Fodor János üzente 11 éve

Először is gratulálok Sülyi Károly Úrnak fantasztikus kezdeményezéséhez. A Nyugatról jött értéktelen, össze- vissza dalok fiataljainkat annyira megfertőzték, hogy már az értéket, szépet, művészetet nem is igen értékelik. Nem könnyű, de ezen fordítani kellene. Itt a Délvidéket most érte el igazán, pedig a Magyar nótának még a nemzeti megmaradásban is idáig óriási szerepe van (volt?). Ennél fogva én is támogatom a DAN - TON Egyesületet. Sok sikert céljaik megvalósításához. Nótás üdvözlettel: János

Válasz

Kovács Istvánné Mária Magdolna üzente 11 éve

A találkozón Sülyi Károly úgy tájékoztatott, hogy a DAN-TON Művészeti Közhasznú Egyesület célja az élő magyar zenei kultúra népszerűsítése, a zene, a tánc megszerettetése, kapcsolatok kiépítése határainkon túl élő magyar zenészekkel, énekesekkel, művész csoportokkal.
A kisgyermekek zenei oktatása, képzése, fejlesztése, óvodás kortól, de akár már az anyaméhen belül is. A fiatalok számára „NO-DROG" koncerteket, táncházakat, zenei táborokat szervezünk, közreműködünk a fogyatékkal élő gyermekek, fiatal tanulók rehabilitációs célú zenei nevelésében és oktatásában. Támogatjuk pályakezdő, vagy kevésbé ismert művészek, alkotók tevékenységét. Hivatásos és nem hivatásos művészek számára közös fórumot, bemutatkozási lehetőséget biztosítunk. Igény szerinti műsorokat ajánlunk ki turisztikai rendezvényekre, falunapokra, fesztiválokra, jótékonysági bálokra. Bekapcsolódunk a megyei, országos, határainkon túli művészeti, kulturális programok szervezésébe.
A klub tagsági díja 3000.-FT évente. Jótékonysági műsor vállalásával is tagsági címet lehet szerezni.
Az évente 4-szer megjelenő Nemzeti Muzsika számát, ami szines rendkivül tartalmas kiadványként jelenik meg a tagok számára ingyen hozzáférhető lesz.

Válasz

Némethné Kovács Magda üzente 11 éve

Zsuzsika! Csak azt még mondjad meg nekem, hogy akkor a Bp.-i Szövetség mellett működik ez, vagy együtt mindenki. Az eddigi Magyarnóta szerzők és énekesek Egyesülete megmarad, vagy egyesül ide, hogy minden nótás együtt legyen?. Köszönöm, Magda

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Tisztelt Klubtársak! Kedves Magdika!

Sülyi Károly- miután telefonon sikerült elérnem-megerősített abban, hogy a klubvezető asszony egy olyan felhívást tett közzé, amely már több hónapja (éve) felkerült a világhálóra. Ahogy jeleztem, a Szövetség megalakult, s várjuk a csatlakozni kívánókat a www.dan-ton.hu honlapon található elérhetőségeken, kérjük vegyék fel a kapcsolatot Sülyi Károllyal illetve a DAN-TON munkatársaival, kollegáival.

5000 Szolnok,
Szolnok ispán krt. 3 8/10.

Elnök: Sülyi Károly
Mobil: 20/457-7133

Titkárság:
Tel/Fax: 56/788-758
E-mail: iroda@dan-ton.hu

vagy
sulyikaroly64@gmail.com

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Kedves Bózsár Kati!

Tavaly, 2012. szpetember 9-én Hajdúnánáson a Te lakóhelyeden az Országos Nótaszövetség Kezdeményezésére és Szervezésében megrendezésre került a Magyar Dal Napja. Ez azért fontos dátum, mivel a Magyar Dal Napján először csendült fel magyarnóta.
Az Elnök, Siska Úr jelen volt, jó magam és Sülyi Károly főszervezői voltunk e jeles eseménynek. Ezt csak azért írom le, mert nem értem a hozzászólásodat a felhívásra. Hiszen az Együtt Felsőzsolcáért Egyesület, amelynek Te is tagja vagy, alapítótagja a Magyar Nótások Szövetségének.

Üdvözlettel: Kádár Zsuzsa

Válasz

[Törölt felhasználó] üzente 11 éve

Tisztelt Klubtársak! Kedves Nótaszerető barátok! Kedves Magdika!

A fenti felhívást szerteném korrigálni, módosítani, mivel a bekezdésben fogalmazási, értelmezési hibák csúsztak.
A DAN-TON Művészeti Egyesület nem vesz részt semmilyen kezdeményezésben, amely egy országos nótaszövetség létrehozását szorgalmazza, ugyanis ez a szövetség már létezik.
Az Országos Magyarnóta Szövetség 2011. november 5-én már megalakult Felsőzsolcán.
Elnök: Siska András
Alelnök: Kádár Zsuzsa
Titkár: Sülyi Károly

Tehát Sülyi Károly az Országos Nótások Szövetségének Titkára, a DAN-TON Művészeti Egyesület Elnöke arra kéri Önöket, amennyiben Ön is a szövetséghez szeretne tartozni, és részt szeretne venni a programjainkban, céljaink megvalósításában, javaslataival, ötleteivel segíteni kívánja munkánkat, csatlakozzon hozzánk a Sülyi Károly által megadott elérhetőségeken.

