző ember lelkivilágán keresztül. A végére még egy kis humort is tudtál hozzá varázsolni. Úgy érzem, hogy az én egyszerű szövegemet / amit csak később teszek közzé / felül múltad. Gratulálok
Béla

Válasz

Kalapács József üzente 14 éve

Nagyon szép ez a dallam, s próbálkoztam hozzá szöveget írni.

Szivhez szól a magyarnóta

Tudják e hogy a zenével szívhez lehet szólni
Az emberek két szemére könnyet is tud csalni
Szerelemre, boldogságra gyógyir is tud lenni
Az embernek lelkében is boldogságot adni

Ki tudta, hogy a nóta is megtréfál majd engem
Hogy a nótát énekelve, sirni fog a lelkem
Ha beteg az én szívem ,ha beteg az én lelkem
Cigány zene hallgatással gyógyítgatom szívem

Ha beteg az én szívem ha beteg az én lelkem
Sánta Béla nótáival gyógyítgatom szívem!

Várom a kritikát!!

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Nekem tetszik,én címnek a Hallgató:Holdvilágos éjszakán;Kicsi párom nehadjál el soha engem . ( ezt javaslom )

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 14 éve

Nagyon köszönöm Simon Zsókának, hogy most is hozzászólt újabb szerzeményemhez, és én is nagyon-nagyon bízom benne, hogy akadnak fórumtársaink között szövegszerző hajlammal megáldott egyéniségek. Csak az a fontos, hogy ne rejtsék véka alá művészetüket, és merjék nyilvánosság elé tárni amit tudnak. Egy szóval: dalom mellé várom a szövegeket!
Köszönöm:
Béla

Válasz

Simon Zsóka Mecin-Mecs üzente 14 éve

Szép dallamos zene,remélem érkezik szöveg is hozzá,hogy közösen örvendjünk az alkotómunkának.

Válasz