Becsei Rózsa üzente 11 éve

Azt mondják a Mennyországban égő mécses minden lélek,
S hogy valaki meghal akkor, ha egy mécses tövig égett,
Megüzenném Szent Péternek, hogy az én csöndes életem már nem élet,
És ha a szóbeszéd igaz, még ma éjjel oltsa ki az enyémet.

Azt mondják a Mennyországban, minden szívnek van egy fája,
S mikor egy szív szerelmes lesz, dúsan virul minden ága,
Tudok én egy szép legényről, kinél szebbet a Mennyország sem látott,
Meghalhatok mindhiába, mégse hajt a szíve fája virágot!

Válasz

Skor Vera üzente 11 éve

Tisztel Kovács Péter úr !
Kapcsolódom a Kvács Apolóniáról írott soraihoz (nekrologhoz). Önnek teljesen igaza van.
Apolónia, akkor is, ha a cigánydalokkal ismerte meg a világ, elsősorban NÓTAÉNEKES.
Kiváló, NÓTAÉNEKES.
Abban a szerencsében volt részem, hogy Kovács Apolóniával 2012. nov. 17-én, (pontosan egy hónappal halála előtt) készítethettm interjút. Talán az utolsót, amelyben az említett témákról is szó esett.
Tisztel Péter, örülök, hohy még vannak akik kiállnak a nóta mellett.
Üdvözlettel: Veronika

Válasz

Balogh Imre üzente 11 éve

Az élet szomorú és igaztalan dolgaiban a halál, az elmúlás a legsúlyosabb, a legrettenetesebb. Elválaszt szeretteinktől, a földi élet minden boldogságától. Így van ez minden emberrel. Van azonban a halál után is egyfajta élet, és most nem a vallási túlvilági életre célzok. Az ember életében létrehoz valamit, ki-ki más és más értéket, anyagi, vagy szellemi értelemben. Sok eltávozott ember csak a családja, vagy barátai emlékeiben él. Vannak azonban olyan eltávozottak, akiknek az emléke az emberek tíz és százezreinek a kitörölhetetlen emlékében él tovább. Ílyen kitörölhetelen emlék marad emlékezetünkben Ő a kivételes személy: KOVÁCS APOLLÓNIA. Ő akinek neve eggyé vált a magyar nótával, a boldogsággal, a fájdalommal, a vidám csárdástól, a cigány sirató nótáig. Tőle hallhattuk az erdők, mezők vidám dalát, a fenyvesek zúgását, emberek sóhaját. Az Ő csodálatos énekén nőttünk fel, tanultunk tőle csodálatos népdalt, cigánydalt, magyar nótát. Ő minden műfajban a tökéletes tudást és előadást adta. Ő volt az akinek a nótái sohasem maradtak ki az emberek boldog találkozásaikor. Legyen az lakodalom, bál, névnap, vagy csak egy disznótor. Ő az emberek szívébe, lelkébe plántálta a nótát. A nótával a magyarságot, egymás tiszteletét, szeretetét.
Most örök távozásakor köszönjük a ránk hagyott példátlan nagy örökséget! Kísérje a túlvilági útján is az emberek töretlen szeretete és nyugodjon békében: KOVÁCS APOLLÓNIA
Most halálával ezeket az értékeket is emlegetni kell. Az Ő emléke, emberi nagysága elvárja tőlünk, hogy vigyük tovább az fáklyáját, lángját, mert így a szép és óriási életpályája, az Ő öröksége tovább fog élni.

Válasz

KELEMEN MAGDOLNA üzente 11 éve

Nagy veszteség mindannyiunk számára.Alkalmam volt 98-ban személyesen is találkozni vele és nagyon büszke voltam,hogy ott lehettem Budapesten az előadásán, én is, mint nótaénekes Erdélyből.Nyugodjon békében!

Válasz

Fazekas Imre üzente 11 éve

Fájos szivvel és könnyes szemmel álitom hogy a mai rengeteg magyar nota elöadok és külön féle énekesek melett ,nagy veszteséget szenved a magyar és roma zene eloadok tábora,a szeretett müvésznö hiányával ! Bizonyára mostan a menyei atya szinpadán lép dobogora a régi zenész és énekes pajtásaival ??? Nyugodjanak a Jó Isten nevében .

Válasz

szabo maria üzente 11 éve

nyugodjék békében

Válasz

Kerekes Erzsébet üzente 11 éve

Drága művésznőnk Kovács Apollónia , Nyugodjon békében!

Válasz

Veres Sándorné üzente 11 éve

Gyermekkoromat végig kísérte a drága énekesnőnk nótái. Sokat tanultam tőle, hiszen Béres Ferenc mellett a népdaléneklést is át tudta adni.
Emléke szívünkben örökké él.

Válasz

Kocsis Endre üzente 11 éve

Nekem hála Istennek a 90-es években megadatott, hogy Kovács Apollóniát kisérjem a zenekarunkal. Mondthatom, hogy mint zenésznek, egy életre szóló gyönyörű emlék.
Ismerjük be, ő volt a LEGJOBB, meg azt hiszem, hogy még nagyon de nagyon sokáig ő is marad.
Nyugodjon békében!

Válasz

BAGI KATA üzente 11 éve

No azért a nagy énekesek felsorolásából erősen hiányoltam VÖRÖS SÁRIT, ÉS JÁKÓ VERÁT.---nem ártana róluk is megemlékezni....szerencséére MADARÁSZ KATI MÉG ÉL!!!!!

Válasz

Németi Károly üzente 11 éve

Sajnos nincs már köztünk Kovács Apollónia vagy ahogy Nagyváradon nevezték Pollika.Meghódította a hallgatókat a hangjával.Emlékét őrizzük meg '

Válasz

Barabás Sándor üzente 11 éve

Kedves Pólika! Nyugogj békében!

Válasz

Sánta Béla üzente 11 éve

Köszönjük Péter! Nagyon szépen és aprólékos részleteiben mutattad be felejthetetlen magyarnóta-énekesünk művészi életútját. Nagyon egyetértek veled, mert már én is szóvá akartam tenni, hogy Kovács Apollónia művészi besorolása a magyarnóta-műfajba tartozott, és sokrétűségének köszönhető a cigánydal, és népdalénekesi titulusa is. Minegyeik megszólaltatott műfajban a legmaradandóbbat alkotta és neve, szellemisége így halhatatlanná, így lett ezen műfajok királynője. erről a trónról senki, soha le nem taszíthatja!
Nótabaráti tiszteletemmel: Sánta Béla

Válasz