Üdvözlettel: Kádár Zsuzsa

Válasz

Balogh Imre üzente 11 éve

Kedves Sülyi Károly!

Örömmel és nagy várakozással olvasom soraidat a szövetség létrehozásáról, egyszólván érdekeink egyesítéséről. Ez valóban nagy és szükséges feladat lenne, mert így érdekeink ellaposodnak, nincs összefogó, irányító erő és így az ellen érdekek akadály nélkül elnyomnak. A magyar nóta a magyarság számára, - legyen az határainkon belül, vagy kivül élő, nagyon fontos Elsőként az a anyanyelvünk megtartása, ápolása, másrészt zenekulturánk és néphagyományunk megtartása szempontjából. Össze hasonlításként és nem lekicsinyítve, de a népviseletünket már elfogadtuk hagyományként, sőt már van olyan népviselet, amely a világörökség része. A magyar nóta mivel lenne kisebb értékű. Hiszen neves szerzők, köztük nagy magyar költők rímbe fogalmazott, valós mondanivalót és mély érzelmeket tartalmazó versére komponált zeneműve. Kiállták a századok próbáját, nem ment feledésbe, mint valami értéktelen műfaj.Híres zeneszerzők itthon és külföldön ismerték el a magyar nóta nagyságát, művészi értékét, és most több mint 200 év után meditálunk, hogy kell-e ez nekünk?A műfaj állami támogatást nem kap, az értékes művészei messze nincsennek kellően elismerve. A képzés az utánpótlás nem megoldott. A könnyűzene, a fiatalok angolszász imádata elfogadott és divatos, nevetlen, képzetlen zenekarok írdatlan különbséggel vannak megfizetve egy- egy rendezvényen a magyar muzsikával szemben. A magyar nótának, a magyar muzsikának sokkal nagyobb elismerés kell és sokat kaphat vissza régi fényéből.Már most látszik ilyen szempontból javúlás miután a médiák műsorra tűzik a magyar nótát. Meg kell nézni, hogy kik kaptak magyar kulturális örökség címen elismerést. A magyar nóta miért nem Hungarikum? A Hortobágy és az országnak más részei, amely már világörökség, hogyan lehet azt kiszakítani a valós életéből. Az itt élő emberek nemcsak népviseletbe jártak, de énekeltek is közben- ez hol marad?
De lehetne sorolni, hogy hol volna a magyar nóta helye és megbecsülése, de talán szükségtelen, mert ezt mindannyian tudjuk.Éppen ezért fontosnak tartom egy önálló és kemény érdekképviselet létrehozását én magam támogatom a megvalósulását és tagja kivánok lenni a szövetségnek. Várom a további fejleményeket és teendőket. Üdvözlettel: Balogh Imre

Válasz

Sánta Béla üzente 11 éve

Smidéliusz Éva üzente 9 órája

Kedves Sülyi Károly !

Én elkötelezettje vagyok és szeretnék lenni a népdal és magyar nóta képviselőjeként továbbra is a műfajnak,tiszteletben és szeretetben tartva a cigány muzsikusok művészetét,hisz az ő tanultságuk és munkásságuk is nagyon értékelendő,nélkülük nincs és nem lehet beszélni műfaj fennmaradásáról.Hisz mind ez HUNGARICUM.Szeretettel kínálom HONLAPOM oldalait és ott a Kapcsolatok címszó alatt található minden elérhetőségem. http://smideliuseva.hu Nótás jókedvvel üdvözítem az egyesületet !
Tisztelettel : S.Éva

Válasz

Sánta Béla üzente 13 órája

Kedves Sülyi Károly! Gratulálok, és nagyon sok sikert kívánok hazafias elképzelésed megvalósításához. Valami hasonlót szerettem volna én is megvalósítani, de a nagyon nehéz és követhetetlen, mondhatni értelmetlen jogi elvárásokat nem bírtam követni. Nem vagyok egy könnyen feladó típus, de szélmalomharcnak láttam a hasonló terveimnek megvalósítását, a törvényi előírásokkal szemben, és jobbnak láttam feladni. De őszinte szívemből örülök, hogy Neked és egyesületednek sikerült túltenni magatokat ezeken az útvesztőkön. Működési programotokban nagyon nemes célokat tűztetek ki megvalósítandóként, és bízom benne, hogy számtalan, hasonló gondolkodású, és segíteni vágyó nótabarát lesz, eme közös ügyünk előmozdítója. Én is kérem a tisztelt műfajkedvelőket, hogy tudásának, felkészültségének, anyagi helyzetének függvényében segítsék a DAN-TON MKKE célkitűzésének megvalósítását, hiszen tevékenységüket a nóta-műfaj fennmaradásáért, és a jövő generációjának történő megőrzéséért végzik, amihez kívánok nagyon sok sikert, kitartást, és jó egészséget!
Sánta Béla- nótaszerző

Válasz

Bózsár Kati üzente 13 órája

Kedves Karcsi!

Mindenképpen üdvözlöm az összefogást a magyar nóta műfaj népszerűsítéséért és az érte tenni akarók összerendezését! Bízom benne, hogy ezúttal a "szakma" , legyen az nóta szerző, énekes, zenész, valóban kezet nyújt egymásnak és egymást erősítve érjük el az általad is leírt célokat.
Csatlakozom és igyekszem segíteni a tenni akarásotokat!
Üdvözlettel:

Bózsár Kati

Válasz

Smidéliusz Éva üzente 11 éve

Bózsár Kati üzente 11 éve